Imádni való kis lakások tele élettel és ötletekkel - 2. rész

Horváth Patrik 2017 július 10.

Folytatva múltkori sorozatunkat, ezúttal is igyekszünk bemutatni pár hangulatos, ámde apró kuckót, melyek ötletet és inspirációt adhatnak nekünk, ha lakásvásárlás, esetleg átalakítás előtt állunk.

Élet az IKEA-n kívül

3-sala-estar-jantar-cozinha-americana-preta.jpg

Jártunk már Svédországban az előző részben is, akkor egy göteborgi lakást mutattunk meg Nektek, most viszont itt van egy még vidámabb kecó egyenesen a fővárosból, Stockholmból.

2-sala-estar-almofadas-coloridas-e-mantas.jpg

Nem is az az igazán nagy dolog, hogy mi mindent sikerült összehozni 21 négyzetméteren, hanem az, hogy a lakás azon túl, hogy nem tűnik zsúfoltnak még kifejezetten hangulatos is lett.

5-cozinha-americana-armarios-pretos-paredes-brancas.jpg

Persze a fehér színnel alapból nehéz mellé lőni, de a tervező jó ízléssel adagolta hozzá a többi, olykor sokkal kontrasztosabb színt.

7-quarto-escandinavo-aconchegante.jpg

Ha már a színeknél járunk, van itt valami, ami a korábbi lakásoknál nem volt jellemző, ez pedig nem más, mint a növény, pontosabban növények, merthogy van belőlük bőven.

6-detalhes-plantas.jpg

Azon kívül, hogy minden szempontból jó hatással vannak az ember hangulatára, zöld színük egyenesen kiugrik a világosabb árnyalatú felületek közül.

9-banheiro-simples-branco-e-preto.jpg

A legnagyobb kompromisszumot talán a fürdőszobával, illetve a mellékhelyiséggel kell kötnünk, ezeket tényleg nagyon szűkre szabták cserébe azért, hogy az egyetlen – egyébként amerikai konyhássá alakított – szoba minél nagyobb lehessen.

1-sala-estar-jantar-tv-parede.jpg

Bár a bejárathoz közel is találunk némi tároló alkalmatosságot, a legtöbb cókmókot a tulajdonos valószínűleg a szoba bal oldali falán található meglehetősen magas gardróbba rejti.

10-varanda-cadeiras-vime.jpg

A lakásnak nagyon jót tesz, hogy ennyire világos, ugyanis a fehér színű falak miatt így nagyobbnak érződik, nem beszélve a padlótól plafonig érő üvegajtóval, melynek segítségével juthatunk ki a közel 5 négyzetméteres teraszra.

A flexibilitás csúcsa New Yorkból

160226_eye_pivotapartment2_jpg_crop_original-original.jpg

Állítólag a svájci bicska inspirálta a brooklyni Architecture Workshop PC csapatát, mikor megalkották ezt az alig 35 négyzetméteres belvárosi kéglit. A belső építészetért a gárda tavaly elnyerte az American Institute of Architects tiszteletbeli díját, nem véletlenül. A lakás ugyanis nagyfokú variálhatóságának köszönhetően több identitással is bír.

160226_eye_pivotapartment4_jpg_crop_original-original.jpg

Ha akarjuk, menő modern otthon egy kis hálószobával.

160226_eye_pivotapartment1_jpg_crop_original-original.jpg

Ha akarjuk, a hálószobát el is tüntethetjük belőle, így az sem okoz fejfájást, hogy mi lesz, ha betoppan hozzánk egy tíz fős baráti társaság.

160226_eye_pivotapartment5_jpg_crop_original-original.jpg

A lakás kulcsfontosságú része a mozgatható elválasztó elem, melynek két oldala kinézetüket tekintve különbözik egymástól, így mind a hálószobának kialakított részhez, mind a nappalihoz passzolnak.

160226_eye_pivotapartment3_jpg_crop_original-original.jpg

Az ágy simán felhajtható és elrejthető, amennyiben nem fekvő alkalmatosságra, hanem több helyre lenne szükségünk.

Amikor a kevesebb több

large-2.jpg
Graham Hill, a Lifeedited.com alapítója 2014-ben döntött úgy, hogy a korábbi 39 négyzetméteres kísérleti lakásából egy még kisebbe költözik. A LifeEdited1-ben (vagy rövidítve LE1-ben) mindössze két évet töltött és a mindennapok során megszerzett tapasztalatát szerette volna egy új lakásban kamatoztatni.

large-10.jpg

Az LE1-en érezhető volt, hogy inkább volt tekinthető egy fajta bemutatóteremnek, mintsem lakásnak, így az LE2 tervezése során három cél lebegett a szeme előtt: legyen olcsóbb, legyen otthonosabb, illetve a kisebb alapterület ellenére hozza a nagyobb lakások kényelmi funkcióit.

large-9.jpg

large-3.jpg

Akárcsak az előző New York-i ingatlan, úgy ez is az átalakítható bútorokkal operál, melyek segítségével könnyedén variálható a belső tér.

large-4.jpg

A hálószobából könnyedén nappali alakítható egy állítható magasságú – és így könnyedén az ágy alá rejthető – asztal segítségével, ráadásul a szófák is variálhatók, így akár egy nagyobb baráti társaságot is le tud ültetni egy asztalhoz, melynek szélessége egyébként szintén állítható.

large-5.jpg

Az alapvetően dolgozószobaként funkcionáló kis helyiség bármikor átalakítható vendégszobává. A jó térkihasználás annak is köszönhető, hogy Graham szék helyett inkább az ácsorgást választotta, így a munkaasztal sokkal magasabban helyezkedik el, mint általában és könnyebben is variálható.

large-6.jpg

Általában iskolákban és különböző intézményekben használnak elhúzható zajszigetelő falakat, ám ez egy jóval olcsóbb megoldásnak tűnt, mint magukat a falakat agyon szigetelni – ráadásul biztosít némi privát szférát. Természetesen könnyedén leszerelhető és tárolható, ha nem lenne rá szükség.

large-7.jpg

A konyhában a szokásos IKEA katalógusokban látott tárolási trükköket alakította át saját kénye-kedve szerint, a fürdőszoba pedig gyakorlatilag egy helytakarékos mosdóból és egy zuhanyrózsából áll – meg persze sok-sok csempéből.

large-8.jpg

Graham azóta is ebben a lakásban él párjával és két kutyával, a célja pedig mind a Lifeedited, mint a Trehugger bloggal megmutatni az embereknek, hogy akárcsak az élet más területén, úgy a lakhatással kapcsolatban is az egyszerűbb, de mégis nagyobb élményt biztosító dolgokban van a jövő.

large-11.jpg

Bár ezt a nézőpontot nyilván nem mindenki osztja, a trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a nyugati társadalomban egyre többen szeretnének kisebb, de élhetőbb otthont maguknak. 

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása