Ildikóval pont egy éve kezdtünk el levelezni arról, hogy bemutatnánk a lakását a blogon, mert a beküldött képek alapján szuper kis kéglit rendeztek be maguknak a Hunyadi tér környékén. De nemcsak nekem tetszett, hanem a külföldi vendégeknek is, az Airbnb-n ugyanis olyan jó foglaltsággal működnek, hogy szinte alig lehetett szabad időpontot találni, amikor nem kellett brit, vagy francia turisták közt alkalmatlankodni a fényképezőmmel (apropó: ha van neked is menő lakásod, és szerepelnél a sorozatba, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre).

Most viszont összejött végre a találkozó, becserkésztük a lakást.

Ami egyszerűen szenzációs helyen van, a Hunyadi tér Budapest egyik legszínesebb, legizgalmasabb környéke, ami úgy lerobbant, hogy közben szerethető, úgy külváros, hogy közben belváros, úgy van tele mindenféle emberrel, hogy mégis be mersz merészkedni sötétedés után is. És ott van a szuper piac, aminek megint csak semmihez sem hasonlítható a hangulata, a sarkon meg a Kerkyra ételbár, akik olyan gyrosszendvicset készítenek, mint senki a városban.

Szóval a lakás: Ildikó apránként kezdte el átalakítani, először a fürdőt és a konyhát fejezte be, jó tíz éve, ami meg is látszik, ez a rész kevésbé fancy, mint a többi. Mármint a többi, ami a nappali, és ami tényleg hihetetlenül jó lett.

Értitek, innen indultunk:

És ide jutottunk:

Amikor Ildikó kiköltözött innen férjével, Andrissal, elhatározták, hogy befektetési céllal megtartják a lakást, és ennek megfelelően kezdik el pimpelni. És tök jól haladtak: apránként, de lefestették a hatalmas, nagy belmagasságú szobát, aztán a parketta is fehér lett, szerintem megtalálták a létező legjobb szőnyeget, amit ehhez az összeállításhoz lehetett, raklapokra készítettek egy ágyat, aminek a fejrészénél egy falmintában vezették el a lámpák kábeleit, vettek néhány ikeás bútort, majd ezeket ellensúlyozandó néhány régebbi lomot, amik fantasztikusan mutatnak egymás mellett, mert a kégli egyszerre tűnik modernnek, praktikusnak és mindenféle családi történetekkel átszőtt otthonnak.

Nézzétek meg az összes képet a galériában (fotó: Tuba Zoltán) :

A legjobban persze a fotel tetszett, az világbajnok!

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Én menő lakásom projektet, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Atillát is. És megnézheted az esettanulmányokat is, ami alapján nagyjából kiszámíthatod, hogy mennyibe kerülne neked a felújítás.

Atilláról már írtunk, ő készítette azt a szuper ikerlakást a belvárosban nevetséges ötvenvalahány négyzetméterből.

Igen, két lakást, ötvenvalahány négyzetméterből.

Két tágas lakást.

Atilla azóta is óriási ötletességgel alakítja át a kis, szűkös tereket szellős otthonokká, tagja az Én menő lakásom csapatának is, ahol különféle stílusban alkotó belsőépítészek tesznek csodát a budapesti lakásokkal.

Na most akkor képzelhetitek, mi történik, amikor megkap egy 24 négyzetméteres teret, hogy kedvére játsszon vele. Na jó, nem kedvére, mert megrendelői oldalon elvárás volt, hogy a lakás alkalmas legyen a kiadásra, és a tulajdonos azt is szerette volna, ha minél több visszaköszön a hotelekben megszokott kényelemből és funkcióból.

A kiindulási alap elég problémás volt:

A végeredmény viszont olyan lett, mint egy extrém módon ötletes és szerethető hotelszoba.

Mindennek az alapja a praktikum, a bútorokat és a falakat úgy mérték ki, hogy több vendégnek is jusson hely, a lámpák kialakításánál figyelembe vették, hogy valaki itt majd dolgozni akar, más meg inkább bujálkodni, az asztalt úgy helyezték el, hogy közel legyen a konyhához, de a tévére is rá lehessen látni, ha valaki laptopon dolgozna rajta. 

És vannak titkos trükkök is, például az álmennyezet, ami lehetővé tette, hogy számos, a vendéget nem érdeklő gépészetet úgy lehessen elrejteni, hogy az ne foglaljon helyet a lakásból. Nézzük csak meg a fürdőt, ami tágasnak tűnik, nagyok a terek, de ez annak is köszönhető, hogy a bojler a mennyezet fölött van és nem foglal helyet szemmagasságban.

