Menő budapesti lakások: romantikus oázis a belvárosi autópályák között

Magyarósi Csaba 2016 szeptember 28.

Annabellának már mutattuk be munkáját, ő készítette azt az indusztriális lakást abból a lakótelepi irodaházból (!), amit szétszurkáltak a csövek (!!). Ha valaki azt hisz, hogy egy lakberendező csak egyféle lakást tud berendezni, érdemes megnéznie azt a lakást, aminek köszönhetően megismertem Annabellát, meg ezt a mostanit, ami a lakótelepi terminatorbarakkhoz képest maga a történelmi kontextusba helyezett romantika:

dsc03857_1280.jpg

Ebben az esetben is a meglévő bútorokra kellett építeni, csak most nem rozsdás vasszekrények adták az alapot, hanem régi fotelek, kanapék, szőnyegek. Meg egy hihetetlen helyszín: a BAH csomópont mellett járunk, aminél kevés elátkozottabb pontja van Budapestnek, a környéken autózva én például mindig azt hittem, hogy itt fekete lakásokban ülnek az emberek és egész nap nézik, ahogy az ablakon jön be a füst.

Ehhez képest ilyen belső kertek vannak a környéken:

Fantasztikus helyszín, ahol hétvégente állítólag még piac is van a házban lakóknak, hatalmasak a fák, madarak csicseregnek mindenfele és van még egy medence-kút-kombó is, ami persze már nem működik, de amit sürgősen meg kéne szerelni, mert ennek bizony működnie kell!

Itt vett lakást Éva, aki hozta is magával a bútorait, ezekre az alapokra építve kellett olyan lakást kialakítani, amiben a tulajdonos jól érzi majd magát. Éppen ezért óriási mozgástere persze nem volt a belsőépítésznek, de néhány praktikus és figyelmes ötlettel nagyon fel tudta dobni a teret. Kezdve az olyan apróságokkal, mint a csipkés árnyékoló az ablakon: a nappali mellett van egy kis fülke, két ablakkal, az egyiken volt minta, a másikon nem, így Annabella megkérte egy ismerősét, hogy készítse el az eredetivel megegyező csipkét a másik ablakra is. Senki meg nem mondaná, hogy nem egyszerre készültek, pedig van köztük néhány emberöltő:

dsc03858_1280.jpg

dsc03859_1280.jpg

Kialakítottak nagyon sok tárolót és a meglévő burkolati elemeket felhasználva egy kis skandináv hálót (ahol Annabella elárult egy műhelytitkot is: ha fogsz egy kosarat és felrakod egy szekrény tetejére, az is rögtön skandinávra vált).

dsc03863_1280.jpg

dsc03866_1280.jpg

A nappali meg olyan, hogy belépsz és el akarod dobni magad a kanapén.

Anélkül, hogy bármi váratlan, vagy forradalmi lenne a nappaliban, vagy pont azért, mert nincs semmi ilyesmi, legszívesebben azonnal fognál egy könyvet, elkezdenéd olvasni és jó egy hétig ki sem dugnád az orrod a lakásból, csak fogadnád a kajafutárt, meg kiállnál az erkélyre időnként egy csésze kávéval, hogy ezt a szépséget nézegesd a város egyik legforgalmasabb kereszteződésétől 30 méternyire.

Ja, és hogy meglegyen az előtte/utána, innen indultak:

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása