Szinte élőben követhettétek (itt az első és második rész), hogy megpróbáltunk egy lehetetlen küldetést: egy újépítésű lakást két hét alatt rendbe tenni. Falakat betenni, újragondolni az elektromos rendszert, új burkolatokat tenni a régiek helyére, festeni, előkészíteni a helyet az új konyha számára. Úgy alakult, hogy véletlenül találtunk olyan szakikat, akiknek volt egy-két felesleges napja, így egy feszített munkabeosztással nekiálltunk, hogy megvalósítsuk azt, amiről a magyar építőipar helyzetének ismeretében nem hittünk.
Fontos feltétel volt, hogy kiküszöböljük a hosszas kötési-száradási időket. Így a fürdőszoba újracsempézésénél feltétel volt, hogy a vakolat maradjon a helyén, és erre tegyük az új burkolatot. Csakhogy a vakolat jött, így alternatív megoldás kellett. Meg kellett oldani, hogy akiknek lerobban az autója, az is tudjon munkába jönni: autóbérlési lehetőséget ajánlottunk fel a pórul jártaknak (szerencsére csak egy ilyen eset volt).
Innen indultunk:
A kezdeti nehézségek után nem volt már különösebb fennakadás. Mindenki lelkesen és odaadással végezte a rá bízott munkát, már csak azért is, mert ilyen gyors melót még ők sem láttak. Voltak szakik, akik előbb jöttek, és gyorsabban végeztek, mint reméltem.
Kulcsmomentum volt, hogy villanyszerelőket és a gipszkartonosokat egyszerre kértem a lakásba. Erre azért volt szükség, hogy gyorsítsunk: ahogy a gipszkarton falakat építették, a villanyszerelők húzták is be a kábeleket a megfelelő helyre, és amikor ezzel meglettek, már zárták is le a falat. Természetesen vésni csak ott véstünk, ahol muszáj volt. Lehetőleg minden kábelt az álmennyezetben vezettek el, és onnan jöttek le.
A festő gyorsított, de egy manapság megszokott módon. Míg a klasszikus rendszer szerint három rétegben viszik fel a felületkiegyenlítőt, 6-30-ast, aztán 3-6-ost, végül 0-3-ast (először a 6 és 30 milliméteres egyenetlenségek ellátására, majd a 3-6 milliméter következik, végül a maradék síkba hozása), manapság inkább a Rigips A Plus termékét használják második rétegnek, és így megúsznak egy kört: ez 0 és 10 milliméter között használható. Itt is így volt.
Végül sikerült, és csont nélkül hoztuk az első posztban felvázolt ütemtervet. Egyetlen bökkenő volt: a felszerelt törülközőszárító (aminek a lecserélésére az igény csak a felújítás közben merült fel) festési hibás volt. Ezt vissza kell küldeni, hogy újat küldjenek, így egy minimális munka lesz még itt - bár önhibán kívül.
Végül az utolsó állapot karácsony előtt (takarítás előtt):
A lakás további állapotát is figyelemmel kísérhetitek a blogon.
Ezzel, az őrületes felújításunk történetével kívánunk boldog karácsonyt nektek, és boldog új évet.
Több szuper munkánk vár bemutatásra január-februárban, szóval tartsatok velünk akkor is, és ne feledjétek, hogy ha ti is szeretnétek velünk dolgozni Budapesten, ne habozzatok megkeresni minket.
Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Misi, Ildi, Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Eladó lakásod értékesítésében is tudunk segíteni, csak prémium eladó lakásainkat itt találjátok.