Legutóbbi írásunkra, az egy kis lakásból kialakított két nagyra nagyon sokat írtatok: legalább tíz remek budapesti lakásról küldtetek képeket, amiket a közeljövőben rendre fel is keresünk majd. A sort egy újlipótvárosi lakással kezdtük, amit a belső udvarról nézve senki sem gondolna menőnek.

És ha másfél évvel ezelőtt léptél volna be az ajtón, a teljes átalakítás előtt, tigrisbukfencben menekültél volna. Mint a legtöbb budapesti lakásból. Fel sem merülne benned, hogy élhető teret lehet varázsolni ezekből az apró terekből, ebből a behajló plafon alatt nyögő 62 négyzetméternyi pesszimizmusból:

Na és most elájulsz:

Folytatjuk a tavaly év végén elkezdett, aztán idén januárban kicsit elfelejtett sorozatunkat, amiben izgalmas budapesti lakásokat mutatunk be. Visszatértünk a Bródy Sándor utcába, ahol Éva Mihály Amichay tavaly már megmutatta saját, mindössze 29 négyzetméteres otthonát: a városgazdász-belsőépítész csodát művelt a kis térrel, úgyhogy képzelhetitek, mit művelt, amikor ugyanabban a házban, ugyanúgy a földszinten megszerzett egy több mint 50 négyzetméteres kéglit.

Egy egész kis családi házat rendezett be a térben. Egyetlen lakásból kettőt csinált, egy nagyobbat és egy kisebbet, mindezt viszonylag kis alapterületen úgy, hogy végül a zöld és a kék lakás is nagynak, élhetőnek tűnik: tökéletes megoldás arra a problémára, amikor két generáció lakik együtt, szétköltözni nem tudnak, de már unnak egymásra várni a vécéajtó előtt.

Hogy legyen valami elképzelésetek arról, honnan indultunk:

És néhány hónap alatt idáig jutottunk:

Évának szerencséje volt a nagy, 4,5 méteres belmagassággal, amit még egy, a múlt század elején érvényben lévő rendelet írt elő. Ez kimondta, hogy a kávézók belső terének legalább 4,5 méteresnek kell lenniük, és mivel minden beruházó bízott abban, hogy kávézó költözik a frissen felépített ház aljába, az alsó szint nagyon sok épületben ennyire szellős lett.

Ez a 4,5 méter már elég a galériázáshoz, de Éva ezt úgy oldotta meg, hogy közben a térérzet meglegyen. Az olyan bensőséges hangulatot kívánó helyiségeket, mint a hálószoba vagy az étkező, az osztott területen helyezte el, és ezeknek még jót is tesz a mennyezet közelsége. De a nappalirész fölött már teljes a magasság, egy ogre is nyújtózkodhatna, amíg jól esik.

A lakás persze tele van praktikus részletekkel, a galériára vezető lépcsősor szekrény és fiókos szekrény is egyben, ahogy a kétszobás lakás kisebbik, és tényleg kicsi szobájából kialakított, konyhával, fürdővel felszerelt önálló lakrészben is minden elem funkcionális: nemcsak szép, de használható is valamire.

Ami a legjobban tetszik Éva munkájában, az a szabad gondolkozás: ki gondolná, hogy egy kocka alakú térből, egy nagy és egy kis szobából, szóval egy tipikus, élhetetlen budapesti környezetből ilyen nagy, sokféleképp variálható, lakható teret lehet kialakítani? Hogy két lakás is beférjen ide úgy, hogy van két konyha, több fürdőszoba és még tér is marad, ahol szükség van rá? Kreativitással még a legszörnyebb terekből is sokat lehet kihozni, és ezt Éva munkái fényesen bizonyítják, aki ugye várostervezéssel is foglalkozik, és budapesti léptékkel mérve is van néhány remek, bár formabontó ötlete.

És még egy pluszpont: Éva olvasott a blogunkon Marcus Goldsonról, a Budapesten élő britről, aki csodálatosan szerethető képeken örökíti meg a helyi toposzokat. Azokat, amiket mi talán észre sem veszünk, pedig annyira jellemzőek ránk. A képek megismerése után Éva telefont ragadott, összeismerkedett Marcusszal és feleségével, és most már a festő képeivel van tele a lakás. Ezektől lesz bensőséges, vidám és összetéveszthetetlenül budapesti az összhatás.

Hát így.

Ha neked is menő lakásod van, alig várjuk, hogy a sorozatunkban bemutathassuk. Küldj levelet erre a mailcímre, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

Kimerészkedtünk Pestről és félelmet nem ismerve, egy profi belsőépítésszel felvértezve behatoltunk Buda szívébe, hogy megnézzünk egy lakást, amit a tulajdonosa ajánlott nekünk: Cselőtei Barbara belsőépítész, úgyhogy duplán kíváncsiak voltunk, mit hozott ki a lakásából.

Ahogy kinyílt az ajtó, kiderült, hogy Barbara a fekete és a fehér megszállottja, mert nemcsak a fal, meg a padló, meg a bútorok színe koncentrálódott erre a két színre, de még bejárattal szemben fellógatott táskáé is.

Befelé menet kiderült, hogy belsőépítészként annyi anyaggal, formával, színnel találkozik Barbara, hogy otthon, vagy magán már nem tudja elviselni a sokszínűséget. A Jóbarátok első évadjának a 23. epizódja jut az eszembe (nem ment fejből), ahol a nőgyógyász Dr. Franzblau azzal a hasonlattal próbálja megvilágítani a szexuális problémáit, hogy megkéri a pincérnő Rachelt, képzelje csak el, neki milyen érzés egy hosszú munkanap után ránézni még egy bögre kávéra.

A sorozatban viccesebb volt.

Lényeg, hogy Barbara száműzte a színeket, amihez lányai is tartják magukat, csak a szobájukban és ott is csak néhány pontont törik meg az alapszabályt itt-ott a pirossal.

A lakás egyébként viszonylag gyorsan, hat hét alatt készült el minimális költségvetésből, Barbara szerint főleg néhány okos ötlettel sikerült olyan hatást elérni a 80 négyzetméteres budai lakásban, hogy az drágának tűnjön, pedig kimondottan filléres megoldásokkal sikerült elérni a képeken is látható hatást. 

A letisztult felületek mellett egyébként felbukkan néhány antik darab is, az étkezőbútor például lassan száz éves lesz, de nem ez az irány dominál. Hanem a két szín, és be kell látni, tényleg nyugtató fehér vonalakkal, máskor meg csodás, feketébe öltöztetett szépségekkel találkozik odabent az ember.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

Folytatódik az érdekes, szép vagy épp izgalmas budapesti lakásokat bemutató sorozatunk, a második részben az első részben bemutatott pornográf kéjlak tökéletes ellentétébe látogatunk el. Mert a Király utcai lakás nagy volt, elegáns, erőteljes, csak épp élhetőnek, praktikusnak vagy kedvesnek nem mondanánk. Nem is annak szánták.

Eva Mihály Amichay Bródy Sándor utcai lakása ezzel szemben nagyon kicsi, barátságos és nemcsak élhető, de praktikus is.

Pedig a lakás amúgy szörnyű alapokra épült. Az egész mindössze 29 négyzetméter és ebben benne van a hátul található ablaktalan szoba is. De a lakás többi része sem egyszerű eset: egyetlen térről beszélünk, de egy udvarra néző, földszinti térről, amibe alig jut be a fény, közben meg valamivel magasabb, mint amilyen széles.

Éva mégis csodálatos kis zugot rendezett be magának. Az ablak és a fényáteresztő ajtó közti részre kis dobozhelyiségeket rendezett be, oda úgysem jön fény, kár szabadon hagyni. Ebben a sávban van tehát a mosógépnyi mosókonyha, a szekrénybe rakott hűtő, mikróval, porszívóval, meg a lépcsősor a középső galériára. Éva nem akarta, hogy egy lendülettel lehessen felmenni a felső szintre, túl nagy lett volna a szintmagasság, ami elválasztotta volna a tereket egymástól, így középmagasságban, az ablak előtt egy pihenőt rendezett be: egy dolgozószobát. Ez a lakás központi része, itt tölti a legtöbb idejét Éva.

Aztán egy kanyarral tovább sétálunk a galéria felé, a lépcső alatt szekrénysor van, ami elképesztő mennyiségű ruhát bír elnyerni, a galéria alatt van az apró fürdő és a tágas, tökéletesen használható konyha.

A galérián meg a nagy ágy, a megvilágított ruhásszekrény, meg egy elég nagy kád. "Számomra a kád nem tisztálkodás" - meséli mosolyogva Éva, majd hozzáteszi, hogy gyakran szokta a vízben zárni a napját egy pohár borral.

Ha nem fent lazít, akkor a földszinten van a barátaival, ahol egy tágas étkezőasztalnál tudnak enni. És van a hátsó kis helység, amit Éva nem nagyon használ semmire, néha ott hentereg a laptoppal, máskor a vendégei alszanak nála, és ide szokta teregetni a ruháit is.

Éva egyébként tökéletesen használható, élhető, szerethető teret rendezett be 29 négyzetméteren, ami nem csoda, ez a munkája: számos lakás kialakításában vett részt Izraelben, noha alapvetően városgazdászként végzett Magyarországon. De a saját környezete kialakításával is csak arra törekedett, mint az összes megbízott munkájánál: olyan teret készíteni, ami figyelembe veszi a lakója igényeit, elvárásait és kiszolgálja őt. 

A lakás átalakításáról bővebben itt tudtok olvasni.

A képeket Zsitva Tibor készítette.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

November közepén kaptam levelet Szentgyörgyvölgyi Tamástól, egy olvasónktól. Nem volt túlbonyolítva:

Van egy lakásom a Király utcában. Nem firtatnám azt, hogy szép, mert nem az. Inkább érdekes. Nem tudom, hogy milyen helye is lehetne nálatok, de ha szerintetek érdemes betenni, keressetek bátran!

Először nem tudtam mit kezdeni az ötlettel, hiszen nincsenek nálunk lakásbemutatók. Aztán néhány nappal később egy különösen meggyőző lánykommandónak is meséltem a levélről, a lakásról, meg arról, hogy ennek a témának aztán semmi keresnivalója a blogon, de ők pillanatok alatt megváltoztatták a véleményem: azt mondták, hogy szívesen olvasnának egy sorozatot izgalmas budapesti lakásokról, szóval szájhúzás helyett inkább vágjak bele.

És most itt tartunk, ez az első rész a lakásbemutatós sorozatunkból, ami felhívás is egyben: várjuk azoknak a jelentkezését, akiknek szép, érdekes, izgalmas, vagy valamilyen szempontból egyedi budapesti lakásuk van és szívesen bemutatnák azt az Egy nap a városban blogon. A leveleket a jobb hasáb tetején található emailcímre várjuk.

És akkor most térjünk rá Tamás lakására, ami tényleg nem különösebben szép, de mindenképp izgalmas. Közösen alakította ki az előző tulajdonossal ezt a 140 négyzetméternyi területet a Király utcában. Ő maga ugyan nem lakik az ingatlanban, de gyakran adja ki turistáknak vagy forgatásokra.

Bár elsőre minden nagyon drágának tűnik, egy rakás berendezési tárgy ismerős lehet az IKEA-ból. Tamás nem is tagadja, hogy amikor lehetett, spórolt. A legtöbb ötlet nem eredeti, de működik: a festék vagy tapéta helyett használt csemperagasztóval nem itt találkozunk először, a zuhanyzóban felbukkanó óriási sziluetteket is kitalálták már korábban, de attól még remekül működnek együtt a különböző forrásokból származó ötletek.

Ráadásul van néhány pro belsőépítész-szemmel mérve is értékes része a lakásnak, például a régi orgonából kialakított szobadísz.

A legtöbb helyiségből egy idő után aztán beleég valami az ember agyába, hol egy furcsa kép, hol egy meglepő burkolati elem, máshol meg a tekintetben találod meg azt, amit kimondatlanul kerestél, ahogy arra a legkevésbé sem számítottál. Meglepő, fura lakás ez, de jó, hogy van ilyen is:

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket.