Egy Airbnb-re szánt lakás is lehet különleges

Andris és Ildi 2016 november 04.

Amióta Budapesten is megszállta a lakáspiac Ubere, az Airbnb, azóta sorra újítanak fel lakásokat a városban. A végeredmény általában szép, legalábbis fotókon tetszetős, de sok esetben mégis üres lakások, ahol hiányérzetünk támad. Az Airbnb-ben pont az is a jó, hogy lehetőségünk van az idegen város egy-egy valódi lakásában lakni, szinte a városlakók között, együtt indulni velük, amikor munkába mennek, és nyitva hagyva a bejárati kaput, ha a szomszéd néni közeledik hazafelé a kutyájával. Ha ehhez nem egy szállodai berendezés jár, az sokat dob a lakás értékén.

Ma egy olyan lakást mutatunk be, ami az Én Menő Lakásom gyermeke (Andris és Ildi tervezte, Misi pedig irányította a kivitelezést), kiadási célra. A tulajdonos külföldön él és dolgozik, ezért minket bízott meg, hogy a Várnegyedben található lakást átalakítsuk. Rengeteg ötlete volt, különféle inspirációkat néztünk végig, kiszemelgetve a felhasználható megoldásokat, mire összeállt a kép. A tervezők írása következik.

Mivel nekünk is több éves tapasztalatunk volt az apartmanok kiadhatóságáról és a vendégigényekről, valamint a megrendelő is rengeteg szálláshelyen megfordult, összedobtuk, mivel szolgálhatjuk ki legjobban a hazánkba vetődött utasokat. Nagyon fontos volt, hogy a kis alapterületet úgy használjuk ki, hogy minden funkciót a lehető legkényelmesebben lásson el a lakás. 

Az eredetileg bent lévő fagalériát nem találtuk megfelelő megoldásnak, ezért másik koncepciót kerestünk. A galéria alapvetően jó ötlet volt a térnyerésre, hiszen a belmagasság négy méter körüli a lakásban, így nem kell lehajolni sem a galéria alatt, sem rajta állva. Viszont a magasságot nem a nappali rovására szerettük volna lefelezni, ezért a fürdőszoba-folyosó-konyha szakasz fölé építettük a masszív, acélvázas galériát, így gyakorlatilag egy teljes értékű új szobát kaptunk. 

A régi fagalériák egyik fájdalmas pontjától, a szűk, meredek, nyikorgó létráktól igyekszünk megmenteni a világot, ezért ebben a lakásban is jól elnyúló, egyenes, szabványoknak megfelelő lépcsőt alakítottunk ki lakkozott fa lépcsőlapokkal, fém+fa kapaszkodóval és korláttal. A lakás teljes műszaki átalakításon esett át, kezdve az aljzatbetontól a villamosrendszerig. Egyedül a fűtési módban maradt valami régi, a garzon fűtését továbbra is egy jó állapotban lévő konvektor látja el, de a fürdőszoba elektromos padlófűtést kapott, mert az a többitől elzárt légteret alkot. 

A burkolatok kiválasztásánál alapvető szempont volt, hogy világosak legyenek, mivel az ablakok, bár jó nagyok, a belső udvarra néznek, így kevés a direkt napfény, ezzel együtt melegséget, letisztult eleganciát sugalljanak, hangsúlyozva, hogy a Budai Vár lábánál, egy régi-régi polgári házban vagyunk. 

A lakás berendezése, a színvilág kialakítása a hátsó nagy falon függő, keleti kislányos képpel (GoaHome) kezdődött, amelyet annyira meghatározónak szántunk, hogy a világos enteriőrbe olyan kiegészítőket válogattunk, amelyek a festmény színeire rímelnek. Így került be például a két élénkpiros étkezőszék, a lány ajkainak reflexiójaként. 

ag_20161021_0130_r.jpg

A természetes anyagokra most is nagy hangsúlyt fektettünk, és szerencsésen találtunk jóval reális ára alatt egy szinte vadonatúj bőr Chesterfield-kanapét a Jófogáson, egy koptatott marhabőr szőnyeget az Artkraftban és egy szarvasbőr dizájnfotelt a Retro Line-tól. Szintén hirdetéseket böngészve jutottunk hozzá a lantlevelű fikuszokhoz, amelyek húsos leveleikkel barátságos zöldet hoznak az enteriőrbe. Több berendezési tárgyat a lakás tulajdonosa vadászott le utazásai során, vagy külföldi oldalakról rendelte, hogy teljes legyen az összhang. 

Az U-alakú konyha az Ikeából származik, egyedileg méretezett munkalappal. A lépcső alatti tér is maximálisan hasznosítva lett: itt kapott helyet a meleg vizet szolgáltató villanybojler, takarítóeszközök, valamint polcozott szekrényrész a vendégeknek. A galéria alatt kialakítottunk még egy "előszobai" akasztós szekrényt tükrös ajtóval, amely mélységében a fürdőszobába nyúlik be. Ez a kabáttároló - a hagyományoktól eltérően - azért nem egy nyitott fogas lett, mert a konyhai szagokat távol szerettük volna tartani az ide helyezett ruháktól. 

Tévét a tulajdonos egyelőre nem szereltetett fel, de a helye elő van készítve arra az esetre, ha szükségessé válik. 

@expert{{name:"Misi", title:"építésszervező", message:"Számomra az volt a legizgalmasabb ebben a feladatban - és megsúgom, egyben legnehezebb is -, hogy olyan hibrid megoldásokat alkalmazunk sikerrel, amelyek papíron ugyan jól hangzanak, de a megvalósítás során rendszerint csak a szenvedés marad.//// Például sikerrel ötvöztük a korszerűtlen konvektoros fűtést az okos-otthon platformon is működő elektromos padlófűtéssel és profi inverteres hűtő-fűtő klímával. Még elvben bontásra ítélt régi falszakaszt is megmentettünk, és sikerrel integráltuk a lakásba. De a régi rozoga, fa ajtórámába is végül remekül belepasszolt a vadi új acélmagos biztonsági ajtó is.////Igaz, cserébe kicsit sokáig tartott a kivitelezés, de a végeredmény kárpótol minket. Ildi és Andris pedig óriási lelkesedéssel és odaadással, a lakás minden apró szegletén átrágták magukat. Néha többször is :)////Nem volt könnyű feladat, de egy jó fej megbízóval a hátunk mögött nagyon élveztem a munkát."}}</p>

untitled.jpgHa te is szeretnéd tervezőinkkel átgondolni a lakásod elosztását, berendezését Budapesten, kattints ide. Ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása