Menő Budapesti Lakások: hogy lesz egy minimalista térből barátságos otthon?

Magyarósi Csaba 2017 március 07.

Atilla lakásaiból már többet is bemutattunk, szóval akik követik a blogot, azok közül néhányan biztosan rávágják az első képre, hogy ezt tuti Atilla készítette. Mert Atillának jól felismerhető stílusa van, a lakásai szellősek, modernek, világosak, és jellemzően kétszer akkorának tűnnek, mint amekkorák.

Ezért is van benne Atilla az Én menő lakásom csapatában és ezért is kérik olyan sokan őt a megrendelők közül.

Szóval ebbe a sorba remekül beleillik ez a Balzac utcai lakás is, amit jó másfél éve újított fel Atilla, és aminek a képeit elnézve biztos vagytok néhányan, akik legszívesebben bekommentelnétek, hogy Airbnb-re oké, de lakni egy ilyen helyen nem lehet, semmi sem fér el, és egyébként is ez egy kirakat, nem egy otthon.

Merthogy sokszor érkeznek ilyen kommentek Atilla lakásaira.

Pedig.

A képeken a lakás másfél évvel ezelőtti állapota látható. Azóta ugyanazok a bérlők élnek benne és hát jó alaposan belakták a helyet. Mindenfelé személyes tárgyak, a kanapé mellett biciklik, mindenfelé könyvek, ruhák, tusfürdők és képek (ezeket sajnos már nem fotózhattam le, személyiségi jogok, ilyesmi), amik több érdekességre is remekül rávilágítanak:

  • ezekben a letisztult lakásokban is meglepően sok tárolási lehetőség van, csak pont az a lényeg, hogy ezek nincsenek szem előtt
  • a lakás egy keret, az a keret, ami személyes tárgyakkal bátran feltöltve otthonná válik, és Atilla nagyon ért ahhoz, hogy megadja az élhető, praktikus keretet
  • hiába gondolnád azt egy elsőre modern, helyütt minimalista lakásról, hogy lélektelen, illetve csak a beköltözés utáni első napig néz ki így, valójában a sok személyes limlom mellett is megmarad a kégli tágasságérzete, letisztultsága, csak bensőségessé válik a sztori.

 

Mondjuk a megfelelő keret eléréséhez falakat kellett mozgatni, vagy kivenni, ajtókat elzárni, beépített szekrényeket létrehozni, de a végeredmény egy, a kevés négyzetméter ellenére is jól élhető lakás, ami sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora, de bőven van elég tárolóhely ahhoz, hogy elnyeljen mindent, amit nem akarsz mutogatni és hogy kirakj mindent, amit viszont nagyon is szeretnél.

Magic!

Fotók: Csondor Ágnes

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

süti beállítások módosítása