Milyen rejtett hibái lehetnek a lakásnak, amit vásárláskor nem veszünk észre?

Domsa Mihály 2019 június 03.

Az első otthonteremtés szép dolog, de az oda vezető út meglehetősen rögös. Először is össze kell szedni a zsozsót, ahol jellemzően a szülők is érintettek. Ha pedig ez a része nagyjából összeállt akkor jöhet a keresgélés.

Először nyilván azt lőjük be, hogy nagyjából merre szeretnénk lakni. Ez jellemzően azt is meghatározza, hogy a kiszemelt ingatlan lakás lesz vagy ház. Ezután jön a szenvedős keresgélés! Tele van bizonytalanságokkal, hogy biztosan ez való-e nekünk, innen majd normálisan be tud járni a gyerek iskolába, egyáltalán milyen a közlekedés autóval?

Az ingatlan értékbecslés során szokás az ingatlan környezetét, valamint a lakást funkcionálisan és műszakilag is szemrevételezni, értékelni. A környezeti szempontok lehetnek a megközelíthetőség, az út állapota, a tömegközlekedés közelsége, zaj- és porterhelés, parkolás, közbiztonság. A funkcionális szempontok közé egy rakás olyan dolog tartozik, ami a vásárlónak fontos lehet, és amik alapján szintén össze lehet hasonlítani az adott ingatlant egy másikkal. Az értékbecslés során ezeket a szempontokat ellátják egy százalékos értékkel, és meghatározzás a fontosságukat. Gyakorlatilag ezek a módszerek tele vannak szubjektív elemekkel, így bátran nekiállhat bárki egy táblázatot készíteni azok alapján, amik szerinte fontosak. Ilyenek lehetnek ezek:

  • Tájolás
  • Alaprajzi elrendezés
  • Pakolási lehetőségek
  • Fürdőszoba komfortja
  • Konyha felszerelés
  • Tároló terek
  • Természetes fényviszonyok
  • Természetes szellőzés
  • Energetika
  • Működés gazdaságossága
  • Szomszédok
  • Kezelés minősége
  • Biztonság

Ha azonban használt lakást vagy házat keresünk, talán a legnagyobb dilemma a műszaki avultság foka. Ezt már nehéz laikusként megállapítani, és ott marad a kérdés:

Vajon milyen rejtett hibái lehetnek, amit vásárláskor nem veszünk észre?

Egy nehezebben észrevehető, vagy éppen csak feltárás után látható hibát még a témában jártas, jól képzett szakemberek sem mindig következtetnek ki. Szokás mondani, hogy nincs röntgenszeme senkinek, így bontás után bukkanhat elő egy csomó kellemetlenség. A rutinos, szakavatott szemek azonban a legtöbb dolgot ki tudják szúrni.

Mire figyelj műszaki szempontból, ha lakást veszel?
  • Először is vizsgáld meg a lakás környezetét kívülről: ázás nyomok, hőszigetelési problémák, hőhídra utaló nyomok, stb.

img_7563.jpg

  • Nézd meg az ablakokat bejárati ajtót kívülről. Mennyire van kitéve a környezeti hatásoknak, milyen állapotban van a felülete és az anyaga? Odabent nézd meg mennyire masszív a vakolat és a csempe a falon! Táskák, repedések.

img_7564.jpg

img_7566.jpg

img_7567.jpg

  • Nézd meg milyen parkettával rakták le a szobát, és az milyen állapotban van. Például a vakpadlóra szegzett csaphornyos parketta nehezen és sokszor rendkívül költségesen állítható helyre, szóval vagy úgy hagyod, vagy vadi új aljzatot kell keszitened majd.

img_6501.jpg

img_7568.jpg

  • Miből készült a gázvezeték? A régi, menetes kötésekel illesztett vezetéket látsz, valószínűleg hamar le kell cseréltetni a mostani sztenderdnek megfelelő, presszelt rézvezetékre
  • Milyen a fűtés? Egy konvektoros rendszerről átállni kondenzációs kazánra, mondjuk egy hat emeletes ház földszinti lakásában elképesztően költséges kéménybélelést vonhat maga után.
  • Mekkora elektromos teljesítmény áll rendelkezésre a lakásban és miből vannak a vezetékek? Ha egy rozoga régi villanyóra mondjuk 16 A teljesítmény, és teszem azt elektromos sütőt, főzőlapot esetleg még egy klímát is szeretnél, jó eséllyel bővítened kell a kapacitást. Ami aztán egy szabványosítási kötelezettséget is magával ránt.
  • Fűrészporos tapéta a van a falakon és a mennyezeten? Valószínűleg van mit eltakarni vele.

Ez csak néhány kiemelt részlet az egyébként tekintélyes listából, amik ismerete meg tud óvni minket attól, hogy a mostani felfokozott izgalmi állapotú ingatlanpiacon rossz vételre vezessenek minket. Ezért mostantól havonta jelentkezünk egy olyan történettel, amiben egy tanulságos feltárást, bejárást írunk meg, hogy lássátok, merre kell kutatni, és mennyire váratlan helyzetek is adódhatnak a pofonegyszerűnek tűnű, becsomagolt lakásban.

untitled.jpgMisi segít, ha átnézetnéd a lakást vásárlás előtt! Több évtizedes építőipari rutinjával gyorsan kiszúrja a látható hibákat, veszélyforrásokat. Ha pedig te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide.

süti beállítások módosítása