Funkcionális tippek, trükkök rövid távú lakáskiadáshoz 2.

Atilla N. 2016 szeptember 22.

Kétrészes cikksorozatunk első részében megnéztük, hogy mire vágyik az átlagos Airbnb-s vendég, és hogy mire kell odafigyelni a térérzet biztosításához, ha sikeresen akarjuk kiadni a lakást. A második részben arra figyelünk, hogy mit kell szem előtt tartani a berendezésnél.

after_12.jpg

Lépcső/létra

A helykihasználás miatt gyakori a galériák építése, amit az idelátogatók többsége kifejezetten kedvel, amolyan igazi Vasfüggöny mögötti megoldásként él meg. A feljutás is legyen örömteli! Egy elfogadható lakásbelső lépcsőfok maximum 19 cm magas és legalább 25 cm mély, a szélessége pedig legalább 90 cm.

A létrák ezeken a korlátokon biztosan túllépnek mindkét paraméternél, de ott is fontos a lépésszabály betartása: a fellépés (magasság) kétszeresének és a belépésnek (mélységnek) az összege 63 cm legyen. A fenti példában ez: 19cm x 2 + 25cm = 63 cm

Ha a galérián található a szekrény is, ahova a ruhákat teheti a vendég, akkor érdemes ennél is szélesebb lépcsővel tervezni, ugyanis a bőröndjét fel kell cipelnie a magasba. Szabhatjuk persze keskenyebbre is, de ebben az esetben érdemes valamilyen falvédelemmel számolni a lépcső mentén, ugyanis a szűk helyen felcipelt bőröndöknek megvan az a szokásuk, hogy leverik, de legalábbis összepiszkítják a falat.

Tárolás

Elsőre nem tűnhet kritikus témának, hiszen az itt tartózkodás pár napján sokan ki sem pakolnak a bőröndjükből, ha meg mégis, akkor elég lehet pár polc is. Viszont: ha egyszer átalakul a lakás hasznosítása hosszú távú kiadásra, akkor bizony szükség lesz szekrényekre, ahol a ruhákat, könyveket, egyéb dolgokat lehet majd tárolni. Ezeket természetesen nem szükséges már most betenni a lakásba, de a kialakítás során fontos tervezni velük.

Praktikus lehet kihasználni a lépcső alatti területet. Az ágy megemelésével egy 60 cm magas tárolót is kialakíthatunk, az ajtók mögötti sarkokba tehetők fogasok.

A lakás kialakításakor érdemes végiggondolni, hogy kik lesznek az elsődleges vendégek. Például: 

1. Üzletemberek a frissen vasalt öltönyüket akasztós szekrénybe tennék

2. Világutazók mosni mindenképp szeretnének, és ezzel együtt persze teregetni is

3. Sokaknak elvárása a széf, ahol biztonságban tudhatják értékeiket

Egy háztartási szekrény vagy kis helyiség elnyeli a porszívót, vasalót, tisztítószereket, ágyneműket, törölközőket, valamint ez lehet a raktára minden egyéb bekészítésnek.

Árnyékolás

Bár a kiadott lakásunk legnagyobb előnye, hogy nem egy hotelszoba, de bizonyos értelemben szükséges, hogy hotelszínvonalú szolgáltatást nyújtsunk. Ilyen tipikus terület az árnyékolás. Valaki csak teljes sötétben tud aludni, ehhez viszont szükséges egy úgynevezett blackout függöny vagy valamilyen más teljes árnyékolás, pl. redőny. A reluxa vagy sima sötétítő függöny nem elegendőek.

Elektromosság

Fő jelszavak a funkcionalitás és kényelem. Pár példa:

Meghatározott funkcióknak megfelelő fények egyazon térben: pl. a konyhában általános fény, munkapult-megvilágítás és hangulatfény is lehet

Kellő erősségű fény: a fürdőszobai tükörmegvilágítás vagy konyhai munkapult-megvilágítás elégtelensége bosszúságot okoz

Az ágy mellől is kapcsolható fővilágítás, a hordozható termosztát/távirányító, a vezeték nélküli internet, az ezt ismerő TV, mind-mind kényelmi funkciók

Az esetleges hotelkártya kapcsoló, melyből a kártyát kihúzva minden lekapcsolódik, kivéve a hűtőt és egy konnektort (innen érdemes laptopot-telefont tölteni)

Kellő számú konnektor mindenhol: a konyhában például sosem elég a pulton lévők száma, az ágyak mellett telefont és az asztaloknál laptopot töltenek, a fürdőben szükséges a tükörnél, stb.

Gépészet:

A gépészet törekvése szintén a komfort és funkcionalitás kettőse, optimális befektetéssel:

Hűtés-fűtés: az emberek olyan sokfélék, hogy a hőmérséklet pontos beállítására minden évszakban szükség lesz (az északi népek pl még novemberben is hűtenek). Ez kellő teljesítményű és komfortú fűtést és hűtést feltételez. A légkondi meglétét sokan szűrik a kereséskor!

A hűtés-fűtés egyszerű vezérlése: bárki el tudja érni, amit szeretne

Szükséges mennyiségű és sebességű meleg víz előállítása: átfolyós gázkazán kontra elektromos bojler és még ezer más lehetőség

Fürdőben ajánlatos extra zuhany- vagy kádélményt nyújtani, pl. egy esőztetővel vagy hangulatvilágítással

A konyhában kötelező a mikró, kenyérpirító és vízforraló, de előny a mosogatógép is

Természetesen nem lehet minden betartani, hiszen a rendelkezésünkre álló lakásnak is vannak adottságai, amihez alkalmazkodni kell, ezek tehát csupán a tapasztalataink szerinti ökölszabályok. Ti mire figyelnétek még a fentieken kívül?

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása