Ez a lakás jó példája annak, hogy mit lehet kihozni a tömegesen épülő új lakóházak átgondolatlanul és elszabottan kialakított alaprajzaiból.
A tulajdonos azzal keresett meg, hogy szeretné a segítségemet kérni abban, hogy a be nem rendezett, újonnan vásárolt lakását, otthonává alakítsuk. A falak helyzete, az elektromos kiállások, vizes blokkok, burkolatok adottak voltak.
Szerencsére teljesen homogén és összhangban lévő burkolatok voltak a lakásban, így csak egy kis életet kellett lehelni beléjük. A konyha kialakításánál volt egy kis logisztikai gond az alapvető villanyszereléssel így ahhoz kicsit hozzányúltunk. Az eredeti terv szerint a konyha elosztása egysoros volt, de így nem lehetett benne elférni, nem volt elég pultfelület, ezért a hűtőt kiraktam a nappaliba és mellé került egy háztartási szekrény is. A két részt leválasztja egy kiugró rész, amiben a csövek futnak, ez türkiz színűre lett festve.
Az egész konyha IKEA bútor, az asztalos pedig kiegészítette itt-ott egy két nyitott polccal, amik jelenleg italtárolóként szolgálnak. A konyhát gyönyörű ginek díszítik, amikhez külön gin fűszerek is vannak.
Fontos volt, hogy nagy asztal legyen, hogy a társasági eseményeken gond nélkül lehessen használni. Az asztal fölé belógó bronz lámpák játékos eleganciával díszítik a konyhát.
Az előszobába egy fogast és egy lerakóasztalt tettünk, meg egy kis whiskyt, hogy szívélyes legyen a fogadtatás.
A fürdőben asztalos által készített szekrényrendszer került, ami a mosógépet is magába foglalja és egy leülő, aminek az aljában a szennyestartó kapott helyet.
A WC is nagy átalakuláson ment keresztül, a hátsó falon éktelenkedő szerelőnyílás kortárs festményként tengeti tovább napjait, a többi kiegészítőt pedig hozzáigazítottuk. A mennyezet feketére festéséről pár hétig győzködnöm kellett a tulajt, de szerencsére bevállalta és azóta rettentő boldog vele.
Még több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket, előtte-utána fotókkal is.
A többi helyiséggel kapcsolatban annyi volt az elvárás, hogy legyen életvidám, legyen türkiz és tükrözze az ott élők személyiségét.
A falfestésbe én is beszálltam.
A nappali fénypontja a türkiz kanapé, amit a terrakotta függönyök kiemelnek, szembe vele pedig a csodás, félköríves polcok. Sok növény került a lakásba, ezzel is vidámabb, élettel telibb hangulatot kölcsönözve a lakásnak.
Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.