Beépített szekrény 3 - segédlet a megrendeléshez

Annabella és Tamás 2017 május 06.

Sorozatunk korábbi részeiben foglalkoztunk a szekrény megjelenésével, illetve a beosztásával is, azaz, elsősorban a tervezési szempontokkal. Nézzünk rá a szekrényekre a gyártási oldalról is ezúttal és vegyük sorra, milyen részleteket kell majd átbeszélnünk az asztalossal a gyártás előtt.

Nézzük át, mik azok, amelyekről már korábban is szó esett:

- a beépített szekrény befoglaló mérete (szélesség x magasság x mélység) és külső, illetve belső elosztása: a polcos, a fiókos, az akasztós és az esetlegesen nyitott részek mennyisége.

 

     

 - a  beépített szekrény anyaga

A korpusz maga a szekrény teste, a bútor azon része, ahol a polcok, illetve fiókok vannak. Mivel a korpusz nem mindig látszik, így az legyártható más, olcsóbb alapanyagból, mint a front rész - ha szempont a költségtakarékosság. Alapanyaga legtöbbször bútorlap (laminált forgácslap) vagy furnérozott bútorlap.

A beépített szekrény front része a látható ajtók és a fiókelőlapok. A frontok alapanyaga lehet: bútorlap / MDF fóliás ajtó / PET- vagy acryl bevonatos ajtó / tömörfa / üveg vagy kombinált (fa és fémháló, fa és textil, bútorlap és tükör, stb.).

A front felülete lehet sima vagy díszített (mart, rátétes, intarziás, stb.), anyagában vagy utólag színezett (pl. RAL színskála alapján), matricázott, stb.

Kérjük meg az asztalost, hogy a végső döntésünket elősegítendő, hozzon magával anyag- és színmintákat!

 

 

- az ajtók típusa: toló (például, ha nincs elég helyünk az ajtók nyitásához) / nyíló (közézáródó - látszik a szekrény szerkezete vagy rácsukódó) / harmonika / kigördülő / nincs ajtó, helyette függöny vagy roló van.

 

      

- ha van ajtónk, akkor fontos részlet a beépített szekrény fogantyúja. Ez lehet egy ponton rögzített, két ponton rögzített, mart, de dönthetünk úgy is, hogy az ajtó nyomásra nyíljon - ebben az esetben nem lesz fogantyúnk.

 

 

- azt is gondoljuk végig, hogy a jobb térkihasználás érdekében szeretnénk-e "okos megoldásokat", például méretre igazított cipőtartókat, nadrágtartót, ékszerfiókot stb.!

 

És most lássuk, hogy milyen részletekről nem esett még szó!

Lábazati és homlokzati elem (párkány): legyen vagy ne legyen? Ha a szekrény olyan helyiségbe kerül, ahol gyakran mosunk fel, akkor érdemes lábazatot készíttetni. Ha készen kapható ajtókkal dolgozunk (pl. a barkácsboltokban kapható lamellás típusokkal), akkor a falfülke magassági többletét jótékonyan takarhatjuk el a lábazati, illetve a homlokzati elemekkel. Mindkét elem magasságát célszerű összehangolni a fal díszítőelemeinek (padló szegőléce, fal- és mennyezetfestés találkozási vonala, tapéta magassága, LED-csík dísztakarása, stb.) magasságával. Ezek a homlokzati díszítőelemek lehetnek visszafogottak, de dúsan mintázottak is, készülhetnek bútorlapból, fából, de lehetnek falszerűek is. Ha nincs párkánya a szekrénynek és a szekrény nem ér fel a mennyezetig, a szekrény jól megválasztott magasságával és a szekrény tetején elhelyezett kosarakkal, valamint kartondobozokkal pillanatok alatt meghitt hangulatot varázsolhatunk. Ezt a megoldást csakis a takarítás megszállottjainak ajánljuk! ;) Ha nem szeretnénk lábazati elemet, akkor nem csak földig érő ajtókban gondolkodhatunk, de a manapság divatos lebegő szekrényekben is.

 

Az oldalfal(ak) készülhet(nek) a szekrény anyagából (akár más színben is), a szekrény anyagától eltérő bútor alapanyagból vagy - a falszerű hatás miatt - akár gipszkartonból vagy YTONG-ból is.

 

 

Beépíthető falfülke esetén nem kell, hogy legyen a szekrénynek hát- és belső válaszlapja, a rendszerező elemeket elegendő csak a falakra rögzíteni. Ez az olcsóbb megoldás, de a tárolt tárgyak függvényében elképzelhető, hogy a szekrény belsejét gyakrabban kell majd kifestenünk, mint a szobát.

 

 

Az élfóliázások típusáról is érdemes előre tájékozódnunk. Az egyszerű, vasalós megoldás olcsó, de könnyen sérül, azaz egy rossz mozdulat hatására lelakott kinézete lehet a bútorunknak. Elegánsabb megoldás az ABS élfóliázást vagy - a lakás stílusától függően - a lekerekített élű bútormegoldásokat választani.

 

 

A fiókok esetében is előkerülhet egy-egy keresztkérdés: részben vagy teljes mélységben kihúzhatóak legyenek-e, esetleg szükségünk lesz billenős elemre is?

 

 

Végezetül gondoljuk át a szekrény világítását is! Ha a lakás egy sötétebb szobájába vagy folyosójára kerül a szekrény, jól jöhet egy, a szekrény tetejéről előugró lámpasor, de ha a visszafogottabb megoldások hívei vagyunk, akkor elegendő a szekrény belsejébe rögzítenünk egy ajtónyitásra működő LED sort.

 

 

Részletek hosszú-hosszú sora... - ráadásul a tervezés minden pillanatában észnél kell lennünk, hogy a szekrény összképe a lakással (vagy annak egy részével) is megtartsa harmonikus kapcsolatát.

Menő budapesti lakások: Múlt és jelen egyszerre

Magyarósi Csaba 2017 május 04.

Nem tudnék kiválasztani egyetlen belsőépítészeti stílust sem, amire bátran rámondanám, hogy ez az, ez tetszik a legjobban, de az biztos, hogy valamiért mindig lázba hoz, amikor a régi elemeket keverik az újakkal.

Mert a száz éves bútorok, elemek gyönyörűek, de világos színek, nagy terek, erős fények és új berendezések kellenek mellé, hogy könnyítsék az összhatást. És ugyanez igaz fordítva is: a modern bútorok légiesek, praktikusak, jó hangulatuk van, viszont tökéletesen súlytalanok önmagukban.

Ha kevered a kettőt, máris jó irányba indultál el: lesz egy élhető, könnyed, vidám lakásod, aminek azonban a régi bútoroktól mégis tartása lesz.

Anna pont ezt az utat járta be. A családi örökséget belsőépítészként nagy lelkesedéssel kezdte el átalakítani, eredetileg még irodát akart kialakítani belőle, ahol workshopokat tarthat majd, aztán idővel rájött, hogy ebből lakás lesz és már így állt neki a tervezésnek.

Eltüntette az apró konyhát és a cselédszobát, átszervezett, falakat mozgatott, ajtókat cserélt, és a végeredmény a közepesen élhető belvárosi otthonból egy tágas, két hálószobás, két fürdőszobás kégli lett.

karolykrt_10.jpg

Ami persze nagyon-nagyon modern, de mindenhol felbukkan a múlt is. És nemcsak külön-külön, de egyszerre is.

Mert persze van egy csúcstechnikás konyha és van hagyományos könyvszekrény. De az ajtó például 2:1, mert egyszerre kis helyet foglaló, falba csúszó praktikus toló, de közben meg ez az az eredeti kétszárnyas, térbe nyíló ajtó, ami egyébként már száz éve is ott volt a lakásban.

És így tovább.

És mindez a Károly körúton, Budapest legbelvárosibb pontján, de épp elég magasan ahhoz, hogy a zaj és a szmog már kevéssé jusson fel. Menőség.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide És ha meg szeretnéd tanulni, hogyan alakíthatod át a saját lakásod, jelentkezz a workshopjainkra, Ha neked is van menő lakásod, és szerepelnél a sorozatban, vagy eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre, ha eladó menő lakást keresel, katt ide. Plusz csatlakozz hozzánk Facebookon.

Hogyan lehet nekem is steampunk otthonom? Milyen egy budapesti steampunk kocsma?

szucsadam 2017 április 27.

A steampunk egy hihetetlenül érdekes stílusirányzat és műfaji tematika: a neoviktoriánus stílus egy kinövése, amit rajongók fejlesztettek fel egy valóságtól teljesen elrugaszkodott szintre, már-már szerepjátékká. Hitvallása, hogy a gőzgépek szépek, a műanyag pedig nem létezik.

800px-steampunk-falksen.jpg

forrás: Wikipedia

Egy olyan képzeletbeli kort álmodnak meg, amikor a fém még elsődleges építőanyag volt, a számítógépek és a tömeggyártás a távoli jövőbe veszett, a férfiak férfiasak voltak, a nők hosszú ruhát viseltek, és ha valakinek robotkarja volt, aranyberakásos ujjakkal, vagy félig kiborgként élt a vadnyugaton, hát istenem. Akkor úgy élt.

A stílus a lakberendezésben is elterjedt természetesen, noha igazán régetigényként bukkan csak fel.  Aki steampunk otthont szeretne, természetes anyagokkal, fémmel, fával, nyers téglával díszíti az otthonát, lehetőség szerint korabeli dísz- vagy használati tárgyakkal. Sokat jár az Ecseri piacon, hiszen az igényeinek nem megfelelőek a tömeggyártás modern termékei, az IKEA letisztustságát még hírből sem ismeri, és hajlandó vagyonokat fizetni korrodált fémlemezekért, amiket persze a legmodernebb vágógépekkel igazítanak a szükséges alakúra.

Íme néhány tipp a steampunk otthon létrehozásához:

1. Használj tompa, nyers színeket

2. Használj régi, használt bútorokat

3. Használj nyers téglát

4. Szerezz be régi térképeket

5. Szerezz be sok régi földgömböt

6. Szerezz be bőr bútorokat

7. Szerezz be cilindereket, amiket szerteszét hagysz a lakásban

8. Szerezz be régi kovácsoltvas varrógéplábakat

9. Hatalmas faliórákat vásárolj, dekorálj korrodált fogaskerekekkel

10. Rézcsöveket szigorúan falon kívül vezess

11. A nappaliban is elférnek a rézcsövek a plafonról, nem baj, ha nem folyik bennük semmi

12. Jó választás lehet a látszó díszvillanykörtés világítás

13. Ne használj laminált bútorlapot, csak valódi fát

14. Régi, fekete fehér portrék elférnek a falra, az sem baj, ha a rokonok cilindert, monoklit vagy földig érő rakott szoknyát viselnek ezeken

Ha pedig kíváncsiak lennénk, van-e steampunk módon berendezett nyilvános hely Budapesten, a válasz az: van. A Krak'n Town egy steampunk kocsma a Rákóczi tér mellett, ami akár lehetne egy olcsó megoldás is hangzatos névvel,

de nem az!

A bejáraton már látszik, hogy költöttek rendesen a helyre, odabent pedig szintén olyan megoldásokat látunk, amiből egyértelmű: a tulajdonos láthatóan komolyan vette a steampunkot, nem csak meglovagolja ezt a hullámot. A pincérek is megfelelő ruhában szolgálnak fel, felettünk hőlégballonok lógnak, és néhány suta bútorfestést leszámítva eléggé autentikus a hely. Már ha ennek az irányzatnak, aminek legfeljebb regényekben lelhetjük fel a hivatalos irodalmát, lehet autentikus értelmezéséről beszélni.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten meglévő otthonból, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre. Workshopjainkra itt jelentkezhetsz.

Variációk egy témára: egy lépcső élete

Horváth Patrik 2017 április 24.

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy éppen egy építkezés kellős közepén állunk és még nincs minden kőbe vésve, vagy galériával, esetleg emelettel rendelkezünk és egy felújításnak nézünk elébe, akkor mutatunk pár ötletet, hogyan lehet feldobni egy alapjában véve funkcionalitása miatt létrejött képződményt: a lépcsőt.

industrial-staircase-design-ideas.jpg

Itt van mindjárt a legegyszerűbb kérdés: legyen-e alatta valami (mondjuk egy mini vendégszoba, esetleg mosdó) vagy sem? Fából, üvegből, esetleg fémből legyen? Nagyjából eddig mindenki el szokott jutni, hiszen ezeket tulajdonképpen muszáj eldöntenünk.

staircase-with-slide_designrulzjpg.jpg

Azt viszont kevesen gondolnák, hogy a rendelkezésre álló területet felosztanák egy nagyobb és egy kisebb részre, így nem csak a lépcsőfokoknak, de akár egy csúszdának is jutna hely, amit tuti, hogy minden kisgyerek előszeretettel használna.

style-industrial-staricase-decor-home.jpg

Akiket elbűvöl az indusztriális stílus, annak lehet például olyan lépcsője is, melyhez hasonlót jellemzően a belvárosi bérházakban láthatunk. Tudjátok, amelyik a liftaknát veszi körbe.

hanging-stairs-24-ad.jpg

Ki mondta ugyanakkor, hogy egy lépcsőnek kifejezetten csak klasszikus szögletes alakja lehet? Mint látható, némi kreativitással viszonylag könnyedén alakíthatunk ki rajtuk amolyan olvasósarkot, illetve pihenőhelyet...

escalier-suspendu-bois-design-moderne-espace-rangement.jpg

...vagy csinálhatunk belőlük papucsok, könyvek és egyéb kisebb dolgok tárolására alkalmas menő dolgot is.

finalstairs-560x746.jpg

Ha nincs lehetőségünk nagyon variálni a lépcső formájával, mert a falak miatt meg van kötve a kezünk, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy a lépcsők azon részét, melyekre soha nem lépünk kidekoráljuk kicsit.

paradise_stairs_990c04af-f020-4391-8983-8d18058b6aef_1024x1024.jpg

Ilyen lehet különböző idézetek elhelyezése, de akár egy jól megválasztott kép részletekben való megjelenítése is, ami mélységet és teret, de mindenképpen egy jellegzetes hangulatot kölcsönözhet a ház ezen részének.

stairs-rainbow-house-11-ad.jpg

Ha nem tudjuk eldönteni, milyen színű legyen a lépcső, mert többhöz is ragaszkodnánk szívünk szerint, akkor merjünk nagyot álmodni és legyen többszínű! Elsősorban csigalépcsőknél mutat jól az ilyesfajta megoldás, ám a zártabb feljáróknál is használhatunk mondjuk egy két vagy három színből álló, váltakozó mintát. Egy a lényeg: ne csak úgy gondoljunk a lépcsőnkre, mint egy szükséges rosszra a lakásunkon belül, ami arra szolgál, hogy a földszintről eljussunk az első emeletre vagy a galériára. Legyünk kreatívak és töltsük meg élettel!

Menő budapesti lakások: Hihetetlen, mennyi ötletet sűrítettek ebbe a budai házba

szucsadam 2017 április 21.

Sok szép házat és lakást láttunk már, amióta az Én Menő Lakásom blogot írjuk, de most először éreztem ennyire közel a szívemhez egy otthont. Helga és Roland ugyanis láthatóan épp azokat a dolgokat tartja fontosnak egy otthonban, amit én is.

Kezdjük ott, hogy a ház néhány percre van autóval a BAH-csomóponttól, mégis egy csendes zsákutcában kapott helyet, így egyszerre van közel a városhoz, mégis távolabb a közvetlen autózajtól. Ez adottság, de fontos szempont sokaknak, nekem is az lenne.

Másrészt a ház olyan nagyvonalúan bánik a térrel, amivel nagyon kevés helyen találkozunk.

Ahogy belépsz az ajtón, rögtön a földszinti tér közepébe kerülsz. De micsoda térbe! Egyetlen válaszfalat sem látsz (na jó, egyet, egy külső fal felé fordított (!!), mindkét oldalról nyitott könyvespolcét), de egyébként az első szint mind a 90 négyzetmétere ott hever előtted. Órási konyha-tékező, még hatalmasabb, fogócskázásra alkalmas nappali. De a legérdekesebb nem is ez, hanem az, ami ennek a térnek a két oldalán látható.

Ha balra nézel ugyanis, megpillantod fél Budát. Martonhegy, Orbánhegy, Svábhegy. Sőt, a Mária Magdolna templom tornyát is látod, a Kapisztrán téren, hatalmas, padlótól plafonig tartó üvegen keresztül. Ha meg jobbra nézel, egy kedves, emberléptékű, rejtett kis kertet látsz hatalmas, padlótól plafonig tartó átjárón keresztül, hintával, trambulinnal, a szomszédság felé szinte nulla átlátással. Az egész lakás átalakul benned, ahogy eltöltesz egy kis időt itt, a tér elkezdi magába foglalni az ablakokon túli világot. A nappali és a konyha egy átjáró lesz, és bocs, hogy most nagyon Oravecz Nórás leszek, de esküszöm, hogy

egy varázslatos tölcsérnek kezded látni, a fél budai hegyvidék magában foglaló látványa és a belső, rejtett kis természet, zöldövezet között. Az otthon határai kitágulnak, mindkét irányba.

Egyébként a hatalmas üvegfelületek a ház minden részén érvényesülnek. Háromrétegű üvegekről beszélünk természetesen, így nem kell félni a hőveszteségtől (az egész házban nagy figyelmet fordítottak a hőszigetelésre), a szellőzést pedig egy egészen bravúros módon oldották meg hozzájuk: egy külön nyitható, padló-plafon részt tudunk nyitogatni, amin épp nem fér ki egy kisgyerek, viszont átöblíthető vele a teljes tér pillanatok alatt.

Ha nem mondtam volna még, itt azért már lehet sejteni: a tulajdonos építész, aki magának és családjának tervezte a házat, a lehető legtöbb okos megoldással, nagy odafigyeléssel.

A fölszint plafonja még megér egy külön említést: látszóbeton. A ház 2010-ben épült, vagyis elég fiatal, mégis inkább csak az utóbbi időben sokasodtak meg azon vendégek száma, akik értik, mi is ez. Hogy nem félkész a födém, hanem direkt így tervezték. Egyébként elég menőn fest tényleg.

hegyteto_08m.jpg

Alattunk ekkor egy két autó befogadására alkalmas, szintén 90 négyzetméteres garázs, felettünk pedig a hálószobák foglalnak helyet. Összesen három: egy 45 négyzetméteres szülői háló, és két teljes értékű szoba, amiben két nagy gyerek is bőven jól érzi magát. A gyerkeknek egy külön fürdőszoba, és még egy, külön a szülői hálószobába. Amiről egy külön bekezdést írok mindjárt. Sőt, kettőt.

Atya-úr-isten.

Szóval itt elaludni, a teljes budai panoráma pislákoló fényeire, a budai várnegyedre nézve, és itt kelni, belátva KÖBKILOMÉTEREKET - ez az élet, Babolcsai néni. És a hálószoba eléggé különös megoldással egyben egy fürdőszoba is: a kád, a zuhanyzó és a kézmosók szervesebb részei a szobának, mint mondjuk a gardrób: semmiféle fallal nincsenek leválasztva. Így a kádból a már előbb említett agyeldobós panorámát nézhetjük. 

A házhoz egyébként napkollektorok is tartoznak, amik a szükséges meleg vizet nulla fok közeli külső hőmérsékleten is lazán előállítják, ha picit süt a nap. A ház hűtése és fűtése levegős hőszivattyúval megoldott, padló és falfűtés, -hűtés egyenletes hőmérsékletet ad mindenhol, átalányban a teljes, közel 190 négyzetméteres lakótérre vonatkoztatva havi 30-35 ezer forintos villanyszámlát generálva. Még egyszer: ebben benne van minden elektromos eszköz, a melegvíz, a fűtés és a hűtés is.

Okos megoldások plusz hőszigetelés. Máris van egy házad, ami rengeteg napfényt enged be, alacsony energiafogyasztású, és nagyon izgalmas. Tipikusan olyan ház, ami nem való mindenkinek, de aki értékelni tudja  a posztban leírtakat, garantáltan beleszeret.

A ház egyébként eladó, itt találjátok az árat, és még több információt róla.

Vendégváróban, avagy remek helyek remek beszélgetésekhez

Horváth Patrik 2017 április 13.

Bár manapság előszeretettel találkoznak baráti társaságok különböző közösségi helyeken (romkocsmák, kávézók, éttermek, stb.), nem meglepő módon továbbra is szép számmal vannak olyanok, akik otthonukban szeretik fogadni a hozzájuk közel állókat.

Általában a helyszűke, esetleg a korábbi évtizedekből átragadt szokás miatt, de jellemzően kanapéval és székekkel várjuk a hozzánk betérőket, melyek tipikusan egy dohányzóasztalt fognak közre. Összegyűjtöttünk pár ötletet, ha szeretnénk szakítani ezzel a hagyománnyal.

6-81-horatio_tvroom55385-final-copy_o.jpg

A babzsákok nem csak menők és trendik, de kényelmesek is, ráadásul mozgatásuk könnyű, így szabadon variálható környezetet alakíthatunk ki velük.

modern_6_traditional_casual_house_interiors.jpg

Ha úgy tartja kedvünk, a teaházak hangulatát is becsempészhetjük, ehhez csupán egy megfelelően nagy, de mégis alacsony asztalra, valamint színben nekünk tetsző ülőalkalmatosságokra lesz szükségünk.

tumblr_lvqvttgvff1qd6f29o1_1280.jpg

Amennyiben rendelkezünk ilyesmivel, virágok és egyéb növények termesztése helyett vagy mellett társalgószobát is varázsolhatunk egy házon belüli, de kilógó, világos helyiségből. A sok fény és a növények közelsége, valamint illata annyira könnyed hangulatot teremt, hogy akár a lábunkat is feldobhatjuk a középen elhelyezett kisasztalra.

5-14.jpg

Ha annyira szerencsés helyzetben vagyunk, hogy több szintes házban, illetve lakásban éljük mindennapjainkat, akkor egy lépcsőforduló legalább annyira adja magát egy kötetlen beszélgetéshez, mint amennyire furán hangzik elsőre. Nem kell hozzá más, csupán elegendő hely és párna. Sok párna.

circular-sunken-pit-with-fireplace.jpg

Ha lépcsőfordulónk nincs, ellenben egy jó nagy terünk igen, úgy a közepét kinevezhetjük beszélgetősaroknak, amely nem csak, hogy nem sarok, de ráadásul még kör alakú is. Akárhogy is, egy jól kiválasztott, felülről beógatott lámpával egészen sajátos hangulatot teremthetünk, de ha minden egyes párna mellé teszünk egy-egy direkt fényt adó világító testet, azzal sem lövünk mellé.

desktop-1406693910_png.jpeg

Ha van kertünk és az idő is engedi, nem kell kézzel-lábbal ragaszkodni a beltérhez, bátran kimerészkedhetünk a levegőre, sőt! Egy fák közé elrejtett kis ücsörgő igazán kivételes hangulattal bírhat.

awesome-backyards-12.jpg

outdoor-pool-with-sitting-area-inside.jpg

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megengedhetünk magunknak egy kültéri medencét és lázasan nézegetjük a katalógusokat és a képeket, engedjük szabadjára fantáziánkat és játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha a baráti összejöveteleket abban tartanánk!

Mint látható, a lehetőségek tárháza igencsak széles, ráadásul a fentiek csupán pár példa a sok közül. Akár kültérben, akár beltérben gondolkodunk, remek hangulatot varázsolhatunk egy kis fantáziával.

untitled.jpgEladó, tutibiztosan menő lakásainkat itt találod. Ha pedig is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten meglévő otthonból, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Beépített szekrények 2. rész - Mit rejt a beépített szekrény?

Annabella és Tamás 2017 április 11.

A beépített szekrény sorozat első posztjában a szekrény összhatását és annak egyik tényezőjét, a lakáson belüli helyét jártuk körül. Most nézzük át a megjelenést befolyásoló másik nagyon fontos tényezőt, azt, hogy mit tárolunk a beépített szekrényben, és emiatt mennyire szabdaljuk fel a szekrény belső terét, amit (praktikus okok miatt – lásd alant) igen gyakran tükröz az ajtó/előlap kiosztás.

Szekrények a hálóban: ruhák, cipők, öltözködési kiegészítők

Ezek egy részét vállfán, más részét polcokon (akár ajtón elhelyezett polcon) és fiókokban tartjuk. A jó helykihasználás végett az akasztós szekrényrészeket érdemes különböző magasságúra tervezni, akár kétsorosan. A fiókok lehetnek ajtó mögött kialakított fiókok, de lehetnek látszó fiókok is. Ha egy fiókot napi vagy annál sűrűbb rendszerességgel használunk, nem biztos, hogy érdemes a szépség és a trend oltárán áldozni, mert a kinyitom-kihúzom-kiveszem-betolom-bezárom mini cselekménysor fokozott előfordulása van akit ingerültté tesz:

 

 

Ha túl mély a rendelkezésre álló szekrényhelyünk, akkor a minél gazdaságosabb helykihasználás érdekében akár 90 fokkal el is fordíthatjuk a szekrényelemeket:

 

2_1.jpg

2_2.jpg

 

Előszobai tárolórendszerek: ruhák, öltözködési kiegészítők és táskák tárolása szezonális (pl. a csizmák, sapkák és sálak nem biztos, hogy egész évben itt kerülnek tárolásra) és átmeneti jelleggel (vendégek)

Itt is szükség van fiókos, polcos és akasztós elemekre is. A szűk előszobában a tömör falszerű megjelenést nemcsak tükörrel vagy rács-ajtóval, de egy jól elhelyezett ülőfülkével is könnyíthetjük. A kényelmes cipőfelvételért nemcsak a vendégeink, de a családtagjaink is hálásak lesznek.

 

 

Mint korábbi cikkünkben láttuk, a beépített szekrény megjelenhet a nappaliban, az étkezőben, a konyhában, tulajdonképpen bárhol a lakásban és tárolhatunk bennük akár élelmiszereket, konyhai eszközöket, takarítóeszközöket, sport- és hobby-eszközöket, ágyneműt és bőröndöket, de elrejthetünk benne egy TV-t is.

 

 

A beépített szekrény gazdaságos kihasználását ügyes rendszerező-elemekkel tovább fokozhatjuk:

 

 

A beépített szekrény fentebb említett álca-funkciója kis terekben nagy segítségünkre lehet, hiszen ez a bútordarab, mint egy matrjoska baba, rejthet magában másik bútort, pl. étkezőasztalt vagy ágyat is:

 

de akár egy komplett szobát/helyiséget is - például egy mosókonyhát:

7_1.jpg

egy dolgozót: 

8_2.jpg

vagy akár egy hálót is:

9_1.jpg

9_2.jpg

 

És végül, egy különlegesség az IKEA-tól:

2ikea.jpg
 

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten meglévő otthonból, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Egyszerűsödnek az anyagok és könnyebb is velük dolgozni

Domsa Mihály 2017 április 08.

Az elmúlt néhány évtizedben hatalmas változásokon ment keresztül az építőipar. Itt most nem arra gondolok, hogy ma már egyik szakembertől sem hallani a “Bocs, tudom, hogy elvállaltam a munkát, de mégsem tudok jönni” és ehhez hasonló mondatokat. Ez stabilan megmaradt, ne aggódjon senki. Gyanítom, hogy a helyzet még jó ideig nem is fog változni.

Az anyagokra és az azokhoz tartozó technológiára gondolok.

Aljzatok kiegyenlítéséhez padlopont használunk, nem pedig misungba rakjuk a mozaiklapot. A vakoláshoz vakolósíneket rakunk előszőr a falra, a mennyezetet nem nádszövettel erősítjük meg és vakoljuk aztán, hanem függesztett rendszerű gipszkarton álmennyezetet készítünk. A listát borzasztó sokáig lehetne folytatni és én ennek nagyon örülök.

Az én generációm kivitelezői ugyanis sokkal kevésbé idegenkednek annyira a manapság oly népszerű, gyorsépítő portékáktól, mint én. Ilyen portékák például a laminált parketta, a műanyag ablak, vagy éppen a Lindab tető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne ismerném el egyik-másik anyag (mint mondjuk a gipszkarton, az önterülő aljzatkiegyenlítő, vagy az MDF-HDF lapok) jó tulajdonságát és felhasználhatóságuk széles spektrumát. Nem arról van szó, hogy ezek az építőanyagok totálisan értelmetlen, selejt holmik lennének, csupán úgy érzem, talán mégsem annyira kiválóak, mint amilyen előszeretettel alkalmazzák őket - szinte mindenütt. Persze, vékony a mezsgye a valós érvek és a sztereotip általánosítások között, de az ember már csak ilyen.

Nézzünk meg ugyanakkor néhány jól sikerült ötletet egy kicsit részletesebben.

Gipszkarton

A gipszkartonból épült falakkal szemben van egy komoly ellenérzésem. Az egész ott kezdődött, amikor - én, aki panellakásban éltem egy ideig, majd aztán téglaházban nőttem fel - elmentem egy barátomhoz egyik este. Bálintnak épp akkor készült el az új tetőtéri szobája. Nagyon irigyeltem érte, mert minden vadi új volt. Amint megcsodáltam, lehuppantam a földre az egyik fal mellé és ezzel a lendülettel be is szakítottam a hátammal egy szép darabot a zsír új kecóban. Finoman fogalmazva is kellemetlen érzés volt.

Ezek után évekig nehéz volt elfogadnom a gipszkarton előnyeit, mert úgy éreztem, mintha papírból lenne minden, pedig tényleg szuper cucc! A legkülönfélébb módokon formálható, alakítható, íves és szögletes, játékos falakat, mennyezeteket, szekrényeket, polcokat és még ki tudja, mit lehet belőle készíteni.

A szakemberek most biztosan emlegetik a családfámat, de bizony az építése is nagyon egyszerű. Gyorsan és tisztán lehet vele dolgozni. Nem kis téglácskák egymásra ragasztgatásával bohóckodnak, hanem egyszerre 2,5 négyzetmétert borítanak be vele, miután elkészült a vázszerkezet persze. Igaz, a vickes-vackos kis helyeken ugyanúgy megy a matek a darabolásokkal, de akkor is sokkal jobban lehet vele haladni, mint mondjuk a téglával. Ráadásul a kifejezetten alacsony súlya miatt falból kinyúló, konzolos szerkezeteket is készíthetünk vele, ami mondjuk téglából megvalósíthatatlan lenne.

tree-pierces-roof-other-details-brick-home-26-mbed-thumb-630xauto-45074.jpg

Bútorlap

Nézzük az MDF és HDF lapokat, melyek jellemzően az asztalosipar alapanyagai, ők azonban már mindenféle trükkökre felhasználják azokat. A Medium Density Fireboard (Közepes Sűrűségű Farostlemez) és a High Density Fireboard (Nagy Sűrűségű Farostlemez) rövidítései tulajdonképpen azt jelentik, hogy közepes, vagy nagy erővel préselik a fűrészport egy táblává. Szóval igaz, hogy ehhez is sok év alatt megnőtt fára van szükség, de egy hajszálnyit kevésbé nemes holmi, mint mondjuk, amit egy 100 éves tölgyfából kinyert padlóból készítünk. No de! A keményfának számos olyan tulajdonsága van, amely erősen bekorlátozza a felhasználhatóságát.

Ilyen például az ára. Egy köbméter colos tölgy padló átlagos fatelepi ára 3-400 ezer forint, amiből hozzávetőleg 25 négyzetméter bútorajtót tud előállítani egy nem tüzelőre gyűjtögető asztalosmester. Ehhez még kell egy kis enyv, némi pác, lakk, miegymás. Hozzájön még számtalan gép, eszköz meg persze a szakember tudása és méregdrága ideje is. Ebből a néhány összetevőből aztán kapunk egy durván 55-65 ezer forintos négyzetméterárat. Na, ugyanez MDF-ből nagyjából 35-45 ezer.

Padlopon

Szerintem ez az egyik legnagyobb okosság a por alapú anyagok között. Ha ügyesen csinálod, enyhe túlzással tükörsima felületet készíthetsz ezzel a találmánnyal a régi ramaty betonod tetejére. Erre a felületre aztán jöhet a szalagparketta és a hidegburkolat is. Igaz, ezt a cuccot tulajdonképpen az egyszerűsödő anyagok és technológiák hívták életre, hiszen a salakra szerelt vakpadlós csaphornyos parkettához nem kellett ilyen. De azért a mozaiklapokat akkor is jobb lett volna már vékonyabb ragasztóba tenni, mint misungba ragasztani és folyton szintezgetni. A padlopon tehát tényleg egy nagy ötlet volt.

Ennek a sok egyszerűsödésnek azonban van ám egy nagy hátránya is, méghozzá az, hogy a szakemberek tudása is jócskán beszűkült. A legtöbb burkoló ma már sarkon fordul, ha nem tükörsima felületre kell burkolnia, és az asztalos szakma is erősen felhígult, előszerettel fókuszálnak inkább laminált bútorok összeszerelésére. De erről majd legközelebb.

Most inkább adjuk át magunkat annak a rendkívül jó érzésnek, hogy zseniálisan kifinomult, egyszerű megoldások tömkelege van a szépen elkészült lakásunkban! Már persze, ha ez érdekel egyáltalán valakit.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten meglévő otthonból, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Menő budapesti lakások: A legvagányabb tetőtéri szoba

szucsadam 2017 március 31.

"Tetőtér hetet" tartunk: előző két posztunkban a tetőtérrel foglalkoztunk. Itt megtudtuk, hogyan lehet berendezni, milyen trükköket alkalmazhatunk, és hogyan állíthatjuk meg a beáramló hőséget. Megmutattuk három látványterven azt is, hányféleképp lehet ugyanazt a teret berendezni, kihasználva a tetőtér nyújtott lehetőségeket.

A kiindulási állapot ugye ez volt:

Végül a három látványterv közül az első valósult meg. Amit tegnap a 3D-s terveken láttunk, végül a valóságban is manifesztálódott. Lássuk, hogyan rendezte be végül Andris és Ildi a lakást, és hogy milyen lélegzetelállító lett a végeredmény. 

A család egy olyan házban élt, aminek az egyik része eddig kihasználatlan volt, egykori pajta lehetett. Ezt a részt szerették volna birtokba venni, mégpedig lehetőség szerint kimaxolva a kényelmi lehetőségeket,egy különálló vendégszoba, folyosó, fürdőszoba, infraszauna és multifunkciós szoba kialakításával. Így előkerültek komolyabb technológiai megoldások is.

Süllyesztett tévé és multimédiás központ, sőt egy felfüggesztett projektornak egy kivetítőt is beépítettünk, valamint egy megvilágítható, jegyzetelésre alkalmas üvegtáblát. Elég menő lett:

jegyzetfal_1.jpg

A szoba falai a beépített polcokkal jól kihasználtak, a szeletelt téglaborítással pedig mutatósak lettek. 

Van azonban egy szupertitkos extra ebben a szobában, amit a fotókon nem láthatunk. Ez pedig az íróasztal mögött találjuk, a könyvszekrény

MÖGÖTT!

rs19017_tz_20170313_0075-150.jpg

A könyvszekrény ugyanis csak látszólag könyvszekrény, valójában egy titkos ajtó, amin egy gardróbnak kialakított padlásrészbe lehet feljutni. Ez a remek ötlet egyébként a tulajdonosoktól jött.

@expert{{name:"András", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Fontos kiemelnünk, mennyire jó volt ezen a projekten dolgozni, mégpedig a megrendelők hozzállása miatt. A tulajdonosok ugyanis végtelenül jó fejek voltak, az egész tervezés és kivitelezés során eredményorientáltan álltak hozzá a kérdésekhez, a cél lebegett a szemük előtt, így nagyon jól haladtunk."}}

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten meglévő otthonból, kattints ide Ha neked is van menő lakásod, és eladnád, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Ugyanaz a tér, három eltérő funkció

szucsadam 2017 március 30.

Andris és Ildi nemrég egy különleges feladatot kapott: ferde tetősík alatt kellett kialakítaniuk néhány új helyiséget. Ezek között pedig volt egy tinédzsernek szánt szoba is. 

Az előző posztunkban foglalkoztunk úgy általában a tetőtér beépíthetőségével, és klimatikus kihívásaival, ezt itt olvashatjátok. Most pedig eljátszunk a gondolattal: mi lenne, ha csak nem lakószobát alakítunk ki ebből a térből? A lehetőségek száma - ha nem is végtelen - számos, hiszen az említett szoba egy nagyobb, teljes értékű lakás része, így a bővítés bármire alkalmas lehet. 

Lássunk tehát három variációt ugyanarra a térre: mi hozható ki a ferde síkból?

Nulladik verzió: a kiindulási állapot

Van tehát egy tér, ami nem tűnik nagynak, de izgalmas lehetőségeket kínál. Ilyenkor még csak a tervezők szemében csillan meg a lehetőség, egyelőre más nem nagyon lát semmit a szürke falakon kívül.

Első verzió: tizenéves lány lakószoba 

Ez a ténylegesen megrendelt és elkészült változat: tizenéves lánynak készült többfunkciós szoba. 

@expert{{name:"András", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Egy családi ház régi melléképületét alakítottunk át és tettük lakhatásra alkalmassá. A teljes projekt tartalmazta egy különálló vendégszoba, folyosó, fürdőszoba, infraszauna és a multifunkciós szoba kialakítását. Ez utóbbi egy tetőtérben kapott helyet, amelyet alaposan szigeteltünk, a természetes fényellátásához pedig a már meglévő mellé új tetősíkablakot építettünk be, amely a tanulósarkot világítja meg."}}

Ez a tanuló-dolgozó funkció egy a háló-nappali traktus meghosszabbításaként beépített dobogón kapott helyet, alatta extramély kihúzható ruhásszekrény található. A szoba függőleges falait beépített polcrendszerrel, illetve később tévé beszerelésére alkalmas mélyedéssel, a tanulósarokban pedig üveg- és parafatáblával tettük hasznossá. A 140 centiméter széles ágy a ferde sík alatti alacsony részbe került, tökéletes elvonulós kuckó, alul ágyneműtárolóval.

Egy gyereknek, tinédzsernek nem probléma, sőt még jó is lehet, hogy az ágya a ferde fal alatt, “kuckós” megoldással kerül beépítésre. Egy íróasztal is adja magát ide, de sokan nem szeretnek a fal felé fordulni, és ha van kilátás a kertre (mint a példánkban), akkor érdemes inkább arrafelé irányítani az asztalt.

Második verzió: konyha-étkező

Ugyanazon kiindulási alapokra terveztünk egy konyha-étkezőt. 

@expert{{name:"András", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A cél itt egy letisztult, kellemesen hűvös eleganciát árasztó tér volt, amely mégis magán hordozza a tetőtéri hangulatot. A ferde falsík alatt kaptak helyet a gépek, amelyek fölött hasznos polc áll rendelkezésünkre. A konyha minimalista, de minden kézre esik, van elég hely a munkára, minden zug kihasználható tárolásra."}}

A kör asztal és az elszívó formája megtöri a szögletes konyhát, így a szem könnyedén fut végig a téren. A konyhabútor hűvös színéhez a tónusos fafelületek adnak melegséget. A függőleges falon beugrót alakítottunk ki, amely kisebb tárgyak, dekor-elemek elhelyezésére alkalmas, valamint hangulatvilágításként egyszerű formájú függesztékek kerültek bele. 

Harmadik verzió: Tetőtéri nappali

Skandináv jellegű, laza, fiatalos berendezés. 

@expert{{name:"András", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Az elrendezés leginkább a társalgásra, zenehallgatásra és olvasásra lett kialakítva, a kanapét nem fal vagy polc felé, hanem a központi tér felé állítottuk. A ferde sík alatti alacsony zugba komódmagasságú beépített szekrények kerültek. A felülete polcként, illetve lerakóasztalként funkcionál. A függőleges falra filigrán fémvázas polcrendszer került változatos elrendezéssel, amely meghagyja a tér tágas érzetét, mégis jelentős tárolófelületet nyújt. A fal fehér-szürke festése megtöri a nagy, sima falfelületek egyhangúságát. A kontrasztos festmény, a növények és a természetes, puha szőnyeg jól egészítik ki a bőrkanapét, összességében meleg otthonosságot csempésznek a szobába."}}

A következő posztban fotókon is megmutatjuk, milyen lett a ténylegesen elkészült tér az egyes verzió alapján, és a teljes lakás.

rs19015_tz_20170313_0061-150.jpg

süti beállítások módosítása