Ez a lépcsőház nem a klasszikus szépségek közé tartozik. Egyáltalán nem. Van azonban egy tulajdonsága, amivel kiérdemli, hogy bekerüljön a sorozatba. Egy meglepő tulajdonsága.
Oké, nézzük meg, milyen úgy általában a lépcsőház, és a környezet:
Omladozó vakolat, itt-ott az utókor "valahogy megoldottuk" állagmegóvási kísérletei, de összességében egy kopott, már-már ijesztő hangulat, repedésekkel és kosszal. Szomorú.
Ebben a nagy rendetlenségben aztán észreveszünk egy márványtrónt. Jól olvastátok: egy
márványtrónt.
Kiss...Lakatos...Jónás...Emil...márványtrón...Gizella...Bercsényi. Itt a postás is így osztja a leveleket. De lefogadom, hogy ő sem teszi fel úgy igazán magának a kérdést, hogy
hát mi a jósitent keres ez a valami itt?
Pedig egyszerű: ez a lépcsőház sokkal jobb állapotban volt a megépítésekor. Nagy nem volt egy Wenckheim-palota, de azért a mostaninál sokkal jobban nézett ki. Sajnálatos módon azonban volt egy tűzvész a lépcsőházban, ami során többek között egy hatalmas mozaikpáva is megsemmisült, ami az előteret díszítette. És hát az évek sem a helynek kedveztek, persze.
Ha jól megnézzük, árulkodó lehet még néhány bejárati ajtó kidolgozottsága, és a liftrácsozat, ezek eredetiben maradtak meg, és mutatják, milyen esztétikai igénnyel állt neki az építésnek Vermes József, hogy aztán 1912-ben átadja az épületet.
A lebetonozott udvar természetesen nem eredeti, 1963-ban követék ezt el, amikor a ház háborús sérüléseit is kijavítgatták. Ekkor tűntek el az üvegtéglák, amik segítségével a pince természetes fényt kapott - odalent az eredeti tervek szerint ugyanis fás- és szénkamra, vasalószoba, mángorló, mosókonyha, szárítókamra, műhely, raktár és gépkamra is helyet kapott.
A házat Maczó Balázs mutatta először nekem, a Miénk a ház történésze