Nemrég rendezték meg a 9. Budapesti Építészeti Filmnapokat. Többen a csapatból jártak is a rendezvényen - ez már csak természetes -, úgyhogy most jól megírjuk, mi tetszett nekünk.
A Finoman átalakított lakóház című film egy Alcatrazként elhíresült párizsi lakótorony nagyszabású átalakítását kíséri figyelemmel, az ott lakók szemével. Köztük is különösképp egy nagyhangú és folyamatosan kiabálva panaszkodó idős nénit követve, akinek semmi sem tetszik, és akiből láthatóan minden háztömbbe jut legalább egy, járjunk bárhol a világban.
Egyáltalán, az egész felújítási procedúra nagyon is ismerős volt. A film megerősített minket abban, amit mindig is sejtettünk: a felújítás minden országban hasonló forgatókönyvet követ le, ami a tulajdonosok érzelmi hullámhegyeit és -völgyeit illeti.
A filmben ábrázolt felújítás egyébként eléggé nagyszabású: minden más helyre kerül, a felvonó egyes lakások konyháját vágja ketté, falak tűnnek el, és bukkannak fel máshol, de ami a legfontosabb: egy különálló, saját lábakon nyugvó balkont alakítanak ki a lakások köré, így ahol eddig az ablak volt, ott a télikert bejárata lesz.
Így minden lakónak sokkal nagyobb lesz a rendelkezésre álló tere, ami az apró lakásokban igencsak jól jön. Az egyik lakó, aki visszatér a régi lakásába, tanácstalanul néz körbei. Sehogy sem tudja már, hol is volt a hálószoba, és hol a konyha.
A filmben is szembesülünk persze azzal, amivel az Én Menő Lakásom projekt kapcsán is folyton belefutunk: ha valami egy két hónapos projektnek indul, akár 4-6 hónapig is eltarthat a kivitelezés, a nem várt csúszások, és a feltárás során a szekrényből kieső csontvázak miatt. És a felújítás alatt mindenki ideges, feszült, elmondja százszor, milyen szarul megy minden, és azt gondolja, hogy az építők nem végzik jól a dolgukat. Aztán, amikor minden kész, beköltöznek, és eltelik egy kis idő rájönnek arra, amire mindenki, aki felújításba kezd:
ennek az egésznek így kellett lennie, ez egyszerűen nem tud másként menni.
Az életterünk feltúrása, a munkások hanyagsága, hibái, de végül a megoldások megkeresése és készre vitele hosszadalmas és nehéz folyamat, de utána jó esetben mindenki rájön, hogy ez máshogy nem megy. Persze van, aki élete végéig azt gondolja, hogy csak neki nem volt mázlija, de valójában akkor van mázlink, ha csak a sima harctéri izgalom van rajtunk, és senki nem ver át minket.
Vízen lebegő London
A film leírása: Milyen lehet London szívében hajón élni? Itt elmosódnak a városi és vidéki lét határvonalai, az emberek a hagyományos társadalmi konvenciókra fittyet hányva élnek. Míg a gazdagok kényelmesen a Temzén éldegélnek, addig a Regent-csatornán azok lebegnek, akiknek lakásra sem telik. Egy dolog köti össze őket: a természet és a szabadság szeretete. A film mindennapi szokásaik közben figyeli meg az így élőket. London egy szokatlan oldalának portréja, ami egy egyre népszerűbb életmódot jár körül.
@expert{{name:"Annabella", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A film a kívülállók (hagyományos házakban, lakásokban élő emberek) romantikus elképzeléseivel nyit. A hajón élők mindennapjainak bemutatásával aztán a film nemcsak bizonyítja ezeket, de ki is egészíti egy újabb irigylésre méltó ténnyel: a hajón élők összetartó közösséget is kapnak. A Temzén is és a Regent-csatornán is. ////Ám az egyre népszerűbb életforma gondot okoz egyrészt a városnak, hiszen az álló hajók egyre több helyet foglalnak el a folyón, ezzel akadályozzák például a turista és egyéb hajók forgalmát, ráadásul ezek az emberek nem fizetnek adót a lakhatásuk után (hivatalosan csak 35 bérelhető kikötőhely van a csatornán, a többi hajónak tizennégy naponta változtatnia kell a kikötési helyét, ha nem akar bírságot fizetni. Az állandó mozgás miatt viszont a hajón élőknek nincs állandó lakcíme, ami az angol ügyintézések során is gondot jelent)//// Másrészt gondot okoznak a csatorna mentén élőknek (akik részben azért költöztek a megújuló ipari negyedbe, mert tetszett nekik a bohém embereke közelsége), mert a hajókat fával fűtik, és a füst télen mindent beborít (azaz szép lassan arra is ráébredünk, hogy ez a romantikus életmód XIX. századi komfortot jelent, és nemcsak a fűtés, hanem pl. a vízhasználat esetén is), ráadásul ezek a bohém emberek hangosak, aktívak... Megoldás? A város és a hajón élők is keresik..."}}
Ti is így kártok majd
A film leírása: Az elmúlt években Lisszabon a nagyobb turisztikai növekedést megélő európai városok sorába csatlakozott. Minden évben 6 millió turista jár a portugál fővárosban, ami naponta 200 ezer embert jelent. A turizmus egyben lehetőségeket is jelent egy a gazdasági világválság által keményen sújtott főváros számára. Mindeközben Lisszabon eltűnni látszik: az elmúlt 30 évben 300 ezer lakost veszített a város, és az üresen álló ingatlanok száma is az egekben. A film egy nemzetközi, városi intervencióra épülő mesterkurzus portréja, mely Lisszabon egyik legrégebbi negyedét, Mourariát helyezi középpontba. A film a 2016-os Lisszaboni Építészeti Fesztivál közönségdíjasa.
@expert{{name:"Annabella", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A liszaboni sztori elszomorított. Máskor is rágódtam már ezen, hogy a turizmus fellendülésével eltűnik a helyek varázsa, egyénisége és ellehetetlenedik a helyi lakosok mindennapja... Klassz, hogy egy nemzetközi csapat megpróbálta feltérképezni a problémákat, és a városrész lehetséges együttműködési hálóját. Szívesen megnéznék egy filmet ami bemutatja, hogy végül mit tudnak megvalósítani..."}}
A film leírása: Fedezd fel a finn-amerikai modernista építészóriás, Eero Saarinen életét, akinek látomásszerű épületei közül több is szerepel a Nemzeti Történelmi Emlékművek listáján, mint például az ikonikus Gateway Arch St. Louisban és a TWA repülőtér New York-ban. Saarinen nem csupán épületeket, de bútorokat is tervezett, az ő nevéhez kötődik például az úgynevezett tulipán szék. A filmben Eero fiával, Eric Saarinennel egy katarktikus út során apja munkásságának helyszíneit látogatjuk meg. Eero 51 éves korában bekövetkezett hirtelen halála rövidre zárta az egyik legjelentősebb karriert az amerikai építészetben, munkája azonban napjainkban is inspirálóan hat, különösen a huszadik századi építészeket övező megújult érdeklődés következtében. Ezek az építészek a konvenciókat megelégelve és a korlátokat feszegetve törekedtek egy erőteljes, meghatározó és merész amerikai stílus megteremtésére.
@expert{{name:"András", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A sztori alapja: három építészgeneráció Eliel - nagyapa, Eero - apa és Eric Saarinen - a fiú, aki a dokumentumfilmet készíti. Eliel nagyapa családjával Finnországból Amerikába költözik. Eero, a film központi alakja, úgy válik ki apja, Eliel árnyékából, hogy a St. Louis-i emlékmű tenderében külön teamben indul, és az ikonikus Gateway Arch tervével lenyomja a fatert - ironikus, hogy a nyertes közlésekor a telegram csak annyit mond, hogy nyert: E. Saarinen pályázata, és a fater 3 napig ünnepli saját győzelmét, mire kiderül, hogy a fia nevét takarja a rövidítés. ////Innentől megállíthatatlan Eero karrierje, kizárólag nagyban gondolkodik, repterek, világcégek központi épületei, na jó, néhány bútor is becsúszik. Spoiler: a megrendítő az egészben, hogy Eerót úgy elkapja a lendület, hogy nem tud leállni. Elválik, otthagyja a gyerekeit - Eric és húga -, beleszeret egy szintén munkamániás riporternőbe, majd kábé tíz év leforgása alatt beszerez egy agytumort, ami ironikus módon a kreatív központját támadja meg. A műtét nem sikerül. ////Az építészvilág gyászolja a merész építészt, aki szinte reptette a betont. A gyerekei gyászolják az apjukat, aki soha sem volt rájuk hangolva. A középkorú Eric ezzel a filmmel kísérli meg megismerni apját, úgymond az épületeken keresztül igyekszik kinyerni apja lényének esszenciáját, és keres magában megbocsátást. ////Szóval érdekes volt, hogy Eero Saarinent nem csak ünnepli a film munkássága miatt, hanem életének másik oldalára is rávilágít, és a választás örök dilemmáját is feszegeti. Bennem mély nyomot hagyott."}}
A fesztiválról az Egy nap a városban blogon is írtunk, ott még több filmről olvashatsz.
