Ahová a király is gyalog jár

Horváth Patrik 2017 május 16.

Elcsépelt közhely, de gyakran valóban igaz, hogy a lakás két legdrágább helyisége a konyha és a fürdőszoba. Persze, nem abban az értelemben, hogy a többség itt őrzi a titokban vásárolt aranyrudakat, hanem azért, mert arányaiban ezeknél kerül a legtöbb pénzbe az, amíg a kiindulási állapotból eljutunk a célig.

A régebbi lakások esetében a mosdó és maga a fürdőszoba fizikailag is elkülönült egymástól, manapság viszont inkább ennek ellenkezője a jellemző. Mi is elsősorban ilyen helyiségekből gyűjtöttünk össze egy párat, melyek akár új lakás vásárlásánál, akár egy nagyobb átalakítás esetén is inspirációt nyújthatnak.

bathroom1.jpg

Mielőtt még nagyon belemélyednénk, lebegjen a szemünk előtt a fent látható kép, amely remekül példázza, mekkora változást érhetünk el akár a legkisebb befektetéssel is. A legtöbb esetben nem is a szűkös keret, mind inkább az inspiráció vagy a fantázia hiánya az, amely ellehetetlenít egy-egy szuper átalakítást.

bathroom2.jpg

Itthon előszeretettel használunk csempéket a fürdőszoba tervezése - majd a kivitelezése - során, ugyanakkor sok más anyag áll a rendelkezésünkre, melyek különböző tulajdonságaik (mint például a textúra és a szín) révén némileg eltérnek a megszokottól. Ilyen például a fehér téglára hasonlító, valójában szintén a csempével szoros rokonságban álló cucc, amelyről nekem személy szerint mindig a budapesti kisföldalatti gyönyörű megállói jutnak eszembe.

bathroom4.jpg

A fehér sok szempontból egy hálás szín, hiszen szinte minden más színhez passzol, a tégla pedig merőben más hangulatot áraszt, mint a négyzet alakú csempék. Mint látható, akár a kontraszttal, akár a színekkel játsszunk, a végeredmény sokféleképpen ugyan, de minden esetben különleges lehet.

bathroom5.jpg

Elbírja úgy a matt, mind a fényes felületeket maga mellett, de a fát sem veti meg, sőt!

bathroom6.jpg

Ha szabadjára engedjük a fantáziánkat, beülős helyek dizájn mosdóit megszégyenítő helyiségünk lehet, melyről minden egyes belépéskor érezni fogjuk, mennyire menő.

bathroom3.jpg

wc2.jpg

Az én személyes kedvencem ugyanakkor - ha lehet ilyet írni - két olyan fürdőszoba, ahol a fa alapvetően túlsúlyban van, viszont egyszer kővel, egyszer pedig mozaik csempével egészítették ki. Az előbbinél a kör alakú ablak és a tartószerkezet miatt olyan érzésünk lehet, mintha valami hajó gyomrában mosakodnánk, míg az utóbbi a legcsodálatosabb faházak belsejeire emlékeztet.

bathroom7.jpg

A természet közelsége tetten érhető ennél a kizárólag sötétszürke, ám különböző anyagból készült felületekkel operáló fürdőnél is. A sajátos hangulatot a lámpák elhelyezése adja, nem elég ugyanis, hogy a mennyezetről világítanak a padlóra, de az árnyékoknak köszönhetően remekül kiemeli a kőből készült fal érdes felületét.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.