Minek legyen pont a lámpád okos ebben a meghülyült világban?

Magyarósi Csaba 2016 december 09.

Az egész úgy kezdődött, hogy kopogott a futár és hozott egy nagy halom okoségőt, okoslámpát és okoslámpa-irányítót, ez volt a legokosabb doboz, amit életemben láttam (oké, előtte azért ideszóltak, hogy érkezik)!

img_8610.jpg

A küldemény feladója a Philips, a tartalma meg a HUE termékcsalád, kábé az, amiről már az első bekezdésben is írtam.

Ezen a ponton tök jogosan merül fel benned a kérdés, hogy mégis miért kéne egy lámpának okosnak lennie, de gyorsan magyarázzuk is meg ezt kellően teátrálisan:

Drámai változások küszöbén állunk!

Nem, tényleg. Egy mai otthon nagyjából úgy néz ki, mint az ötven évvel ezelőtti. Mondjuk az Egyesült Államokban. Minden ugyanúgy működik, csak minden jobb egy kicsit. A tévé nagyobb és laposabb, de távirányítóval működik. A hűtő kevesebbet fogyaszt, de csak hűt. A mosogatógép csöndesebb, de a mosogatáson kívül mindenhez tök hülye.

Ehhez képest ötven öt év múlva ez az egész tök más lesz: itt van az okoseszközök forradalma, és ez annyira nem a jövő már, hogy bemehetsz a boltba és vásárolhatsz magadnak egy rakás berendezést, ami egészen máshogy működik, mint eddig megszokhattuk.

Nemsokára a hűtő észreveszi, ha elfogyott a mustár és leadja a rendelést a boltnak, a sütőlapod leméri a rá szórt liszt súlyát és mutatja a receptet, a mikród szól, ha túlmelegedett a kaja, a lámpák meg az időjáráshoz igazítják majd a fényerejüket és a színüket és hangvezérléssel tudod fel és lekapcsolni őket.

Hoppácska.

Az a helyzet, hogy a lámpák már most is tudják ezt.

Legalábbis a tesztelésre kapott Philips HUE modellek képesek erre. És az egészhez nem is kell informatikai képzettség, vagy műszaki érdeklődés, nagyjából olyan egyszerű beüzemelni a rendszert, mint betekerni egy hagyományos izzót (jöhetnek a HUE-s viccek).

philipshue1-800x533.jpg

De tényleg: bedugod a konnektorba a bridge-et, a rendszer lelkét, összekötöd a wifi-routereddel az egyetlen lehetséges módon, elindítod a HUE appot a mobilodon, megnyomod az egyetlen nagy gombot a bridge-en, és kész. Gyakorlatilag nincs olyan háztartási elektronikai eszköz a ventilátoron kívül, aminek ennél egyszerűbb az elindítása és ez jó.

1_8.jpg

Innentől kezdve már csak annyi a dolgod, hogy bedugd az okoségőket, okoslámpákat a konnektorba, illetve becsavard őket a foglalatba és a mobilodon elrendezd őket például szobák szerint. Ha ezzel a pár perces katiintgatással megvagy, külön tudod szobánként kapcsolgatni a fényeket, persze az egész lakást egyben is tudod vezérelni és külön-külön is mindegyik fényt.

2_3.jpg

És elképesztő, hogy mennyi izére képesek a lámpák. Fehér égőknél a fehér színárnyalatát, színeseknél 16 millió lehetőségből a színét is ki tudod választani, játszhatsz a fényerővel, mindezt a mobilodat nyomogatva, a kanapédban ücsörögve, szóval soha többé nem kell felkelned az ágyból, ha ott jössz rá, hogy az előszobában égve maradt a villany.

phone11.jpg

De az cucc ennél is többet tud: olyan appokkal, mint a light DJ, vagy az IFTTT néhány tényleg egyszerű beállítással elintézheted, hogy a lakásod lámpái az épp lejátszott zene ütemére villogjanak és változtassák a színüket (a mobil mikrofonját használja az app, és iszonyú pontos), hogy fénnyel jelezze a lakásod, ha odakint esik, vagy hirtelen nagyon hideg lett, vagy hogy jön haza a férjed/feleséged/akármid, hogy a világ másik feléről is ki-be tudd kapcsolni a lámpákat, illetve hanggal is vezérelheted a berendezést a telefonodba beszélve. Ezek nagy menőségek és öt-tíz éve még csak sci-fi filmekben láttunk ilyesmit.

3_3.jpg

És akkor a negatívumok: nincs E14-es, csak E27-es foglalatba illeszkedő égő, ami béna (update: 2017-ben jön az E14-es is). Ha hagyományos kapcsolóval kapcsolod le a lámpát és nem az appal (mert sokszor így kényelmesebb), felkapcsolás után nem áll vissza az égő a korábban beállított fényerőre és színre, hanem default beállítással kezd.

És a cucc elég drága is, bár az ára az elmúlt években elég sokat csökkent: a kezdőszett kb. 65 ezer forint, ebben van a bridge és három színes égő is, innentől 8 ezerért tudsz újabb fehérfényű égőket és 17 ezerért színeseket venni, viszont ezek kábé húsz évig veled magadnak. A lámpák 20-30 ezerbe kerülnek, szóval egy lakás felszerelése HUE-val jó félmilliós beruházás, persze ez egy nagyobb, budapesti, belvárosi lakás árának kevesebb, mint egy százaléka, szóval minden viszonylagos.

Cserébe lesz egy rakás szépen tervezett lámpád és mindenféle okosságra alkalmas izzód egy-két évtizedre, amik már tényleg a jövő első darabkái a jelenben.

Disclaimer: a Philips HUE a Menő lakásom blog együttműködő partnere.

süti beállítások módosítása