Unalmas erkély márpedig nem létezik!

Horváth Patrik 2017 június 05.

Magyarországon rengeteg olyan, még a nyolcvanas években épült panellakás van, mely rendelkezik erkéllyel - hol kisebbel, hol nagyobbal. Már önmagában ez a tény is elegendő lett volna ahhoz, hogy tollat ragadjunk, viszont az újabb építésű lakásoknál is alig találni olyat, amely nem bír ilyen kis kiugróval.

Az utcán járkálva viszont arra lettünk figyelmesek, hogy az erkélyek nagy része üres, a maradék fele pedig egy fajta házon kívüli raktár szerepét tölti be. Alig látni ízlésesen berendezett, a házhoz szervesen hozzátartozó, önálló hangulattal bíró megoldásokat. Lássunk hát pár érdekes megoldást, mellyel beindíthatjuk a fantáziánkat.

small-balcony-swing.jpg

Az első és leginkább kézenfekvő megoldás egy ülőalkalmatosság elhelyezése igénytől és pénztárcától függően. Ha van hely, gondolkodhatunk függőágyban is - feltéve, ha nincs tériszonyunk.

work-space-look-alike-small-balcony.jpg

Ha van min ülnünk, akkor bizony már csak egy dolog kell a teljes kikapcsolódáshoz: egy könyv. Sőt, egy egész polcnyi! Figyelembe véve, hogy a könyvek szélessége kicsi, simán elfér egy visszafogott polcrendszer is az erkélyen, melyre - akár van elegendő könyvünk, akár nincs - növényeket is tehetünk, feldobva így a kis privát kuckónk hangulatát.

wooden-small-balcony-deco-ideea.jpg

Előfordulhat persze, hogy nem csupán egyedül szeretnénk ücsörögni odakint. Ebben az esetben gondolkodhatunk egy sarokban elhelyezett megoldásban is, melyet - ha figyelünk az elhelyezésre - viszonylag könnyen körbe is tudunk járni. Ha egy kis asztalt is tervezünk kártyapartik, borozások, illetve egyéb közösségi tevékenységek lebonyolítására, érdemes olyan megoldást választani, amely a lehető legkevesebbet vesz el a lábtérből (lásd a fenti képet).

apartment-balcony.JPG

Van olyan persze, hogy annyira figyelünk rá, hogy mondjuk a székek és a kis asztalka passzoljon a korláthoz, hogy nem vesszük észre, mennyire steril (vagy letisztult, nézőpont kérdése) lesz a végeredmény a padló miatt. Ha nem tetszik a kontrasztos felállás, akkor - stílustól függően - feldobhatjuk a látványt egy színes szőnyeggel. Érdemes figyelni ugyanakkor, milyen színekkel dolgozunk, mert a végeredmény könnyen bazári lehet majd.

big-bed-small-balcony-deco.jpg

Senki nem állította, hogy az erkélyeket nappal lehet csak használni. A nyár közeledtével már simán gondolkodhatunk azon, hogy félig-meddig a szabad ég alatt aludjunk, persze, ehhez már elegendő helyre is szükségünk lesz - plusz az sem árt, ha jóban vagyunk a szúnyogokkal. Sziesztákra viszont egy kisebb fekvő alkalmatosság is megteszi, melyet akár raklapokból és egy matracból is megépíthetünk magunknak.

32-home-office-area.jpg

Általános szabály, hogy nem jó ötlet a hálószobában dolgozni, hiszen az a helyiség teljesen más szerepet kell, hogy betöltsön az életünkben. Ha elegünk van már a konyhai asztalon való görnyedésből vagy a nappaliban lévő kanapén produkált furcsa testhelyzetekből, akkor alakítsunk ki egy kis dolgozósarkot az erkélyen! Nem csak menő, de roppant praktikus és - ahogy a képen látjuk, olykor - látványos is egyben. A ceruza ugyanakkor vastagon foghat, ha nem csupán tavasztól őszig szeretnénk itt melózni, ugyanis gondolnunk kell fűtésről, de legalábbis ablakokról mindenképpen.

393c4fc2391a5bb01918c3d302e043b7.jpg

Ha a rendelkezésre álló hely szűkös, gondolkodhatunk abban is, hogy ferde asztallapokkal dolgozunk, így könnyedén kihasználhatjuk a sarokban rejlő plusz helyet - nem beszélve arról, hogyha olyan környéken lakunk, kevésbé kell oldalra fordítanunk a fejünket ahhoz, hogy megcsodáljuk a környező területet.

7856e0276d92b884229a2129a1ef1d26294fcce9.jpeg

Ezernyi ötlet rejlik tehát egy-egy erkélyben, hiszen akár otthoni kis veteményeskertben, akár olvasó- vagy dolgozósarokban, akár kiülős helyben gondolkodunk, a lehetőségek amennyire limitáltak a hely mérete miatt, annyira végtelenek is a fantáziánk felől nézve.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása