Hogyan lesz egy másfél négyzetméteres lyukból egy fantasztikus fürdőszoba?

Tekla F 2022 október 11.

Tervezőnk, Tekla most alakítja ki a saját otthonát, amiről korábban már írtunk. Közben épül a ház, és elkészült a fürdőszoba is, ami talán a legizgalmasabb átalakuláson megy át az egész házban. Ebben a posztban lépésről lépésre végigkövethetitek a munkafolyamatokat, vele együtt átélhetitek a felújítás tulajdonosi lelkivilágát (ami mindig így alakul) - csüggedés, csüggedés, csüggedés, szívdobogás, öröm. Van tovább is, de arról később... Az alábbiakban Tekla posztját olvashatjátok, erről a fürdőről:

3a.jpg

Mikor megvettük a házat, a fürdőszoba 1,5 négyzetméteres volt, a zuhany olaszosan, az egész fürdőt kitöltötte. Szerettem volna, ha a fürdőszoba kertkapcsolatos, így a lakáson belüli helyzetén nem akartam változtatni.

Eredeti és tervezett alaprajz:

alapr.png

A hellyel spórolni kellett, így a használhatósági követelményeknek megfelelő minimális méreteket vettem figyelembe a fürdő hosszának meghatározásakor, ami az alábbi módon alakult: 80 cm a zuhanynak, 80 cm a WC-nek, 60 cm a mosdónak és 5 cm biztonsági ráhagyás. 

A zuhanyból nyíló ajtó egyenesen a kertbe vezet, ennek praktikus okai, hogy a kutya egyből mehet a zuhanyba, mielőtt sáros lábbal végig trappol a lakáson. Illetve nyáron, egy kinti zuhany élményét idézve, akár nyitott ajtónál is lehet zuhanyozni például napozás közben.

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

A törölközőszárító a zuhanyszettel szemközti falra került, itt már elég messze van ahhoz, hogy ne menjen a törölközőkre a víz. A vízóra a wc fölé került, mert mindenképp szerettem volna eltakarni, így ide egy polcot terveztem, amire raktam egy képet, hogy ne látszódjon a szervizajtó.

A tervezés után elkészítettem a látványterveket is a fürdőhöz.

1_3.png

Ezután végre belekezdtünk a felújításba.

A bejárati ajtót átraktuk a ház másik oldalára és a falnyílást befalaztuk.

2_2.png

A fürdő eredeti falát kivertük és kibővítettük. 

Mikor leszedtük a régi álmennyezetet, lejött vele együtt a stukatúra is, és rádöbbentünk, hogy a konyha és a fürdőszoba fölött a födém szerkezete elkorhadt pallókból és faágakból van összetákolva. Ez a része a háznak utólagosan lett hozzátoldva valamikor a 60-as években, úgy látszik elég alacsony költségvetésből.

3_1.png

Azt hiszem ez volt a lelki mélypontja a felújításnak, de nem adtuk fel, leszedtük a nádszőnyeget a plafonról, borzasztó munka volt, közben hullott a por az arcunka és majdnem megfulladtunk, így elengedhetetlen volt a speciális védőfelszerelés.

5_16.jpg

Miután végeztünk, egy ács megerősítette és helyrepofozta a födémet. Felkerült az álmennyezet tartóprofilja is. Megvolt a víz- és villanyszerelés, már csak a falakat kellett valahogy kiegyenesíteni.

6_20.jpg

A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak a gipszkarton tűnt, így egy nap alatt csodaszép egyenes falaink lettek.

received_935396957154696.jpeg

Mikor ezzel megvoltak, befejezték az álmennyezetet, felkerült egy réteg festék és jöhetett a burkolás.

7_10.jpg

Itt éreztük először, hogy egyszer talán be fogunk tudni költözni.

És végül elkészült a fürdőszobánk!

112.jpg

111.jpg

114.jpg

115.jpg

113.jpg

Egyébként ő nem örül annyira a kertből megoldható közvetlen fürdési lehetőségnek, mint én:

121.jpg

 

Kezdet, látványterv és végül a megvalósult fürdőszoba:

222.jpg

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Tekla - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.

Nyertest hirdetünk a MagNet Bankkal közös jótékonysági akciónkban

szucsadam 2022 szeptember 14.

Július végén hirdettük meg, hogy a MagNet Bankkal közösen jótékonysági akciót hirdetünk. Ebben az volt az érdekes, hogy az egész ügy nem is ennek indult, de egyszerűen ahogy haladtak a tárgyalások, a MagNet és az Én Menő Lakásom csapata is valahogy ebben látta a legjobb közös munkát. Segíteni másoknak.

