Egyedi bútor a gardróbszekrényen túl ‒ amit a rendelésre készített bútorokról tudni kell

Andris és Ildi 2017 május 24.

A tömeggyártás lehetővé tette a fogyasztó számára, hogy gyorsan, nagy választékból, elfogadható áron vigye haza a kiszemelt terméket. Így van ez a bútorok többségével is, egészen jól be tudjuk rendezni a lakásunkat áruházakban kapható vagy netről rendelt darabokkal. De van egy pont, amikor nehézségekbe ütközünk a konfekcióbútorokkal való berendezésben, mert a hely adottságai mást kívánnak. De olyan is van, hogy egyszerűen valami hiányzik egy csupa tömegtermékekből összerakott enteriőrből. 

Mondhatjuk, hogy az egyediség, de nem csak ez. A másfajta minőség is hiányozhat. Egy olyan minőség, ahol az anyagok, a formák kicsit jobban kidomborodnak, és amely az összes érzékszervünkre minőségi benyomást tesz. Nem véletlen, hogy a retróhullám és a DIY (csináld-magad fabrikálás) ilyen nagy lendülettel söpört végig a lakberendezés terén, hiszen a régi és a saját magunk által létrehozott tárgyaknak is többletkisugárzása van. De most egy kicsit spécibb megoldásról lesz szó a fent említetteknél, mégpedig a saját igényeink szerint, szakember által készített bútor lehetőségéről, túl a viszonylag szokványosnak mondható konyha- és beépített gardróbszekrényeken. 

Mit érdemes egyedileg gyártatni?

Elsősorban ‒ mondjuk úgy, racionális szempontból ‒ minden olyan bútort, ami egy adott helyiség egy adott részébe kell hogy passzoljon, tehát erősen méret- és/vagy funkciófüggő. Ilyenek a méretre készített polcrendszerek, amelyekbe integrálható egy rakat funkció: könyvespolc, íróasztal, tévészekrény, különböző ajtós elemek, és persze világítás is. Sokaknak probléma, hogy pici vagy egyedi alakú az előszobájuk, ahová nem tudnak épkézláb bútort betenni, ezért ilyen helyekre is egyedi gyártmányt ajánlunk. 

Hasonló a helyzet a méreten aluli vagy egyedi alakú étkezőpultokkal, felnyitható asztalkákkal. A szennyes ruha tárolása az egyik nagy mumus a munkánkban, hiszen a régi épületek szűkre méretezett mellékhelyiségeiben már így is alig tudjuk elhelyezni a mai kor magas elvárásainak megfelelő gépészetet és alapberendezést, nemhogy dedikált kosara legyen a különböző szín szerint kategorizált szennyesnek. De ezt sem hagyhatjuk annyiban, ilyenkor is jöhetnek az egyedi megoldások, például fürdőszobai ülőke szennyestartóval vagy mosógép fölé épített tároló. 

Van azonban, hogy nem a méret és a funkció mondatja velünk, hogy készíttessünk bútort, hanem sokkal inkább az egyedi dizájn a cél, ilyenkor belevághatunk székek, dohányzóasztalok, sőt lámpatestek tervezésébe is, amikkel aztán bátran eldicsekedhetünk a látogatóknak. 

Hogyan kezdjünk hozzá?

A megrendelésre készített bútorok esetében alaposan fel kell készülnünk, hogy mit is akarunk, mert az asztalos, lakatos vagy üveges nem szeret sötétben tapogatózni, azaz rizikót vállalni, hogy a végén mi, a megrendelők elégedetlenek legyünk. Feltétlenül ajánlott mindenek előtt inspirációkat keresgetni a neten, először is, hogy lássuk a lehetőségeket, majd le tudjuk szűkíteni a kört a szóba jövő anyagokra, dizájnra. Ha nehézségbe ütközünk a részletkérdésekben, belsőépítésszel vagy bútortervezővel is konzultálhatunk, de legalább a kivitelező szakemberrel elengedhetetlen összeülni és részletesen átbeszélni a felhasználandó anyagokat, színeket, funkciókat, és persze a pontos méreteket. 

Ne csak mondjuk, rajzoljuk is! Nem vicc, nagyon csúnya félreértésekről szólnak a városi legendák, úgyhogy ne bízzuk a véletlenre, hogy ki mit hogy értett az elmondottakból. Tehát az előzetes megbeszélés végén átlátható, egyértelmű tervvel a kezében engedjük munkájára a mestert. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az árak a konfekciótermékekénél olykor combosabbak lehetnek, sőt, sokszor nehezen előrevetíthető egy darab anyag- és munkaigénye, ezért az is megeshet, hogy csak a munka végeztével kerül végleges árcédula az elkészült holmira. Mindenesetre ökölszabályként kétszeres árral érdemes számolni a boltból elhozható termékekhez képest, viszont ha jól sikerül, nem fogjuk sajnálni a rá kiadott pénzt, mert az igényeinket egészen biztosan jobban kiszolgálja majd mint bármi más.

Milyen anyagokat válasszak?

Amikor ráközelítünk a megoldandó problémára és a körülményekre, elég szépen leszűkül a szóba jöhető anyagok palettája. Menjünk végig a folyamaton egy elképzelt helyzetben. Tegyük fel, előszobabútort szeretnénk csináltatni egy olyan falra, amelynek a közepén van egy ablak, ezért raktárról nem kapunk ide való darabot. Szükségünk van cipőtárolásra, nyitott akasztós felületre, zárható vállfás akasztóra, és egy kis felületre, ahová csak úgy lecsapjuk a kocsikulcsot, amikor hazaérkezünk. Milyen anyagok állnak rendelkezésünkre? 

Bútorlap (laminált forgácslap) ‒ olcsó, ha nem érintkezik vízzel a ragasztásnál, akkor megfelelően strapabíró, változatos színekben és mintázattal kapható. Minden asztalos ismeri, viszonylag jól alakítható, tehát körbe tudjuk építtetni vele az ablakot. Hátránya, hogy elég zárt, nehézkes érzetet sugározhat összességében, és a laminált felületnek ‒ jobb esetben nem első ránézésre, de ott bent a fejünkben ‒ műanyagérzete van, és messze nem örökéletű. Persze létezik porfestett forgácslap is többszörös áron, amiket a kiemelten szépnek szánt elemekre érdemes felhasználni, például ajtófrontokra. 

Magasabb minőségű asztalosipari alapanyagok – tömörfa, furnérozott forgácslap (laminátum helyett vékony szelet fa van minden oldalra ragasztva), rétegelt lemez (egymáshoz ragasztott faszeletek), apácarács, perforált lemez ‒ ezen anyagok esetében többnyire megtartható a fa eredeti erezete különböző felületkezelők használata mellett. Szubjektív véleményem, hogy fa nélkül nincs otthonosság egy lakásban, tehát határozottan jó döntés, főleg ha megfelelő szaktudással készül a bútor. Ezeket felhasználva a képzeletbeli előszobába a cipőtárolóhoz használnék perforált lemezt a szellőzés érdekében, a hátfalat rétegelt lemezből vagy furnérozott forgácslapból tervezném, hiszen mindkettő nehezen deformálódik, és a rétegelés nem látszana szemből. A polcokat és frontokat fából vagy furnérozott lapokból. Valahogy így:

1_terv_1.jpg 

Manapság egyre többen szeretnének gipszkartonból polcrendszert, ami ugyan kivitelezhető, és jó egységet képez a fallal, de egy-két hátránya miatt inkább csak jól indokolt esetekben ajánljuk. Ilyen negatívum lehet a nehézkes takaríthatóság, a polcok vastagsága (min. 5cm), az anyag korlátolt teherbírása (bizonyos polchosszúság fölött nem lehet tele könyvvel) és az a tény, hogy ezt biztosan nem tesszük arrébb, ha úgy alakul. Valamint ha zárható rekeszeket szeretnénk integrálni bele, ahhoz komolyabb asztalosmunka kell még, amitől az egész rendszer felépítése igen költséges lehet. De itt egy megvalósult tervünk, ahol viszont ezek a hátrányok kevésbé voltak jelentősek mint a benne rejlő lehetőség:

2_foto_1.jpg

Fém ‒ ha első hangzásra kizárólag valami indusztriális bútormonstrumok villannak az agyunkba, gyorsan vetkőzzük le az előítéleteinket, hiszen belsőépítészeti szempontból az acél az egyik legjobban variálható anyag, szinte határtalan formai lehetőségekkel, és vannak nagyon ügyes lakatosok, akik korlátok és lépcsők mellett gyönyörű bútorokat is tudnak hegeszteni, ha megfelelő tervet adunk a kezükbe. Egyértelműen nagyon tartós, karakteres, de emellett légies bútorok is születhetnek fémből, és ne felejtsük el, hogy porszórásos technikával (szinterezés) bármilyen színűre kezelik, tartósan, ecsetnyomok nélkül! 

Ha tisztán fémből van a bútor, főleg vastag, sötét, rusztikus vázzal, az általában az ipari stílus felé mozdítja az enteriőrt. Ha ez nem a mi irányunk, válasszunk filigránabb alapanyagot: köracélt (olyan mint a cső, de nem üreges) vagy négyzetes acélszálat, tervezzünk hálószerű felépítményt, festessük fehérre, aranyra vagy élénk színűre. 

Tovább puhíthatjuk az összhatást, ha az acélvázat fával egészítjük ki, úgymint polcok, ülőfelületek, asztallapok. De kiegészíthető üvegfelületekkel is a fém, és sok lakatos ért is az üveghez annyira, hogy megrendeli és szépen integrálja azt a megfelelő helyre. 

Visszatérve a fent kitalált előszobánkhoz, a cipőtároló részt nem, de polcokat, fakkokat el tudnék képzelni üvegből, ami engedné érvényesülni az ablakon át érkező fényt. És a fémrészeket a stílus szerint vagy vad, karakteres színűre festetném vagy légiesen fehérre. Nézzük, mi mindent lehet kihozni még az acélból:

Szóval, ne érd be félmegoldással, tervezd meg magadnak az igazit!

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.