Tapétát az előszobába? VAGY A PLAFONRA?!?

Magyarósi Csaba 2016 augusztus 11.

Igen, tudjuk, alapvetően az előszobákkal kapcsolatban két állítás fogalmazódik meg Magyarországon:

  1. oda nem rakunk tapétát
  2. és egyébként sem foglalkozunk az előszobával

A lakás legtöbb részének színvonalas berendezése azért benne van a köztudatban, amikor egy új lakásba költözünk és ha tehetjük, odafigyelünk arra, hogy jól nézzen ki a nappali, a háló, jó esetben a konyha meg a fürdő is. De szerencsétlen előszoba vakfoltra esik, kötelező, letudandó területként tekintünk csak rá, amin minél előbb át kell verekedni magunkat, cipőt lerúgva, kulcsot felakasztva, pedig kis odafigyeléssel még az ilyen praktikus, kis terekből is sokat ki lehet hozni.

Sőt, érdemes belőlük sokat kihozni, az előszoba ugyanis az a helyiség, ahová belépünk, vagy ahová a vendégeink először belépnek és ahogy a ferihegyi gyorsforgalmi utat elnézve bármikor elszomorodhatunk azon, hogy ezt látják először a külföldiek az amúgy gyönyörű Budapestből, úgy egy elrontott előszoba is rányomhatja a bélyegét az emberben a lakásról kialakuló képre.

Az alábbi válogatás azt mutatja meg, hogy néhány berendezési tárggyal és jó tapétával milyen sokat lehet kihozni az előszobából és igen, van olyan verzió, amikor még a plafonon is tapéta van. Tádám:

 

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek,  kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, ahol személyes tanácsokkal is segítjük a dolgot. Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása