Hogyan lehet egy Kádár-kockában kialakítani egy gyönyörű dolgozósarkot?

Andris és Ildi 2019 november 28.

Ahogy a munkánk során, úgy az otthonunk kialakításakor is elsődleges szempont volt a hármas szabály, ami szerint dolgozunk. Vagyis:

szellősen, légiesen, de okosan alakítsuk ki a tereket.

Itthonról dolgozunk, ezért az sem mindegy, hogy a munkakörnyezet inspirálóan hat, vagy inkább lehúz minket. Ha például bemegyek egy plázába, nem telik el sok idő, és már kezdem magam rosszul érezni, sok a zaj, az inger, úgy érzem, leszívja az energiáimat. Ugyanez igaz itthon, kicsiben, ha állandóan kupiban kell lennem. Ez kinyírja a kreativitásomat, de a munkaidőmet is megnyesi drasztikusan az, ha állandóan pakolgatnom kell A-ból B-be a holmikat. Ezért úgy találtuk ki az otthonunkat, hogy gyorsan és hatékonyan rendet lehessen tenni.

Szem előtt tartottuk, hogy a tárgyak ne nyomjanak el minket, fenntartható, szép, egyszerű, jól takarítható, praktikus legyen a hely, ahol élünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nálunk mindig rend van, de nem kell hozzá sok, hogy az legyen.

Mert a hely van értünk, nem fordítva, és egy jól felépített otthon nem elvesz tőlünk, hanem ad.

Nem elveszi az időnket, hanem itthon több időnk marad. Nem leszívja az energiát, hanem feltölt az itt eltöltött idő.

sdgajvqq.jpeg

A jelenlegi otthonunk egy átalakított Kádár-kocka. Mindenki ismeri, de sokan gondolják, hogy nem lehet egyedivé, különlegessé tenni. Mi egy kisebb darabot csíptünk meg - 69 négyzetméteres -, ahol négyen élünk, plusz a két kutya. Nagyon okosan kellett tehát matekoznunk a hellyel, hogy elférjünk, és a költségekkel, hogy beleférjünk a büdzsébe, különösen, hogy az alapokig visszavertük a házat, ami, ahogy az általában lenni szokott, a költségvetés legnagyobb részét sodorta is magával. A jelenlegi nappalink két, egymásból nyíló szoba összenyitásából keletkezett.

A berendezés, és tárolás kialakításakor sokat segített az egyébként is pakolós énemnek, hogy pár éve a kezembe került Marie Kondo könyve, a “Rend a lelke mindennek”. Konmari nagyon  felkapott mostanában, és amennyien hype-olják, legalább annyian meg is szólják a módszerét. A saját tapasztalatomat tudom megosztani veletek: nekem nagyon sokat segített. Egyébként sem voltunk nagy tárgyfelhalmozók, mégis nagyon sok fontosnak hitt, de igazából felesleges kacattal lettünk könnyebbek a holmijaink alapos átválogatásakor. Szeretem, hogy ez a könnyebbség - vagy könnyedség - tapinthatóan jelen van az otthonunkban.

Nincs sok bútorunk, de ami van, azokra örömmel nézünk. Van közte olyan, amelyikre éveket vártunk, és van, ami még most is várólistán csücsül. De nem bánjuk, mindig nagy örömet tud okozni egy-egy megvalósult elképzelés.

A viszonylag kis alapterület ellenére sikerült a számunkra fontos funkciókat jól elhelyezni a térben. A nappalinkban így van nappali, konyha, étkező, Andris gitárjainak és erősítőjének is jutott hely, illetve egy festő részt is ki tudtunk alakítani. Nézzük meg most ezt a spotot, az én kedvenc részemet most lakberendezési szemmel:

ooiinzxw.jpeg

Fontos volt, hogy világos, fényes legyen a hely ahol majd festek is. Mikor beköltöztünk, a függőszék mögötti falon nem volt ablak, mi vágattuk oda a plusz nyílást.

Egészen megváltozott a ház hangulata azzal, hogy a benapozottság megnőtt.

Amit a fény után a legjobban szeretek, azok a növények. A mi kis Kádár-kockánknak 30 centis falai voltak. Mikor szétvertük a házat, az új nyílászárókat a fal külső síkjába helyeztük el, majd megtoldottuk a külső falat még 20 centi szigeteléssel. Ezzel bent nagyon mély párkányokat nyertünk. A növények kényelmesen elférnek, nagyon jól érzik ott magukat, már persze, ha a megfelelő ablakba kerülnek.

2xeq6m6q.jpeg

wxzlxjwg.jpeg

wjjskjma.jpeg

Rengeteget inspirálódom Pinteresten a munkám miatt - meg mert szeretem is -, onnan jött az ötlet, hogy legyen egy függőszékünk. A Vaterán találtam ezt a csodálatos darabot.

tqvo_adq.jpeg

Szép és különleges bútorokat lehet kifogni használtan, arról nem beszélve, hogy a munka során is próbáljuk azt elérni, hogy ne mindent újonnan szerezzen be a megrendelő, lehetőleg vásároljon használt dolgokat is, egyrészt értékmentés, másrészt egészen más hangulatúak a régi tárgyak, élettel töltik meg az otthont.

A közel száz éves akác festőállványomat is használtan találtam, és azon túl, hogy hasznos, mert dolgozom rajta, a lakásunk egyik legszebb bútordarabja is.

3_1_festoallvany_oldiar_t_ildiko_olah_festo_festme_ny_otthona_lakberendezo_korta_rs_magyar_home_contemporary_artist_painter_olajfestme_ny_stu_dio_studio_atelier_interior_design_styling_5.jpg

A festőkomódom jelenleg a legfrissebben bekerült bútorunk, nemrég szereltük össze és utólag, kapott lábakat. Rengeteg mindent elnyel, kényelmesen pakolható. Egyszerű Ikeás hack egyébként, egy Ivar fiókos-komód, amit Andris átalakított kicsit, lyukakat fúrt a fiókelőlapokra és lábakat szerelt rá.

0cpjcfrw.jpeg

fiyqaloa.jpeg

Ami pedig a dekorációt illeti, az teszi fel a legjobban megkomponált alapokra is a pontot. A munkánk során is igyekszünk nagy gondot fordítani rá, itthon pedig leginkább saját képeket akasztunk a falra.

20160218_073219.jpg

A fotókat Molnár Alida készítette 

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.

süti beállítások módosítása