Menő budapesti lakások: zongorából könyvszekrény

Magyarósi Csaba 2014 február 18.

Van, hogy egyszerűen csak jól jön ki a lépés. Még akkor is, ha elsőre inkább küzdenél ellene. Vera például úgy örökölte meg ezt a Margit körúti lakást (Városban ante portas!), hogy nem is vágyott rá. Egy erkélyest akart. De ha már az övé volt, megpróbálta kihozni belőle a legtöbbet.

Óriási mázli, hogy épp akkoriban ismerkedett meg Tóth Gergely Mátéval, aki lakberendezéssel akart foglalkozni, de jól jött volna neki egy pilot-projekt, amiben megmutathatja tudását. Felajánlotta hát az épp az átalakítással küzdő Verának, hogy szívesen segít neki ingyen, ha cserébe referenciaként bemutathatja majd az elkészült lakást.

 És akkor nekiálltak a munkának. Alig maradt a helyén valami, sőt, mindent sikerült újraértelmezni, minden új funkciót kapott. A húsdarálókból lámpatartó lett:

IMG_4130.jpg

A mosdóból kiemelt ajtófélfából ékszertartó:

IMG_4394.JPG

A zöld-fehér konyhaszekrényből ruhásszekrény:

IMG_4362.JPG

A hokedliből éjjeliszekrény:

IMG_4122.jpg

A wc ajtóból tükör:

IMG_4445_1.JPG

A hivatalosan is javíthatatlannak nyilvánított zongorából meg könyvszekrény:

IMG_4528.JPG

Vagy például ott van az a spray-jel ezüstre fújt szekrény, aminek vetítőgép-alkatrészek vannak a tetején (amire még rímel is a másik oldalon a Nagyítás poszter):

IMG_4505.JPG

Ezt a lakást nem a különösen drága alapanyagok, vagy a minden elemében otthonosságra törekvés teszi szerethetővé, hanem a nagyon ügyesen kitalált és jó arányban elszórt, olcsón megvalósítható ötletek.

Tök jó, inspiráló, vidám környezet.

A szuper képeket Oláh Gergely Máté készítette.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

süti beállítások módosítása