De hasonló példákkal tele van a lakás, nagyon sokszor egy váratlanul felbukkanó és elbonthatatlan közmű határozta meg a belsőépítészet irányát és adott funkciót egy elsőre komolyabb szerep nélküli falnak (lett például fogasfülke egy gázcső miatt, stb.). És persze folyamatosan odafigyeltek a térérzet növelésére is, erre szolgál például az ajtóval szemben elhelyezett tükör, amitől belépéskor világosnak érzed a földszinti, tehát alapvetően sötét lakást, máskor meg a ritmus kapott nagy szerepet, például az összeillő tapéta és ágytakaró megtalálásában (illetve legyártatásában).

A végeredmény: tökéletesen rá lehet ismerni Atilla stílusára, aminek köszönhetően pont annyival lett személyesebb a lakás egy hotelszobánál, hogy attól szerethető legyen, de a projekt semmit sem vesztett a praktikumból. Mindezt négymillió forintból hozták ki, tokkal-vonóval. 

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Én menő lakásom projektet, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Atillát is. És megnézheted az esettanulmányokat is, ami alapján nagyjából kiszámíthatod, hogy mennyibe kerülne neked a felújítás.

És ha neked is menő lakásod van, alig várjuk, hogy a sorozatunkban bemutathassuk. Küldj levelet erre a mailcímre, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Kajdócsi Jenő otthonáról akkor hallottam először, amikor a lányánál, Eszternél jártam, aki egy szuper lakást rendezett be magának Pesten, a Barát utcában, ami egészen varázslatos része a városnak: egy kis Buda az egyébként elég romos Blaha közelében.

Eszter lakása ötletes, szerethető, úgyhogy nem csoda, hogy felkaptam a fejem, amikor szólt, hogy tud egy legalább ugyanolyan jót: a szülei lakását, amit apukája tervezett. Aztán elkezdtük nézegetni a képeket a laptopján, és el sem hittem, hogy ennyire menő hely is épülhet Budapesten.

A Moszkva tér mellett.

Amikor múlt héten mentem lakásnézőbe, körülbelül hasonló döbbenetcunamin mentem keresztül, mint amikor tavaly ősszel Eszternél jártam: eleinte gyanakodtam a környék miatt, főleg, mert tudjuk, hogy néz most ki a Moszkva, aztán befordultam egyetlen mellékutcát, és hirtelen egy tök másik világban találtam magam: Jenő otthonához a Városmajoron keresztül lehet bejutni és ha ritkán sétálsz erre, el sem hiszed, hogy egyetlen utcányira vagy Budapest egyik legzajosabb és egyik legnagyobb forgalmú terétől:

Aztán belépsz a lépcsőházba, aminek a liftje csak a földszinten és a legfelső emeleten áll meg, ott, ahol Kajdócsi Jenő egy galamb lakta padlástérből alakított ki új otthont magának, és leesik az állad.

A tetőt megemelték, de nem nagyon, így is elég magasról indult és meredeken emelkedik ahhoz, hogy még a legalacsonyabb ponton is csak fejmagasság fölött dőljön be, középen meg szerintem vagy nyolc méterrel húzódik a padló fölött: óriási a tér, ilyet tényleg nagyon ritkán látsz, amit tovább fokoznak a középen elhelyezett bevilágítók, ezeken át ömlik be a fény.

Annabelláék a belvárosban kerestek valami olcsó, normális méretű lakást: ezekből a feltételekből következett, hogy csak valami élhetetlen rom jöhet szóba. Hosszú kutatás után meg is találták álmaik lakását, ami valamivel nyomorúságosabban nézett ki, mint egy észak-koreai szennyvíztelep:

A lakás egyébként szenzációs helyen volt, a Kammermayer tér közelében, amit mindenki a Gerlóczyról ismer, nekem sok más okból is ez a kedvenc környékem Budapesten, ráadásul a luk abból az udvarban nyílt, amiről már írtam nektek néhány éve, annyira megtetszett a dzsungelszerű hangulata.

Szóval: van egy lepratelepszerű, 41 négyzetméteres rom tízmillióért. Mit teszel?

A: leöntöd benzinnel, felgyújtod és elrohansz
B: belsőépítész vagy és azonnal megörülsz a játéklehetőségeknek, amiket a lakás kínál.

A fenti kép alapján és nem gondoltam volna, hogy bármit lehet vele kezdeni, de a lakberendezőként is dolgozó Annabella és építésszervezőként dolgozó férje belevágtak a munkába, és a végeredmény valami egészen szenzációs lett.

Nézzétek csak a galériában a képeket:

Fotók innen.

A sarokpontok:

- bátran szétvertek, átalakítottak mindent, falakat mozgattak át, építettek fel, ajtókat falaztak be és nyitottak, a végeredmény szinte semmiben sem emlékeztet a kiindulási alapra

- fantasztikusan jó arányban vegyítették a különböző forrásból származó bútorokat: annyira ügyesen egészíti ki egymást az olcsó IKEA és a bontásból kinyert szintén olcsó ajtó, bútor, ősi rom, hogy a végeredmény se nem kommersz, se nem ósdi és se nem blóvli, hanem egyszerre praktikus, letisztult és hangulatos és drágának tűnő.

- mindezt kiegészítették olyan remek ötletek, mint a vasrúdba és lépcsőkbe épített világítás, és így tovább.

A végeredmény egy gyönyörű, hangulatos, szerethető lakás, amire nem is költöttek vészesen sokat. Annabella az ötleteivel rengeteget spórolt,  ráadásul a lakberendezőként kialakított végeredmény össze sem hasonlítható azzal, ha magunktól estünk volna neki a feladatnak. Én csak kifestettem volna. Ők nem:

És akkor a matek: a 41 négyzetméteres lakás a belváros közepén 10 millióba került, erre költöttek még 6,5 milliót, de ebbe nemcsak a felújítás, hanem már a bútorok, berendezési tárgyak, konyhai eszközök is belefértek. Ez a felújítási ár négyzetméterenként 150 ezer forintot jelent, ami nem extrém magas ahhoz képest, hogy egy teljesen berendezett lakás lett a projekt vége, dugóhúzóval, meg mindennel, ahhoz képest meg végképp nem, hogy összességében 16,5 millióért garázst kapsz a környéken, nem egy gyönyörű, szerethető otthont.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Annabellát is.

És ha neked is menő lakásod van, alig várjuk, hogy a sorozatunkban bemutathassuk. Küldj levelet erre a mailcímre, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Eszter eredetileg nem is belsőépítészettel foglalkozott, a Képzőművészeti Egyetem alkalmazott grafika szakán végzett, aztán egyszer szívességből berendezett egy lakást, majd még egyet, és azóta abba se bírja hagyni.

Amikor megtalálta ezt az Andrássy úti ingatlant, egyből beleszeretett: sötét volt, rossz kialakítású, és Eszter ugrik az ilyesmire, mert innen szép nyerni:

Szinte mindenhez hozzányúlt, lekapartatta a plafonról a vakolatot, hogy előkerüljenek a gyönyörű, téglás boltívek, elkezdett játszani a színekkel, előszeretettel alkalmazott olyan anyagokat, mint a nyers fa, a fém és a drót.

Mondom, mik a kedvenceim: a nyers tégla mennyezettől elájulsz:

A kis alvószoba, ami a nagy belmagasság miatt teljes értékű galériáról érhető el, és aminek az egyik ablaka a konyhatérbe nyílik annyira szerethető zug, hogy máshol még nem is nagyon láttam ilyet:

A hatalmas ablakon át megvilágított modern fürdőszoba:

A konyhába fellógatott edénytartó polc, mellette a retro izzókkal zseniálisak:

De persze az egész lakásnak szuper a hangulata:

Viszont az, amit a lichthoffal műveltek, külön dimenzió: itt is lecsupaszították a falat, dísztéglákat helyeztek el, máshova lambériaszerűséget, felülre meg fagerendák kerültek: általában használhatatlan az ilyen világító udvar, ebben az Andrássy úti lakásban viszont úgy érzed, mintha saját kerted lenne. Fogalmam sincs, milyen apró trükkökkel érte el Eszter, de ebben az udvarban én grillezni szeretnék nyaranta (egyébként szoktak is):

A végeredmény hihetetlen: a tipikus, sötét, élhetetlen, rossz térből a képzőművészettel indító, most már belsőépítészettel foglalkozó Eszter olyan lakást varázsolt, amiben jó élni.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Esztert is.

Az összes kép egy galériában, előtte-utána képekkel, ahogy illik:

Ha neked is menő lakásod van, alig várjuk, hogy a sorozatunkban bemutathassuk. Küldj levelet erre a mailcímre, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Péter és Katica lakása nem önmagában és nem extrém módon menő, hanem a körülmények ismeretében. A kégli persze nagyon otthonos, szerethető, ami szinte hihetetlen, hiszen 27 négyzetméteres az egész, és ezzel már el is jutottunk a körülményekig:

- 27 négyzetméteres az egész (déjà vu)
- galériával is csak 40
- az 1886-ban épült ház eléggé leélt
- alig 5,8 millió forintért vásárolták a lakást
- összesen csak 2,2 millió forintot költöttek rá

= egy külvárosi panellakás áráért rendeztek be egy hangulatos belvárosit a Horánszky utcában.

Itt:

A ház tényleg elég katasztrofális állapotban van, de szenzációsak a lehetőségek. A lenti képen Péter például a különleges lépcsőházi blokkot mutatja az emeleten:

Közben a belső udvarban már gyűlik a tégla, ugyanis a lakók közös erővel tervezgetik felújítani a közösségi tereket:

Annak a mázlistának ott a bal felső sarokban meg tényleg van egy faháza:

És van belső udvar is, amit meg zöldterületté alakítanának, kipofozzák a szalonnasütőt, a fél környék hozzájuk fog járni piknikezni, ha befejezik a munkát:

Péter és Katica lakása egyébként tipikus belvárosi katasztrófa volt rossz térkihasználással, szűk, apróra szabdalt terekkel, értelmetlenül apró galériával:

Aztán szétvertek mindent és kezdték elölről.

Jó, hogy a szokásosnál nagyobb galériát építettek, így ott nemcsak a hálónak, hanem egy normális méretű gardróbnak is jutott hely. Odalent már jobban kellett játszani a térrel, végül megoldották, a fürdő pont elég, a konyha a lépcső miatt a mosogatónál szűknek tűnik, de kipróbáltam, bőven el lehet férni és a nappali is megfelel a célnak. És közben ott vannak a függőlegesen és vízszintesen is visszaköszönő egyenes vonalat a tévészekrény hátlapjától a galéria vízszintesén keresztül addig a szupermenő függőleges zöld falig, ami a lépcsőt választja le.

Itt az előtte-utána galéria:

Néhány jó ötlettel sikerült egy nagyon jópofa, szerethető lakást készíteni, méghozzá abszolút megfizethető módon. Taps!

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

Atilla és Fanni nemrég tértek haza Svájcból, és mivel Atilla építészettel foglalkozik, pillanatok alatt eldöntötték, hogy vásárolnak befektetési céllal egy ingatlant és azt úgy berendezik, hogy kettő lesz belőle.

Nem viccelek: volt egy közepes méretű, leromlott állapotú lakás a Dob utcában:

Aztán addig játszottak a falakkal, amíg két kisebb, de jól használható, szeparált tér lett belőle. Ez azért jó, mert egyszerre két albérlőnek is ki lehet adni a lakást, a nehézséget viszont az okozta, hogy az eleve nem nagy, ötvenvalahány négyzetméteres térbe két konyhát, két fürdőt, két nappalit és két hálót kellett bezsúfolni.

Innen szép.

Fanninak és Attilának azonban sikerült. A lakásnak egy közös bejárata van, szemben vele a beépített szekrény, ami találkozási pont is lehet a lakóknak, és az összes gépészet is itt kapott helyet, ezeken osztozik a két lakás, mert ha bojlerből, mosógépből, vasalóból, vasalódeszkából, porszívóból, szárítóból, felmosóból és létrából is kettőt vettek volna, hamar elfogyott volna a tér. Meg értelme se lett volna, mert a vasalás például nem egy egész napos tevékenység.

A két lakás hangulata hasonló, az elrendezés azonban különbözik. A balra nyílónak kisebb az alapterülete:

A jobboldali valamivel nagyobb, és ennek még galériája is van:

Ahogy írtam, a hangulat tök hasonló, sztenderd ikeás bútorokkal rendezték be a lakást, amivel nincs egyébként semmi baj, főleg, hogy a textíliákkal, szőnyegekkel, tapétákkal sikerült egyedi hangulatot kialakítani. Vagyis otthonosat.

Egyik lakás sem tűnik kicsinek, vagy kényelmetlennek, függetlenül attól, hogy ezek elfelezett otthonok, ráadásul funkcionálisak is, egyedül talán a fürdő tűnik egy kicsit szűkösnek, de egy, maximum két embernek azért bőven elég a tér. A zuhanyzó akár egyszerre kettőnek is.

A lakás 13,5 millióba került, a felújítás tokkal-vonóval mindkét lakrészre bútorokkal, eszközökkel együtt 7 millióba.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. Atillát is.

Egészen szürreális élmény volt eljutni a Barát utcai lakásig, mert a Barát utcán kellett végigsétálni.

Mutatom műholdon, hol van:

Azt is, hogy mi van hozzá közel:

És végül, így néz ki:

Mintha Újlipótvárosban sétálgatnál, vagy egy hangulatos vidéki kisvárosban, olyan szép, békés, a környezetétől mindenben különböző utca ez kalapossal, retró cukrászdával, hogy ott állsz a közepén, és aki azt állítja, hogy három percre vagy a Blahától, azt felpofozod:

Ez az új kedvenc utcám Budapesten, egyszer visszamegyek nappal is, hátha úgy lelepleződik a csalás, és kiderül, hogy csak valami spéci fényjátéktól ilyen meghitt az utca (egyeztettem a szakértőmmel: nem derül ki).

A lakás az építészcsaládba beleszületett Kajdócsi Eszteré, aki évekkel ezelőtt újította fel ezt a lakást úgy, hogy lényegében a földig rombolt benne mindent:

Hogy néhány évvel később is így tudjon neki örülni a vőlegényével:

Áthelyezte az ajtókat, falakat, szobákat, eltakarta a mérőórákat és körbejárható szekrényrendszert alakított ki a kéménycső körül. A lakás nagyon szellős lett, ajtók csak a bejáraton, a vécén és a fürdőn vannak, na de milyenek:

A földtől plafonig érő falapok fantasztikusan jók, ezek voltak a kedvenceim a lakásban, a fürdőszobára vágott átlátszatlan ablak miatt, amin napközben akadálytalanul hatol át a nappaliból érkező természetes fény, meg kimondottan irigy voltam:

A lakásban van egy rakás jó ötlet, például, hogy mindenhol ugyanaz a fa burkolat köszön vissza:

A nappali falából kialakított, spéci burkolatú izé, ami egyben a fényt is szolgáltatja este (nincs csillár):

Vagy a teraszra kialakított, felhajtható kis ülőke-asztal-kombó, ami pont elég egy kétszemélyes reggelihez, de pillanatok alatt eltüntethető, ha nincs rá szükség:

Szerethető, jó arányú lakás ez egy különleges utcában.

A fotókat Gács Tamás készítette.

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

István nem is ide akart költözni: eredetileg Újlipótvárosban keresett lakást, de ott csak olyanokat talált, amikben hosszúkás a nappali. Minél nagyobb, annál csőszerűbb, mert a környéken általában csak egy dimenzióban növelték az építtetők a szobák terét (true story, nálunk pont ez van).

Aztán egészen véletlenül eltévedt a Batthyányi tér környékére, és belefutott egy őrülten jó elosztású, tágas bauhaus lakásba. A ház 1937-ben épült és azóta nem is nagyon nyúltak a homlokzathoz, a bombák is elkerülték, szóval jó állapotban vészelte át ezt a közel nyolcvan évet.

A lakás persze romos volt, a néni, akitől megvették, évtizedek óta nem költött komoly felújításra, a vécébe meg egy állólámpát is nehéz lett volna berakni, olyan apróra méretezték, hülye helyen voltak ajtók, szóval akadt benne logikátlanság bőven, de már ekkor látszott rajta, hogy kiváló alapanyag: tágas, szellős szobák, körbejárható alaprajz, remek kilátás, minimális változtatásokkal tökéletessé tehető felépítés.

Volt, ahol komolyabban beavatkoztak: a régi cselédszoba-konyha-kamra-kombóból egy nagyobb gyerekszobát csináltak, a konyhát átvitték a nappaliba, megnöveltél a wc méretét, de egyébként nem bántották a lakást, megtartották az eredeti ablakokat, ajtókat. És felszedték ugyan a régi parkettát, de a talaj elrendezése után vissza is tették, szóval most nemcsak szép, de csöndes is. 

Utána már csak jól ki kellett találni a szobák színét, és hangulatos, saját tárgyakkal berendezni a lakást (például egy Dürer-fametszet alapján készített füstüveg szekrénnyel és néhány hasonló személyes tárggyal) és már készen is voltak. Szóval varázslat nélkül teremtettek egy szellős, szerethető, tágas otthont. 

Persze költeni azért kell rá: a lakás 22 millióba került, a felújítás 12-be, de a végeredmény egy nagyjából kompromisszummentes kégli Budán olyan kilátással, hogy a Parlament adja a másikat. És sikerült elérni az eredeti célt is, hogy színes, régimódi de mégis új lakást hozzanak létre, ahogy a franciák szokták. 

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket.