Egy lakás, amiben én is boldogan éltem volna 20 évesen

Tekla F 2022 február 06.

Ezt a lakást a megbízóim felújítva vették, de teljesen üresen. Persze-persze, egy friss felújítás terhet vesz le a vevő válláról, de fontos tudni, hogy ilyenkor igazodni kell bizonyos adottságokhoz. Akárki újítja fel előttünk a megvásárolt lakást, mégiscsak terveznie kellett minimálisan, a víz- és az elektromos kiállások helye is képes megkötni a beköltözők kezeit. Vagy vésünk újra (NEEEE!!!), vagy falon kívül oldjuk meg, ha nem jó.

(Falon kívül oldottuk meg. Mindenki megnyugodhat.)

21_2.jpg

20_4.jpg

Mivel a lakásban egy fiatal lány él majd, így a stílust a bohém-etnic irányba céloztuk. Imádok vele dolgozni, mert én is szívesen éltem volna ebben a lakásban, amikor húsz éves voltam. Olyan, mintha magamnak tervezném.

A lakásban egy nem túl jó arányokkal bíró, hosszúkás szoba is található. Ide kellett elférnie egy étkezőnek, egy dolgozósaroknak és a nappalinak is. Na, itt két trükköt vetettünk be egyszerre.

11_4.jpg

10_6.jpg

Az egyik, hogy az étkezőt, ami a bejárathoz került, más színűre festjük, ezzel logikailag leválasztjuk a szobáról. A másik, hogy a két szín találkozásához körbe lécekkel egy „keretet” illesztünk a falra, ami alá elférnek kábelek. Így megoldottuk a problémát, hogy a tévékiállás eredetileg elég rossz helyen volt a szobában. És nem kellett vésni, hurrá!

A dolgozósarok az ablakhoz került, itt igény volt, hogy világos helyen legyen. Az ebédlőasztal kicsi, de kinyitható 120-asra, így alkalmanként nagyobb társaságot is vendégül láthat a tulajdonos. 

31_1.jpg

Lássuk a hálót. A lámpakiállás itt sem volt megfelelő, szerettük volna, hogy két olvasólámpa legyen, amik külön kapcsolhatóak. Ezt így tudjuk megoldani:

51.jpg

41.jpg

40.jpg

A konyhában is volt kihívás bőven. Itt az előző felújítást végzők elfelejtették betervezni a hűtőszekrényt, ami a kis méretek miatt egyébként is hatalmas kihívás. Az egyetlen hely, ami adta magát, a képen látható, de ide egy hagyományos hűtő nem lett volna megfelelő. Végül egy olyat választottunk, aminek kicsi a mélysége, így nem szűkíti össze nagyon a közlekedőt. A másik oldalon pedig az amúgy is térfoglaló falkiállást kiegészítjük a hűtő mélységére, itt polcok kapnak majd helyet.

61.jpg

60.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

71.jpg

Amint elkészül a lakás, fotókkal is jelentkezünk.

untitled.jpg

Tekla az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül, tisztán együtt dolgozni valódi szakemberekkel. Mi máshogy dolgozunk, mint a piac legtöbb szereplője, mert azt gondoljuk, hogy így érdemes.

Miért egy sötét, lepattant szuterénen szerettünk legjobban dolgozni 2021-ben?

szucsadam 2021 december 31.

Mostanában elfelejtettünk hálásak lenni azért, amit hoz nekünk az élet. Legtöbbször panaszkodást hallunk magunk körül amiatt, amiket a napirenden lévő nehézségek okoztak nekünk. Pedig közben fontos, hogy észrevegyük azokat a részleteket, amik miatt szerettünk dolgozni, szórakozni, meg egyáltalán, élni.

Így mi most feltettük magunknak a kérdést, mit szerettünk 2021-ben a legjobban?

Persze nem szerettünk volna egyetlen ügyfelet vagy munkát kiemelni, hiszen mindenkinek más, és nyilván egynél több kedvenc pillanata volt az évben. Több mint 300 megkeresés érkezett hozzánk idén, és noha nem mindegyikük rendelt tőlünk tervezést vagy kivitelezést, szerencsére folyamatosan viselhető mennyiségű munkánk volt, senkit nem kellett visszautasítani azért, mert nem szeretnénk elhanyagolni.

Csapatszinten egyértelmű, melyik projekt volt a kedvencünk: Csaba stúdiója.

2_16.jpg

Ami így indult:

2_1.png

Ez volt az a felújítás, amin a csapat minden egyes tagja együtt dolgozott - ezért lett a kedvencünk. A hétköznapi gyakorlat ugyanis nálunk az, hogy az egyes tervezők egymással szakmai kérdésekben csak ritkán, legfeljebb egyes kérdéses feladatok ügyében egyeztetnek, de alapvetően egy ügyfél = egy tervező vagy tervezőpáros. Olyan, hogy mindenki kivonul egy felújítás helyszínére, és mindenki együtt ötletel, és egy ötletre azonnal érkezik a többiek reflexiója, eddig alig volt.

a.jpg

_pix9775.jpg

_pix9495.jpg

_pix9404.jpg

_pix9300-1.jpg

A csapattagok jobban összecsiszolódtak, mint korábban bármikor. Mert szervezhetünk mi magunknak kerti partikat - szerveztünk -, az sosem olyan, mint elégedetten bámulni a közös munka gyümölcsét. Állni a kész mű közepén, az elkészült stúdióban és egyenként emlékezni, melyik részlet kinek az ötlete volt, kinek a festménye lóg a falon, és miként egyeztünk meg abban, mi a legmegfelelőbb megoldás az egyes pontokra.

A végeredmény szemet gyönyörködtető lett, ahol jó dolgozni és alkotni. Jó összeülni és csak beszélgetni is - a Menőtalinak nevezett csapat-összejöveteleink közül volt már olyan, amit ott tartottunk. Kicsit mindenkié, hiszen mindenki munkája benne van, persze leginkább azért mégiscsak Csabáé.

12_1_lamellak.jpg

5_1-1.jpeg

6_1.jpeg

Persze az év rengeteg más kihívásból is állt, amivel a tervezők és a kivitelezők szembesültek.

Annabellának és Tamásnak sok előző évről áthúzódó projektje is volt, sőt tavalyelőttről elhúzódó kivitelezés is akadt (neeeem mi voltunk a kivitelezők, a megrendelő csak tervet kért!). Annabella szereti a kisebb tanácsadásokat, tervezéseket, szívesen vállalta el lakásrészek átalakítását, és rengeteg tanácsadáson volt túl - személyesen és online. Az egyik kedvenc feladata idén egy korlát kitalálása volt, amit egy olyan keskeny lépcsőhöz kellett kitalálni, aminek az útjába egy elmozdíthatatlan gépészeti doboz is belenyúlt. Külön posztban foglalkozunk majd vele.

Eszter is csodás otthonokat valósított meg, a tőle elvárt tűéles odafigyeléssel, maximalizmussal. Eszter olyannyira nem elégszik meg a 99,9%-os megoldásokkal, hogy sajnos mindig időzavarban van, így előfordul, hogy mi is egy-két évet (!!!) várunk arra, hogy elkészüljön egy-egy lakásának fotóretusálásával. Amíg nem retusálja meg - maga, másnak nem engedi -, addig senki nem láthatja az alkotásait. Igazi művészlélek, de aki ezt el tudja fogadni, azzal csodákat művel.

Ildi és Andris idei két legnagyobb projektje magazinokban is megjelent. Mindkét esetben csodás megrendelőkről számoltak be, akikkel végig partnerként tudtak együtt dolgozni, így a végeredményre mindannyian együtt voltak nagyon büszkék. És persze mi is, hiszen az általuk megvalósított finom egyensúly annyira szembeötlő és mutatós, stílusuk olyannyira letisztult, hogy a szemüveget levéve is azonnal tudjuk, ha egy általuk készített tervet látunk. Még öt folyamatban lévő munkájuk maradt 2022-re, amiből januárban elkészül az egyik, már nagyon várjuk mindannyian.

Tekla hét nagy projektet vitt 2021-ben, meg még vagy száz kisebbet. Ő is fest, ahogy Ildi is, így neki ezek a megrendelések is hozzáadódnak a lakberendezéshez és belsőépítészethez. Tekla a csapat legújabb és legfiatalabb tagja, de mára elmondhatjuk, hogy megismertük a tehetségét és az egyedi, semmi másra nem hasonlító stílusát. Odaadása a feladat számára teljes: képes 20 évesnek tervezni, mert megtalálja magában a 20 évest, képes Andrássy úti luxusotthonban alkotni, mert érti, mi lenne ott lélegzetelállító. Amikor meghitt otthon kell, a meghittség könnyet csal a szembe.

Misi pedig megvalósította a terveket, ha lehetett, úgy, ahogy a terven volt. Sokan azt mondják, ez könnyű feladat, pedig sok esetben szinte lehetetlen. Volt, hogy flottul mentek a dolgok, de volt, hogy egy-két hétig minden nap kiesett egy csontváz valamelyik építkezésen a szekrényből, és kiderült, hogy valamit nem lehet úgy megvalósítani, ahogy először akarták. Ilyenkor különösen nehéz a végrehajtó élete, hiszen sokszor kész tervmódosítások nélkül, szóban egyeztetve kell módosítani egy rakás részleten, egy olyan piacon, ahol egyre kevesebb a jó szakember, és egyre nagyobb a nyomás.

Köszönjük mindannyiuknak a csodás 2021-es évet és azt az örömöt, amit a megrendelőink élvezhetnek sok-sok évig, a következő nagy felújításig.

"Utána" fotók: Molnár Alida

Másfél szobás teljes bebútorozása egymillió forint alatt? Nem lehetetlen!

szucsadam 2021 november 14.

Sokan vásárolnak lakást abból a célból, hogy kiadják. A kiadás lehet rövid- és hosszútávú, előbbi esetében a bútorokkal és a burkolatokkal le kell nyűgözni a hazánkba látogató turistákat, hogy már a fotók alapján is ránk essen a választásuk. Nem egy Airbnb-s lakást terveztünk az évek során, néhány példát itt találtok.

A hosszútávú kiadásnál a cél egészen más. Itt a lakás műszaki minőségének emelésén és a térrendezésen túl a lakberendezés arról szól, hogy legyenek alapvető, megfelelő új bútorok, amik nem a formatervezés csimborasszói, nem a termékdizájn ékkövei, de viszonylag alacsony áron mégiscsak lehet velük valamiféle arculatot adni a lakásnak.

A kérdés, ami felmerült bennünk: vajon sikerülne bebútorozni egy másfél szobás lakást egymillió forint alatt? Megkerestük a választ, hogy nektek már ne kelljen. 

Ebbe a büdzsébe nem tartozik bele a konyhabútor (ami ugye önmagában könnyen lehet egymillió forint), fürdőszobai ezmegaz, csak a bútorok, a dekor, és a világítás. De így is kihívás lehet egy ilyen munka. 

Íme a lakás:

unknown.jpeg

3d_nezet_2.jpg

3d_nezet_7.jpg

3d_nezet_8.jpg

Ha pedig azt gondolnátok, hogy ilyen feladatra nem tudunk összeállítani egy gusztusos moodboardot, tévedtek:

515_moodboard_nappali.jpg

515_moodboard_osszkep.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

Lássuk a tételeket, azok elérhetőségét és az árakat (a linkek és az árak három héttel ezelőttiek, az idő bármikor felülírhatja őket):

kanapé - ágyazható
http://alphabutor.hu/karpitozott-butor-valasztek/sarokgarnitura-valasztek/berg-agyazhato-sarokkanape
149.900

szőnyeg
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stockholm-szonyeg-sikszoevoett-kezzel-keszuelt-csikos-fekete-toertfeher-80104862/
54.990

Fotel
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bingsta-fotel-vissle-soetetsarga-kabusa-soetetsarga-40455649/
39.990 -

dekoráció hálószoba
https://www.etsy.com/listing/904927597/modern-colorful-printable-wall-art-large?ref=shop_home_active_3
8.000 -

függöny sötétítő 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/annakajsa-soetetitofueggoeny-1-par-szuerke-00390240/
19.900 -

függöny áttetsző 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/teresia-attetszo-fueggoeny-1-par-feher-50232333/
2.690 -

bárszék 2db
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stig-barszek-hattamla-fekete-fekete-30498418/
9.980 -

dohányzóasztal 1
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-48x85-feher-tolgy
16.500 -

dohányzóasztal 2 párban vannak!
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-60x120-feher-tolgy
22.500 -

ágy
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bjoerksnaes-agykeret-nyir-luroey-s49247566/
118.900 -

ágy mellé éjjeli szekrény 2X
https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-ilbro-1-fiokos-natur
29.800 -

https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-dalby-1-fiokos-tolgy
50.000 -

matrac
https://www.ikea.com/hu/hu/p/hoevag-zsakrugos-matrac-kemeny-sszuerke-10244516/
74.990 -

párna bojtos bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0857961004.html
5.995 -

párna fekete-fehér
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0950484001.html
5.995 -

párna kör sárga bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0695353006.html
5.995 -

párna ff a fotelbe
https://www.bonami.hu/p/zig-zag-fekete-feher-parnahuzat-40-x-60-cm-welovebeds
6.999 -

képkeret háló 2db natúr
https://jysk.hu/lakberendezes/dekoracio/kepkeretek/kepkeret-tord-50x70-fa
12.980 -

dekoráció nappaliba
https://www.etsy.com/listing/731196454/set-of-2-abstract-printable-art-for?ref=shop_home_active_57
8.000 -

TV szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/besta-tv-allvany-ajtokkal-feher-lappviken-feher-s89330691/
45.990 -

Előszoba szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/pinnig-fogas-cipotarolo-paddal-fekete-20329789/
34.990 -

ágynemű 2X
https://www.ikea.com/hu/hu/p/sanglaerka-agynemuhuzat-garnitura-csikos-kek-feher-70426957/
6.980 -

étkezőasztal
http://www.vakumdesign.hu/asztal/etkezo/munin-etkezoasztal-kor
53.900 -

étkezőszék 4db
http://www.vakumdesign.hu/ulobutor/szekek/siesta-mila-szek
79.600 - 

Összesen 865.564 Ft

A végösszeg a kalkuláció készítésénél 865.564 forint volt. A bútorokat és kiegészítőket hatféle helyről szereztük be. Szóval ne csüggedjetek, egy kis munkával elég jó összeállításokat lehet találni az áruházakban, amivel berendezhető egy kiadásra szánt lakás úgy, hogy újnak, frissnek és otthonosnak, jó ízléssel berendezettnek fog tűnni. Akik pedig ilyen lakást néznek meg, sokkal nagyobb kedvvel fogják kivenni azt, hiszen a környezet színei és formái sokkal jobban meghatározzák a gondolatainkat, mint azt gondolnánk.

untitled.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Részletesen leírjuk, hogy tudunk segíteni neked abban, hogy megvalósítsd álomotthonodat.

Egy elképesztően jól sikerült hálószoba története

szucsadam 2021 október 09.

Nemrég bemutattunk egy lakást, amit Ildi és Andris tervei alapján ráncba szedtek. Ebben az esetben felújításról nem volt szó, hiszen új építésű otthonról beszélünk, mégis, nagy változáson esett át a belső tér. Köszönhetően néhány vagány tapétának, szőnyegnek, színnek és burkolatnak. Na meg jól megválasztott képeknek, a megfelelő helyen.

A hálószoba története mégis kitűnik ebből a felújításból.

Egyrészt azért, mert a tulajdonos kérésére a hálót külön kezeltük. Nem kellett illeszkedni a lakás többi részéhez, egy szabadon megálmodható, külön világot hozhattunk itt létre. Ami mindig izgalmas lehetőség.

Másrészt azért, mert a hálószoba alapszíne gyakorlatilag a legelső találkozáskor eldőlt.

Úgy történt, hogy megbízónk egy hozzá nagyon passzoló nadrágban fogadott minket. Megdicsértük a színét, és valahol már akkor éreztük, hogy egy ilyen összhang nem múlhat el nyomtalanul. Valahol fel kell dolgoznunk, valahol vissza kell köszönnie ennek a színnek a lakásban is! És hol köszönhetne vissza jobban, mint abban a küön világban, ahol ez az árnyalat akár az egész teret uralhatja?

Ezen a képen a nadrágot (balra, a székre hajtva) és a kész hálószobát látjuk:

_pix3361.jpg

Ugyehogyugye?

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

Persze az elején még minden képlékeny. De vajon hány lépésből áll amíg eljutunk innen...

244598794_4746227675409302_3273561790063325097_n.jpg

...ide?

_pix3367_1.jpg

Nézzük sorban!

Az ágy 140-es volt, ezt cserélni szerették volna, hiszen a gyerekek gyakran átmentek hozzájuk aludni éjszaka, egy 180-ason jobban elférnek. Az éjjeliszekrényekről első ránézésre tudtuk, hogy maradnak, így ezt figyelembe vettük a további tervezésnél.

_pix3480.jpg

Szinte azonnal a falipanelekről kezdtünk beszélni. A fa melegsége jót tesz a hálónak, a felület kiemelkedése-besüllyedése pedig pont annyi izgalmat hoz be, amennyire itt szükség lehet. Adta magát, hogy parapettel letakarjuk a radiátort, ez pedig meghatározta a szemközti oldalon is a falipanel magasságát. Szerettünk volna azonban egy fókuszfalat, egy olyan felületet, ahol a panelek a szoba teljes magasságáig felfuthatnak. Ez lett az ágy mögötti fal.

A falipaneleket végül a nadrággal megegyező árnyalatra festették. Ennek meghatározása nem is volt olyan egyszerű feladat, mint ahogy ezen a képen is láthatjuk:

szi_nek.jpg

A falipanelek felett pedig jöhetett azt, amitől az egész lakás annyira vagány lett: a tapéta. Először egy őzikés változatot javasoltak Ildiék - a lenti 3D-s terven ez látszik -, de ezt végül nem érezte közel magához a tulajdonos.

ha_lo_tape_ta_falipanel.jpg

És milyen igaza lett, mert a második találat csodálatosan passzol ebbe a szobába.

_pix3391_1.jpg

Az ágy fölé szánt képekkel sokáig bajban voltak Ildiék. Absztrakt, színekben a szobához illeszkedő képet kerestek, mindenképpen vízszintes elrendezéssel, hiszen az sokkal nagyobb nyugalmat áraszt, ami a hálóban fontos. Végül az lett a megoldás, hogy Ildi egy saját festményének színeit dolgozta át, hogy pontosan ide passzoljon:

_pix3376_1.jpg

A parapet egyébként pakolási lehetőséget is biztosított azon túl, hogy esztétikusan becsomagolta a fűtőtestet, és hogy elegánsan megtámasztotta a függönyöket.

_pix3470.jpg_pix3528_1.jpg

A korábbi, fekete színű lámpát száműztük, annak ellenére, hogy a lakás többi részén megmaradt a fekete szín kontrasztnak, megtartva a tulajdonosok eredeti, indusztriális irányba merészkedő terveit. Itt nem volt szükség erős kontrasztra, így közösen egy meleg, fészek hatású lámpa mellett döntöttünk.

_pix3382.jpg

untitled.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Részletesen leírjuk, hogy tudunk segíteni neked abban, hogy megvalósítsd álomotthonodat.

 

Utána képek: Molnár Alida / Pixelerie

Csodát tett ezzel a házzal a tapéta, a szőnyeg és néhány merész ötlet

szucsadam 2021 augusztus 24.

Szegedről keresték meg Ildit és Andrist, az Én Menő Lakásom csapatának tervezőit, hogy segítsenek “befejezni az otthonukat”. Na nem úgy: a ház már készen állt, és jó minőségben építették meg, nem kellett bontani, falakat áthelyezni, burkolatot felszedni. Mégis, valami nem stimmelt, a család nem érezte jól magát otthon, üres érzetet keltett a ház.

Csapatunk kivitelezést ugyan nem vállal vidéken, de a tervezési munka nagy részét meg tudjuk oldani távolról is, így nem volt akadálya egy ilyen együttműködésnek. Mivel a tulajdonos nagyon szeretett volna éppen Ildiékkel dolgozni (Ildi festményeiből már vásárolt magának, a Szemüveges kutyák OldiArt képpárosát), leutaztunk, hogy megnézzük az alapokat.

@expert{{name:"Ildikó", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Azonnal megtaláltuk a közös hangot a megrendelővel, azonnal lelkesedni kezdtünk a feladatért. Tudtuk, hogy fantasztikus együttműködésnek nézünk elébe. A végén kiderült, hogy ennek a projektnek köszönhetően sokkal rugalmasabban fogunk munkát vállalni Budapesttől távolabb is."}}

Korábban egy marhabőr nyújtózott a nappaliban, de elveszett a térben. Ide egy különleges méretű szőnyeget rendeltek Ildiék Törökországból, ami kijelölte a határokat. A mintázata sem véletlen: fontos volt a fehér vonal, valamint a kék szín visszaköszönése. A szekrénynek lábakat készíttettek egy lakatossal, a falra pedig részben OldiArt, részben máshol szerzett képeket választottak.

_pix3074.jpg

_pix3205.jpg

_pix3077.jpg

Előtte ilyen volt:

img_20190709_120214.jpg

img_20190709_120237.jpg

img_20190709_120308.jpg

A konyha és az étkező kapott egy visszafogott tapétát, a konyhasziget pedig faborítást. Itt a naturális és fehér felületek miatt egy elég bevállalós szőnyeget választottak, ami megbolondítja, izgalmassá teszi a lakásnak ezt a részét is. Az étkezőben látható ovális tükör a nagymamáé volt, így ehhez választottunk lerakóasztalt, ami méretben és színben végül tökéletesen egyezett.

_pix3125.jpg

_pix3101.jpg

_pix3311.jpg

_pix3169.jpg

_pix3537.jpg

A hálószoba egy külön világ, szólt a megrendelő javaslata, amit mi teljes mértékben ki is használtunk. A falipanelek megnyugtató színe és a virágos tapéta adta a szoba fő hangulatát, amit a lámpa és az éjjeliszekrények szalmaszíne tett megfelelő dimenzióba. Sokáig ment az agyalás, milyen képek lennének megfelelőek az ágy fölé, végül Ildi elkészítette két korábbi absztrakt grafikájának ide illő változatát.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

_pix3355.jpg

_pix3367.jpg

_pix3376.jpg

_pix3528.jpg

_pix3391.jpg

_pix3409.jpg

@expert{{name:"Ildikó", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A hálóban a falak újragondolása volt a legfontosabb feladat. Az első találkozáskor észrevettünk a megrendelőn egy zöld színű vászonnadrágot. A szín annyira szép volt, és a háziasszonyhoz illő, hogy a végére egyértelmű lett: ez a szín lesz a vezérfonal ebben a helyiségben. Amikor kikristályosodott, hogy falipanel és tapéta lesz a falakon, a nadrághoz igazítottuk a végső árnyalatokat."}}

Ha a hálószoba külön világ, a mosókonyha külön világegyetem. Régebben ez a helyiség épp olyan volt, mint minden mosókonyha: szűkös és elfeledésre ítélt. Mivel itt legtöbbször a háziasszony dolgozik, aki szeretett volna gondolni egy merészet, így  Ildi és Andris élménnyé tette az itt töltött perceket, órákat, így.

_pix3807.jpg

 

_pix3916.jpg

Ilyen volt:

img_20190709_120343-1.jpg

A gyerekszobák a tulajdonos kérésére natúr bútorokat kaptak, itt is találhatunk két OldiArt képet, egy kutyát és egy cápát is:

_pix3727.jpg

_pix3730.jpg

_pix3740.jpg

_pix3759.jpg

A vécé is kapott egy ízléses tapétát, megannyi hallal:

_pix3834.jpg

A fenti munka lakberendezésből és stylingból állt, némi szakipar igénybevételével: asztalos, lakatos, festő, tapétázó kellett, és egy kevés villanyszerelés a lámpakiállás áthelyezése miatt. Ha jók az alapok, egy lakásnál épp elég ennyi ahhoz, hogy valódi otthonná váljon, ami visszatükröz a benne élők saját stílusát, és amibe élmény hazaérkezni.

Az összes képről itt találtok galériát:

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Ildi festményei itt elérhetőek.

 

Utána képek: Molnár Alida / Pixelerie

Ha ilyen lakásod van, egy okos trükkel nyersz egy előszobát

Annabella és Tamás 2021 augusztus 12.

A 60-as, 70-es években épült lakásokban gyakran találkozunk keskeny előszobákkal, ahonnan jobbra és balra nyíló ajtók rejtik a szobákat. Ezekben az előszobákban nemhogy kényelmes lenne öltözködni, de ha a kabátokat a falra akasztjuk, még elhaladni is kihívás: áthaladás közben egy mozdulattal lesöpörnénk azt, ami rajta van. Nem beszélve arról, hogy szűkös, kényelmetlen érzés erre hazaérni.

eloszoba_atalakitas_elott.png

Egy ilyen folyosóra lehetetlenség akár csak előszobafalat rakni. Előfordul, hogy nincs mit tenni, mert a falak nem mozdíthatók, de van, hogy kompromisszumos megoldással mégiscsak teret nyerhetünk egy fogasnak és cipőtárolónak.

Lássuk. Ez a kiindulás, egy tipikus alaprajz:

 

1.jpeg

Egy olyan lakás alaprajza ez, ahová tanácsadásra hívtak minket, és közben már megtörtént a térnyerés nagy része.

2_1.jpeg

A terhet nem hordó válaszfalakat kivették, és elérték, hogy a lakás tágassá és fényessé váljon, azonban az előszoba kérdése továbbra sem lett megoldva. Mivel a tulajdonos szerette a kamráját, ráadásul ide tervezték be a kazánt is, a bejárattól jobbra eső ajtóhoz inkább nem nyúltak.

Pedig lehet!

A konzultáció során átbeszéltük, hogy mi mindet szeretne ott tárolni a tulajdonos, és rájöttünk, hogy számára egy kisebb alapterületű tárolóhelyiség is elegendő, azaz bátran csökkenthetjük a mélységét. Így a kamra falát fél méterrel beljebb helyeztük, a kamraajtó méretét minimálisra csökkentettük (75 centi széles szabványajtó) és az előszobával közös falon az étkező felé toltuk. Így nyertünk egy pici beugrót L alakú falfelülettel, ahol nemcsak a fogasok fértek el a kabátoknak, de két polc is a használatban lévő cipőknek. Így:

3.jpeg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

 

eloszoba_atalakitas_utan.png

eloszoba_falak_kivetele_utan.png

A beugró a tárolófunkció biztosításán kívül sikeresen feloldotta a belépő sikátorszerűségét is, és az étkező területén még egy kis komódnak is helyet nyertünk a sapkák, sálak és egyéb kiegészítők tárolásához.

Ha neked is ilyen lakásod van, jó hírt hozunk: nem kell feladni a kamrát, miközben könnyedén nyerhetsz teret az öltözködéshez, és megszűnik a klausztrofób érzés belépéskor.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Annabella és Tamás - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide

Úgy eldugtuk a hálószobát ebben a lakásban, hogy a látogatók meg sem találják

szucsadam 2021 április 29.

Mélyen eltemetve mindenkiben él a gyermeki vágy, hogy a lakásában legyen egy elrejtett szoba, amit csak az közelíthet meg, aki ismeri

A TITKOT

Parásabbak ilyen megfontolásból pánikszobát alakítanak ki, mások elhúzható szófa alatti, föld alatti gardróbot építenek a házuk alá (de most komolyan). 

Tekla viszont egy beépített szekrénybe rejtett hálószobát tervezett.

1_1.png

3_16.jpg

Ugye, hogy nem látszik? Pedig ott van, a tükör mögött.

Persze Tekla fejében nem annyira Narnia járt, amikor ezt megtervezte, sokkal gyakorlatiasabb oka volt, hogy ezt javasolja a tulajdonosoknak. Minket eleve csak lakberendezésre hívtak ebbe az újépítésű lakásba, így a falak elrendezésére, burkolatokra nem volt ráhatásunk. A hálószoba ajtaja viszont valahogy nem stimmelt: elfért ugyan a franciaágy mellett a nyílási út, de csak éppen. Ettől pedig a hálószoba kissé szűkösnek tűnt.

alaprajz-reszlet.jpg

A hálószoba előszoba felőli oldalára viszont egy tükrös beépített szekrényt terveztünk. Ott, ahol a hálószoba bejárata volt, ki kellett volna hagynunk a tükörajtókat, hogy egy beugró után eljussunk a hálószobából teret lopó bejárati ajtóig. Ez pedig már kétszeres pazarlás.

Íme a mostani állapot (a befelé nyíló ajtó kikerül):

2.jpeg

Úgy döntöttünk, hogy miért hagyjuk ki a helyet az ajtónak? Miért ne hozzuk ki az ajtót a beépített szekrény vonaláig? Igaz, hogy így kevésbé hangszigetelt megoldást kapunk, de ha ez nem probléma, akkor az előszobára nyíló dupla tükrös ajtó kiválthatja a szobaajtót. Így tettünk.

Tervezőnk, Tekla így megvalósíthatta a bennünk élő gyermek álmát: rejtett szobát alakított ki. Mögötte nem Narnia van ugyan, te hatalmasakat horpaszthatunk az ágyon, ami majdnem van olyan jó, mint Középfölde, pontosabban Zengerd illetve Jumanji.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Tekla - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.

Így lehet egy nagy lakásból öt csodás apartmant varázsolni

szucsadam 2021 április 06.

Nem először tervezünk diákapartmant a megrendelőink részére, sőt úgy látjuk, a rövidtávú kiadás mellett ez az a terület, ahol a lakásunk befektetési céllal történő kihasználása elég hatékonyan megvalósulhat. Jelen esetben egy L alaprajzú, 111 négyzetméteres belvárosi lakásból kellett kialakítani két komplett garzont előszobával, hálórésszel és fürdővel, valamint három önálló fürdővel rendelkező szobát, amikhez egy közös konyha társul.

Nem hangzik könnyűnek, igaz?

Abban a szerencsés helyzetben voltunk ebben a tervezési folyamatban, hogy a tulajdonos nem akarta a lehető legdögösebb, egyben a legolcsóbb megoldásokat összekombinálni. Hajlandó volt költeni arra, hogy ami készül, az inkább legyen kicsit drágább, de egyedi és szép. Elmondta, hogy a butikhotelek tetszenek neki, így szívesen venné, ha találnánk egy tematikát, amire az öt lakóegységet felfűzhetjük.

05_img_20200906_121935.jpg

12_img_20200906_122708.jpg

10_img_20200906_122744.jpg

04_img_20200906_124351.jpg

15_img_20200906_133051.jpg

18_img_20200906_122052.jpg

17_img_20200906_114207.jpg

21_img_20200906_130128.jpg

Sokat törtük ezen a fejünk, és végül a festészetet választottuk szervezőelvnek. Az öt lakóegység így végül az alábbi hangulatokat célozta meg: Klimt, Miro, Pop Art, Flat Art, Op Art. A lakrészek alap színvilága azonos, mint ahogy a padló és a berendezési tárgyak is, így a falon található képekkel tudtunk csak operálni. Ebben a posztban csak az első, 19 négyzetméteres garzont mutatjuk meg, ami az op art irányzatot célozta.

25_img_20200907_115408.jpg

27_img_20200907_115512.jpg

22_img_20200906_124322.jpg

Eredetileg Vasarely képei is helyet kaptak volna ebben a lakásban, de nem találtunk a neten olyan felbontású verziókat, amiket bátran kinyomtathattunk volna. Így máshonnan vásároltuk meg az alkotásokat, amiket aztán helyenként kiegészítettünk egy színes felülettel, hogy oldjuk picit a szigorúságukat.

Ebben a lakásban külön érdekesség, hogy ide nem jutott ablak, így maga az ajtó szolgálja a fényáteresztés lehetőségét. Ennek megfelelően fóliát tettünk az üvegajtóra, de helyenként, hogy ne legyen az embernek dunsztosüveg-érzete, a fólia hiányai kiengedik a lakásból a tekintetünket is. 

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

A diákapartman így készült egyébként: egy alapos pucolást követően odaképzeltük, majd felvázoltuk az egyes lakrészeket:

07_vm61_szerecsen_apartman.jpg

Majd elkészültek a zártszelvényből épített keretek, amikre jöhettek a dupla, hangszigetelt gipszkarton-lapok. Olyan hangszigetelést értünk el, hogy még akkor sem zavaró az egymásmellettiség, ha a hálógalériák valahol egymás mellé kerültek, a fal két oldalára.

12_img_20190624_120107.jpg

Itt pedig látszik, hogyan oldottuk meg, hogy minél jobban kihasználjuk a galériára való feljutás alapterületét úgy, hogy a maximális tárolókapacitást kapjuk alatta. Egy “felállót” alakítottunk ki, amiről "betérdelhetünk" az ágyra.

16_img_20191125_131413.jpg

@expert{{name:"Eszter", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Fehér holló ez az apartman, illetve a tulajdonosa az. A beruházók minél alacsonyabb befektetésre törekednek,  a létező legegyszerűbb technikai megoldásokkal, de ütős designt szeretnének, és erre szívesebben is áldoznak. A megbízóm nem így gondolkodott. Padlófűtés, klíma, minden apartmannak saját fürdőszoba, felszerelt konyha, szárítós mosógép, kávéfőző, hűtő, porszívó, mert hisz a minőségben. Jó érzés volt neki dolgozni.."}}

Nemsokára jelentkezünk a diákapartman többi tagjával, valamint egy másik diákapartmannal is, amit szintén Eszter tervezett.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Eszter - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.

Újjáépített szerelmi fészek, ahol egy váratlan trükkel tettük nagyobbá a teret

szucsadam 2021 március 10.
Nemrég elkészültünk a legújabb lakásunkkal!

Azon túl, hogy fülig ér a szánk, hozzátennénk: ez a lakás nagyon különleges, több szempontból is. Eleinte úgy volt, hogy csak egy kis home staging lenne, de amikor megláttuk a galériát, és az arra vezető, életveszélyes meredekségű lépcsőt (lásd a poszt végén az előtte-utána képeket), rögtön rábeszéltük a tulajdonost, hogy ezt meg kell rendesen csinálni. Így végül a teljes felújítás mellett döntött Ágnes.

5_14.jpg

6_19.jpg

12_7.jpg

2_15.jpg

@expert{{name:"Ildikó", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Már az első találkozás is lelki kapcsolódás volt a tulajdonossal. Egy csomó közös emlék, érzés került elő, kiderül, például hogy amikor én gyerekként Debrecenben a Dzsungel könyve musicalben táncoltam, Ágnes zsinórban ötvenszer nézte meg a darabot. Ez az összhang végigkísérte a közös munkát, és nagyon jól megértettük egymást. Imádtuk ezt a munkát.."}}

A tervezők konyhából a szobába nyíló kis átjárót kiszélesítették, és térelválasztóként egy igen különleges megoldást választottak. Ettől a lakás egyes terei egyszerre adnak loft és kuckó-érzést:

(Korábban egy külön posztban írtunk a megoldásról, a duplungolt 18-as furnéros bútorlapból készült lamellákról és keretről.)

A kuckó érzés nem véletlenül volt igény. A lakás története ugyanis nagyon meghatotta a tulajdonost: a korábban itt élő hölgy egy napon asztalost bízott meg, hogy a lakás bútorait elkészítse, de a munka végül valami mássá változott. Szerelem szövődött közöttük, és összeköltöztek - ide.

A szerelmi fészek hangulatot sok részleten is nyomon lehet követni. A lámpák formájában, a galéria alatti, meleg kuckóban, a képekben. Apropó képek: a lakásban látható kollázsokat a tulajdonos készítette, így lett nagyon személyes, egyben izgalmas a végső látvány. Igény volt a visszafogott afrikai-dzsungeles hangulat, a burjánzást a textileken és a képi dekoráción és egyéb apró részletekben is látszik.

A fürdőszoba korábban egyetlen nagy kád volt (lásd a poszt végén), amit egy csinos zuhanyzóra cseréltek. Érdekesség, hogy költségmegtakarítás miatt nem osztott üveget tettek be, hanem osztott üvegnek megfestett egybeüveget. Ez alig látszik a képeken.

10_5.jpg

9_7.jpg

A lakás korábban említett neuralgikus pontja volt a lépcső. Apró volt, hogy kis helyet foglaljon, de igazából nem használták ki az így felszabadult teret: egy komódot tettek a fal mellé. Ilyen volt:

dsc06716.jpg

Az új lépcső ehhez képest sokkal nagyobb alapterületet elfoglalt, de mivel gipszbetonból készült, az alatta lévő tetemes tárolókapacitás sokszorosa lett a komódnak, amit kiszorított (és később, ha igény lesz rá a tárolóhelyek miatt, egészen a főfalig hosszabbítható). 

18_3.jpg

16_2.jpg

És előállt a legfurcsább jelenség:

amikor belépünk a szobába, a nagy lépcső nemhogy kisebbé, de a korábbinál sokkal nagyobbá változtatja a teret. Pedig közben megnőtt a lépcsőn kívül a galéria mérete is.

0_4.jpg

Mert egy lakás nem attól tűnik nagyobbnak, hogy kisebb dolgokat teszünk bele. Hanem hogy megfelelő méretűt. Pont oda valót. 

A bútorok tekintetében Ildi és Andris igyekezett pénztárcabarát megoldásokat választani. Találtak megfelelő IKEA és egyáb nagyáruházas bútorokat, Etsyről származó perzsa szőnyeget. Ahol lehetett, apróságokkal feldobták ezeket (pl. Tilka kábelekkel lógatott IKEA lámpák).

20_3.jpg

23_2.jpg

22_2.jpg

21_1.jpg

Néhány előtte-utána kép:

collage1.jpg

collage2.jpg

collage3.jpg

collage4.jpg

collage5.jpg

collage6.jpg

collage7.jpg

Az egyéb kiegészítők forrása: 

Katalin Baracsi és az artKRAFT - Industrial - Design - Interior (türkiz kancsó)

Remodel (fotel és pad)

Lightingale Lamps (konyhai lámpák), 

Daruhomedecor (makramék), 

Vakum Design Shop (étkezőasztal), 

Bútorgomb (bútorgombok:  konyha, galéria alatti szekrény, előszobaszekrény), 

Másképp Képkeretezés (Alek Wek portréja, El Kazovszkij plakát, kollázs a fotel fölött, kanapé fölötti fotók üvegezése - külön érdekesség, Esterházy Péter fiáról van szó, Esterházy Miklósról, nagyon kifinomult érzéke segíti a különböző stílusú képek köré a keret megtalálását)

Kippkoppdesign (bordó eukaliptusz). 

kollázs inspiráció: 
artKraft Collage Studio Budapest életrehívói (Baracsi Kati, Kovacs Andrea//Kurszán, Susanna) és kollázsisztái

A lakás bérelhető rövid távra, megtaláljátok itt

"utána" fotók : Molnár Alida

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Ha tanácsadás kell, vagy csak az építkezésben szakértő segítség, akkor is bátran fordulj hozzánk.

Ilyen, amikor el is választunk egymástól két teret, meg nem is

Andris és Ildi 2020 október 27.

A “király új ruhája” inspirálta megoldásokat sok helyen érdemes bevetni: amikor egy lakásban választanunk kell, hogy elválasztunk-e két teret egymástól, vagy egybenyitva hagyjuk őket, sokszor egyik sem tűnik jó választásnak. Egy fal útját állja a fénynek, az egybenyitott terek azonban összekapcsolhatnak egymástól különválasztani vágyott funkciókat, és a loft-érzés megsemmisíti a megrendelő kuckó-érzés iránti vágyát.

Van szerencsére egy köztes út: amikor van is fal, meg nincs is fal. A fényt átereszti, de logikailag elválaszt, a lakás látványát pedig feldobja. Mi is éltünk egy kislakásban ezzel a megoldással.

Nagyon szeretjük, amikor egy megrendelő figyelembe veszi a lakás múltját akkor, amikor kialakítja annak az új kinézetét. Ez megnyilvánulhat az eredeti, megmenthető részletek megtartásában, vagy, mint ebben az esetben, az előző tulajdonosokra való direkt reflexiókban. Ez a lakás ugyanis egy szerelmi fészek volt korábban: tulajdonosa áthívott magához egy asztalost, hogy az otthona bútorait elkészítse, de ebből a felújításból végül több lett. Egymásba szerettek, és ez lett közös otthonuk.

A mostani tulajdonos szerette volna a lakásban rejlő jó érzéseket megőrizni, a boldog fészek jelleget. Szeretett volna sok fát behozni és a kuckós , természetes érzetet visszaemelni, sőt fokozni azt rusztikus elemekkel a letisztult dizájn mellett. Az első tervek során még csak ötleteltünk, egy vízszintes és függőleges lamellarendszert dobtunk be ötletként, de erre azt a választ kaptuk: "még átgondolom".

doha_ny_lamella_k_elso_terv_1.jpg

Éreztük, hogy a tulajdonos itt még nem esett szerelembe, kerestünk tovább. Ezzel egy időben tőle is érkezett egy inspirációs kép, mire vágyik, és végül mindenki örömére megszületett a végleges verzió. 

Ami végül meg is valósult (nem végleges állapot):

120818521_529188954599429_1503284358966676508_n_1.JPG

120890081_3745640332122134_7644694046595112384_n_1.JPG

20201006_122656_1.jpg

Előtte-utána képek (a lakás még nincs kész állapotban):

elotteutana2.jpeg

elotteutana1.jpeg

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"A lamellák és a keret duplungolt 18-as furnéros bútorlapból készültek, amik oldalát ugyanúgy furnérral takarták el, hogy a duplungolás ne látszódjon. Fontos szempont volt természetesen, hogy a fa ne csavarodjon, így tömörfa csak úgy jöhetett volna szóba, ha hossztoldott frízből építi az asztalos, ahogy az faablakok esetében láthatjuk. Tömörfa gerendák vagy tömbösített fa nem jó, azok a beépítés után mozognak, és megszűnik a párhuzamosság. Ráadásul ezek a megoldások mind drágábbak, mint a bútorlap, aminél azonban az árért cserébe ott a kockázat, hogy valamennyi idő után mégiscsak elmozdulhatnak (ezt a kockázatot a tulajdonos felvállalta). Egyelőre nagyon stabil a szerkezet, reméljük, így is marad."}}

A lamellák a lakásban végül 770 ezer forintba kerültek, de szerintünk megérte, mert rendkívül egyedi jelleget, karaktert ad az otthonnak. A lakás hamarosan elkészül, berendezzük, és érkeznek a jó minőségű fotók.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol rengeteg képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Ha tanácsadás kell, vagy csak az építkezésben szakértő segítség, akkor is bátran fordulj hozzánk.

süti beállítások módosítása