Egyterű padlás, és mégsem csak a Batmannek jó

szucsadam 2016 november 30.

Oké, csaltam, a Batman barlangban lakik. A denevérek laknak a padláson, mifelénk. De akkor is: mennyire lehet vonzó egy egyterű padláslakás, így első hangzásra?

Nem nagyon.

Aztán nézzétek, mit lehet kihozni a dologból, egy laza és tágas érzetet keltő tetőtéri stúdiólakást:

A bejárat egy kissé hosszú és setét folyosón keresztül vezet ebbe a helyiségbe, balra nyílik a vécé, fürdő és a konyha. Utóbbi pici, de minden centit kihasználtak, így bőven van rakodóhely.

A lakás összesen 43 négyzetméteres, és a trükk az ágy alatt látható dobogó. Ez kettős funkciót szolgál: egyrészt megemeli a lakás egyik felét, hogy a tetőtéri ablakokon ki lehessen látni. Ez jelentősen megnöveli a szabadságérzetet egy olyan helyiségben, ahol egyébként csak a napot látni, ha arra jár (na jó, a barlangban még azt sem lehet, ugye).

Másrészt a teljes megemelt szint alatt tárolófiókok vannak, illetve ahová már nem érnek el, oda be lehet mászni, és további bőröndöket, zsákokat lehet betenni, olyan dolgoknak, amiket... tudjátok, amiket soha nem használunk, csak vannak,

mert kell.

dsc00364.JPG

Ne nézzetek így, nektek is vagy vagy negyven kiló ilyen ott, körülöttetek. Nekem is.

Nekem ez a megemelés még egy dolog miatt tetszett: két helyiségre osztotta a teret, a háló-dolgozó és a nappali-étkező párosokra. Az elvonulós (alvás, munka) és a mászkálós (evés, nappaliban fetrengés) programoknak külön szintet szenteltek. Falak nélkül.

A nyerstégla és a nyers gerenda pedig ad az egésznek egy olyan ízt, ami miatt még vagányabb az egész koncepció. Egyedülálló fiataloknak jó választás, a képek elkészülte után meg is vette a lakást egy fenti attribútumokkal rendelkező vásárló.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. 

süti beállítások módosítása