Jótékony akciót hirdet a MagNet Bank + Az Én Menő Lakásom, és a te segítséged is kell

szucsadam 2022 július 20.

Még tavaly kezdtünk el tárgyalni a MagNet bankkal, aki megkeresett minket, hogy csináljunk együtt valami jót. Amióta blogolunk, vagyis kábé tizenöt éve a MagNet bankhoz kötődő együttműködések mindig jók voltak, rögtön rábólintottunk, és elkezdtünk együtt gondolkozni.

Először abban maradtunk, hogy Az Én Menő Lakásom csapata tervezzen egy kisebb helyiséget, közösségi teret, szobát, kórtermet - a sor végtelen hosszan folytatható - egy arra rászoruló, fontos társadalmi munkát végző intézménynek, ők pedig kifizetik a tervezés díját. Korábban már írtunk arról, hogy a csapat mennyire szeret együtt dolgozni egy téren, amikor mindenki beleadja a saját ötleteit, és a végeredményben valahol mindenki benne van, így pedig a közös egység öröme érződik a művön. Legutóbb Csaba stúdióját hozta össze ilyen együttműködés keretében a csapat, ebből:

2_1.png

Ezt hoztuk létre:

2_16.jpg

Mi viszont arra gondoltunk, hogy lemondunk erről a megbízási díjról, hogy ne csak tervek legyenek, hanem meg is valósulhasson valami látványos!

Figyeljetek, látjátok a jótékonysági pingpongot? A MagNet Bank mindig is nagyon jó partner volt az ilyesmikben, ezért visszaütötte a labdát: megköszönték, és további támogatással toldották meg az eredeti összeget, így most már 5 millió forint áll a rendelkezésre. A tervezés, valamint a kivitelezés szervezése, tehát a mi részünk ebben a projektben ingyenes, a fenti összeg a szakmunkások anyag- és munkadíja lenne. 

Soknak tűnik, pedig ez körülbelül egy 50-80 négyzetméteres helyiség felújítására, kicsinosítására, menősítésére elég, és akkor is csak úgy, ha a szakik vagy építőipari vállalkozók is nagyon jó fejek lesznek.

Szóval.

Segítsetek megtalálni a megfelelő helyet, olyat keresünk, ami:

- valamilyen jó ügyet szolgáló intézménynek kell

- ez lehet egészségügy, oktatás, felzárkóztatás, bármilyen segítség

- a csapat részéről előnyben a gyerekekkel foglalkozó intézmények

- olyanok, amelyek valóban rászorulnak a segítségre

A tér lehet:

- közösségi szoba 

- játszószoba 

- váró 

- hálószoba 

- stb.

Egy, maximum két helyiség, főként Budapest és környéke, de megvizsgáljuk a vidéki lehetőségeket is, hátha ott is tudunk találni segítőket, szóval nincs kizárva.

A támogató, a MagNet Bank is jelöl majd három helyet, és végül a csapat fog választani mindebből egyet, egy olyat, ahol a legnagyobb változást tudjuk elérni a rendelkezésre álló lehetőségekből.

Na? Segítetek? Írjatok levelet az info kukac menolakasom.hu email-címre, a tárgy pedig legyen JÓTÉKONYSÁG. Egy hétig gyűjtjük az ötleteket.

Hivalkodó giccs vagy ízléses luxus? Drága lakást terveztünk a Bazilikánál

szucsadam 2022 április 09.

A lélegzetelállító luxus sok esetben öncélú és ízléstelen, mert a hivalkodás a célja. Másokra figyel, nem a luxus tulajdonosára, hiszen a luxus tulajdonosa bizonytalan saját magában, és visszajelzést vár másoktól.

Elismerést.

Drága dolgokat mindenki tud vásárolni, az nem nagy kunszt. Gyönyörű dolgokat vásárolni abból a célból, hogy a saját belső világunk kiterjesztésévé változtassák a lakásunkat: na az a nehezebb dió.

255460609_282072970512679_4433648496530167386_n.jpg

255184721_437080987864403_431027080986389493_n.jpg

256330473_471750954323554_8723138341029131411_n.jpg

Amikor megkerestek minket, hogy tervezzünk meg egy hosszú és keskeny alaprajzú lakást a Bazilika közelében, egy Ybl Miklós által tervezett épületben úgy, hogy hosszú távú kiadásra is alkalmas legyen, a célcsoportunk a banknegyed külföldi tisztviselői, éreztük, hogy ennél a munkánál nem az olcsón beszerezhető bútorok játszák majd a főszerepet.

