Látványterv vs. valóság: vajon azt kapjuk, amit papíron láttunk?

András B. 2018 július 04.

A megrendelők sok esetben látványtervek alapján ismerkednek meg leendő lakásuk kinézetével. Vannak persze olyan lakberendezők és belsőépítészek is akik ezzel a szakasszal nem foglalkoznak, hanem inkább moodboard-okat (példákat-, anyagokat és hangulatokat ábrázoló képek összessége) mutatnak meg. Ezzel sincsen semmi gond, hiszen az adott tervezőnek ez a kommunikációs készsége, amit valószínűleg a tökélyre fejlesztett, és minden lényegi információt meg tud mutatni, amire szükség van. E mellé valószínűleg olyan vizuális képzelőerővel rendelkező Megrendelő is kell, akinek elég, ha ezzel a legegyszerűbb prezentációs móddal szembesül a lakásának a tervezése kapcsán.

Én azt gondolom, hogy a látványtervezés egy eszköz a kezünkben, pont úgy, mint régen egy toll vagy ceruza, amivel a papírra vetették a térbeli ábrázolásmódban közölt belső tereket, még a tervezőszoftverek használata előtt.

A látványtervek több célt is szolgálnak:

  • látni lehet a térbeli elrendezéseket és arányait egy lakás átalakításánál
  • minden beépített és mobília bútort látni lehet helyzetében, formájában és anyagában egyaránt
  • minden burkolat, falfestés, bútorszín és felület látható
  • ábrázolhatóak a természetes és mesterséges fények, lámpák az adott terekben
  • de amitől a legkülönlegesebb egy látványterv az az, hogy hangulatot tud ábrázolni amivel eladhatóvá válik a terv és a legtöbb esetben beleszeret a Megrendelő.
De mi van akkor ha nem tetszik?

Mivel technikailag a látványtervek manapság már egy 3 dimenziós, számítógéppel alkotott térben épülnek fel, így viszonylag egyszerűen cserélhetők ebben a térben a bútorok, burkolatok, az anyaghasználata a falaknak, tárgyaknak vagy épp a fényforrásoknak! Sok esetben ugyanis nem jellemző, hogy az első látványtervek máris teljes mértékű elfogadottságot és megelégedést ad a megrendelőnek, ezért a látványtervezés szakasza több verzión keresztül lesz egyre pontosabb, egyre tökéletesebb, mire a kiviteli tervek elkészítéséhez érkeznénk.

Minden bizonnyal a látványtervezés a leglátványosabb fázis egy lakás tervezésénél hiszen a szinte semmiből egy kézzel fogható, de mindenesetre szemmel látható eredmény születik amit leggyakrabban az előtte-utána képeken szoktunk látni.

elotte_utana01.jpg

Az első képen az előtér és közlekedő tere látható. Ha rápillantunk a két képre először még a hasonlóság látható, de aztán felűttnek az apróbb, kivitelezéskor felmerült problémák kezelése és a megoldásai, például a mennyezeti lámpákat egységesítettük, a jobb oldali szekrényfrontokat tovább gondoltuk és a fehér helyett színesebbre cseréltük, bekerült egy szőnyeg és nagyobb, jobb kalaptartó is. A falszín, bútorszínek, padlóburkolat, a szemben lévő szekrény és az ajtók teljesen egyeznek a látványtervvel.

elotte_utana02.jpg

A konyhában szintén változott a világítás, több spot lámpa és egy függeszték is bekerült a pult fölé, de kikerült a konyhasziget alsó megvilágítása. Jól láthatóan bekerült egy fali bortároló ami a kivitelezés során nyerte el a Megrendelő tetszését. A beépített bútorok jellege és kialakítása, a falszínek és a burkolatok itt is megegyeznek.

elotte_utana03.jpg

A nappali az a kép ami legutoljára készült el, itt ugyanis egy teljesen új térelválasztó bútor koncepció kialakítása vált fontossá az elkészítési idő és a költségkeret megtartása miatt. Olyan apróbb részletek módosultak a kivitelezéskor, mint a fehér helyett fekete spot a nappaliban, más szőnyeg és kép valamint a díszpárnákat sokkal balatoniasabbra cseréltük amivel még jobban feldobtuk a lakás balatonparti hangulatát!

A látványterveket eddig általában állóképekként prezentálunk, viszont a tervezési technológiák fejlődésének köszönhetően mára már 360 fokban virtuálisan is bejárhatjuk a leendő lakásunkat egy okostelefon vagy tablet használatával még az előtt, hogy az első falbontás megkezdődne. Ezt a technológiát a következő részben fogom bemutatni.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár András -  segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.