Lakberendezés + karantén = egyedi festmények!

szucsadam 2020 március 31.

Oda valami posztmodeln képet képzeltem, valami gólyát vagy más madalat áblázoló képet

- mondta Pilátus, amikor behozták Briant a Monty Python társulat hírös vígjátékában. A megrendelői igények csúcsát, a dőzsölés maximumát akarták kifejezni a filmesek, bemutatni, hogy Pilátusnak milyen jól megy: megrendeli a trónterem képeit úgy, hogy elmondja a “lakberendezőnek”, hogy pontosan milyen festményeket rendelne meg.

A festmények megrendelése egyébként egyáltalán nem volt ritka sem akkor, sem azóta a történelemben, és valójában nem a jéghegy csúcsát jelentik. Több lakásban előfordult, hogy a lakás egészen pontosan megkövetelt bizonyos stílusú, színű vagy témájú festményeket a falra, és ilyen esetben mi meg is oldottuk, hogy olyanok kerüljenek oda. Ezt egyrészt meg lehet oldani kész művek vagy nyomatok rendelésével. Ezt is űzzük, de történetesen két tervezőnk is fest, kézzel-ecsettel meg minden, így aki velük dolgozik, nem igazán lesz problémája a beilleszthetőséggel.

Most pedig, hogy nekünk is fejtörést okoz, hogy kitaláljuk, hogyan tudunk haladni az új megrendelőkkel a karanténos időkben (nemsokára megjelenik erről szóló részletes írásunk), kifejezetten ajánljuk a dolgot. Mármint az egyedi festmény rendelését.

Egyrészt írtam már Ildi festményeiről, amik leginkább nagy, fehér falfelületeken ülnek szépen, egy kis zölddel megtámogatva. Ildiék lakberendezési stílusához passzolnak tehát, de egyáltalán nem kizárólag. Ildit is eléritek rajtunk keresztül, és rendelhettek tőle festményeket, vagy megvásárolhatjátok a már kész képeit is, itt vagy itt.

lei6tung.jpeg

after_7.jpg

4_12.jpg

f_s2euqw.jpeg

fiyqaloa_1.jpeg

oldiart_ancsa_na_l_1.JPG

oldiart_ancsa_na_l_2.JPG

Van egy nagyon ügyes új tagunk is, Tekla. Róla még keveset hallottatok a blogon, pedig már egy éve viszi sikerrel a projekteket, mára pedig stabil taggá is vált. Saját oldala még nincs mert egyelőre nem fogadott el egy portrét sem magáról, amit kitehetnénk, de mi azért reménykedünk:)

Tekla is fest. És ha megkérik, hogy egy lakásban igazodjon a körülményekhez, kaméleon módjára teszi meg azt. Itt például egy csodás Andrássy úti vintage lakást dobott fel rózsaszín és arany színű virágokkal:

img_20180211_172428.jpg

Itt meg egy diáklak falára álmodott meg Jackson Pollock és a graffitis arcok behatásaként is értelmezhető művet:

tekla_img_20180725_191030_1.jpg

Itt pedig saját festményei beillesztve lakásfotókba, a hozzájuk passzoló környezetbe:

1.png

nine-kopfer-oziflzqq0n0-unsplash.jpg

p-386-felix-8848-card-01a_1.jpg

p-404-felix-0673-eye.jpg

pexels-photo-2610269.jpg

stefen-tan-lyleim2w-cw-unsplash.jpg

Egyébként meg szuper lakásokat tervez. Szóval aki eljátszott már a gondolattal, hogy felújít, és egy megrendelt képpel a lakásában élne, szólunk, hogy

ez egyáltalán nem luxus!

Megoldható, és festéssel is foglalkozó tervezőink szívesen segtenek teljesen egyedivé tenni a lakás egyik korábban elhanyagolt falfelületét.

Ráadásul most a megrendelt festmény mellé ingyenes taláncsadást adnak arra vonatkozóan, hogyan lenne érdemes elrendezni a kép környezetét, vagyis az adott szobát, hogy a legjobban érvényesüljön a műtárgy. A tanácsadás létrejöhet online, vagy a vírus elvonulása után személyesen is.

untitled.jpgSzeretnéd, ha Ildi vagy Tekla fessen neked, vagy tervezné át a lakásodat? Ha te is átverések nélkül, megbízható, tehetséges stábbal végzett munkára vágysz, írj nekünk, kattints ide.