Fényes oázis a belváros szívében

Tekla F 2024 április 08.

pix9066-2.jpgAz egyik előkelő belvárosi negyedben található 44 négyzetméteres lakás átalakítására kaptunk felkérést. A megrendelő arra vágyott, hogy egy otthonos, praktikus és kényelmes életteret alakítsunk ki a leendő bérlői számára. A lakásnak fantasztikus adottságai vannak, kimondottan világos, köszönhetően annak, hogy a hatodik emeleten található.

Fontos volt, hogy a felújítás gazdaságos és gyors legyen, ezért csak kisebb változtatásokra volt lehetőség. A konyhát és a nappalit összevontuk, hogy tágasabbá tegyük a teret, így megoldható volt, hogy egy négyszemélyes étkezőasztal is beférjen. A hűtőt a nappali felé fordítottuk, hogy a konyhapult méreteit maximalizálni tudjuk. Egy vékony polcot is elhelyeztünk az oldalfalon, további tárolóhelyet biztosítva a konyhai eszközöknek és élelmiszereknek.

pix8786-2.jpg

pix8948-2.jpg

pix9031-hdr-2.jpg

img_2520.jpg

img_2503.jpg

img_2446.jpg

A hidegburkolatokat cseréltük, míg a parkettát felcsiszoltuk és új felületkezelést kapott. A mennyezet és a fal találkozásához stukkó került, ezzel fokozva a lakás eleganciáját.

Egy igazi műalkotást rejtettünk el ebben a sötét földszinti lakásban

szucsadam 2024 február 18.

Belvárosi társasház, belső udvar, földszint. Ugye ismerős? És az első reakció is: na, ezzel meg mihez kezdjünk? Mondjuuuuuk ezt?

a4a2270_2.jpeg

Oké, ne szaladjunk ennyire előre. Belsőépítészként rengeteg ilyen lakással találkozunk, és valódi kihívást jelentenek:

  • hogyan lehet a természetes fényt pótolni?
  • hogyan lehet a különböző funkciókat úgy szeparálni, hogy ugyanakkor a tágasság érzete is biztosítva legyen?
  • hogyan lehet kialakítani teljes értékű galériát, ha nem áll rendelkezésre elegendő belmagasság? 

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngGyertek a Menőlakásom Instagram oldalára, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

Legutóbbi projektünk is egy ilyen lakás volt. A klasszikus alaprajzi elrendezés (konyhába nyíló bejárat, mögötte fürdőszoba, mellette egy szoba) annyiban volt más, hogy itt adott volt még egy plusz szoba, aminek viszont csak egy - ugyan viszonylag tágas - lichthofra nyílt ablaka.

5 négyzetméteres dolgozószobából miniatűr gyerekbirodalom

szucsadam 2024 január 21.

Amikor már a harmadik gyerek érkezik egy családba, minden lakás kezd kicsinek tűnni. Még ez a 78 négyzetméteres újpesti otthon is, amit még 2017-ben újítottunk fel, és 2018-ban mutattunk be itt a blogon (mint olyan menőlakás, amit egy éve laknak). Még szerencse, hogy annak idején kialakítottunk egy aprócska dolgozószobát a bejárat mellett, amihez most lehetett nyúlni.

_a4a2407_0_5x.jpg

_a4a2383-hdr_0_5x.jpg

_a4a2376-hdr_0_5x.jpg

Igaz, tényleg nem volt nagy a helyiség. Mindössze 4,7 négyzetméter, ami épp arra volt elég, hogy valaki leüljön egy asztalhoz, és esetleg mögötte még egy könyvespolc is helyet kapjon. Vajon mire elég egy ilyen tér akkor, ha egy gyerek minden igényét ki kell elégíteni? Íróasztal a tanuláshoz, tárolók a játékokhoz és ruhákhoz, széles ágy a kényelmes alváshoz?

_a4a2379-hdr_0_5x.jpg

_a4a2389-hdr_0_5x.jpg

_a4a2402_0_5x.jpg

Természetesen a fekvőgalériás elrendezés került szóba (3,45-ös belmagasságnál egyértelműen). Ebből is kétféle született: létrával megközelíthető ágy vagy szekrényekből kialakított lépcső. Hosszú távon utóbbi a kényelmesebb, ráadásul biztonságosabb, és így van lehetőség egy kényelmes esti mesélésre is. A képeken a lépcsős verzió látható, ez lett volna a létrás megoldás:

gy1.png

gy2.png

És hogyan értük el, hogy az apró szoba még apróbb, alacsony galériáján ne érezze magát bezárva az ott lakó? Itt a legfontosabb trükk:

_a4a2416_0_5x.jpg

Az ágy végi osztott üvegablakkal az alvókuckó tágasságérzetét növeltük.

Sajnos a nyitott ajtóba belelóg az ágy szerkezete, mert egy kisebb méretű tolóajtó készítésével nem tudtuk, nem akartuk növelni a költségeket. Felmerült ötletként, hogy a belógó galériaszerkezetet mestergerendának fogjuk fel, és vagy faragva vagy festve, de rákerül majd a felújítás éve.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngGyertek a Menőlakásom Instagram oldalára, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

A térrendezés és alap bútorok (íróasztal, polc, szekrény) Annabella tervei alapján készültek, a dekorációk, kisebb berendezési tárgyak és textíliák a gyerekek választásai, hogy minél inkább sajátjuknak érezhessék a teret. Amit láttok, azok nem beállított képek, hanem a valóságot tükrözik.

_a4a2414_0_5x.jpg

_a4a2415_0_5x.jpg

_a4a2398_0_5x.jpg

untitled.jpg

Annabella az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül együtt dolgozni megbízható szakemberekkel, akik végig fogják a kezed az úton. 

FALON KÍVÜL - Így oldottuk meg, hogy NEM VÉSHETTÜNK!

szucsadam 2023 december 15.

Egy egyetemista lánynak készült ez a lakás, amit a megbízóink eleve felújítva vettek. Ez egyrészt kellemes érzés a vevőnek, mert nem kell látnia az új lakását szétbombázva, másrészt baromi sok kötöttséget jelent.

A felújítás során ugyanis számos kérdésre kell választ adni, és az igények rajzolják ki a válaszokat.

És vajon honnan tudhatják a felújítást végzők azt, hogy milyen igényei lesznek a lakás későbbi tulajdonosának? Sehonnan.

Amikor megkerestek minket, hogy rendezzük be, és álmodjunk meg egy végső ruhát a lakásnak, az első kérdésünk ez volt:

Vésni szabad?

A válasz:

Nem.

Így mit tehetünk, ha a felújító csapat a tér bal oldalára álmodta meg a tévét, mi pedig a jobb oldalon láttuk ésszerűnek? Átvezetjük a kábelt a falon kívül. Látjátok? Nem, mert asztalossal készíttetünk egy keretet, ami az étkezőt és a nappali többi részét is elválasztja, egyben megtöri a hosszúkás tér metróalagútszerű érzetét.

1a_1.jpg

6_22.jpg

3_18.jpg

Néhány előtte utána fotó:

Mi a különbség a fantasztikus és a gagyi diákapartman között?

szucsadam 2023 november 26.

A diákapartmannak, mint műfajnak Budapesten nem túl kifinomult a kultúrája. Sok a külföldi diák, meg az olyan, akinek a szülei a jó minőséget keresik, szóval ha valaki egy nagy lakásból ki tud alakítani 3-5 apartmant, sokkal nagyobb hozamra számíthat, mint más bérlési formák esetén. Persze nagyon nem mindegy, hogy hol és milyen az apartman, de ezt általában tudják is.

Sok befektető tehát elvben vágyik egy ilyenre, de amikor tényleg áldozni kell rá, "ésszerű" okokra hivatkozva visszalép, és jöhet a gagyi. Félúton pedig ez olyan szörnyszülöttet hoznak létre, ami sem ennek, sem annak a rétegnek nem megfelelő.

Az Én Menő Lakásom csapata több diákszállót készített eddig: a közhiedelemmel ellentétben tervezőként ez egy sokszínű és szórakoztató műfaj. Ott van a térkihasználás maximális igénye, ami rémes kötöttségeket okoz, de ha valakit az ilyesmi motivál, álommunkákat valósíthat meg.

Mint Eszter a csapatból.

img_20200708_144539_0_5x.jpg

img_20200708_133654_0_5x.jpg

img_20200709_160156_0_5x.jpg

img_20200720_135920_0_5x.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol láthatjátok a készülő lakásokat, előtte-utána fotókkal is.

Nyolc ablak, öt apartman és egy közösségi tér. Ez volt az elképzelés, amikor ismerkedtünk a projekttel, és először pillantottuk meg a lakást. Dickens képzeletét felülmúlóan középkori állapotokkal szembesültünk, hiszen már előtte is diákok laktak itt, akik azonban kórházzöld falak között, egy fürdőn és egy konyhán osztoztak, hát… sokan, túl sokan. 

A tulajdonosok úgy döntöttek, egészen máshogy kell állni a diákokhoz. Arra kértek, minden szobában legyen egy kis konyha, mosdó, zuhanyfülke, dolgozó, kanapé vagy legalábbis karosszék, hálószoba és gardróbszekrény. Ami a legbizarrabb kérésük volt, hogy mindez egyetlen légtérben legyen, falak nélkül, ami csodák csodája, működik. 

img_20200218_165627_0_5x.jpg

img_20200215_141200_0_5x.jpg

img_20200215_141423_0_5x.jpg

img_20200218_152904_0_5x.jpg

img_20200425_162231_0_5x.jpg

img_20200604_131757_0_5x.jpg

 

Íme a közösségi tér. Kellően nagy, persze nem hatalmas, de itt találkozhatnak egymással az itt lakók. Ez egyébként fontos szempont: a szülők örülnek, ha a gyerekük nem egyedül él, hanem ránéz valaki, látja, hogy megjött este, kialakulhatnak barátságok, működik a közösségi tér offline is. De aki akar, elvonulhat: a szobák elég nagy kényelmet és önállóságot adnak. Az itteni egyik szekrényben egyébként elfért még egy két méter magas nyomástartó puffertartály, valamint három WC is az itteni stranghoz került közel, hogy ne veszítsünk magasságot a lejtések miatt.

img_20200222_155334_0_5x.jpg

img_20200425_152216_0_5x.jpg

img_20200707_162203_0_5x.jpg

img_20200707_132551_0_5x.jpg

img_20200708_144539_0_5x.jpg

img_20200709_160156_0_5x.jpg

img_20200720_135920_0_5x.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol láthatjátok a készülő lakásokat, előtte-utána fotókkal is.

Kedvencünk az egyes szoba: itt volt a legkevesebb hely. A belépés után egyből fölénk tornyosul a galéria, mint egy titkos átjáró, amin az ágy található. Minden szobában fentre került egyéként az éjszakai fekhely, a 18-26 négyzetméteres apartmanok alsó szekciójában inkább kanapé, tanulóasztal és pakolóhely került a zuhanyzó és a konyha mellé.

img_20200708_133654_0_5x.jpg

img_20200218_171200_0_5x.jpg

img_20200708_151217_0_5x.jpg

img_20200720_140426_0_5x.jpg

img_20200720_140637_0_5x.jpg

img_20200720_183557_0_5x.jpg

img_20200720_184939_0_5x.jpg

img_20200720_185344_0_5x.jpg

Az egyik szobának a történetéhez tartozik a lefalazott átjáró, amivel a bontás során szembesültünk. Kiderült, hogy a fal túloldalán egy elég nagy helyiség található, amibe sehonnan nem nyílik ajtó, de engedély híján ide nem kukkantottunk be. Akit bővebben érdekel, egy korábbi posztban olvashat róla.

Nemsokára megmutatjuk azt is, hogyan épült.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Eszter - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.

Home Staging mesterfokon: hogy csinálja ezt egy művész?

szucsadam 2023 november 04.

A home staging mára olyan divatos fogalommá vált, hogy a hozzáértők száma egycsapásra megsokszorozódott. Ma már ingatlanközvetítők is vállalják, hogy olyan fotóra kész állapotba rittyentik a lakást, és úgy meglövik, hogy a vevőket le kell vakarni a lakásról.

Mi az Én Menő Lakásomnál már sok éve foglalkozunk home staginggel is, a legnépszerűbb posztunk ebben a témában itt olvasható. Eszter tervezőnk azonban annyira még nem merült el ebben a világban, hacsak nem a saját projektek befotózásakor, de amikor a testvére is abba a helyzetbe került, hogy a régi, nagy családi lakást el szerette volna adni, felmerült az ő neve.

Eszter általában nagy, belemélyülést és alaposságot igénylő projektekben vett részt, így eleinte nem gondoltak rá. Az ingatlanos is vállalta, hogy megszervezi a dolgot, így már majdnem elfogadták az ajánlatot. Aztán valahogy mégis előkerült Eszter: hiszen mégiscsak nagyon az ő asztala ez. Sokkal többet tud arról, hogyan kell egy barátságos, szerethető teret létrehozni, mint egy átlagos fotós, lakberendező vagy ingatlanos.

Ami fontos: a home staging nem hazudhat

Eszter eleve azzal a hozzáállással ment neki a feladatnak, hogy ne hazudjunk. Mutassunk meg mindent, a hiányosságokat is, de egy kellemes, elfogadó fényben. Ha a vevő elcsábul ugyan, de a helyszínen valamiért úgy érzi, nem azt látja, mint amit várt, a csalódás végül senkinek sem jó. Felesleges időrablás.

A home staging Eszter számára három összetevőből áll: fény, atmoszféra és játék a térrel.

empxl_20231008_112545770_0_5x.jpg

empxl_20231010_141033712_0_5x.jpg

empxl_20231008_111030139_e_0_5x.jpg

Egy ilyen munkához, ha az eladónak van egy kis ráfordítandó pénze, hozzájöhetnek apró felújítási munkák: egy kis festés, egy új kanapé és szőnyeg, vagy akár egy kis burkolás is, ha minimális pénzből menő, azonnal élhető lakásként akarjuk árulni az ingatlant. De itt most nem volt erre lehetőség: csak a meglévő bútorokat lehetett használni. Tologatni, várni fényt, kitalálni, milyen szögekből kukucskálja szívesen a lakást végig valaki, és hogy ezekbe a szögekbe hogyan lehet jól megvalósítani a tagolt teret.

Viszont ennek ára van: amíg a bútorok vándoroltak ide-oda, a Nap jött és ment, gyorsan délutánba fordult és korán sötétedett, így a (tulajdonos által) egy naposra becsült munka csaknem egy hétig tartott. 

Ilyen lett volna a hirdetés home staging és jó fotók nélkül. Ezek a képek a kiköltözés során készültek, azért a nagy kupi, de legalább látjuk, milyen egy igazán előkészületlen fotózás:

Belsőépítész a Kivitelező ellen! – Mi jár a fejükben a közös munka során?

szucsadam 2023 október 13.

Nemrég megosztottunk képeket egy elkészült lakásról, amit Eszter tervezett, és Misi felügyelte az építkezést. Írtuk, hogy Eszternek nagyon tetszett a feladat: tragikus helyzetből kellett felemelni a lakást sötétből világosba, szűkből tágasba.

Eszterrel és Misivel egyeztetve arra gondoltam, jópofa lehet egymás mellé tenni az állításaikat. Mit gondol ugyanarról egy tervező és egy kivitelező? Mit látnak máshogy és miért? Ami beindítja a tervezőt, beindítja az azt megvalósító embereket is?

Hogy működik ez a GYAKORLATBAN?

Ezek azok a finomságok, amik megszínesítik a közös munkát, és amiket kezelni kell minden nap, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen.

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Fontos szempont volt, hogy MINDEN falat le kell bontani, és a nagy belmagasságot kihasználva kétszintes lakássá kell alakítani az otthont. Csakhogy számomra alap, hogy nem építek olyan galériát, ahol az emeleten nincs meg minimum 185-190 cm belmagasság.  Végül ezt a feladatot ebben a lakásban is sikerült megoldani, igaz, csak szinteltolással, de... létrejött!"}}

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"A szinteltolás önmagában nem gond. Persze több láb kell, ami több macera. Mivel az ágy kisebb, a többi rész a galérián nagyobb magasságot enged. A probléma abból adódik, hogy a terven kiszámolják, pontosan hány centi kell odalent, és fontos az, hogy egy centivel se legyen kevesebb. Viszont számolni kell azzal, hogy a statikus betervez egy gerendát, és a vezetékekkel ezek alatt kell átbújni. Milliméterekről megy ilyenkor az alkudozás, hogy egy cső elfér-e a zártszelvényben, a szellőző kivezetőcsőként funkcionálhat-e egy gerenda, de akkor a belső felületén párakicsapódás lenne…"}}

fodem.jpg

09_1.jpg

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Ilyenkor, bontás előtt mindig a statikus az első szakember a színtéren, aki persze nem átall fittyet hányni az én design szempontjaimra, és kőkemény megkötésekkel állt elő, de ismerem ezt a helyzetet, tudom, az én feladatom az, hogy ennek ellenére jó legyen a lakás.////Ebben az esetben nem is lehetett rögtön a bontással kezdeni, először a lakatos végzett csodálatos csipke finomságú munkát, ahogy a falba keskeny rést ütött, amibe a felettünk lévő 3 emeletet megtartó giga erős acéloszlopot beállította."}}

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol láthatjátok a készülő lakásokat, előtte-utána fotókkal is.

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"Számomra, műszaki emberként, kisebb rémálmomnak ér fel, amikor a tervező nagy lelkesedéssel értesít, hogy falakat kell kibontani, lehetőleg minél többet. Ez mindig kockázat, mert soha nem tudni pontosan, mit tart a fal - akkor sem, ha nem teherhordó falról beszélünk. Sok-sok évtized után sok esetben egy válaszfal is terhelődik. Előfordul olyan is, hogy felettünk fafödém van, és a válaszfalak, noha látszólag nem hordanak terhet, mégis hordanak: például ezeken nyugszik a felettünk lévő válaszfal súlya, hiszen függőlegesen az egészet egybe építették. Nagyon jópofa ötlet, hogy a vécéből legyen a háló, a konyhából a nappali, de nekem kicsit tikkel ilyenkor a szemem. Persze, megoldjuk."}}

07_1.jpg

18_4.jpg

21_6.jpg

 

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Bontás közben sokszor találunk valamiféle előre nem látható anomáliát, itt például szembesültünk azzal, hogy a második világháborúban megsérült a felső födém, és a szokásos békebeli poroszsüveg mennyezet helyett, fából nádból malterból összetákolt mennyezetünk van. Ezen viszonylag könnyű volt segíteni, csak ismét oda kellett rángatni a statikust, ami nem kis teljesítmény manapság."}}

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"Láttunk egy elég nagy ázásfoltot a mennyezeten, ami ottjártunkkor is nedves volt. Kibontva azt láttuk, hogy felettünk egy födémnek csúfolt tákolmány található, sajnos nincs jobb szó rá. Totálisan át volt korhadva a gerenda. Felmentünk az építkezésünk feletti lakásba, de nem nyitottak ajtót, egy szinte süket bácsi lakott ott bent, úgyhogy a kommunikáció is nehezen ment. Egy faanyagtechnikust hívtunk, aki megállapította, mennyit bír még az adott gerenda, így mertünk csak tovább haladni. "}}

lpcs.jpg

08_2.jpg

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Ezután elkezdődött a sztenderd építészeti folyamat, ami nekünk belsőépítészeknek nettó gyötrelem, de sajnos nem megúszható, rémálmomban ne jöjjön elő egy olyan felismerés, hogy a villanykapcsoló a szekrény mögé kerül, vagy hogy 1 centi híján nem fér be a frissen épített falak közé a konyhabútor, vékonyíthatjuk a vakolatot.////Ilyenkor derül ki, hogy nem csak a statikusnak vannak komoly szakmai szempontjai, amik megkötik a kezünket, szinte minden mester szeret kellemetlenkedni… nincs meg a megfelelő lejtés a vízelvezetés számára, vagy egy tartógerendát kéne megvésnünk, ami ugye szakmai nonszensz. Szegény Misi, ő az építésszervezőnk, majd kisüti…"}}

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"Ha egy gipszkartonosnak kezébe adunk egy tervet, akkor el fog indulni egy bázispontból, mondjuk bal alsó sarok. Elkezd mérni, és kiderül, hogy a falak nem párhuzamosak, vagy akár görbék vagy eltartanak egymástól, vagy ez mind együttvéve. A gipszkartonos tudja, hogy ha kihívja ilyen problémák miatt a tervezőt, az sokáig tart, ezért sokszor kiegyenesíti úgy, ahogy a legjobbnak gondolja. Cserébe mondjuk egy konyhabútor nem fér be. Ezért mi újítottunk: Eszter a terveken már felkiáltójelet tesz azoknál a méreteknél, amiket muszáj tartani. Azt átméretezni csak telefonos egyeztetéssel szabad. "}}

lpcs2.jpg

 

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Annak a nehéz érzésnek, hogy a lakásba már sok millió forintot beleöltünk, de a vége még csak nem is látszik, mindig a festő vet véget, amikor kipöttyözi a lakást. ////Ebben a pillanatban váratlanul érzékelhetővé válik hogy milyen lesz a kész lakás, ekkor kezd bekúszni szép lassan az eufória, egyelőre még csak nekem, és ekkor jön el az a fázis, ami miatt érdemes belsőépítésznek lenni. Jön a színvilág meghatározása, a burkolatok, a lámpák, bútorok, képek, a növények, a nagymama retró foteljének felújítása, csupa gyönyörűség. Ekkor a legfontosabb a megbízó bizalma is, ami lehetővé teszi hogy olyan lakást építsünk, amiről érdemes posztot írni a nyilvánosság számára."}}

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"Én szinte sosem látom a végeredményt. Nekem mindig koszos lesz a cipőm, amikor belépek egy lakásba. Mindig akkor megyek, amikor valami probléma van - addigra, amikorra már élvezhető a lakás, én már nem dolgozom ott. Pedig milyen jó lenne látni készen, átélni, amin valójában dolgoztunk. Nálam a „kész” érzése az első réteg festésnél és alzatkiegyenlítésnél jön el. Akkor látom, mi is lesz ez. "}}

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Eszter és Misi - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.

Az utána fotókat Pálfi Heni készítette.

Titkos ajtóra bukkantunk egy felújításon, nem hiszitek el, mint csináltunk vele

szucsadam 2023 szeptember 12.
Mindig tiszteltem azokat az embereket, akik ismerték a mértéket. 

Akik nemet mondanak a második felesre, ha már egyébként is jól érzik magukat. Akik csak akkor esznek desszertet, ha megették a főzeléket is. Akik képesek a hülyéket magázva elküldeni a fenébe.

És most van még egy példám. Mind közül a leghihetetlenebb példám. Eszter, csapatunk aranykezű tervezőjének esete.

Nézzétek ezt a képet:

atjaro_a_titkos_helyisegbe_ma.png

Amit láttok, az egy diákapartman. Eszter tervezte, egy hihetetlenül összetett munka volt, ahol egy nagy lakásból öt apartmant varázsolt minden köbcentimétert kihasználva, egy csoda, és hamarosan be is mutatjuk nektek. De most nem erről akarok beszélni.

Arról szeretnék beszélni, hogy mi történt, amikor az egyik falról elkezdték leverni a vakolatot, hogy a nyerstégla maradjon látszó felületnek, és egyszercsak kiesett a falból egy féltonnás vakolatgóc. Azért ilyen hatalmas, mert a falban volt egy besüllyesztett rész: egy AJTÓNYÍLÁS. 

a_tja_ro_a_titkos_helyise_gbe_img_20190602_102346.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol láthatjátok a készülő lakásokat, előtte-utána fotókkal is.

Az ajtónyílást a vakolat mögött lefalazták.

Kimentünk a folyosóra, és elkezdtünk számolni. Megnéztük a szomszédnak meddig tart a falhoz legközelebbi szobája, hol a válaszfal… és úgy számoltuk, hogy több méter differencia adódik. A lefalazott ajtónyílás mögött tehát egy kábé nyolc négyzetméteres helyiség rejtőzik. 

Mit lehet ilyenkor tenni?

Nyilván egyértelmű a válasz, hogy áttörni a falat, és felfedezni ezt az izgalmas titkot. Ha pedig felfedeztük, hozzáillesztjük a lakáshoz, felújítjuk, és van egy plusz helyiség. Csakhogy van egy bibi: a lakás nem a miénk. És arról meg végképp nincs fogalmunk, hogy a titkos helyiség jogilag kihez tartozik. Nincs felhatalmazásunk betörni semmit, nincs felhatalmazásunk rejtett átjárókat kibontani, kincseket keresni, nyomozni, Indiana Jones-t játszani. A tulajdonos pedig úgy gondolta, nem rá tartozik az elfeledett szoba (ő anélkül vette meg a lakást, így nem az övé), így aztán

a titkos helyiség érintetlenül maradt, és mi is ráburkoltunk. 

Ez a profi hozzáállás. Ez a mértéktartó hozzáállás. Mégis, azóta sem hagy nyugodni, hogy mi van a fal túloldalán. Mi lehet ott?

Ki falazta be? És miért?

Úgyhogy ez a poszt pontosan úgy ér véget, hogy:

Titkos ajtóra bukkantunk egy felújításon, nem hiszitek el, mint csináltunk vele: SEMMIT.

Igazán sajnálom, ha nem lett így teljes az estétek. Nekem is van hiányérzetem.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Eszter - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.

Az összes falat kibontottuk ebben a 33 négyzetméteres csodalakásban

szucsadam 2023 augusztus 22.

Tervezők számára ritka alkalom, hogy egy átalakítás során maradéktalanul tudják érvényesíteni elképzeléseiket, ezért Annabella és Tamás különös izgalommal láttak neki egy befektetési céllal vásárolt, 33 négyzetméteres lakás felújításának a VII. kerületi Barát utcában, amit a köznyelv csak “kispozsonyi”-nak nevez. A rövid, fákkal övezett kis utcában Bauhaus-jellegű házak sorakoznak, erről a sajátságos, zárványszerű mikrokörnyezetről az Egy nap a városban blogon írtunk néhány évvel ezelőtt.

utcakep.jpg

A felújítandó lakás sajnos egyáltalán nem hozta azokat a benyomásokat, amikre számítanánk egy ilyen utcában. Az elmúlt évtizedek sokszor igénytelen átalakításai és szükségmegoldásai erős nyomokat hagytak rajta, és látszott, hogy nagyon régen foglalkoztak vele. A konyha valójában egy kis lyuk volt, aminek nagy részét leginkább egy mosogató tette ki.

Sötét csigalépcsőn át budapesti álomotthonba

Eszter M. 2023 augusztus 16.

Szűk udvar, keskeny csigalépcső, első emelet, sötét lakás. A lakáskeresők rémálma. Eladni szinte lehetetlen. A vevők messze elkerülik, pedig a lakást szinte utánuk dobják, különösen, mert ebből a típusból Budapesten turkálni lehet. 

img_20180324_121451.jpg

Lehet, hogy mazohista vagyok, de épp az ilyen lakások vonzanak a legjobban. A belsőépítészet egész fegyvertárát lehet felvonultatni, hogy a végeredmény a tulajdonost levegye a lábáról, és a lehetetlennek tűnő feladatból győztesen kerüljünk ki. Ez nekem is mindig nagy sikerélmény.

Az egyik legszebb kihívás ez: tragikus helyzetből emelni fel a lakást sötétből világosba, szűkből tágasba.

Úgyhogy amikor egy reményvesztett megkeresést kaptam (pont egy ilyen lakás tulajdonosa keresett meg minket), fellelkesültem. „Elképzelni sem tudom, miképp lehetne élhetővé tenni ezt a szörnyű lakást”, hallgattam őt, de nekem már ekkor a végeredmény járt a fejemben.

süti beállítások módosítása