Szűk udvar, keskeny csigalépcső, első emelet, sötét lakás. A lakáskeresők rémálma. Eladni szinte lehetetlen. A vevők messze elkerülik, pedig a lakást szinte utánuk dobják, különösen, mert ebből a típusból Budapesten turkálni lehet.
Lehet, hogy mazohista vagyok, de épp az ilyen lakások vonzanak a legjobban. A belsőépítészet egész fegyvertárát lehet felvonultatni, hogy a végeredmény a tulajdonost levegye a lábáról, és a lehetetlennek tűnő feladatból győztesen kerüljünk ki. Ez nekem is mindig nagy sikerélmény.
Az egyik legszebb kihívás ez: tragikus helyzetből emelni fel a lakást sötétből világosba, szűkből tágasba.
Úgyhogy amikor egy reményvesztett megkeresést kaptam (pont egy ilyen lakás tulajdonosa keresett meg minket), fellelkesültem. „Elképzelni sem tudom, miképp lehetne élhetővé tenni ezt a szörnyű lakást”, hallgattam őt, de nekem már ekkor a végeredmény járt a fejemben.
Főleg, miután először beléptem a lakásba. Azonnal tudtam, hogy az egyetlen lehetőségünk az, ha MINDEN falat lebontunk és a nagy belmagasságot kihasználva kétszintes lakássá alakítjuk, így megnövelve az alapterületet is. Ezzel csak egy bökkenő van.
Számomra alap, hogy nem építek olyan galériát, ahol az emeleten nincs meg minimum 185-190 cm belmagasság.
Végül ezt a feladatot ebben a lakásban is sikerült megoldani, igaz, csak szinteltolással, de... létrejött!
(Egy külön posztban írunk majd erről, és hogy milyen egyéb nehézségeket vetett fel az ötletem, amit végül csak sikerült keresztülvinni az összes mesteremberen.)
Az erkélyajtó és az új ablakok talán a legszebb elemei a lakásnak. Az asztalos finom, klasszikus milleniumi elemekkel, műemléki színvonalon készítette el a nyílászárókat, amiket a csigalépcsőn fel sem lehetett hozni, egyszerűen nem fért el, csörlővel kellett felhúzni, csakúgy mint a vasoszlopot, és egyes bútorelemeket.
A lépcső gipszbeton. Megkerülhetetlen. Kecses, könnyű, gyors, nagyszerűen alábútorozható.
A tulajdonos kérése volt, hogy a lakás egyterűségében is legyen teljes, tehát a home office lehetőség ugyanúgy jelenjen meg benne, mint a nappali funkció, a tévénézési lehetőség és a konyha. Az asztalt végül legyártattuk lakatossal és asztalossal, mert noha formájában találkoztunk már hasonlóval, a színvilágban csak így tudtunk teljesen idomulni a lakás hűvős famintázatú színvilágához.
A mennyezeti lámpák esetében volt még egy kis kihívás: olyan lámpát szerettem volna, ami az oldalán szórja a fényt, és nem látszik az izzó. Kimondottan opálos vagy fehér üvegben gondolkoztam, és nyilván szerettem volna a megbízóimat mentesíteni a nagy kiadásoktól. Végül egy áruházban megláttam egy erre a célra is jónak tűnő padlóvázát, amit átalakítottunk (erről egy külön posztban írunk majd).
A falon látható féminstalláció a tulajdonos kérése volt, az én elképzelésembe nem illett bele, de végül sikerült picit tompítani a nagyon markáns karakterét, és hozzáidomítani a lakás többi tárgyához. Igaz, két hét munka volt, amíg így sikerült integrálni.
Csodálatos, tőlünk független fordulat, hogy a mi munkánkkal párhuzamosan a házat is felújították. A rusnya udvar világossá, tágassá változott, szép színeket és fényeket reflektálva a lakásba.
