Ennél drágább zuhanyzót nem tudnánk építeni

szucsadam 2017 szeptember 13.

Az Én Menő Lakásom csapatából valaki már olyat is látott, hogy egy budapesti fürdőszobába tömör márvány falakat és a padlót emeltetett be a tulajdonos egyben kifaragva, tömbökben, daruval. Természetesen - amennyiben ennek a megfelelő hányadát rászámítjuk a zuhanyzóra - EZ volt a legdrágább zuhanyzó pályafutásunk során, aminek szemtanúi voltunk.

De nem kell ennyire messze menni ahhoz, hogy borsos árú legyen a tusolás.

Szembejött velünk ugyanis egy fotó Pinteresten, mégpedig ez:

A meleg víztől megváltozott színű csempe, ráadásul gyönyörű. Hőre színváltós kerámiának legfeljebb a kandallók esetében volt eddig jelentősége, annak sem annyira esztétikai, mint inkább gyakorlati okokból. Viszont ez a zuhanyzó

gyönyörű.

Mármint én ezt gondoltam. Azonnal utánanéztem, hol lehetne beszerezni (ha esetleg a megrendelőinknek is megtetszik). Rögtön eljutottam a San Francisco közelében található Moving Color oldalára, bár itt már erősen jajgattam halkan. Beléptem a webshopba, kikerestem a darabonként (10-szer 10 centis csempénként) 33 dollárba, 8400 forintba kerülő csempét, amit csupán mintadarabonként lehet megrendelni ennyiért. Mindegy, azért kiszámoltam, hogy egy kisebb zuhanyzóba elég lehet nyolc négyzetméter, 800 darab, így betettem a kosárba a kicsikéket.

Nem lepődtem meg nagyon, amikor a szállítási költség az eleinte szerény 75 dolláros, vagyis 19 forintos árszintről hamar felugrott 15,352 dollárra, vagyis csaknem négymillió forintra.

Így a csempéket majdnem 11 millió forintért rendelhetnénk meg, a burkoló munkájára kötött felelősségbiztosítással együtt a zuhanyzó ára még ennél is valamivel több lenne. Persze ilyen csempeár mellett a ragasztó meg a folyóka ára elhanyagolható, hacsak nem 24 karátos aranyból választanánk rácsot.

Megkérdeztünk egy hazai, minőségi csempéket árusító kereskedőt, be tud-e szerezni ilyen csempét nekünk, amint jön válasz, frissítjük a posztot.

untitled.jpgHa te szeretnél olcsóbb szállításokat, és átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide.