Így lehet friss, vidám irodát létrehozni egy nagypolgári lakásban

szucsadam 2016 november 28.

Mindannyian jártunk már olyan, nagypolgári lakásból kialakított irodában, ahol poros kanapék, vaskos, nehéz íróasztalok és régies szőnyegek között kellett várakozni, hogy a szemünk átálljon a belső félhomályra, amit a válaszfalak és az állandóan, félig elhúzott sötétítők okoztak az egyébként sem a fényáradatáról híres térben. Nehéz megfogni ezt az állapotot, az egykori lakások új funkcióját, hogy se az irodaházak berendezésének szorgoshangya emberellenességét, se a túlzott kényelmet, a "csokifoltos kanapém az irodám" lazaságot ne közelítse meg.

Új szemmel kell ránézni a problémára. És a Reklektik belsőépítészeti irodának sikerült.

A Cheppers informatikai cég tavaly már megbízta az irodát, hogy álmodja meg nekik a megfelelő hangulatot, élhető munkahelyet. A munkájuk akkor az Év Irodája díjra lett érdemes. Aztán kinőtték a 250 négyzetmétert, így újabb munkára adtak megbízást. Neki is álltak.

Ebből született a végeredmény.

Tervezéskor fontos volt szem előtt tartani, hogy egy fiatalos, kreatív, folyton pörgő munkahelyről van szó, ahol fontos az állandó jó hangulat, ezért inkább a stílusok találkozása és a játékosság került hangsúlyba.

Kiindulni egy 100 éves lakásból sosem egyszerű, látható, hogy falleverésekkel, és új falak építésével kell kezdeni a munkát, úgy, hogy a lehető legtöbb fény érje az iroda minden zugát. Ráadásul a megrendelőnek egyszerre volt igénye tágas, egybenyíló open space térre, és kisebb zugokra, ahol a kreatív munka haladhat jobban. A korábbi közösségi helyiséget újragondolták, és áthelyezték az immár 500 négyzetméteresre nőtt iroda egy másik részére. 

Az egyedi kiegészítőknek, például a tornatermi öltözők hangulatát idéző fémszekrényeknek, a minimalista, absztrakt képeknek, vagy a virágládaként használt olajoshordóknak köszönhetően a hely inkább tűnik felnőtt játszótérnek, mint munkahelynek.

Engem elbűvölnek a valóban játszóteret idéző harsány színek, a különleges részletek, és a tágas tér, amit sikerült elérni. Az OSB lapokra azonban kénytelen voltam rákérdezni, mert önmagában látható térelemként, válaszfalként, sőt, konyhabútorként még sosem gondoltam rá, hiszen nem egy szemet gyönyörködtető felület, és a félig kész építkezések hangulatát idézi számomra. Hannus Tamás, a Rekletik enteriőrtervezője elmondta, hogy az ötlet a kék szín kontrasztjaként jött a teakonyhában, mint "cool és poénos" ellenpont. Aztán ezt az elemet máshol is alkalmazta, elválasztóként vagy virágtartóként.

A loft és skandináv stílus elemei ötvöződtek itt, szerencsére mindkét stílus nagyon befogadóan bánik ezzel az anyaggal. 

- tette hozzá.

Szóval gratulálunk az irodához, sok ilyen munkahelyet kívánunk Budapestnek. Higgyétek el, itt is lehet komoly munkát végezni, sőt, a gyomorgörcs nélkül sokkal jobban szárnyal a kreativitás.

További leírás itt.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.