Egy epifita (ephiphite) növényke véletlenül keveredett hozzám, egy papírzacskóban, meg is feledkeztem róla, hónapokra egy polc tetején felejtettem.
Amikor kinyitottuk a zacskót, a kis növény teljes pompájában virult, étlen-szomjan, ekkor még mindig nem gondoltam, hogy a növényvilág kis fakírjával van dolgom, de szép lassan bebizonyította, hogy mégis.
Bárki sikeresen tarthatja, akármilyen nomád körülmények között eléldegél, egy egyszerű üvegpohárban egy marék kavicson, egy kukoricacsutkán, bármin.
Lógatva, feltűzve, rátéve, egy papírgombócon, üvegben, kövön, bármin, - nagyon megható az igénytelensége.
Az epifiton( többesszámban: epifita) növények többnyire fákon élő, de azokon nem élősködő növények. Általában a fák ágrendszerének szövedékében, a fák ágvilláiban rekedt törmelékben, korhadékban, vagy a kéreg repedéseiben telepednek meg.
A fától sem vizet sem tápanyagot nem vonnak el. A fák lombkoronája az életterük, nem a talajban gyökereznek és rögzülnek. Tápanyagaikat a támasztófelületet adó növényen kialakult humuszágy biztosítja.
A páratelt trópusi levegő víztartalmát pedig speciális léggyökereikkel veszik fel.
Az epifiták más növényeket használnak támasztékul, de ezektől nem vonnak el tápanyagot.
De ha nem érdekel ez a sok tudományos maszlag, legyen elég annyi, hogy akárhová beteheted, életben marad.
