Imádni való kis lakások tele élettel és ötletekkel - 1. rész

Horváth Patrik 2017 június 29.

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az elmúlt évtizedek alatt nem csak az autók, de a lakások mérete is jelentősen megnőtt. Nem ritka, hogy ma egy ember két-háromszor akkora területen lakik, mint szülei vagy nagyszülei. Felütötte viszont a fejét egy érdekes igény, amely részben összefüggésben van az egyre drágább árakkal, illetve bérleti díjakkal is: ici-pici lakás, viszonylag frekventált helyen. Azt hitted, hogy nem lehet 28 négyzetméterből valami egészen menőt kihozni? Akkor csak figyelj!

Helló, Budapest!

small-apartment_151215_01_20_281_29_0.jpg

Ez a kecó bizony szeretett fővárosunkban van és tulajdonosa kifejezetten rövid távú kiadásokra szánta (igen, tehát Airbnb-zésre), mikor elkezdett azon gondolkodni, hogyan és miként újítsa fel.

small-apartment_151215_03_0.jpg

A végeredmény szerintünk pazar lett. Van itt lebegő mini gardrób, rengeteg okos tároló megoldás, teljes értékű kétszeméles ágy és még a konyha kérdést is sikerült abszolválni.

small-apartment_151215_04_0.jpg

A színek alapvetően jó hangulatot árasztanak és a térelválasztó fehér háló is szuper ötlet volt - ráadásul egy kiadósabb párnacsatánál is jól jöhet, hogy nem kell elmászni az ablakig összeszedni mindent, aminek alapvetően az ágyon lenne a helye.

small-apartment_151215_07_0.jpg

Bár a nap nagyon kis hányadát tölti a fürdőben egy turista, egy szava sem lehet a kivitelezésre.

Milyen kicsi, mégis milyen nagy!

studio-scandinavian-decor1.jpg

Bár pesti is lehetne, ez a 29 négyzetméteres gyöngyszem kivételesen a svéd Göteborgban található. Szinte hihetetlen, hogy az egész egyetlen légtér, annyira ügyesen választották el egymástól a különböző helyiségeket.

studio-scandinavian-decor.jpg

Külön hálószobáról szó sem lehetett, de az ágy is jelentős helyet vett volna el, így egyszerűen fogták és felemelték a földről, hogy egyszerre legyen galéria és biztosítson helyet egy kis irodának maga alatt.

studio-scandinavian-decor3.jpg

Így rögtön lett hely nem csupán étkező asztalkának, de egy rendes nappalinak is.

studio-scandinavian-decor6.jpg

Bár a fűtőtest mellé helyezett sütő nem biztos, hogy a legszerencsésebb megoldás, mindenképpen dicséretes, hogy főzőfülke helyett egy viszonylag élhető konyha is elfért kevesebb, mint 30 négyzetméteren.

studio-scandinavian-decor7.jpg

A fürdőszobáról már nem is beszélve, ahol nem holmi zuhanyzót, hanem egy teljes értékű kádat találunk.

Amerikai álom (nagyon) kicsiben

microapts-106_0.jpg

A napokban adják át a 28 Grand névre hallgató lakóházat Detroit belvárosában, melyben kizárólag mikro apartmanokat találunk. Nem véletlenül, ugyanis ezeket a lakásokat elsősorban főiskolásoknak és ingázóknak kínálják majd bérbeadásra.

microapts-112_0_0.jpg

microapts-108_0.jpg

Az önbizalom nem véletlen. Teljes méretű hűtő, falra szerelt tévé, rendes fürdőszoba, ruhásszekrény és kétszemélyes fekvő alkalmatosság is helyet kapott a mini lakásban.

microapts-104_0.jpg

A konyhát nagyon ügyesen két részre osztották, így a mosogató és az elektromos tűzhely jól megférnek ilyen szűkös körülmények között is.

microapts-110_0.jpg

Rengeteg a tároló rekesz, hiszen nem csak az ágy, hanem az olvasósarok alatt is találunk fakkokat. Két fejezet között pedig gyönyörködhetünk a kilátásban - még ha Detroit nem is tündököl már régi fényében.

microapts-118_0.jpg

A 217 lakásból egyébként 133 piaci áron kerül értékesítésre, míg 85-re az alacsony keresetűek pályázhatnak. Ha véletlenül erre járnánk, érdemes tudni, hogy a másodikon egy hatalmas közösségi tér is található, pár izgi beszélgetést biztos, hogy elcsíphetünk.

Folytatjuk...

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása