Menő budapesti lakás EGY VÉCÉBŐL!

Magyarósi Csaba 2013 december 09.

Nem tudom, hol lesz ennek a vége, de szerintem most: egyre kisebb, remekül átalakított lakásokat mutattunk be nektek, nem tudatosan, de így jött ki a lépés. Kezdtük tavaly télen, amikor a belsőépítészettel is foglalkozó városgazdász Amichay Éva megmutatta a 29 négyzetméteres földszinti lakásból kialakított csodás otthonát. Második felvonásként ugyanő idén nyáron mutatott egy másikat, ott ötven négyzetméterből alakított ki két remek, élhető, mindennel felszerelt lakást. Az egyiket egy alig húsz négyzetméteres szobából és tíz négyzetméteres galériából, de a két lakás átlaga így is már csak 25 négyzetméter. Aztán pár hete elmentünk abba a kéglibe, amit egy konyhából alakítottak át, mégis tök élhető lett a végeredmény.

És most elérkeztünk a végponthoz, az alfához, ahonnan szerintem már nincs hova tovább: Adrienn ugyanis egy vécéből alakította ki a lakását.

PB250049.JPG

Azt hiszitek, szívatlak titeket, pedig nem: a hatodik kerületi ház gangjának a végén található tizenkét négyzetméteres lakás ugyanis eredetileg a szint közös vécéje volt, ezt választották aztán le, majd hoztak létre belőle egy összkomfortos lukat. A helyzet akkor változott, amikor Adrienn megvette a lakást, amit aztán a nappali munka és az éjszakai munka között újítgatott fel egyedül: kevés volt a pénze, ezért rengeteget kellett dolgoznia, hogy a lakás hatmilliós árát és a felújításra költött kábé ugyanennyit ki tudja termelni. De több hónapnyi önpusztítás után végül elkészült a művel, a vécébe bezsúfolt lakással, ahol minden van: hálószoba hangulatfénnyel, jól felszerelt konyha mosógéppel, használható, napfényes fürdőszoba és egy rakás szekrény, amibe még fitnessgépek is befértek.

 És a lakás tele van szerethető, személyes részletekkel: Madárkák a konnektor körül, szalag a lépcsőn, madáretető az ablak mellett, egyenként összegyűjtött fogantyúk, eper a gangon:

És sütit is kaptam, külön nekem készült:

PB250033.JPG

A lépcsőház is menő: Adrienn majdnem mindenkit ismer személyesen, és mesélt egy játékról is, amit ismeretlen számú lakó űz hónapok óta. Kikerült egy műanyag boszorkány az egyik ablakba, majd az átkerült máshová. Mindig pakolgatják, néha Adrienn is. Aztán eltörött a boszorkány, egy időre abbamaradt a játék, de most Adrienn ismerőse beszerzett egy ugyanolyat, szóval megint megy a pakolgatás, a banya váratlanabbnál váratlanabb helyeken bukkan fel a lépcsőházban.

PB250053.JPG

Hát így.

süti beállítások módosítása