Azóta rengeteg minden történt. Először is sokan jelentkeztek emailben, leírva azt, hogy milyen módon tudnánk jól elkölteni náluk ötmillió forintot. Csaba videója alatt is sokan kommenteltek, tippeket adva nekünk olyan szervezetekre, ahol a pénzhiány miatt esetleg épp egy ilyen segítség jönne jól. Végül egy 23 nevezőből álló listát néztünk át, és vizsgáltuk meg minden esetben, hogy hol lehet optimális a mi megjelenésünk.

A szavazatok alapján kialakult egy shortlist. Ebben a Hungária Általános Iskola és Kollégium hálószobái, a BMSZKI Rákosszeg park Családok Átmeneti Otthona, a dél-pesti régió hátrányos helyzetű gyerekeivel foglakozó Kompánia és a a feleslegessé vált értékek megfelelő helyre szállításával foglalkozó Adománytaxi is szerepelt. Bármelyiküknek szívesen segítettünk volna, ahogy a teljes lista valamennyi nevezője megérdemelné, hogy több pénzből gazdálkodva többet segíthessenek. Mégis kellett egy nyertes.

Végül arra jutottunk, hogy a nyertes a

BMSZKI Rákosszeg park Családok Átmeneti Otthona,

ahol egy használaton kívüli alagsori helyiségből varázsolunk valami olyat, ahol a családok otthonosabban érezhetik magukat életük egy olyan szakaszában, amikor minden segítségre szükségük van.

Ezenkívül kiderült, hogy a jótékonyság nagyon is ragadós. A projekt hírére több felajánlás is érkezett a felhasznált anyagokra és médiaeszközökre, valamint a kivitelezők közül is többen jelezték, hogy nem fogadnak el munkadíjat. 

magnet_logo_copy.png

Nemsokára jelentkezünk a részletekkel, egyúttal köszönjük a MagNet banknak, hogy beindította ezt a folyamatot, nagylelkű ajánlatuk dominóhatást indított el. A bank KAP programjában egyébként mindenkinek lesz lehetősége segíteni, aki most kimarad :)

Két hét alatt álmodtunk luxusszállodai lakosztályt ebből a kislakásból

szucsadam 2022 augusztus 03.

István egy 2015-ben már felújított, Airbnb-n kiadott lakásához hívott minket. A lakást kis büdzséből újították fel az öröklés után, és a bérbeadós oldalon sokszor „cozy” jelzővel illették a szállást, ami felér egy udvarias bírálattal. Valami legyen nagyszerű, semmint cozy, ugye. A cél: olyan legyen, mintha egy elegáns hotelben lennénk.

Nézzétek csak, ilyen lett:

_pix9179.jpg

És ilyen volt:

vvvletoltes.png

István azt a cikket olvasta az oldalon, amiben egy lakás élhető tereinek megnöveléséről írtunk. Arról, hogy miként lehet érzetre sokkal nagyobb a kis lakásunk, és miért érdemes ehhez szakértő segítséget hívni, és nem mindenből kicsit bepakolni. És a sok rózsadombi villára szakosodott belsőépítész mellett kihívott minket is, és végül megrendelte a terveket Ilditől és Andristól. 

A tervek elkészítése a kezdést követően két héten belül megvolt. Ez annak köszönhető, hogy István változtatás nélkül elfogadta a javaslatainkat.

_pix9276.jpg

_pix9211.jpg

_pix9140.jpg

_pix9329.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngMég több képet szeretnél látni a lakásról? Kövesd az Insta fiókunkat, ahol folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

A falon látható léces megoldástól, és a visszafogott, elegáns színektől a hálószoba olyan lett, mintha az idők kezdete óta itt és így állna, várva az itt lakókra. Itt sok bútor megmaradt a régi lakásból, ahogy menet közben szűkült a büdzsé, és a betervezett bútoroknak csak egy részét vásárolta meg a tulajdonos (eredetileg egy jóval nagyobb méretű, fekete-fehér képet, magas, kárpitozott fejtámlájú ágyat, új éjjeliszekrényeket terveztünk a hálószobába). De így is eléggé szembetűnő a változás. Semmi cozy!

A panelek a folyosón is folytatódnak, ezzel pedig az egész lakáson végiggyűrűzik az elegancia, amit egy karakteres padló tesz még feltűnőbbé. 

_pix9455.jpg

_pix9466.jpg

Az üveges gardróbajtók növelik a teret és a fényt, és végül belépünk ide:

_pix9429.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg. A lakásról több előtte-utána képet találhattok majd a következő hetekben.

A méregzöld konyha ötletét a tulajdonos szerencsére szintén azonnal elfogadta, ehhez egy bécsi IKEA-kört tettünk pluszban, de ezzel szerintünk egy nagyon szép hangsúlyt kapott ez a korábban kissé elhanyagolt helyiség.

Ilyen volt:

vvv13.jpg

István tudta, hogy velünk szeretne dolgozni, és tudta, mire vagyunk képesek. Részletesen elmondta, hogy mit szeretne, és közösen meghatároztuk a tervezés irányait. Amint azonban már ezt kiválasztottuk, szabad kezet kaptunk: István bízott abban, hogy a végeredmény csodás lesz. Könnyű volt vele dolgozni, és ez meg is látszott a folymaat időigényén: sokkal gyorsabban megkaphatták a kivitelezők a rajzokat, ami alapján dolgozhattak, a végeredmény pedig egy koherens, letisztult, szép lakás lett.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Tanácsadásban, lakásvásárlás előtti átnézésben is segítünk.

"utána" fotók: Molnár Alida

Jótékony akciót hirdet a MagNet Bank + Az Én Menő Lakásom, és a te segítséged is kell

szucsadam 2022 július 20.

Még tavaly kezdtünk el tárgyalni a MagNet bankkal, aki megkeresett minket, hogy csináljunk együtt valami jót. Amióta blogolunk, vagyis kábé tizenöt éve a MagNet bankhoz kötődő együttműködések mindig jók voltak, rögtön rábólintottunk, és elkezdtünk együtt gondolkozni.

Először abban maradtunk, hogy Az Én Menő Lakásom csapata tervezzen egy kisebb helyiséget, közösségi teret, szobát, kórtermet - a sor végtelen hosszan folytatható - egy arra rászoruló, fontos társadalmi munkát végző intézménynek, ők pedig kifizetik a tervezés díját. Korábban már írtunk arról, hogy a csapat mennyire szeret együtt dolgozni egy téren, amikor mindenki beleadja a saját ötleteit, és a végeredményben valahol mindenki benne van, így pedig a közös egység öröme érződik a művön. Legutóbb Csaba stúdióját hozta össze ilyen együttműködés keretében a csapat, ebből:

2_1.png

Ezt hoztuk létre:

2_16.jpg

Mi viszont arra gondoltunk, hogy lemondunk erről a megbízási díjról, hogy ne csak tervek legyenek, hanem meg is valósulhasson valami látványos!

Figyeljetek, látjátok a jótékonysági pingpongot? A MagNet Bank mindig is nagyon jó partner volt az ilyesmikben, ezért visszaütötte a labdát: megköszönték, és további támogatással toldották meg az eredeti összeget, így most már 5 millió forint áll a rendelkezésre. A tervezés, valamint a kivitelezés szervezése, tehát a mi részünk ebben a projektben ingyenes, a fenti összeg a szakmunkások anyag- és munkadíja lenne. 

Soknak tűnik, pedig ez körülbelül egy 50-80 négyzetméteres helyiség felújítására, kicsinosítására, menősítésére elég, és akkor is csak úgy, ha a szakik vagy építőipari vállalkozók is nagyon jó fejek lesznek.

Szóval.

Segítsetek megtalálni a megfelelő helyet, olyat keresünk, ami:

- valamilyen jó ügyet szolgáló intézménynek kell

- ez lehet egészségügy, oktatás, felzárkóztatás, bármilyen segítség

- a csapat részéről előnyben a gyerekekkel foglalkozó intézmények

- olyanok, amelyek valóban rászorulnak a segítségre

A tér lehet:

- közösségi szoba 

- játszószoba 

- váró 

- hálószoba 

- stb.

Egy, maximum két helyiség, főként Budapest és környéke, de megvizsgáljuk a vidéki lehetőségeket is, hátha ott is tudunk találni segítőket, szóval nincs kizárva.

A támogató, a MagNet Bank is jelöl majd három helyet, és végül a csapat fog választani mindebből egyet, egy olyat, ahol a legnagyobb változást tudjuk elérni a rendelkezésre álló lehetőségekből.

Na? Segítetek? Írjatok levelet az info kukac menolakasom.hu email-címre, a tárgy pedig legyen JÓTÉKONYSÁG. Egy hétig gyűjtjük az ötleteket.

Hivalkodó giccs vagy ízléses luxus? Drága lakást terveztünk a Bazilikánál

szucsadam 2022 április 09.

A lélegzetelállító luxus sok esetben öncélú és ízléstelen, mert a hivalkodás a célja. Másokra figyel, nem a luxus tulajdonosára, hiszen a luxus tulajdonosa bizonytalan saját magában, és visszajelzést vár másoktól.