A térrendezés, faldöntögetés után ennek megfelelően válogattunk a burkolatok és bútorok között, nem is beszélve a kortárs festményekről. Így lehetett, hogy rátaláltunk egy gyönyörű cserépkályhára, ami a valóságban még puritánabb volt…

256337130_316400030302966_8602233810445992375_n.jpg

256218685_363625438892792_3964766946996677950_n.jpg

…vagy épp a tojás alakú muránói lámpára, ami egy különleges eljárással készül, és a lélegzetelállításnak azt a finom és szépségben gyönyörködtető fajtáját valósítja meg, ami nem a vastag pénztárca reklámozásáról szól.

256675227_436318841175276_5216763951423843431_n.jpg

258382186_943453679603200_6069881013202169123_n.jpg

A 3D-s terveken látható csaknem minden bútordarab kapható kereskedelmi forgalomban, az íróasztal mondjuk pont egyedi darab lett volna.

257460367_276276594512386_7481360190780704218_n.jpg

Eszter, a lakás tervezője sokat gondolkozott a hálószobába szánt falképen. A kereskedelmi forgalomban kapható tapéták nem voltak megfelelőek, túl ismert vagy snassz képeket kínáltak, ráadásul csak növényeket ábrázoló képeket is kihúztuk a listáról, mert azok a képek gyorsan "kiürülnek", ha nincs rajtuk központi téma. Végül a nagy németalföldi múzeumok webszájtjainak köszönhetően találtunk rá a hatalmas felbontású, jól printelhető és jogdíjmentes letölthető képre, amik ekkora nyomtatásban is jól mutatnak, ráadásul témájuk, koncepciójuk is van. A királyi falkavadászat véresebb jeleneteit azért Eszter leretusálta a képről.

Egerek lakta tetőtérből - álomműterem hálóval

Tekla F 2022 március 02.

teto15.jpg

A legutóbb bemutatott terveinken láthattátok, hogyan kel életre nemsokára egy régi, lelakott, rossz elosztású lakóház. Egyetlen helyiség maradt ki abból a posztból, a tetőtér. Azért nem akkor írtam róla, mert ennek a munkának érdemes külön figyelmet szentelni. A tetőteret ugyanis ebben az épületben semmire sem használták.

Ami nagy hiba, de nem okoljuk az előző tulajdonosokat. Azt a tetőteret meglátva én sem gondoltam volna, hogy bármire jó lehet.

A tetőcserepek hiányosak voltak, a téglák között itt-ott becsillant a napfény. A tetődeszkákra szigetelésként földet hordtak, nagyon sok földet, ami ugyancsak nem a lakhatást szolgálta. 

teto1.jpg

teto2.jpg

Alulról is megbontottuk a födémet. A nád felett egerek tanyái, aprófelhalmozódott hulladékok kerültek elő, és a tartószerkezet stabilitása is (khm…) hagyott kívánnivalót maga után. Úgyhogy alulról-felülről bontottunk, és persze megerősítettünk.

teto3.jpg

Odafent szigeteltünk és burkoltunk, és miután lehordtuk a rengeteg földet, hajópadlót fektettünk le. 

teto4.jpg

A tetőt megbontottuk, négy tetőablakot építettünk be, így keltette életre a teret a fény.

Hogy mit lehetett ebből az öreg padlástérből létrehozni? Íme:

tetoter_1.jpg

tetoter_2.jpg

Mi minden elfér itt, igaz? Egy napos, jókedvű, kétszemélyes hálószoba, némi rakodótér és egy festősarok, egy (mini) aprócska műterem, ahol az itt lakó zavartalanul elvonulhat dolgozni. Ahogy látjátok, egy kis csap is kerül ide, ha a művész/művésznő inni szeretne vagy kimosná az ecseteket.

A hűtésről és fűtésről egy klíma gondoskodik.

Ezek a képek még a 3D-s tervek, hamarosan jelentkezünk a kész fotókkal is. 

untitled.jpgTekla az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül, tisztán együtt dolgozni valódi szakemberekkel. Mi máshogy dolgozunk, mint a piac legtöbb szereplője, mert azt gondoljuk, hogy így érdemes.

Álomotthon egy rossz állapotban lévő kertes házból

Tekla F 2022 február 20.

A budapesti agglomerációban még lehet olcsóbban házhoz jutni, persze ennek ára van. Ezek a házak általában nagyon lelakottak, szörnyű a térelosztásuk, mindent újra kell építeni, először fejben, aztán a valóságban is. Konténerek jönnek, konténerek mennek.

Ebben a házban például a szanaszét szabdalt terek, aprócska, sötét lyukak és egy olyan zuhanyzó okozott fejfájást, ami voltaképp megkívánta, hogy az itt élő a vécén ülve tusoljon. A kérdés, ami az első héten leginkább foglalkoztatott, ez volt:

Mekkora ajtót tudok betenni a kert felé, hogy még éppen ne dőljön össze a ház?

Végül a régi kamrát kiszabadítottuk, és ide került a bejárati ajtó. A lépcsőt, ami felette haladt, szintén cseréljük. 

00.jpg

01_vegleges.jpg

21_3.jpg

22_3.jpg

Korábban furcsamód a konyhából vezetett az emeletre a lépcső, a fenti 3D terveken látható, hogy mostantól majd befordul. A konyhából csak egy lőrésszerű ablakon keresztül pillanthatunk át ide, hogy a fény szabadon járhasson, és kevésbé legyen zárt a tér.

Egy normális méretű fürdőt is építünk, a fal áthelyezésével, tejüveges tolóajtóval, hogy még több fény jusson be a belső terekbe innen is. A fürdőszoba nem véletlenül ilyen fényes: mivel a tulajdonosok szeretnék a kertben szaladgáló kutyusok lábát minél egyszerűbben lemosni a lakásba dokkolás előtt, a zuhanyzóból egy ajtót nyitottunk a kert felé. Nem szokványos megoldás, pedig nagyon praktikus, és amiatt sem kell aggódni, hogy belátnak. A kert felől nem lehet.

Egy lakás, amiben én is boldogan éltem volna 20 évesen

Tekla F 2022 február 06.

Ezt a lakást a megbízóim felújítva vették, de teljesen üresen. Persze-persze, egy friss felújítás terhet vesz le a vevő válláról, de fontos tudni, hogy ilyenkor igazodni kell bizonyos adottságokhoz. Akárki újítja fel előttünk a megvásárolt lakást, mégiscsak terveznie kellett minimálisan, a víz- és az elektromos kiállások helye is képes megkötni a beköltözők kezeit. Vagy vésünk újra (NEEEE!!!), vagy falon kívül oldjuk meg, ha nem jó.

(Falon kívül oldottuk meg. Mindenki megnyugodhat.)

21_2.jpg

20_4.jpg

Mivel a lakásban egy fiatal lány él majd, így a stílust a bohém-etnic irányba céloztuk. Imádok vele dolgozni, mert én is szívesen éltem volna ebben a lakásban, amikor húsz éves voltam. Olyan, mintha magamnak tervezném.

A lakásban egy nem túl jó arányokkal bíró, hosszúkás szoba is található. Ide kellett elférnie egy étkezőnek, egy dolgozósaroknak és a nappalinak is. Na, itt két trükköt vetettünk be egyszerre.

11_4.jpg

10_6.jpg

Az egyik, hogy az étkezőt, ami a bejárathoz került, más színűre festjük, ezzel logikailag leválasztjuk a szobáról. A másik, hogy a két szín találkozásához körbe lécekkel egy „keretet” illesztünk a falra, ami alá elférnek kábelek. Így megoldottuk a problémát, hogy a tévékiállás eredetileg elég rossz helyen volt a szobában. És nem kellett vésni, hurrá!

A dolgozósarok az ablakhoz került, itt igény volt, hogy világos helyen legyen. Az ebédlőasztal kicsi, de kinyitható 120-asra, így alkalmanként nagyobb társaságot is vendégül láthat a tulajdonos. 

31_1.jpg

Lássuk a hálót. A lámpakiállás itt sem volt megfelelő, szerettük volna, hogy két olvasólámpa legyen, amik külön kapcsolhatóak. Ezt így tudjuk megoldani:

51.jpg

41.jpg

40.jpg

A konyhában is volt kihívás bőven. Itt az előző felújítást végzők elfelejtették betervezni a hűtőszekrényt, ami a kis méretek miatt egyébként is hatalmas kihívás. Az egyetlen hely, ami adta magát, a képen látható, de ide egy hagyományos hűtő nem lett volna megfelelő. Végül egy olyat választottunk, aminek kicsi a mélysége, így nem szűkíti össze nagyon a közlekedőt. A másik oldalon pedig az amúgy is térfoglaló falkiállást kiegészítjük a hűtő mélységére, itt polcok kapnak majd helyet.

61.jpg

60.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

71.jpg

Amint elkészül a lakás, fotókkal is jelentkezünk.

untitled.jpg

Tekla az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül, tisztán együtt dolgozni valódi szakemberekkel. Mi máshogy dolgozunk, mint a piac legtöbb szereplője, mert azt gondoljuk, hogy így érdemes.

Miért egy sötét, lepattant szuterénen szerettünk legjobban dolgozni 2021-ben?

szucsadam 2021 december 31.

Mostanában elfelejtettünk hálásak lenni azért, amit hoz nekünk az élet. Legtöbbször panaszkodást hallunk magunk körül amiatt, amiket a napirenden lévő nehézségek okoztak nekünk. Pedig közben fontos, hogy észrevegyük azokat a részleteket, amik miatt szerettünk dolgozni, szórakozni, meg egyáltalán, élni.

Így mi most feltettük magunknak a kérdést, mit szerettünk 2021-ben a legjobban?

Persze nem szerettünk volna egyetlen ügyfelet vagy munkát kiemelni, hiszen mindenkinek más, és nyilván egynél több kedvenc pillanata volt az évben. Több mint 300 megkeresés érkezett hozzánk idén, és noha nem mindegyikük rendelt tőlünk tervezést vagy kivitelezést, szerencsére folyamatosan viselhető mennyiségű munkánk volt, senkit nem kellett visszautasítani azért, mert nem szeretnénk elhanyagolni.

Csapatszinten egyértelmű, melyik projekt volt a kedvencünk: Csaba stúdiója.

2_16.jpg

Ami így indult:

2_1.png

Ez volt az a felújítás, amin a csapat minden egyes tagja együtt dolgozott - ezért lett a kedvencünk. A hétköznapi gyakorlat ugyanis nálunk az, hogy az egyes tervezők egymással szakmai kérdésekben csak ritkán, legfeljebb egyes kérdéses feladatok ügyében egyeztetnek, de alapvetően egy ügyfél = egy tervező vagy tervezőpáros. Olyan, hogy mindenki kivonul egy felújítás helyszínére, és mindenki együtt ötletel, és egy ötletre azonnal érkezik a többiek reflexiója, eddig alig volt.

a.jpg

_pix9775.jpg

_pix9495.jpg

_pix9404.jpg

_pix9300-1.jpg

A csapattagok jobban összecsiszolódtak, mint korábban bármikor. Mert szervezhetünk mi magunknak kerti partikat - szerveztünk -, az sosem olyan, mint elégedetten bámulni a közös munka gyümölcsét. Állni a kész mű közepén, az elkészült stúdióban és egyenként emlékezni, melyik részlet kinek az ötlete volt, kinek a festménye lóg a falon, és miként egyeztünk meg abban, mi a legmegfelelőbb megoldás az egyes pontokra.

A végeredmény szemet gyönyörködtető lett, ahol jó dolgozni és alkotni. Jó összeülni és csak beszélgetni is - a Menőtalinak nevezett csapat-összejöveteleink közül volt már olyan, amit ott tartottunk. Kicsit mindenkié, hiszen mindenki munkája benne van, persze leginkább azért mégiscsak Csabáé.

12_1_lamellak.jpg

5_1-1.jpeg

6_1.jpeg

Persze az év rengeteg más kihívásból is állt, amivel a tervezők és a kivitelezők szembesültek.

Annabellának és Tamásnak sok előző évről áthúzódó projektje is volt, sőt tavalyelőttről elhúzódó kivitelezés is akadt (neeeem mi voltunk a kivitelezők, a megrendelő csak tervet kért!). Annabella szereti a kisebb tanácsadásokat, tervezéseket, szívesen vállalta el lakásrészek átalakítását, és rengeteg tanácsadáson volt túl - személyesen és online. Az egyik kedvenc feladata idén egy korlát kitalálása volt, amit egy olyan keskeny lépcsőhöz kellett kitalálni, aminek az útjába egy elmozdíthatatlan gépészeti doboz is belenyúlt. Külön posztban foglalkozunk majd vele.

Eszter is csodás otthonokat valósított meg, a tőle elvárt tűéles odafigyeléssel, maximalizmussal. Eszter olyannyira nem elégszik meg a 99,9%-os megoldásokkal, hogy sajnos mindig időzavarban van, így előfordul, hogy mi is egy-két évet (!!!) várunk arra, hogy elkészüljön egy-egy lakásának fotóretusálásával. Amíg nem retusálja meg - maga, másnak nem engedi -, addig senki nem láthatja az alkotásait. Igazi művészlélek, de aki ezt el tudja fogadni, azzal csodákat művel.

Ildi és Andris idei két legnagyobb projektje magazinokban is megjelent. Mindkét esetben csodás megrendelőkről számoltak be, akikkel végig partnerként tudtak együtt dolgozni, így a végeredményre mindannyian együtt voltak nagyon büszkék. És persze mi is, hiszen az általuk megvalósított finom egyensúly annyira szembeötlő és mutatós, stílusuk olyannyira letisztult, hogy a szemüveget levéve is azonnal tudjuk, ha egy általuk készített tervet látunk. Még öt folyamatban lévő munkájuk maradt 2022-re, amiből januárban elkészül az egyik, már nagyon várjuk mindannyian.

Tekla hét nagy projektet vitt 2021-ben, meg még vagy száz kisebbet. Ő is fest, ahogy Ildi is, így neki ezek a megrendelések is hozzáadódnak a lakberendezéshez és belsőépítészethez. Tekla a csapat legújabb és legfiatalabb tagja, de mára elmondhatjuk, hogy megismertük a tehetségét és az egyedi, semmi másra nem hasonlító stílusát. Odaadása a feladat számára teljes: képes 20 évesnek tervezni, mert megtalálja magában a 20 évest, képes Andrássy úti luxusotthonban alkotni, mert érti, mi lenne ott lélegzetelállító. Amikor meghitt otthon kell, a meghittség könnyet csal a szembe.

Misi pedig megvalósította a terveket, ha lehetett, úgy, ahogy a terven volt. Sokan azt mondják, ez könnyű feladat, pedig sok esetben szinte lehetetlen. Volt, hogy flottul mentek a dolgok, de volt, hogy egy-két hétig minden nap kiesett egy csontváz valamelyik építkezésen a szekrényből, és kiderült, hogy valamit nem lehet úgy megvalósítani, ahogy először akarták. Ilyenkor különösen nehéz a végrehajtó élete, hiszen sokszor kész tervmódosítások nélkül, szóban egyeztetve kell módosítani egy rakás részleten, egy olyan piacon, ahol egyre kevesebb a jó szakember, és egyre nagyobb a nyomás.

Köszönjük mindannyiuknak a csodás 2021-es évet és azt az örömöt, amit a megrendelőink élvezhetnek sok-sok évig, a következő nagy felújításig.

"Utána" fotók: Molnár Alida

Másfél szobás teljes bebútorozása egymillió forint alatt? Nem lehetetlen!

szucsadam 2021 november 14.

Sokan vásárolnak lakást abból a célból, hogy kiadják. A kiadás lehet rövid- és hosszútávú, előbbi esetében a bútorokkal és a burkolatokkal le kell nyűgözni a hazánkba látogató turistákat, hogy már a fotók alapján is ránk essen a választásuk. Nem egy Airbnb-s lakást terveztünk az évek során, néhány példát itt találtok.

A hosszútávú kiadásnál a cél egészen más. Itt a lakás műszaki minőségének emelésén és a térrendezésen túl a lakberendezés arról szól, hogy legyenek alapvető, megfelelő új bútorok, amik nem a formatervezés csimborasszói, nem a termékdizájn ékkövei, de viszonylag alacsony áron mégiscsak lehet velük valamiféle arculatot adni a lakásnak.

A kérdés, ami felmerült bennünk: vajon sikerülne bebútorozni egy másfél szobás lakást egymillió forint alatt? Megkerestük a választ, hogy nektek már ne kelljen. 

Ebbe a büdzsébe nem tartozik bele a konyhabútor (ami ugye önmagában könnyen lehet egymillió forint), fürdőszobai ezmegaz, csak a bútorok, a dekor, és a világítás. De így is kihívás lehet egy ilyen munka. 

Íme a lakás:

unknown.jpeg

3d_nezet_2.jpg

3d_nezet_7.jpg

3d_nezet_8.jpg

Ha pedig azt gondolnátok, hogy ilyen feladatra nem tudunk összeállítani egy gusztusos moodboardot, tévedtek:

515_moodboard_nappali.jpg

515_moodboard_osszkep.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

Lássuk a tételeket, azok elérhetőségét és az árakat (a linkek és az árak három héttel ezelőttiek, az idő bármikor felülírhatja őket):

kanapé - ágyazható
http://alphabutor.hu/karpitozott-butor-valasztek/sarokgarnitura-valasztek/berg-agyazhato-sarokkanape
149.900

szőnyeg
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stockholm-szonyeg-sikszoevoett-kezzel-keszuelt-csikos-fekete-toertfeher-80104862/
54.990

Fotel
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bingsta-fotel-vissle-soetetsarga-kabusa-soetetsarga-40455649/
39.990 -

dekoráció hálószoba
https://www.etsy.com/listing/904927597/modern-colorful-printable-wall-art-large?ref=shop_home_active_3
8.000 -

függöny sötétítő 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/annakajsa-soetetitofueggoeny-1-par-szuerke-00390240/
19.900 -

függöny áttetsző 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/teresia-attetszo-fueggoeny-1-par-feher-50232333/
2.690 -

bárszék 2db
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stig-barszek-hattamla-fekete-fekete-30498418/
9.980 -

dohányzóasztal 1
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-48x85-feher-tolgy
16.500 -

dohányzóasztal 2 párban vannak!
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-60x120-feher-tolgy
22.500 -

ágy
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bjoerksnaes-agykeret-nyir-luroey-s49247566/
118.900 -

ágy mellé éjjeli szekrény 2X
https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-ilbro-1-fiokos-natur
29.800 -

https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-dalby-1-fiokos-tolgy
50.000 -

matrac
https://www.ikea.com/hu/hu/p/hoevag-zsakrugos-matrac-kemeny-sszuerke-10244516/
74.990 -

párna bojtos bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0857961004.html
5.995 -

párna fekete-fehér
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0950484001.html
5.995 -

párna kör sárga bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0695353006.html
5.995 -

párna ff a fotelbe
https://www.bonami.hu/p/zig-zag-fekete-feher-parnahuzat-40-x-60-cm-welovebeds
6.999 -

képkeret háló 2db natúr
https://jysk.hu/lakberendezes/dekoracio/kepkeretek/kepkeret-tord-50x70-fa
12.980 -

dekoráció nappaliba
https://www.etsy.com/listing/731196454/set-of-2-abstract-printable-art-for?ref=shop_home_active_57
8.000 -

TV szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/besta-tv-allvany-ajtokkal-feher-lappviken-feher-s89330691/
45.990 -

Előszoba szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/pinnig-fogas-cipotarolo-paddal-fekete-20329789/
34.990 -

ágynemű 2X
https://www.ikea.com/hu/hu/p/sanglaerka-agynemuhuzat-garnitura-csikos-kek-feher-70426957/
6.980 -

étkezőasztal
http://www.vakumdesign.hu/asztal/etkezo/munin-etkezoasztal-kor
53.900 -

étkezőszék 4db
http://www.vakumdesign.hu/ulobutor/szekek/siesta-mila-szek
79.600 - 

Összesen 865.564 Ft

A végösszeg a kalkuláció készítésénél 865.564 forint volt. A bútorokat és kiegészítőket hatféle helyről szereztük be. Szóval ne csüggedjetek, egy kis munkával elég jó összeállításokat lehet találni az áruházakban, amivel berendezhető egy kiadásra szánt lakás úgy, hogy újnak, frissnek és otthonosnak, jó ízléssel berendezettnek fog tűnni. Akik pedig ilyen lakást néznek meg, sokkal nagyobb kedvvel fogják kivenni azt, hiszen a környezet színei és formái sokkal jobban meghatározzák a gondolatainkat, mint azt gondolnánk.

untitled.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Részletesen leírjuk, hogy tudunk segíteni neked abban, hogy megvalósítsd álomotthonodat.

Egy elképesztően jól sikerült hálószoba története

szucsadam 2021 október 09.

Nemrég bemutattunk egy lakást, amit Ildi és Andris tervei alapján ráncba szedtek. Ebben az esetben felújításról nem volt szó, hiszen új építésű otthonról beszélünk, mégis, nagy változáson esett át a belső tér. Köszönhetően néhány vagány tapétának, szőnyegnek, színnek és burkolatnak. Na meg jól megválasztott képeknek, a megfelelő helyen.

A hálószoba története mégis kitűnik ebből a felújításból.

Egyrészt azért, mert a tulajdonos kérésére a hálót külön kezeltük. Nem kellett illeszkedni a lakás többi részéhez, egy szabadon megálmodható, külön világot hozhattunk itt létre. Ami mindig izgalmas lehetőség.

Másrészt azért, mert a hálószoba alapszíne gyakorlatilag a legelső találkozáskor eldőlt.

Úgy történt, hogy megbízónk egy hozzá nagyon passzoló nadrágban fogadott minket. Megdicsértük a színét, és valahol már akkor éreztük, hogy egy ilyen összhang nem múlhat el nyomtalanul. Valahol fel kell dolgoznunk, valahol vissza kell köszönnie ennek a színnek a lakásban is! És hol köszönhetne vissza jobban, mint abban a küön világban, ahol ez az árnyalat akár az egész teret uralhatja?

Ezen a képen a nadrágot (balra, a székre hajtva) és a kész hálószobát látjuk:

_pix3361.jpg

Ugyehogyugye?

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

Persze az elején még minden képlékeny. De vajon hány lépésből áll amíg eljutunk innen...

244598794_4746227675409302_3273561790063325097_n.jpg

...ide?

_pix3367_1.jpg

Nézzük sorban!

Az ágy 140-es volt, ezt cserélni szerették volna, hiszen a gyerekek gyakran átmentek hozzájuk aludni éjszaka, egy 180-ason jobban elférnek. Az éjjeliszekrényekről első ránézésre tudtuk, hogy maradnak, így ezt figyelembe vettük a további tervezésnél.

_pix3480.jpg

Szinte azonnal a falipanelekről kezdtünk beszélni. A fa melegsége jót tesz a hálónak, a felület kiemelkedése-besüllyedése pedig pont annyi izgalmat hoz be, amennyire itt szükség lehet. Adta magát, hogy parapettel letakarjuk a radiátort, ez pedig meghatározta a szemközti oldalon is a falipanel magasságát. Szerettünk volna azonban egy fókuszfalat, egy olyan felületet, ahol a panelek a szoba teljes magasságáig felfuthatnak. Ez lett az ágy mögötti fal.

A falipaneleket végül a nadrággal megegyező árnyalatra festették. Ennek meghatározása nem is volt olyan egyszerű feladat, mint ahogy ezen a képen is láthatjuk:

szi_nek.jpg

A falipanelek felett pedig jöhetett azt, amitől az egész lakás annyira vagány lett: a tapéta. Először egy őzikés változatot javasoltak Ildiék - a lenti 3D-s terven ez látszik -, de ezt végül nem érezte közel magához a tulajdonos.

ha_lo_tape_ta_falipanel.jpg

És milyen igaza lett, mert a második találat csodálatosan passzol ebbe a szobába.

_pix3391_1.jpg

Az ágy fölé szánt képekkel sokáig bajban voltak Ildiék. Absztrakt, színekben a szobához illeszkedő képet kerestek, mindenképpen vízszintes elrendezéssel, hiszen az sokkal nagyobb nyugalmat áraszt, ami a hálóban fontos. Végül az lett a megoldás, hogy Ildi egy saját festményének színeit dolgozta át, hogy pontosan ide passzoljon:

_pix3376_1.jpg

A parapet egyébként pakolási lehetőséget is biztosított azon túl, hogy esztétikusan becsomagolta a fűtőtestet, és hogy elegánsan megtámasztotta a függönyöket.

_pix3470.jpg_pix3528_1.jpg

A korábbi, fekete színű lámpát száműztük, annak ellenére, hogy a lakás többi részén megmaradt a fekete szín kontrasztnak, megtartva a tulajdonosok eredeti, indusztriális irányba merészkedő terveit. Itt nem volt szükség erős kontrasztra, így közösen egy meleg, fészek hatású lámpa mellett döntöttünk.

_pix3382.jpg

untitled.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Részletesen leírjuk, hogy tudunk segíteni neked abban, hogy megvalósítsd álomotthonodat.

 

Utána képek: Molnár Alida / Pixelerie

Csodát tett ezzel a házzal a tapéta, a szőnyeg és néhány merész ötlet

szucsadam 2021 augusztus 24.

Szegedről keresték meg Ildit és Andrist, az Én Menő Lakásom csapatának tervezőit, hogy segítsenek “befejezni az otthonukat”. Na nem úgy: a ház már készen állt, és jó minőségben építették meg, nem kellett bontani, falakat áthelyezni, burkolatot felszedni. Mégis, valami nem stimmelt, a család nem érezte jól magát otthon, üres érzetet keltett a ház.

Csapatunk kivitelezést ugyan nem vállal vidéken, de a tervezési munka nagy részét meg tudjuk oldani távolról is, így nem volt akadálya egy ilyen együttműködésnek. Mivel a tulajdonos nagyon szeretett volna éppen Ildiékkel dolgozni (Ildi festményeiből már vásárolt magának, a Szemüveges kutyák OldiArt képpárosát), leutaztunk, hogy megnézzük az alapokat.

@expert{{name:"Ildikó", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"Azonnal megtaláltuk a közös hangot a megrendelővel, azonnal lelkesedni kezdtünk a feladatért. Tudtuk, hogy fantasztikus együttműködésnek nézünk elébe. A végén kiderült, hogy ennek a projektnek köszönhetően sokkal rugalmasabban fogunk munkát vállalni Budapesttől távolabb is."}}

Korábban egy marhabőr nyújtózott a nappaliban, de elveszett a térben. Ide egy különleges méretű szőnyeget rendeltek Ildiék Törökországból, ami kijelölte a határokat. A mintázata sem véletlen: fontos volt a fehér vonal, valamint a kék szín visszaköszönése. A szekrénynek lábakat készíttettek egy lakatossal, a falra pedig részben OldiArt, részben máshol szerzett képeket választottak.

_pix3074.jpg

_pix3205.jpg

_pix3077.jpg

Előtte ilyen volt:

img_20190709_120214.jpg

img_20190709_120237.jpg

img_20190709_120308.jpg

A konyha és az étkező kapott egy visszafogott tapétát, a konyhasziget pedig faborítást. Itt a naturális és fehér felületek miatt egy elég bevállalós szőnyeget választottak, ami megbolondítja, izgalmassá teszi a lakásnak ezt a részét is. Az étkezőben látható ovális tükör a nagymamáé volt, így ehhez választottunk lerakóasztalt, ami méretben és színben végül tökéletesen egyezett.

_pix3125.jpg

_pix3101.jpg

_pix3311.jpg

_pix3169.jpg

_pix3537.jpg

A hálószoba egy külön világ, szólt a megrendelő javaslata, amit mi teljes mértékben ki is használtunk. A falipanelek megnyugtató színe és a virágos tapéta adta a szoba fő hangulatát, amit a lámpa és az éjjeliszekrények szalmaszíne tett megfelelő dimenzióba. Sokáig ment az agyalás, milyen képek lennének megfelelőek az ágy fölé, végül Ildi elkészítette két korábbi absztrakt grafikájának ide illő változatát.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

_pix3355.jpg

_pix3367.jpg

_pix3376.jpg

_pix3528.jpg

_pix3391.jpg

_pix3409.jpg

@expert{{name:"Ildikó", title:"belsőépítész és lakberendező", message:"A hálóban a falak újragondolása volt a legfontosabb feladat. Az első találkozáskor észrevettünk a megrendelőn egy zöld színű vászonnadrágot. A szín annyira szép volt, és a háziasszonyhoz illő, hogy a végére egyértelmű lett: ez a szín lesz a vezérfonal ebben a helyiségben. Amikor kikristályosodott, hogy falipanel és tapéta lesz a falakon, a nadrághoz igazítottuk a végső árnyalatokat."}}

Ha a hálószoba külön világ, a mosókonyha külön világegyetem. Régebben ez a helyiség épp olyan volt, mint minden mosókonyha: szűkös és elfeledésre ítélt. Mivel itt legtöbbször a háziasszony dolgozik, aki szeretett volna gondolni egy merészet, így  Ildi és Andris élménnyé tette az itt töltött perceket, órákat, így.

_pix3807.jpg

 

_pix3916.jpg

Ilyen volt:

img_20190709_120343-1.jpg

A gyerekszobák a tulajdonos kérésére natúr bútorokat kaptak, itt is találhatunk két OldiArt képet, egy kutyát és egy cápát is:

_pix3727.jpg

_pix3730.jpg

_pix3740.jpg

_pix3759.jpg

A vécé is kapott egy ízléses tapétát, megannyi hallal:

_pix3834.jpg

A fenti munka lakberendezésből és stylingból állt, némi szakipar igénybevételével: asztalos, lakatos, festő, tapétázó kellett, és egy kevés villanyszerelés a lámpakiállás áthelyezése miatt. Ha jók az alapok, egy lakásnál épp elég ennyi ahhoz, hogy valódi otthonná váljon, ami visszatükröz a benne élők saját stílusát, és amibe élmény hazaérkezni.

Az összes képről itt találtok galériát:

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Ildi festményei itt elérhetőek.

 

Utána képek: Molnár Alida / Pixelerie

Ha ilyen lakásod van, egy okos trükkel nyersz egy előszobát

Annabella és Tamás 2021 augusztus 12.

A 60-as, 70-es években épült lakásokban gyakran találkozunk keskeny előszobákkal, ahonnan jobbra és balra nyíló ajtók rejtik a szobákat. Ezekben az előszobákban nemhogy kényelmes lenne öltözködni, de ha a kabátokat a falra akasztjuk, még elhaladni is kihívás: áthaladás közben egy mozdulattal lesöpörnénk azt, ami rajta van. Nem beszélve arról, hogy szűkös, kényelmetlen érzés erre hazaérni.

eloszoba_atalakitas_elott.png

Egy ilyen folyosóra lehetetlenség akár csak előszobafalat rakni. Előfordul, hogy nincs mit tenni, mert a falak nem mozdíthatók, de van, hogy kompromisszumos megoldással mégiscsak teret nyerhetünk egy fogasnak és cipőtárolónak.

Lássuk. Ez a kiindulás, egy tipikus alaprajz:

 

1.jpeg

Egy olyan lakás alaprajza ez, ahová tanácsadásra hívtak minket, és közben már megtörtént a térnyerés nagy része.

2_1.jpeg

A terhet nem hordó válaszfalakat kivették, és elérték, hogy a lakás tágassá és fényessé váljon, azonban az előszoba kérdése továbbra sem lett megoldva. Mivel a tulajdonos szerette a kamráját, ráadásul ide tervezték be a kazánt is, a bejárattól jobbra eső ajtóhoz inkább nem nyúltak.

Pedig lehet!

A konzultáció során átbeszéltük, hogy mi mindet szeretne ott tárolni a tulajdonos, és rájöttünk, hogy számára egy kisebb alapterületű tárolóhelyiség is elegendő, azaz bátran csökkenthetjük a mélységét. Így a kamra falát fél méterrel beljebb helyeztük, a kamraajtó méretét minimálisra csökkentettük (75 centi széles szabványajtó) és az előszobával közös falon az étkező felé toltuk. Így nyertünk egy pici beugrót L alakú falfelülettel, ahol nemcsak a fogasok fértek el a kabátoknak, de két polc is a használatban lévő cipőknek. Így:

3.jpeg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

 

eloszoba_atalakitas_utan.png

eloszoba_falak_kivetele_utan.png

A beugró a tárolófunkció biztosításán kívül sikeresen feloldotta a belépő sikátorszerűségét is, és az étkező területén még egy kis komódnak is helyet nyertünk a sapkák, sálak és egyéb kiegészítők tárolásához.

Ha neked is ilyen lakásod van, jó hírt hozunk: nem kell feladni a kamrát, miközben könnyedén nyerhetsz teret az öltözködéshez, és megszűnik a klausztrofób érzés belépéskor.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Annabella és Tamás - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide

süti beállítások módosítása