Látványterv vs. valóság: a 3D-s tervek csúcsa

András B. 2019 május 15.

2_re_sz.jpg

Ahogy a Látványterv vs. valóság című blogbejegyzés első részében le is írtam, a megrendelők először látványtervek alapján ismerkednek meg leendő lakásuk kinézetével. Ez az a forma, amivel általában a legkönnyebben tudunk azonosulni, elképzelni, milyen lesz álmaink konyhája, szobája, lakása.

Persze kisebb munkáknál, tanácsadásnál elég lehet moodboard-ok egyeztetése (példákat, anyagokat és hangulatokat ábrázoló képek összessége), és vannak tervezők, akik soha nem használnak 3D-s látványterveket, és ezzel sincs semmi gond, hiszen az adott tervezőnek ez a kommunikációs készsége, amit valószínűleg a tökélyre fejlesztett. Minden lényegi információt meg tud mutatni, amire szükség van. De a technológia fejlődésével egyre több lehetőség adódik a tervezés során és személy szerint fontosnak tartom, hogy lépést tartsak ezzel a tendenciával.

A 3D-s látványok bemutatásának csúcsa a 360 fokban, virtuálisan is bejárható terek, amiket egy okostelefon vagy tablet használatával megtehetjük még az előtt, hogy az első falbontás megkezdődne. Videón mutatjuk be, hogyan:

Hogyan is működik ez? A tervezőszoftverben készítettem 360 fokos állóképeket helyiségenként. Az általam használt tervezőszoftver alkalmazása segítségével ezeket a nézőpontokat egy tableten megnyitottam. Az eszköz giroszkópjának segítségével a program úgy forgatta a virtuális nézetirányt, ahogy én a valóságban mozgattam a kezemben az iPad-et. A helyszínen mindeközben csak a padlóburkolás, a festett falak, még csupasz lépcső és a lámpaszerelés előtt álló álmennyezet látszott a kivitelezéssel járó szerszámhalmazokkal körülöttem. Ezt az alkalmazást egyébként letölthetjük iOS, Android és Microsoft eszközökre is, így megnyithatók számos okostelefonon és tableten is (pl. iVisit360).

Képzeljük el ugyanezt egy VR szemüvegen keresztül, ahol a leendő lakásunk körbevesz minket, kizárjuk a külvilágot is, és már ténylegesen a látványtervben érezhetjük magunkat. Továbbléphetünk az állóképek zárt világától, és interaktívan konzultálhatunk a látványterveken látott virtuális valóságról akár a belsőépítészünkkel, akár otthon a családtagjainkkal is. Sőt, tudunk olyan megoldásról, ahol ebben a virtuális térben megjelenhet az építész és más szakértők is külön avatarként - hiszen egyébként hozzánk hasonlóan otthon ülnek a fotelben -, és ebben az egyelőre nem létező térben tudjuk egymásnak megmutatni, mit szeretnénk másként, vagy ők miért gondolták azt jónak.

Nagyjából ez most a csúcsa a látványtervezésnek. De akár moodboardokkal dolgozunk, akár a legújabb high-tech megoldásokkal, ne feledjük: ez kommunikációs eszköz, és ha a tervező és a megrendelő jól tud együtt dolgozni, akkor a végeredményt nem a látványterv minősége fogja befolyásolni. 

De akik most a 20-as éveik elején járnak, és a náluk fiatalabbak, már ezt a megoldsát tekintik majd alapnak a saját lakásuk tervezésénél.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár András - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, ha rajtunk keresztül értékesítenél, keress minket az itt található email-címen.

Ilyen egy balatoni második otthon, ha menő

szucsadam 2019 május 06.

Általában budapesti ingatlanokról írunk - ilyeneket is vállalunk a csapattal -, de most kivételt tettünk: Atilla (sic!), az Én Menő Lakásom csapatának egyik alapító tagja készített a családjának egy olyan kuckót a Balaton partjához közel, hogy eláll a lélegzetünk:

Az adottságok szűkösek voltak: a beépített bruttó alapterületre 67,5 négyzetmétert engedélyeztek, de a család szeretett volna három-négy hálószobát. Ez egy igazi építész-kihívás: minimálisra kell tervezni a közlekedőket, vékonyra a falakat (35 centi vastag csupán, hogy a nettó alapterület három négyzetméterrel több lehessen), sok praktikus tároló, és mindezek mellett egy nagyvonalú nappali tér, amit egy nagy nyílással a kert felé hosszabbítottak meg.

A lépcsőt is gipszbetonból készítették (itt írtunk erről bővebben), így ki lehetett használni az az alatti teret is. A gyerekszoba most egyetlen nagy tér, felül galériázási lehetőséggel, de később felosztható lesz két kisebb kuckóra.

038.JPG

Apropó kuckó, a gyerekszobákban van egy ilyen, hát imádnivaló:

037.JPG

De az ágyak is hasonlóan izgis térben kapnak helyet:

040.JPG

És ha már gyerekbarát, nézzétek meg ezt a fellépőt:

035.JPG

A ház egyébként sok okos megoldást is alkalmaz. Nincs gáz az épületben, így minden elektromos, ráadásul nincs gépészeti helyiség sem. A fűtés, klíma, bojler, ventilátor, árnyékoló távolról is indítható, programozható: ősztől tavaszig, napsütésben felmennek a délnyugati és tetőablak-redőnyök, beengedik a napfényt, aztán este lemennek, így hozzájárulnak a hő benntartásához. November közepéig és március elejétől nem kell fűteni - ehhez kellettek persze a hatalmas délnyugati nyílászárók. Nyáron viszont a túlmelegedés ellen le kell árnyékolni őket, ehhez rendelkezésre áll egy hat méter széles, három méter kinyúlású karos árnyékoló. A napelemes rendszer pluszenergiás: többet termel, mint amennyi fogy az épületben.

Egy napzuhany is található a kertben: a Nap melegével 10-12 perc ingyen zuhanyzási lehetőséget ad. Nem újkori megoldás, csak évtizedekkel ezelőtt ilyen célra egy fémhordót tettek ki egy állványon, ma már sokkal szofisztikáltabban fest a lehetőség:

006.JPG

fotók: Csondor Ágnes, lakberendezés: Atilla felesége, Fanni:)

untitled.jpgBalatoni nyaralókat továbbra sem építünk, de ha te is szeretnél _Budapesten_, átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, ha rajtunk keresztül értékesítenél, keress minket az itt található email-címen.

Milyenné válik egy igazán "levegős" lakás, amikor már élnek is benne?

Eszter M. 2019 április 26.

2_re_sz.jpg

Az első részt, amiben a felújítás (minimál-)költségeiről írtam, itt találjátok.

Ez a lakás, talán a legorganikusabb lakás, amit készítettem valaha. Erdő szélén, ahol a legerősebb zaj a madárcsicsergés, esténként meg a bagolyhuhogás, ezt az erdei hangulatot vittük be a lakásba, a sok növénnyel, és a DIY (csináld magad) megoldásokkal.

Azóta eltelt két és fél év. A tulajdonosok nagyon odafigyeltek, hogy a lakásba ne kerüljön be olyan bútor vagy tárgy, ami nem illeszkedik be a környezetbe. Lássuk, hogy fest a lakás ennyi idő után, belakva, odafigyelve a lakás levegős érzetére.

01.jpg

02.jpg

Különösen fontos volt, hogy az enteriőrök, a bútorok egységben legyenek a lakással, a ház építészeti adottságaival, a rusztikus fagerendákkal, fa ablakokkal, és a sok fénnyel, a fehér falakkal. A padló is a levegősség fokozása miatt lett fehér.

A félig már felnőtt fiú szobájában keverednek a gyerekkor emlékei a mai érdeklődésével, ebben a végtelenül egyszerű szobában. Régészeti ásatásokon talált archeológiai emlékek, tárgyak, csontok keverednek a ma fő érdeklődésével, ami inkább a számítastechnika korai, ikonikus tárgyai lettek. Családi, apai örökség a 80-as évekből.

09.jpg

A nappaliban a hosszú asztal "2 in 1", étkező- és dolgozóasztal. A két rész állandó küzdelemben van egymással, változó arányban és súllyal folynak össze egymással, ám ez a rendszer nagyon flexibilis is. Ünnepekkor tíz ember is kényelmesen elfér - elféne, ha beszereznek ennyi széket a lakásba.

14.jpg

15.jpg

A nyitott konyha nehéz dolog. Nem lehetnek vállalhatatlan részei, vállalhatatlan tárgyai, meg kell szokni, hogy a  lábosok, tányérok, hagymák és krumplik is az enteriőr részei, és ezeket így is kell kezelni, tárolni, rá kell hangolódni a nyitottság őszinteségére, szépségére.

19.jpg

A nyitott konyha a lócát is magába foglalja, éléskamraként működik, de a zöldségek gyümölcsök nagyon szép és gusztusos színfoltjai a lakásnak.

21.jpg
A rusztikus fa szerkezet mellett a másik meghatározó adottság a lakásban, a rengeteg fény. Nyáron olyan világos a tetőtér, hogy csak napszemüvegben lehet megmaradni, ebből egyenesen következik, hogy sok a növény a lakásban. 

22.jpg

Egy sötét zúgban felejtett növényke kihajtott, virágba borult, mindenütt élet van a lakásban. Néha egészen furcsa lények is úgy gondolják, hogy nekik is ez az otthonuk, és építenek mindenféle különös bölcsőt az ivadékaiknak, költöznek be a tartóoszlopok hasadékaiba, komoly vitákat szülve a családban, hogy kinek a jogai is érvényesüljenek.

23.jpg

A macskák is szervesen belesimulnak az otthonba, a lakás designba, ők az élet császárai.

A lakás karaktere, még az ünnepekre is visszahat, a húsvét és a karácsony is a DIY mozgalom jegyében zajlik

Két és fél éve, a beköltözéskor, még levegős, szellős és mai szemmel üres volt a lakás, kevés bútorral, kevés tárggyal. Azóta semmilyen olyan tárgy nem került a lakásba, amelyik nem lett szervesen része ennek a rusztikus és levegős koncepciónak. Ha valamilyen funkciónak nem volt meg a megfelelő képviselője, inkább semmi sem volt helyette, de ide nem illő bútorok és tárgyak még átmenetileg sem kerülhettek a lakásba.

47.jpg

Még így is állandó a küzdelem a tárgyakkal, folyik a harc az élettérért. Nehéz visszaszorítani a tárgyak áradatát, hiszen idővel emlékek kötnek hozzájuk, fontosak számunkra, és otthonosabbá, meghittebbé teszik a lakást.

40.jpg

Ha egy idő után mégis fojtó a jelenlétük, nehéz feladatunk felvenni velük a harcot, limitálni a mennyiségüket és időről időre őszintén szembenézni azzal, valóban fontosak-e számunkra, és ha nem, elcsomagolni, elajándékozni, a levegős otthon érdekében.

untitled.jpgHa te is szeretnél ilyen levegősséget, vagy átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, ha rajtunk keresztül értékesítenél, keress minket az itt található email-címen.

Menő budapesti lakások: 28 négyzetméterből laza főúri menedék

szucsadam 2019 április 08.

Akik olvasták Andris és Ildi eddig megjelent Kipofozzuk posztjait, tudják, honnan indult ez a lakás: egy 28 négyzetméteres, négyzetes alaprajzból, amiben egy pici konyha, egy pici fürdő és egy szoba volt. Itt a tervezőink csaltak picit, a konyhát kihozták a bejárat mellé, az így kapott teret pedig, egybenyitva a szobával, egy hálófülkévé alakították. Így a nappali (a lehetőségekhez képest) nappali maradt.

eredeti_es_tervezett_alaprajz.jpg

Végül ezt tervezték megvalósítani:

osszkep_sematikus.jpg

A konyhába befért főzőlap, hűtő és mikró, de minden miniatűrben - ezt a lakást két főre, rövid ott-tartózkodásra tervezték.

A fürdőszobát korábban elfoglalta a fürdőkád, ők azonban inkább egy tágas zuhanyzót terveztek be.

furdo.jpg

Maga a lakás megépítése rengeteg időt vett el, mert sok mindent maguk szerettek volna megvalósítani. Így például az asztalosmunkákat, a svédpadló lerakását is - ezekről, és a felmerülő nehézségekről hamarosan egy külön posztban emlékezünk majd meg. A lényeg, hogy munka mellett egy lakást felépíteni nem tart örökké, de majdnem. A végeredmény azonban mindenért kárpótol:

01.jpg

02.jpg

03.jpg

04k.jpg

08.jpg

A lakás szerintem fantasztikus lett, a fotókon egyáltalán nem érezhető a helyszűke, legalábbis nem a 28 négyzetméteres értelemben. Ez köszönhető a logikailag elválasztott, érzetben pedig mégis a térhez hozzáadó hálófülkének, a konyhai tükrös szekrénynek, ami csodálatosan veri vissza a szobát a végtelenbe (de legalábbis a 2x28 négyzetméteres érzéki csalódásba):

21.jpg

És persze köszönhető a légies székeknek, asztaloknak, és a szintén könnyed kanapénak. Ahol pedig lehetett, a tér felfelé irányuló lehetőségeit emelték inkább ki, a hatalmas, szinte lombkoronás szobanövénnyel és a dísztapétával.

14.jpg

13.jpg

16.jpg

17.jpg

22.jpg

Andris és Ildi a tőlük megszokott módon nagyon ügyesen bánt a fehér-zöld egyensúllyal, amit helyenként markáns sötét elemekkel és körben díszléces kiemelésekkel dobtak fel. Nem tudom, ki lehet-e hozni ennél többet egy ekkora térből, beszéljünk itt akár a funkciókról, akár a dizájn laza eleganciájáról.

Az összes képet itt találjátok:

fotók : Molnár Alida

A Kipofozzuk sorozat hamarosan folytatódik, és megismeritek a fenti lakás teljes történetét. Az első részt itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt találjátok.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Andris és Ildi - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre. Eladó menőlakást keresel? Abban is segítünk!

Mire van szükségem - tanácsadásra vagy belsőépítészeti tervezésre?

Andris és Ildi 2019 április 02.

Tervezés mellett sokszor kérnek fel belsőépítészeti/lakberendezési tanácsadásra. Nem is hinnétek, mennyi mindent meg lehet oldani ilyen konzultációk alkalmával. Van, hogy csak egy nappali meglévő bútorait kell szerencsésebben elhelyezni, hogy bekerülhessen egy íróasztal, de az ügyfél mindig ugyanazokat a meddő köröket futja a képzeletében, valamiért nem jut A-ból B-be.

Egyik reggel éppen egy ilyen ügyben kerestünk fel egy nagyon kedves kis családot. Rövid időn belül megtaláltuk a megoldást, ami félig már bennük is felmerült lehetőségként, de szükségük volt arra, hogy együtt gondoljuk végig, mérjük meg, rágjuk át az előnyöket-hátrányokat, így most teljes bizonyossággal állnak neki szétpakolni és máshogy összerakni a bútoraikat.

Egy másik alkalommal egy épülőfélben lévő családi házhoz hívtak ügyfeleink azzal az igénnyel, hogy még most, amíg dönthetnek a belső kialakításról, nézzük végig velük a helyiségeket, és ha van mit optimalizálni, tegyük meg. Teljes belsőépítészeti tervezésre nem volt szükség, hiszen az alapok megvannak, és a legtöbb helyiség berendezése sem fog számukra gondot okozni. Viszont a konyha és fürdők esetében láttuk, hogy ügyfeleink valami mást szeretnének, mint ami az eredeti tervekben szerepelt, és szeretnék körbejárni a lehetőségeket, hogy tudatosan vágjanak bele a végső kialakításba, hiszen így a villanyszerelésbe és a gépészetbe is bele kell nyúlni.

Az első találkozón elmondták igényeiket, majd egy második konzultáción leültünk és „összelegóztuk” a három kritikus helyiséget. Konkrét szaniterötletekkel is tudtunk segíteni nekik, így nem kellett napokat tölteniük keresgéléssel azon vívódva, hogy mi mihez fog illeni, és vajon árban hol fog megállni a berendezés. Az építési vállalkozóval is könnyebb dolguk lesz úgy végigvinni a változásokat, hogy lesz a kezükben egy rajz a koncepcióról.

_fu_rdo_mu_szaki_a.jpg

felso_fu_rdo_mu_szaki.jpg

fu_rdo_mu_szaki_b.jpg

konyha_mu_szaki.jpg

Tehát mikor éri meg belsőépítészeti tanácsadást kérned tőlünk és mikor teljes tervezést? Közelítsük meg úgy: mi az előnye a teljes tervezésnek, és mi a tanácsadásnak?

A komplett tervezés nagy előnye, hogy már a helyiségek kialakításától a legvégső dekorációig mindennek előre elrendelt helye és funkciója lesz, a mögöttes műszaki tartalom teljes mértékben a majdani berendezett lakást szolgálja ki, azzal összhangban van. Továbbá tervezéskor minden termékre konkrét javaslatot is adunk, így tényleg garantált az egységes végeredmény.

A tanácsadás óriási előnye viszont, hogy néhány konkrét problémára tudunk gyorsan, kézzelfogható segítséget adni, nem kell olyan részeket felmérnünk, modelleznünk, méreteznünk, olyan műszaki terveket készítenünk, amik irrelevánsak az adott esetben. Ez nagyon sok időt takarít meg, ami végső soron költséghatékonyságot is jelent, még abban az esetben is, ha egynél többször kell konzultálnunk. Ez sokkal olcsóbb megoldás.

Ha ezek után is bizonytalanok vagytok, hogy pontosan milyen módon tudunk segíteni, csupán érzitek, hogy szükségetek van hozzáértő objektív szemekre, a meglévő vagy átalakítandó, esetleg épülő lakhelyetek kialakításában, keressetek, mindig találunk olyan konstrukciót, amivel a legjobb szolgálatot tudjuk tenni nektek. Mert mindig ez a cél.

A Facebookos képet ebből a posztból vettük.

untitled.jpgHa te is szeretnél tanácsadást, vagy átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.

Menő budapesti lakások: a Palotanegyed királya újra a piacon!

szucsadam 2019 március 22.

Különös érzés, hogy miközben néhány éve rajtunk keresztül kelt el ez a szuper lakás, most az akkori vevő, mint eladó keresett meg minket. “Imádtunk minden percet itt” - mondta, de kinőtték, a nagycsaládnak több szoba kell. Így szomorúan, de megválnak ettől a lakástól.

laka_sfoto_-08308.jpg

laka_sfoto_-08316.jpg

laka_sfoto_-08382.jpg

2016-ban Csaba írt a lakásról, mint egy modern és világos lehetőségről, amit ráadásul nagyon jó minőségben, frissen újítottak fel az alapoktól. Kimentem három év elteltével, és azt láttam, miden ugyanolyan patent, sarkos, passzentos, mint akkor volt. Ez a jó minőségű felújítás: újnak tűnik még sok évig.

A lakás egyébként ugyanaz a tágas és fényes három szoba plusz étkező-konyha-nappalis, ami akkor is volt. A bejárat mellett találjuk a wc és fürdő helyiségeket, és egy 13 négyzetméteres szobát, amit gardróbnak használtak:

laka_sfoto_-08274.jpg

laka_sfoto_-08290.jpg

A lakás másik, nagyobb része a lényeg: itt található a hihetetlenül tágas konyha-étkező, ami akkora, hogy simán elbír még több funkciót is, akár a nappaliét, de egy konyhaszigetnek például a világítás és az áramellátás is ki van alakítva. Ebből nyílik a két hatalmas hálószoba is. Dupla ablakokkal, simán tovább oszthatóak egyébként:

laka_sfoto_-08313.jpg

laka_sfoto_-08331.jpg

A helyiségeknek pont olyan arányai vannak, hogy a nagy belmagasság pont nem is tűnik fel. Az oldalak hossza mindenhol akkora, hogy úgy érezzük, minden irányban rengeteg a mozgástér, miközben maga a lakás nagy, de nem óriás. 113 négyzetméter.

A lakás előnyei továbbra is adottak: egy csendes utca a Palotanegyeden belül, szép lépcsőház, remek térelosztás, magas műszaki felszereltség (vécécsésze-elszívás, hogy csak a jéghegy csúcsát említsem), patent minőségű munka. És ami még nagyon fontos: a rengeteg tárolóhely, amit az alig észrevehető beépített szekrényekben kaptak helyet. Mert a konyháról és a lakás többi részérők is elmondható, hogy mindent el tudtak rejteni a szem elől, mindent szolid és szép ajtók választanak el tőlünk.

laka_sfoto_-08301.jpg

lepcsohaz.jpg

laka_sfoto_-08351.jpg

Íme tehát egy lakás, amit másodszor szeretnénk eladni, és meg is érdemli, mert annyira jól sikerült. Akit érdekel az alaprajz, a lakás ára és más információk, azok ide látogassanak el.

És ha neked is van eladó menő lakásod, erre a mailcímre írj nekünk, hogy be tudjuk azt is mutatni!

Dobogó a lakásban: amikor nagy a belmagasság, de galériának kevés

Annabella és Tamás 2019 március 14.

Kis lakásokban gyakran kell több funkciót bezsúfolnunk egy térbe, mint az ideális lenne. Általában az alvó funkciót igyekszünk kiszervezni a lakó- és látótérből. Ha egy régi polgári lakásunk van 3,5 méternél nagyobb belmagassággal, akkor ez viszonylag egyszerűen megoldható egy galéria segítségével.

1_2.jpg

1_1.jpg

3-3,5 méter körüli belmagasságnál fekvőgalériát alkalmazunk - a galéria felett már csak ülni lehet kényelmesen, az itt elhelyezett ágy megközelítése vagy beágyazása már nem olyan kényelmes, hacsak nem tudunk az ágy előtt vagy mellett egy folyosónyi álló magasságú teret biztosítani.

Ha ennél alacsonyabb a belmagasságunk (de minimum 260-270 cm) az ágyat elhelyezhetjük dobogóba rejtetten is, és a dobogón helyezzük el a nappalit, az étkezőt vagy a dolgozót. Extrém esetben akár a konyhát is felpakolhatjuk ide. Szép, szellős tér alakítható így ki, hiszen a kihúzható ágy helyét érdemes üresen hagyni, vagy maximum könnyen mozgatható bútorelemekkel berendezni. A funkciók viszont falak nélkül is remekül elkülönülnek ezzel a megoldással.

 

 

A dobogóban az ágy mellett elhelyezhetünk tároló rekeszeket, fiókokat, és elrejthetünk benne falon kívül futó kábeleket is.

A dobogó kialakításakor ügyelnünk kell arra, hogy rajta egy felnőtt is kényelmesen fel tudjon állni, és hogy a szerkezet teherbírása megfeleljen a tetején kialakított funkcióknak. A terveink véglegesítése előtt ezért célszerű konzultálnunk a lakatossal vagy az asztalossal, akire rábízzuk a dobogó szerkezetének vagy egészének elkészítését.

A dobogó magasságát az alatta elhelyezett ágy kényelmes fekvőmagassága és a szerkezet vastagsága adja meg.  A kor előrehaladtával szeretünk egyre magasabb ágyban aludni (matrac tetejének földtől mért magassága 50-55 cm körüli), azaz ha hosszan tartó megoldásként alkalmazzuk a dobogót, akkor a dobogó szintmagasságát – 10 cm szerkezeti vastagsággal számolva) minimum 60-70 cm körülire kell terveznünk.

Kérdés, hogy mi lesz így az ablakokkal, amik nyilván nem dobogóval szerelt lakásokra terveztek? Az átlag magyar lakásban a parapetmagasság 72-84 cm körül mozog, azaz az ágy dobogóban elrejtésének magassági akadálya ritkán van, de az ablakok alatt elhelyezett radiátor már jelenthet problémát.

 

 

 

A dobogómagasság számolásánál nemcsak a fekvőfelület kényelmes magasságát kell figyelembe vennünk, de az ágyazási szokásainkat és lehetőségeinket is: lesz-e az ágy közelében egy szekrény vagy láda, amiben az ágynemű az ágy betolt állapotában elhelyezhető, vagy sem. Ha az ágynemű az ággyal együtt mozog, akkor a dobogó előlapja az ágynál magasabb lesz, azaz végig kell gondolnunk azt is, hogy hogyan fekszünk majd az ágyon (keresztben vagy hosszában), és hogyan tudunk majd befeküdni az ágyba (elölről vagy oldalról, egy vagy két oldalról). Csupa apróság, ami kötözködésnek tűnik első olvasatra, de a mindennapi használat során sok bosszúságtól menthet meg bennünket az alapos előkészítés.

dsc09736_1.JPG

dsc09742_1.JPG

A 60-90 cm magasan elhelyezkedő ablak alá helyezett dobogó új kihívás elé állít minket, mert az ablakaink hirtelen franciaerkély-ajtóvá válnak, azaz át kell gondolnunk az ablakok balesetmentes használatát is: korlátot kell elhelyeznünk az ablakok nyitás irányától függően az ablak belső vagy külső oldalán.

dob.jpg 

A dobogó fontos részeleme a lépcső megoldása is: legyen kényelmes, esztétikus, de ne legyen balesetveszélyes. Ha a lépcső a dobogó szerkezetből kiharapott elem, fontos előre átgondolni a a lépcső vízszintes és függőleges elemeinek a burkolását: milyen anyag (pl. fa, laminált, padlószőnyeg stb.) kerül ezekre a felületekre, a vízszintes vagy függőleges síkokat célszerű-e előbb burkolni, hogyan tudjuk eldolgozni a különböző burkolatok találkozási éleit, mennyire befolyásolja a burkolat vastagsága a dobogó végleges méreteit?  A faburkolat használata a legegyszerűbb, hiszen ott a burkolati elemek összegyalulhatók és csiszolhatók, de például a laminálttal burkolt lépcsőknél, az élek tartóssága miatt már szükségünk lesz fém élvédők használatára.   

A lépcső lehet illesztett elem, de mobil lépcső is, ha ezeket készen vásároljuk, a dobogó méretezésénél ennek a magaságát is figyelembe kell vennünk.

 

A lakás belmagasságától és az ablak parapet magasságától függően akár íróasztalt is elrejthetünk a dobogó alatt (az íróasztalok magassága 72-74 cm, azaz a minimális parapetmagasságunk ebben az esetben 10 cm-es szerkezet magasággal számolva 85 cm) , az ágy félig kihúzva kanapéként is használható, vagy ha az ágyat tesszük a dobogóra, akkor az alatta lévő tér tárolóként vagy játszós térként is használható. Szóval érdemes eljátszani a térrel, nem csak akkor, ha vízszintes, de akkor is, ha függőleges. Sokat tud adni egy jól megválasztott dobogó.

 

 

 

 

 

untitled.jpgHa te is szeretnél tanácsadást, vagy átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.

Amikor ráköltesz sok milliót egy szoba berendezésére, a szoba mégis tök üres

szucsadam 2019 március 05.

Vannak olyanok, akik egy új lakásba költözésnél viszik a régi bútoraikat, és azokat lefestve, vagy más módon feldobva helyezik el. “Csak amíg nem veszek újakat” - mondják, aztán általában évtizedek is eltelnek, míg kikerülnek a régi szekrény- és asztalmatuzsálemek.

De vannak olyanok is, akik nem képesek a régi cuccaikat átvinni, és egy új lakásra új lehetőségként néznek. Ilyenek a mi ügyfeleink is általában, hiszen ők is szeretnének egy olyan helyen élni, ahol minden mindennel harmonizál, és a régi cuccok közül legfeljebb a lieblingek maradnak meg.

Közülük kerülnek ki az igazán hardcore arcok, akik addig nem is vesznek meg egy bizonyos bútort, amíg nem találják meg “az igazit”. Inkább élnek sokáig dobozokból, élnek kényelmetlenebbül, csak minden stimmeljen, és utána évtizedekig a tökéletesség érzetével nézzenek körbe. Nálunk Eszter tervező ilyen típus.

És nézzétek őt:

Steve Jobs' apartment in 1982: "All you needed was a cup of tea, a light, and your stereo, you know, and that’s what I had."

 

Ez Steve Jobs új háza, 1982-ben, azon belül is a nappali, azt hiszem. Még egyedül, de később a feleségével is sokáig hasonló körülmények között élt. Hogy mi történik a képen? Az, hogy az Apple alapítója annyira megszállottja a tökéletességnek, hogy nem volt hajlandó megvenni egy bútort, egy konyhagépet, ha nem győződött meg arról, hogy az mindenben megfelel számára, a legjobb választás, és minden részletében tökéletes. Még a fal felé fordított részeken is.

Másrészről Jobs szerette a spártai életvitelt, illett buddhista életszemléletéhez.

Laurene Powell, Steve Jobs felesége azt állította, hogy amikor végre beadta a derekát, és hajlandó volt bútorokat vásárolni, onnantól kezdve még nyolc évig

Még Nyolc Évig

beszélgettek a bútorokról, elméletben. Hogy mi a szófa rendeltetése. Hogy mit várnak el egy szekrénytől.

Mindenesetre a fenti kép nem jelenti, hogy Jobs semmire nem költött. A spártai életvitel ellenére az a fenti szobára 100 millió forintot, vagy még sokkal többet is költött a tulajdonosa.

A Wired például utánajárt, hogy a képen látható hangrendszer mennyibe került. Mivel az mp3-forradalmat elősegítő technokrata valójában audiofil volt, és bakelitet hallgatott, ennek megfelelően az összeállítás is többnyire csúcskategóriás modellekből volt összerakva. Ma, erősen használt eszközökből összerakni egy ugyanilyet 8200 dollárba, 2,3 millió forintba kerülne.

Ha ez nem lenne elég, ott van még a képen egy állólámpa is. Rövid kutakodás után rájöhetünk, hogy ez egy ritka Tiffany lámpa. Ritkasága miatt nehéz lenne megbecsülni az árát annak a darabnak, ami a képen van, mert sem a gyártás idejét, sem az állapotát nem tudjuk. 650.000 - 800.000 dollár közöttire becsült egyszer a Sotheby’s aukciósház egy ilyet, a Christiesnél pedig több mint 2 millió dollárért (556 millió forint) vettek meg egyet.

Akárhogy is, az a szoba a képen sok-sok millió forintból van berendezve. Nem csoda, ha a kép mára ikonikussá vált, mert hűen kifejezi egy azóta már elhunyt ember világlátását, minimalizmusba vetett hitét, perfekcionizmusát. Jobs február 24-én lett volna 64 éves.

Elkészült egy baromi izgalmas újépítésű lakás Kőbányán, mutatjuk

szucsadam 2019 február 26.

Tavalyi játékunkon nyert különdíjat Vanda, akinek lehetősége volt terveit megvalósítani, és az épülő Metrodom Parkban valóra váltani a látványterveit. Végül karácsonyra elkészültek a lakással, ami akár általatok is megnézhető egy előre egyeztetett időpontban.

A lakás elkészültét háromrészes videósorozatba kísértük végig, aminek elkészült a harmadik része, íme:

 Disclaimer: a Metrodom Park az Én Menő Lakásom hirdetője

Mit tegyünk, ha az üveg túl átlátszó? Terveztessünk egyedi zuhanyüveget!

Eszter M. 2019 február 20.

Lili és Kristóf idén tavasszal kezdik közös életüket, közös lakásukban. ​Tervezés közben felmerült, hogy a zuhanyfülke üvege ​ne egyszerű, átlátszó üveg legyen, hanem ​kerüljön rá valamilyen, a környezetéhez illő díszítés.

Mit kell tudni ehhez? ​Szeretik a szürkét, a fehéret és a feketét, valamint a fát​,​ Lili a réz-arany színt is. A fürdőszoba uralkodóan szürke, fekete színvilággal, ahol a fa is helyet kapot​t.

Ebbe a környezetbe készültek az alábbi fólia tervek.

ha_lo_4.jpg

lili_1.jpg

geometrika.jpg

opart_1.jpg

i_ves_ornamentika_1.jpg

ova_lisok.jpg

Ha mi is szeretnénk ilyet, nem kell megijedni, tulajdonképpen pofonegyszerű.

Először is kell egy vektoros fájl, ami tartalmazza a mintát​​. Ezt készíttethetjük tervezővel, ha ügyesek vagyunk, magunk is, esetleg letölthetünk valahonnan megfelelő ​grafikát​.

A mintát bármelyik ezzel foglalkozó grafikai stúdió kivágja egy plotterrel. Sokféle áttetszó fóliát lehet kapni​, más-más színűt is lehet egymásra tenni. Fontos tudni, h​ogy​ nem minden minta egyformán könnyű munka, válasszunk olyan helyet, ahol a túlmunkát igénylő feladatokra kihívásként, és nem problémaként néznek.

Felragasztani nem egyszerű a fóliát egy kezdőnek, ezt nem is ajánjuk, viszont jó esetben a stúdióból kijön valaki, hogy (plusz díjért) feltegye azt. Kérjük. Olyan ez, mint a rétestészta-készítés: mindenkinek mehet egy kis szerencsével és gyakorlással, de azért bízzuk ezt olyanra, aki ezret készített már.

Aki mégis kíváncsi, hogy megy ez: az üveget samponos vagy mosószeres vízzel, egy vízpermetezővel le kell fújni, azon úszik, csúszík a fólia, így könnyű beállítani a szögeket, és a levegőhólyagokat is könnyű kipréselni egy rugalmas, puha szélű simító lapocska segítségével (ilyen "kekszet" lehet kapni grafikai boltokban.) A fólia alól a víz meg pár nap alatt kiszárad, és a grafika feszes lesz, mint a dob.

csi_k.jpg

untitled.jpgHa te is szeretnél tanácsadást, vagy átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.