Tetőtéri lakrész kábé egymillió forintból. Lehetséges?

Eszter M. 2016 június 24.

Ebben a posztunkban bemutatunk egy olyan tetőtéri, háromszobás lakrész kialakítását, ahol kizárólag a legolcsóbb kivitelezés volt a cél, ebben a kategóriában a lehető legfrissebb dizájnnal. Természetesen nem javasoljuk, hogy ilyen átalakításokkal minket keressetek, mert egyrészt mi teljes lakások tervezését, felújítását vállaljuk, ráadásul a lenti példában rengeteg dolog készült saját kézzel, sem kivitelezőt, sem tervezőt nem fizettek - hiszen az egyik tervezőnk barátnőjéről van szó, így nekik ingyen volt a terv. Egymillió forintba csak a legszükségesebbek férnek bele, ilyenkor inkább néhány órás  tanácsadást javaslunk a tervezőkkel.

Fontos, hogy egy lakás megépítésekor tudjuk, milyen időtávban gondolkozunk. Nem mindegy ugyanis, hogy egy olyan lakást a gyerekek felneveléséig képzeljük el, a nyugdíjig szeretnénk kihasználni, vagy - mint jelen esetben - csak néhány évre tervezzük a használatát. 

Egy barátnőm kért meg, hogy tervezzem meg a tetőtéri lakását a Fenyőgyöngyénél. Maga a tetőtér egy egyterű hodályként várt rám, aminek gipszkartonozása és az ablakai már elkészültek korábban, a régi padlástér faszerkezetének körbeépítésével. A födémet padloponnal öntötték fel. 

A tervezésben egyáltalán nem volt elengedve a kezem, sőt. Mivel ugyanis a lakás ideiglenes céllal készült, ezért a fő szempont az volt, hogy a létező legolcsóbb legyen a kivitelezése - minden ennek a szempontnak lett alávetve. Később rájöttem, hogy ez is egy érdekes kihívás. Minden tervezésnek vannak korlátai, ez pedig annak ellenére, hogy az elképzelhető legnagyobb korlát, mégis izgalmas kihívásnak bizonyult.

Első lépésként a vizet hoztuk fel az alsó szintről a leendő konyhába.

Vízvezeték-szerelés: 60.000 forint

Ezt követően az egybefüggő, nagy teret osztottuk fel három pici szobára, Ytong téglával. Jól jellemezték az átépítést ezek a falak: úgy döntöttünk, hogy nem vakoljuk, majd festjük le ezeket a falakat, a téglát látszónak hagyjuk meg. Egyrészt spórolásból, másrészt az Ytong tégla így kőfal-szerűvé változtatja a lakás falait.

Szerencsére sokat dolgozom együtt egy kőműves mesterrel, akit nagyon kedvelek, mert minden egyedi kívánságra vevő, és bármilyen különös munkára kapható. Nem akarja megmagyarázni, miért "nem lehet azt úgy", hanem megtalálja a módját, hogy a számára is szokatlan feladatokat kivitelezze. Ezúttal tehát az volt a feladata, hogy "látszó Ytong falat" építsen, nagyon precízen, nyílegyenesen, amit egy porszívóra kapcsolt korongcsiszolóval lecsiszol. Ettől láthatóvá vált a tégla lyukacsos szerkezete, és a fúgák is szépen kirajzolódtak.

-kesz_2.jpg

-kesz_4.jpg

Kőműves munka és anyagköltség: 420.000 forint

Az ajtók szintén a legolcsóbbak egyike, kezeletlen natúr fenyő, fehér lazúrral.

Ajtók utólagos beépítéssel, savmaratott üveggel: 160.000 forint

A bútorokra szintén nem akartunk költeni, ezért régi heverőkből, lakatossal készített hajlított laposvasakból házilag kanapét készítettünk. Ikea natúr fenyőlapból étkező- és dolgozóasztalt vágtunk, lapvasból korlátot készítettünk. 

Lakatos munkák, festéssel: 80.000 - 100.000 forint

Konyhapult, a legegyszerűbb fehér laminált lapokkal készült, minden nyitott, a falon lebegő fenyő polcokkal, amin az összes teríték és az éléskamra is elfér, a pult elé egy gyorsétkező lapot tettünk, az ott fogyasztott étkezések a müzlievésre és a kávézásra korlátozódnak.

Konyha fa polcai, konzolok, pult, mosogató, csaptelep, egyéb anyagok: kb. 120.000 forint

Pár régi fát, dobozt, asztalkát is visszacsiszoltunk. 

-kesz_11.jpg

A padló sima fehér cementfestékkel lett lefestve, ami nagyon jól mosható. 

Fehér padlófesték: 65 - 70.000 forint
Padlószőnyegek: 100.000 forint
Falfestékek: 40.000 forint
Plusz barkácsáruházak, ecset festék, stb.: 60-80.000 forint
Kütyük csiszolók bérlése: 40-50.000 forint

Végül 1,2 millió forint körül állt meg a kivitelezés költsége. Ebben természetesen nem volt tervezési díj, a legidőigényesebb munkákat a tulajdonosok maguk végezték el. A lakás dizájnját végül szépen összehozta a sok natúr fenyő, a szürke vas, a sok fehér, és a rengeteg fény, plusz a rengeteg zöld növény.

Lehetséges.
süti beállítások módosítása