A belsőépítészetben központi szerepet játszik, hogy a tervező a megrendelő lelki világára szabja a lakást, hogy az minél inkább a lakó vagy lakók belső énjét tükrözze. Nos, most erre hozunk egy kiváló példát, annyi különbséggel, hogy ezen a helyen belsőépítész csak látogatóban járt. Méghozzá abban a fázisban, amikorra két szimultán ősrobbanás hatására eddig nem látott diverzitású mikrokozmosz jött létre a százéves polgári lakásban.
A robbanások epicentrumai Osgyányi Sára festőművész és Kovács-Bencze György fotográfus, a kis világ pedig, ami őket körülveszi, az maga az életük tárgyi leképezése: festmények, fényképek, munkaeszközeik, kilimszőnyegek, innen-onnan hazahurcolt patinás bútorok, és persze az évekkel ezelőtt hozzájuk sodródott Maszatka cica.
Itt semmi nem úszta meg, hogy ne leheljenek bele új életet: falak és bútorok egyaránt részesültek a jóból. Sári festményei ismerősek lehetnek több helyen megjelent cikkekből vagy pesti galériákból, ő az a lány, aki - többek között - Budapest utcáit összetéveszthetetlenül telt színekkel ruházza fel képein.
Műteremszobája mellett van Gyurka stúdiója, a Sáriéhoz képest sokkal visszafogottabb palettával, mégis, amikor belép a látogató - merthogy megteheti bárki nyílt műtermi napokon -, érzi, hogy ugyanabban az univerzumban van, csak egy másik szegletében, hiszen visszatérő motívumok villannak fel itt is, csakúgy mint a lakás többi helyiségében. A fényképek nem is tudják teljesen visszaadni azt a nyugodt, mégis inspiráló légkört, ami minden alkalommal fogad, amikor náluk járunk.
És hogy mi a tanulság? Több is van:
- egy lakás kialakításakor elsődleges a benne lakó személyisége, ezt figyelmen kívül hagyva nem lehet menő a lakás!
- abból kell gazdálkodni, ami van, Sáriék ugyanis műszaki/építészeti szempontból nem nyúltak a lakáshoz, minden az eredeti alapokon nyugszik.
- a természetes anyagoknak, növényeknek és festményeknek/fényképeknek - amelyek használata mellett mi mindig kardoskodunk - legalább olyan létjogosultsága van egy 21. századi otthonban mint a mai kor vívmányainak.
Ha te is szeretnél ilyen érzékeny tervezőket, akik átverések nélkül menő lakást álmodnak meg neked Budapesten, vagy szeretnéd, hogy a kivitelezéskor ne verjen át senki, kattints ide. Ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.