Mit tegyünk, ha a gyermek saját szobát akar, de nem akarunk költözni?

Atilla N. 2016 november 09.

Az elmúlt években többször is megkerestek kétgyermekes családok, akik nem szívesen váltak volna meg szeretett lakásuktól, viszont a gyerekek külön szobát igényeltek. Ez általában 8-12 éves kor körül fogalmazódik meg a nagyobbik testvérben, aki szeretne egy kis privát zónát, és a tesó helyett a haverokkal zárkózik be oda.

De hogyan lehet egy plusz szobát adni a már belakott, kialakított lakásnak?

Ha nem szeretnéd megvenni a szomszéd lakást, nem bővítenél házat és nem is vennél el a nappaliból, akkor bizony ketté kell vágni az eddigi gyerekszobát. Ez pofonegyszerűen hangzik, ám nem mindig kivitelezhető:

  • Ha normál méretű az eddigi szoba, tehát kb. 10-14 nm, akkor túl kicsi lesz a két fél. Ehhez legalább 16, de inkább 20 négyzetméteres szoba lenne ideális.
  • Ha nem lehet máshonnan ajtót nyitni rá, mert pl. folyosó végén helyezkedik el (Kerülőút mindig van: ilyenkor egy kis előtérnyit még le kell csípni a szobákból, és megoldható)
  • Ha csak egy ablaka van: fallal ugye nem nagyon látunk ablakot kettészelni. Kivétel, ha nagyméretű az ablak és azt is cseréljük két kisebbre.

Ha ebben a cipőben jársz és még mindig olvasod a cikket, akkor valószínűleg nem tudod kettévágni egy mozdulattal a gyerekszobát. Akkor mégis, mi a teendő, mihez lehet így kezdeni?

Alaposan át kell gondolni a teljes lakás alaprajzi elrendezését, abban még lehet bőven potenciál. Ilyenkor szokott fény derülni a többi funkció esetleges hiányosságaira (pl. kicsi, sötét konyha, nehezen bútorozható nappali), és sok egyéb dolgot is tudunk kezelni. Egy ilyen tervezés kb. 4-5 találkozó alkalmával lezajlik és teljesen a megrendelő igényeire tudjuk szabni a tereket.

Két példát is bemutatok, ezek mind az elmúlt 1 év során készültek, pontosan ezen igény miatt.

Az elsőben látható, hogy alapjaiban kedvezőtlen volt a funkcionális elosztás: a nappaliból nyíló szülői hálóból nyíló gyerekszoba és egy, csupán átközlekedésre használt 13 négyzetméteres „felesleges” szoba voltak a legproblémásabb részei az alaprajznak.

01_regi.png 

Több, kisebb-nagyobb variáció után a legnagyobb belenyúlással járó verzió kecsegtetett a legtöbb haszonnal: a konyhát teljesen át kellett helyezni, helyet cserélt a hálóblokkal, így létrejött:

  • A kívánt két 10 négyzetméteres gyerekszoba
  • Egy nagyobb szülői háló gardróbbal
  • 43 négyzetméteres nappali-konyha-étkező tér reggeliző szigettel, mely a napfényes kertre lett így tájolva

01_uj.png 

A második példában a szülői és gyerekháló jó méretűek, viszont itt a plusz szoba hiánya mellett negatívumként merült fel a nehezen bútorozható-használható ezért jóformán csak közlekedésre használt nappali, és a tőle távol eső, szűk konyha-étkező helyiség

02_regi.png 

Még ha ez nem is törvényszerű, de itt is a legnagyobb változtatás hozta a legtöbb hasznot: ismét a konyha áthelyezése és nappali térbe hozása segített, így megvalósult:

  • a két egyenrangú gyerekszoba
  • amik saját fürdőblokkot kaptak
  • a nappali-konyha-étkező egy térbe került és meg is nőtt a közös alapterületük
  • a szülői háló szintén saját fürdőzónával gazdagodott

02_uj.png

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

süti beállítások módosítása