Elismerést.

Drága dolgokat mindenki tud vásárolni, az nem nagy kunszt. Gyönyörű dolgokat vásárolni abból a célból, hogy a saját belső világunk kiterjesztésévé változtassák a lakásunkat: na az a nehezebb dió.

255460609_282072970512679_4433648496530167386_n.jpg

255184721_437080987864403_431027080986389493_n.jpg

256330473_471750954323554_8723138341029131411_n.jpg

Amikor megkerestek minket, hogy tervezzünk meg egy hosszú és keskeny alaprajzú lakást a Bazilika közelében, egy Ybl Miklós által tervezett épületben úgy, hogy hosszú távú kiadásra is alkalmas legyen, a célcsoportunk a banknegyed külföldi tisztviselői, éreztük, hogy ennél a munkánál nem az olcsón beszerezhető bútorok játszák majd a főszerepet.

A térrendezés, faldöntögetés után ennek megfelelően válogattunk a burkolatok és bútorok között, nem is beszélve a kortárs festményekről. Így lehetett, hogy rátaláltunk egy gyönyörű cserépkályhára, ami a valóságban még puritánabb volt…

256337130_316400030302966_8602233810445992375_n.jpg

256218685_363625438892792_3964766946996677950_n.jpg

…vagy épp a tojás alakú muránói lámpára, ami egy különleges eljárással készül, és a lélegzetelállításnak azt a finom és szépségben gyönyörködtető fajtáját valósítja meg, ami nem a vastag pénztárca reklámozásáról szól.

256675227_436318841175276_5216763951423843431_n.jpg

258382186_943453679603200_6069881013202169123_n.jpg

A 3D-s terveken látható csaknem minden bútordarab kapható kereskedelmi forgalomban, az íróasztal mondjuk pont egyedi darab lett volna.

257460367_276276594512386_7481360190780704218_n.jpg

Eszter, a lakás tervezője sokat gondolkozott a hálószobába szánt falképen. A kereskedelmi forgalomban kapható tapéták nem voltak megfelelőek, túl ismert vagy snassz képeket kínáltak, ráadásul csak növényeket ábrázoló képeket is kihúztuk a listáról, mert azok a képek gyorsan "kiürülnek", ha nincs rajtuk központi téma. Végül a nagy németalföldi múzeumok webszájtjainak köszönhetően találtunk rá a hatalmas felbontású, jól printelhető és jogdíjmentes letölthető képre, amik ekkora nyomtatásban is jól mutatnak, ráadásul témájuk, koncepciójuk is van. A királyi falkavadászat véresebb jeleneteit azért Eszter leretusálta a képről.

Egerek lakta tetőtérből - álomműterem hálóval

Tekla F 2022 március 02.

teto15.jpg

A legutóbb bemutatott terveinken láthattátok, hogyan kel életre nemsokára egy régi, lelakott, rossz elosztású lakóház. Egyetlen helyiség maradt ki abból a posztból, a tetőtér. Azért nem akkor írtam róla, mert ennek a munkának érdemes külön figyelmet szentelni. A tetőteret ugyanis ebben az épületben semmire sem használták.

Ami nagy hiba, de nem okoljuk az előző tulajdonosokat. Azt a tetőteret meglátva én sem gondoltam volna, hogy bármire jó lehet.

A tetőcserepek hiányosak voltak, a téglák között itt-ott becsillant a napfény. A tetődeszkákra szigetelésként földet hordtak, nagyon sok földet, ami ugyancsak nem a lakhatást szolgálta. 

teto1.jpg

teto2.jpg

Alulról is megbontottuk a födémet. A nád felett egerek tanyái, aprófelhalmozódott hulladékok kerültek elő, és a tartószerkezet stabilitása is (khm…) hagyott kívánnivalót maga után. Úgyhogy alulról-felülről bontottunk, és persze megerősítettünk.

teto3.jpg

Odafent szigeteltünk és burkoltunk, és miután lehordtuk a rengeteg földet, hajópadlót fektettünk le. 

teto4.jpg

A tetőt megbontottuk, négy tetőablakot építettünk be, így keltette életre a teret a fény.

Hogy mit lehetett ebből az öreg padlástérből létrehozni? Íme:

tetoter_1.jpg

tetoter_2.jpg

Mi minden elfér itt, igaz? Egy napos, jókedvű, kétszemélyes hálószoba, némi rakodótér és egy festősarok, egy (mini) aprócska műterem, ahol az itt lakó zavartalanul elvonulhat dolgozni. Ahogy látjátok, egy kis csap is kerül ide, ha a művész/művésznő inni szeretne vagy kimosná az ecseteket.

A hűtésről és fűtésről egy klíma gondoskodik.

Ezek a képek még a 3D-s tervek, hamarosan jelentkezünk a kész fotókkal is. 

untitled.jpgTekla az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül, tisztán együtt dolgozni valódi szakemberekkel. Mi máshogy dolgozunk, mint a piac legtöbb szereplője, mert azt gondoljuk, hogy így érdemes.

Álomotthon egy rossz állapotban lévő kertes házból

Tekla F 2022 február 20.

A budapesti agglomerációban még lehet olcsóbban házhoz jutni, persze ennek ára van. Ezek a házak általában nagyon lelakottak, szörnyű a térelosztásuk, mindent újra kell építeni, először fejben, aztán a valóságban is. Konténerek jönnek, konténerek mennek.

Ebben a házban például a szanaszét szabdalt terek, aprócska, sötét lyukak és egy olyan zuhanyzó okozott fejfájást, ami voltaképp megkívánta, hogy az itt élő a vécén ülve tusoljon. A kérdés, ami az első héten leginkább foglalkoztatott, ez volt:

Mekkora ajtót tudok betenni a kert felé, hogy még éppen ne dőljön össze a ház?

Végül a régi kamrát kiszabadítottuk, és ide került a bejárati ajtó. A lépcsőt, ami felette haladt, szintén cseréljük. 

00.jpg

01_vegleges.jpg

21_3.jpg

22_3.jpg

Korábban furcsamód a konyhából vezetett az emeletre a lépcső, a fenti 3D terveken látható, hogy mostantól majd befordul. A konyhából csak egy lőrésszerű ablakon keresztül pillanthatunk át ide, hogy a fény szabadon járhasson, és kevésbé legyen zárt a tér.

Egy normális méretű fürdőt is építünk, a fal áthelyezésével, tejüveges tolóajtóval, hogy még több fény jusson be a belső terekbe innen is. A fürdőszoba nem véletlenül ilyen fényes: mivel a tulajdonosok szeretnék a kertben szaladgáló kutyusok lábát minél egyszerűbben lemosni a lakásba dokkolás előtt, a zuhanyzóból egy ajtót nyitottunk a kert felé. Nem szokványos megoldás, pedig nagyon praktikus, és amiatt sem kell aggódni, hogy belátnak. A kert felől nem lehet.

Egy lakás, amiben én is boldogan éltem volna 20 évesen

Tekla F 2022 február 06.

Ezt a lakást a megbízóim felújítva vették, de teljesen üresen. Persze-persze, egy friss felújítás terhet vesz le a vevő válláról, de fontos tudni, hogy ilyenkor igazodni kell bizonyos adottságokhoz. Akárki újítja fel előttünk a megvásárolt lakást, mégiscsak terveznie kellett minimálisan, a víz- és az elektromos kiállások helye is képes megkötni a beköltözők kezeit. Vagy vésünk újra (NEEEE!!!), vagy falon kívül oldjuk meg, ha nem jó.

(Falon kívül oldottuk meg. Mindenki megnyugodhat.)

21_2.jpg

20_4.jpg

Mivel a lakásban egy fiatal lány él majd, így a stílust a bohém-etnic irányba céloztuk. Imádok vele dolgozni, mert én is szívesen éltem volna ebben a lakásban, amikor húsz éves voltam. Olyan, mintha magamnak tervezném.

A lakásban egy nem túl jó arányokkal bíró, hosszúkás szoba is található. Ide kellett elférnie egy étkezőnek, egy dolgozósaroknak és a nappalinak is. Na, itt két trükköt vetettünk be egyszerre.

11_4.jpg

10_6.jpg

Az egyik, hogy az étkezőt, ami a bejárathoz került, más színűre festjük, ezzel logikailag leválasztjuk a szobáról. A másik, hogy a két szín találkozásához körbe lécekkel egy „keretet” illesztünk a falra, ami alá elférnek kábelek. Így megoldottuk a problémát, hogy a tévékiállás eredetileg elég rossz helyen volt a szobában. És nem kellett vésni, hurrá!

A dolgozósarok az ablakhoz került, itt igény volt, hogy világos helyen legyen. Az ebédlőasztal kicsi, de kinyitható 120-asra, így alkalmanként nagyobb társaságot is vendégül láthat a tulajdonos. 

31_1.jpg

Lássuk a hálót. A lámpakiállás itt sem volt megfelelő, szerettük volna, hogy két olvasólámpa legyen, amik külön kapcsolhatóak. Ezt így tudjuk megoldani:

51.jpg

41.jpg

40.jpg

A konyhában is volt kihívás bőven. Itt az előző felújítást végzők elfelejtették betervezni a hűtőszekrényt, ami a kis méretek miatt egyébként is hatalmas kihívás. Az egyetlen hely, ami adta magát, a képen látható, de ide egy hagyományos hűtő nem lett volna megfelelő. Végül egy olyat választottunk, aminek kicsi a mélysége, így nem szűkíti össze nagyon a közlekedőt. A másik oldalon pedig az amúgy is térfoglaló falkiállást kiegészítjük a hűtő mélységére, itt polcok kapnak majd helyet.

61.jpg

60.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket.

71.jpg

Amint elkészül a lakás, fotókkal is jelentkezünk.

untitled.jpg

Tekla az Én Menő Lakásom tervezője. Keress minket, ha neked is van felújításra váró lakásod, és szeretnél átverések nélkül, tisztán együtt dolgozni valódi szakemberekkel. Mi máshogy dolgozunk, mint a piac legtöbb szereplője, mert azt gondoljuk, hogy így érdemes.

Miért egy sötét, lepattant szuterénen szerettünk legjobban dolgozni 2021-ben?

szucsadam 2021 december 31.

Mostanában elfelejtettünk hálásak lenni azért, amit hoz nekünk az élet. Legtöbbször panaszkodást hallunk magunk körül amiatt, amiket a napirenden lévő nehézségek okoztak nekünk. Pedig közben fontos, hogy észrevegyük azokat a részleteket, amik miatt szerettünk dolgozni, szórakozni, meg egyáltalán, élni.

Így mi most feltettük magunknak a kérdést, mit szerettünk 2021-ben a legjobban?

Persze nem szerettünk volna egyetlen ügyfelet vagy munkát kiemelni, hiszen mindenkinek más, és nyilván egynél több kedvenc pillanata volt az évben. Több mint 300 megkeresés érkezett hozzánk idén, és noha nem mindegyikük rendelt tőlünk tervezést vagy kivitelezést, szerencsére folyamatosan viselhető mennyiségű munkánk volt, senkit nem kellett visszautasítani azért, mert nem szeretnénk elhanyagolni.

Csapatszinten egyértelmű, melyik projekt volt a kedvencünk: Csaba stúdiója.

2_16.jpg

Ami így indult:

2_1.png

Ez volt az a felújítás, amin a csapat minden egyes tagja együtt dolgozott - ezért lett a kedvencünk. A hétköznapi gyakorlat ugyanis nálunk az, hogy az egyes tervezők egymással szakmai kérdésekben csak ritkán, legfeljebb egyes kérdéses feladatok ügyében egyeztetnek, de alapvetően egy ügyfél = egy tervező vagy tervezőpáros. Olyan, hogy mindenki kivonul egy felújítás helyszínére, és mindenki együtt ötletel, és egy ötletre azonnal érkezik a többiek reflexiója, eddig alig volt.

a.jpg

_pix9775.jpg

_pix9495.jpg

_pix9404.jpg

_pix9300-1.jpg

A csapattagok jobban összecsiszolódtak, mint korábban bármikor. Mert szervezhetünk mi magunknak kerti partikat - szerveztünk -, az sosem olyan, mint elégedetten bámulni a közös munka gyümölcsét. Állni a kész mű közepén, az elkészült stúdióban és egyenként emlékezni, melyik részlet kinek az ötlete volt, kinek a festménye lóg a falon, és miként egyeztünk meg abban, mi a legmegfelelőbb megoldás az egyes pontokra.

A végeredmény szemet gyönyörködtető lett, ahol jó dolgozni és alkotni. Jó összeülni és csak beszélgetni is - a Menőtalinak nevezett csapat-összejöveteleink közül volt már olyan, amit ott tartottunk. Kicsit mindenkié, hiszen mindenki munkája benne van, persze leginkább azért mégiscsak Csabáé.

12_1_lamellak.jpg

5_1-1.jpeg

6_1.jpeg

Persze az év rengeteg más kihívásból is állt, amivel a tervezők és a kivitelezők szembesültek.

Annabellának és Tamásnak sok előző évről áthúzódó projektje is volt, sőt tavalyelőttről elhúzódó kivitelezés is akadt (neeeem mi voltunk a kivitelezők, a megrendelő csak tervet kért!). Annabella szereti a kisebb tanácsadásokat, tervezéseket, szívesen vállalta el lakásrészek átalakítását, és rengeteg tanácsadáson volt túl - személyesen és online. Az egyik kedvenc feladata idén egy korlát kitalálása volt, amit egy olyan keskeny lépcsőhöz kellett kitalálni, aminek az útjába egy elmozdíthatatlan gépészeti doboz is belenyúlt. Külön posztban foglalkozunk majd vele.

Eszter is csodás otthonokat valósított meg, a tőle elvárt tűéles odafigyeléssel, maximalizmussal. Eszter olyannyira nem elégszik meg a 99,9%-os megoldásokkal, hogy sajnos mindig időzavarban van, így előfordul, hogy mi is egy-két évet (!!!) várunk arra, hogy elkészüljön egy-egy lakásának fotóretusálásával. Amíg nem retusálja meg - maga, másnak nem engedi -, addig senki nem láthatja az alkotásait. Igazi művészlélek, de aki ezt el tudja fogadni, azzal csodákat művel.

Ildi és Andris idei két legnagyobb projektje magazinokban is megjelent. Mindkét esetben csodás megrendelőkről számoltak be, akikkel végig partnerként tudtak együtt dolgozni, így a végeredményre mindannyian együtt voltak nagyon büszkék. És persze mi is, hiszen az általuk megvalósított finom egyensúly annyira szembeötlő és mutatós, stílusuk olyannyira letisztult, hogy a szemüveget levéve is azonnal tudjuk, ha egy általuk készített tervet látunk. Még öt folyamatban lévő munkájuk maradt 2022-re, amiből januárban elkészül az egyik, már nagyon várjuk mindannyian.

Tekla hét nagy projektet vitt 2021-ben, meg még vagy száz kisebbet. Ő is fest, ahogy Ildi is, így neki ezek a megrendelések is hozzáadódnak a lakberendezéshez és belsőépítészethez. Tekla a csapat legújabb és legfiatalabb tagja, de mára elmondhatjuk, hogy megismertük a tehetségét és az egyedi, semmi másra nem hasonlító stílusát. Odaadása a feladat számára teljes: képes 20 évesnek tervezni, mert megtalálja magában a 20 évest, képes Andrássy úti luxusotthonban alkotni, mert érti, mi lenne ott lélegzetelállító. Amikor meghitt otthon kell, a meghittség könnyet csal a szembe.

Misi pedig megvalósította a terveket, ha lehetett, úgy, ahogy a terven volt. Sokan azt mondják, ez könnyű feladat, pedig sok esetben szinte lehetetlen. Volt, hogy flottul mentek a dolgok, de volt, hogy egy-két hétig minden nap kiesett egy csontváz valamelyik építkezésen a szekrényből, és kiderült, hogy valamit nem lehet úgy megvalósítani, ahogy először akarták. Ilyenkor különösen nehéz a végrehajtó élete, hiszen sokszor kész tervmódosítások nélkül, szóban egyeztetve kell módosítani egy rakás részleten, egy olyan piacon, ahol egyre kevesebb a jó szakember, és egyre nagyobb a nyomás.

Köszönjük mindannyiuknak a csodás 2021-es évet és azt az örömöt, amit a megrendelőink élvezhetnek sok-sok évig, a következő nagy felújításig.

"Utána" fotók: Molnár Alida

Másfél szobás teljes bebútorozása egymillió forint alatt? Nem lehetetlen!

szucsadam 2021 november 14.

Sokan vásárolnak lakást abból a célból, hogy kiadják. A kiadás lehet rövid- és hosszútávú, előbbi esetében a bútorokkal és a burkolatokkal le kell nyűgözni a hazánkba látogató turistákat, hogy már a fotók alapján is ránk essen a választásuk. Nem egy Airbnb-s lakást terveztünk az évek során, néhány példát itt találtok.

A hosszútávú kiadásnál a cél egészen más. Itt a lakás műszaki minőségének emelésén és a térrendezésen túl a lakberendezés arról szól, hogy legyenek alapvető, megfelelő új bútorok, amik nem a formatervezés csimborasszói, nem a termékdizájn ékkövei, de viszonylag alacsony áron mégiscsak lehet velük valamiféle arculatot adni a lakásnak.

A kérdés, ami felmerült bennünk: vajon sikerülne bebútorozni egy másfél szobás lakást egymillió forint alatt? Megkerestük a választ, hogy nektek már ne kelljen. 

Ebbe a büdzsébe nem tartozik bele a konyhabútor (ami ugye önmagában könnyen lehet egymillió forint), fürdőszobai ezmegaz, csak a bútorok, a dekor, és a világítás. De így is kihívás lehet egy ilyen munka. 

Íme a lakás:

unknown.jpeg

3d_nezet_2.jpg

3d_nezet_7.jpg

3d_nezet_8.jpg

Ha pedig azt gondolnátok, hogy ilyen feladatra nem tudunk összeállítani egy gusztusos moodboardot, tévedtek:

515_moodboard_nappali.jpg

515_moodboard_osszkep.jpg

ke_pernyo_foto_2020-10-27_11_45_29.pngElindítottuk a Menőlakásom Insta fiókot, ahol sok képet osztunk meg, és folyamatában láthatjátok a készülő projektjeinket. Kövessetek ott is.

Lássuk a tételeket, azok elérhetőségét és az árakat (a linkek és az árak három héttel ezelőttiek, az idő bármikor felülírhatja őket):

kanapé - ágyazható
http://alphabutor.hu/karpitozott-butor-valasztek/sarokgarnitura-valasztek/berg-agyazhato-sarokkanape
149.900

szőnyeg
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stockholm-szonyeg-sikszoevoett-kezzel-keszuelt-csikos-fekete-toertfeher-80104862/
54.990

Fotel
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bingsta-fotel-vissle-soetetsarga-kabusa-soetetsarga-40455649/
39.990 -

dekoráció hálószoba
https://www.etsy.com/listing/904927597/modern-colorful-printable-wall-art-large?ref=shop_home_active_3
8.000 -

függöny sötétítő 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/annakajsa-soetetitofueggoeny-1-par-szuerke-00390240/
19.900 -

függöny áttetsző 1 pár
https://www.ikea.com/hu/hu/p/teresia-attetszo-fueggoeny-1-par-feher-50232333/
2.690 -

bárszék 2db
https://www.ikea.com/hu/hu/p/stig-barszek-hattamla-fekete-fekete-30498418/
9.980 -

dohányzóasztal 1
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-48x85-feher-tolgy
16.500 -

dohányzóasztal 2 párban vannak!
https://jysk.hu/nappali/kis-dohanyzoasztal/dohanyzoasztal-lejre-60x120-feher-tolgy
22.500 -

ágy
https://www.ikea.com/hu/hu/p/bjoerksnaes-agykeret-nyir-luroey-s49247566/
118.900 -

ágy mellé éjjeli szekrény 2X
https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-ilbro-1-fiokos-natur
29.800 -

https://jysk.hu/haloszoba/ejjeliszekrenyek/ejjeliszekreny-dalby-1-fiokos-tolgy
50.000 -

matrac
https://www.ikea.com/hu/hu/p/hoevag-zsakrugos-matrac-kemeny-sszuerke-10244516/
74.990 -

párna bojtos bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0857961004.html
5.995 -

párna fekete-fehér
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0950484001.html
5.995 -

párna kör sárga bársony
https://www2.hm.com/hu_hu/productpage.0695353006.html
5.995 -

párna ff a fotelbe
https://www.bonami.hu/p/zig-zag-fekete-feher-parnahuzat-40-x-60-cm-welovebeds
6.999 -

képkeret háló 2db natúr
https://jysk.hu/lakberendezes/dekoracio/kepkeretek/kepkeret-tord-50x70-fa
12.980 -

dekoráció nappaliba
https://www.etsy.com/listing/731196454/set-of-2-abstract-printable-art-for?ref=shop_home_active_57
8.000 -

TV szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/besta-tv-allvany-ajtokkal-feher-lappviken-feher-s89330691/
45.990 -

Előszoba szekrény
https://www.ikea.com/hu/hu/p/pinnig-fogas-cipotarolo-paddal-fekete-20329789/
34.990 -

ágynemű 2X
https://www.ikea.com/hu/hu/p/sanglaerka-agynemuhuzat-garnitura-csikos-kek-feher-70426957/
6.980 -

étkezőasztal
http://www.vakumdesign.hu/asztal/etkezo/munin-etkezoasztal-kor
53.900 -

étkezőszék 4db
http://www.vakumdesign.hu/ulobutor/szekek/siesta-mila-szek
79.600 - 

Összesen 865.564 Ft

A végösszeg a kalkuláció készítésénél 865.564 forint volt. A bútorokat és kiegészítőket hatféle helyről szereztük be. Szóval ne csüggedjetek, egy kis munkával elég jó összeállításokat lehet találni az áruházakban, amivel berendezhető egy kiadásra szánt lakás úgy, hogy újnak, frissnek és otthonosnak, jó ízléssel berendezettnek fog tűnni. Akik pedig ilyen lakást néznek meg, sokkal nagyobb kedvvel fogják kivenni azt, hiszen a környezet színei és formái sokkal jobban meghatározzák a gondolatainkat, mint azt gondolnánk.

untitled.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, keress minket, kattints ide. Részletesen leírjuk, hogy tudunk segíteni neked abban, hogy megvalósítsd álomotthonodat.

süti beállítások módosítása