Menő budapesti lakások: a Palotanegyed királya újra a piacon!

szucsadam 2019 március 22.

Különös érzés, hogy miközben néhány éve rajtunk keresztül kelt el ez a szuper lakás, most az akkori vevő, mint eladó keresett meg minket. “Imádtunk minden percet itt” - mondta, de kinőtték, a nagycsaládnak több szoba kell. Így szomorúan, de megválnak ettől a lakástól.

laka_sfoto_-08308.jpg

laka_sfoto_-08316.jpg

laka_sfoto_-08382.jpg

2016-ban Csaba írt a lakásról, mint egy modern és világos lehetőségről, amit ráadásul nagyon jó minőségben, frissen újítottak fel az alapoktól. Kimentem három év elteltével, és azt láttam, miden ugyanolyan patent, sarkos, passzentos, mint akkor volt. Ez a jó minőségű felújítás: újnak tűnik még sok évig.

A lakás egyébként ugyanaz a tágas és fényes három szoba plusz étkező-konyha-nappalis, ami akkor is volt. A bejárat mellett találjuk a wc és fürdő helyiségeket, és egy 13 négyzetméteres szobát, amit gardróbnak használtak:

laka_sfoto_-08274.jpg

laka_sfoto_-08290.jpg

A lakás másik, nagyobb része a lényeg: itt található a hihetetlenül tágas konyha-étkező, ami akkora, hogy simán elbír még több funkciót is, akár a nappaliét, de egy konyhaszigetnek például a világítás és az áramellátás is ki van alakítva. Ebből nyílik a két hatalmas hálószoba is. Dupla ablakokkal, simán tovább oszthatóak egyébként:

laka_sfoto_-08313.jpg

laka_sfoto_-08331.jpg

A helyiségeknek pont olyan arányai vannak, hogy a nagy belmagasság pont nem is tűnik fel. Az oldalak hossza mindenhol akkora, hogy úgy érezzük, minden irányban rengeteg a mozgástér, miközben maga a lakás nagy, de nem óriás. 113 négyzetméter.

A lakás előnyei továbbra is adottak: egy csendes utca a Palotanegyeden belül, szép lépcsőház, remek térelosztás, magas műszaki felszereltség (vécécsésze-elszívás, hogy csak a jéghegy csúcsát említsem), patent minőségű munka. És ami még nagyon fontos: a rengeteg tárolóhely, amit az alig észrevehető beépített szekrényekben kaptak helyet. Mert a konyháról és a lakás többi részérők is elmondható, hogy mindent el tudtak rejteni a szem elől, mindent szolid és szép ajtók választanak el tőlünk.

laka_sfoto_-08301.jpg

lepcsohaz.jpg

laka_sfoto_-08351.jpg

Íme tehát egy lakás, amit másodszor szeretnénk eladni, és meg is érdemli, mert annyira jól sikerült. Akit érdekel az alaprajz, a lakás ára és más információk, azok ide látogassanak el.

És ha neked is van eladó menő lakásod, erre a mailcímre írj nekünk, hogy be tudjuk azt is mutatni!