A betonház lehet szép? Hát persze, hogy lehet!

szucsadam 2016 november 22.

A látszóbeton fogalmával, és annak szépségeivel a budapesti nagyközönség leginkább a négyes metró átadása után kezdett ismerkedni. Sokan még ekkor is fanyalogtak, de nem tudom elképzelni, hogy van élő ember, aki felnéz a Kálvin téri megállónál a feje fölé, és nem áll el a lélegzete egy pillanatra. 

p1190821.JPG

A beton lehet szép. A beton nem csak panellemezeket jelent, amit egymáshoz illesztenek, végtelen mennyiségben. Lehet remek építőelem is, amivel olyan struktúrákat valósíthatunk meg, amiket máshogyan nem. Lássuk, miket lehet építeni betonból.

Templomot!

150814172636-contemporary-concrete-buildings-bnkr-super-169.jpg

A Sunset Chapel Esteban és Sebastián Suárez munkája, a Mexikóban található kápolna jól megmutatja, hogy a beton "folyékony kő"-ként a sziklák környezetében úgy képes beleolvadni a tájba, hogy a mesterséges jellegét teljesen elveszíti. A kápolna egyébként azért is érdekes, mert egyszerre hivatott az esküvők életigenlő és a temetések szomorú ünnepélyességét segíteni a dizájnnal. És persze a nyitott tér és a kereszt mögött lebukó Nap tovább dobnak az egyébként is különleges látványon. Itt vannak még képek, érdemes nézegetni őket.

Múzeumot!

150814174919-contemporary-concrete-buildings-rudy-ricciotti-super-169.jpg

A marseilles-i MuCEM Rudy Ricciotti munkája. Itt nem a teljes épület épült betonból, de a homlokzatot egy különleges, öntött háló veszi körül, ami a besütő napsugarak hatására az épület belsejében minden egyes négyzetméterre rásüti a kontúrját. 

Irodaházat!

150814173523-contemporary-concrete-buildings-lucio-morini-ggmpu-super-169.jpg

Az oké, de milyet! Az Argentinában (Cordoba) található Bicentennial Civic Center Lucio Morini és a GGMPU Arquitectos munkája. Az egész épület többek között a tükröződésre alapoz, már csak azért is, mert folyó mellé épült, aminek szimbolikus, elválasztó szerepe is van a városrész életében.

Művészeti központot!

150814170036-contemporary-concrete-buildings-tadao-ando-super-169.jpg

A mexikói Roberto Garza Sada Center for Arts egy hatemeletes épület, Tadao Ando első épülete Latin-Amerikában. A tervező híres fantasztikus betonépületeiről, a természetes fények különleges használatáról és a természettel összefonódó meglátásairól. Láthatjuk a képen is: a természet és a beton nagyon közel is kerülhetnek egymáshoz, ha jól használják az anyagot, és művész kezébe adják.

Kávézót!

150814172842-contemporary-concrete-buildings-david-chipperfield-super-169.jpg

A berlini Joachimstrasse David Chipperfield's munkája. Nagyon tiszta, szinte leheletfinom fogásokra is lehetőséget ad az anyag. Egyáltalán nem mindig robosztus.

Lakást!

150814174150-contemporary-concrete-buildings-studio-mk27-super-169.jpg

A MiCasa Vol. B bemuttóterme megmutatja Sao Paulóban, hogy mennyi minden van a minimalista dizájnban, amitől eláll a lélegzetünk.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak - akár betonból:) - Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide.