Menő budapesti lakások: két lakás egyből

Magyarósi Csaba 2014 december 30.

Atilla és Fanni nemrég tértek haza Svájcból, és mivel Atilla építészettel foglalkozik, pillanatok alatt eldöntötték, hogy vásárolnak befektetési céllal egy ingatlant és azt úgy berendezik, hogy kettő lesz belőle.

Nem viccelek: volt egy közepes méretű, leromlott állapotú lakás a Dob utcában:

Aztán addig játszottak a falakkal, amíg két kisebb, de jól használható, szeparált tér lett belőle. Ez azért jó, mert egyszerre két albérlőnek is ki lehet adni a lakást, a nehézséget viszont az okozta, hogy az eleve nem nagy, ötvenvalahány négyzetméteres térbe két konyhát, két fürdőt, két nappalit és két hálót kellett bezsúfolni.

screen_shot_2014-12-15_at_15_39_05.png

screen_shot_2014-12-15_at_15_38_49.png

Innen szép.

Fanninak és Attilának azonban sikerült. A lakásnak egy közös bejárata van, szemben vele a beépített szekrény, ami találkozási pont is lehet a lakóknak, és az összes gépészet is itt kapott helyet, ezeken osztozik a két lakás, mert ha bojlerből, mosógépből, vasalóból, vasalódeszkából, porszívóból, szárítóból, felmosóból és létrából is kettőt vettek volna, hamar elfogyott volna a tér. Meg értelme se lett volna, mert a vasalás például nem egy egész napos tevékenység.

A két lakás hangulata hasonló, az elrendezés azonban különbözik. A balra nyílónak kisebb az alapterülete:

A jobboldali valamivel nagyobb, és ennek még galériája is van:

Ahogy írtam, a hangulat tök hasonló, sztenderd ikeás bútorokkal rendezték be a lakást, amivel nincs egyébként semmi baj, főleg, hogy a textíliákkal, szőnyegekkel, tapétákkal sikerült egyedi hangulatot kialakítani. Vagyis otthonosat.

Egyik lakás sem tűnik kicsinek, vagy kényelmetlennek, függetlenül attól, hogy ezek elfelezett otthonok, ráadásul funkcionálisak is, egyedül talán a fürdő tűnik egy kicsit szűkösnek, de egy, maximum két embernek azért bőven elég a tér. A zuhanyzó akár egyszerre kettőnek is.

A lakás 13,5 millióba került, a felújítás tokkal-vonóval mindkét lakrészre bútorokkal, eszközökkel együtt 7 millióba.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Atillát is.

süti beállítások módosítása