Menő budapesti lakások - A váratlan panoráma és a váratlan vécécsésze esete

szucsadam 2018 október 16.

A lakás elég jó helyen van, a Mártonhegyen. A társasház maga nem egy szépség, a 60-as években épült, kompakt, alacsony belmagasság, praktikum. Ebben a házban szeretett volna Judit és Szabolcs egy valamennyire a nagypolgári hangulatot is visszaadó, de azért modern beütésű lakást.

A segítséget nyújtó tervező Nilla volt, aki végül csak egy alapkoncepciót tett le az asztalra, amit a tulajdonosok dolgoztak ki részleteiben. Misi pedig mindennek megszervezte a megvalósulását.

A lakás eredetileg a nagyszülőké volt. Sok-sok ajtó - vagy hetet kidobtak az átalakítás során -, apró helyiségek szabdalták szét az egyébként sem óriási alapterületet. Ha több gyerek van, nyilván kellett három szoba, és akkor még a konyha - étkező - nappali hármas is kitett legalább kettő, de inkább három helyiséget.

img_0224.jpg

Judit és Szabolcs áthelyezte a konyhát, egybenyitotta a régi konyha helyére kerülő étkezővel, majd a másik irányba összenyitotta a nappalival, aminek a végén, ó atyám:

Az egyik tervezőnk festményeire nézel esténként, és nem is tudsz róla?

szucsadam 2018 október 02.

Kevesen tudják - még az Én Menő Lakásom ügyfelei között is -, hogy egyik tervezőnk, Ildi fest.

Ő Ildi:

ildi.JPG

Nagyon szépen lehet látni, mennyire harmóniában vannak Ildi lakástervei és festményei, mégis, egészen más terület a kettő. Nem beszélve arról, hogy míg a tervezői munkájában mindig ráhangolódik a megrendelőkre, és hozzájuk igazítja a tervet, addig itt teljesen kikapcsolhat, teljes a szabadsága, kizárólag saját magának kell megfelelnie. De ami közös: mindegyik alkotásában a természet felé fordítja a tekintetét, kedvence a letisztult, általában fehér felületet megtörő élénk levél, virág, gorilla.

Különleges alkalom még nekem, a csapat tagjának is, hogy láthatom a képeit, de most végre sikerült. A Most bisztróban ugyanis a falon az ő képeit láthatjátok. Már több mint egy éve (nekem is új volt az infó).

Van egy olyan festménye, amit itt nem látni, és amiről egy másik tervezőnkkel, Eszterrel pont néhány héttel ezelőtt leveleztünk.

ve_nusz.jpg

Eszter, aki sokkal inkább jogosult bármit mondani egy képről, lévén grafikus, ezt írta:

@expert{{name:"Eszter", title:"tervező", message:"A Vénusz kép gyönyörű, pedig vékony jégre merészkedett Ildi, Botticelli ikonikus nőalakját közhelyszerűen idézik úton-útfélen, ő mégis hozzá mert nyúlni a témához, és keze alatt Vénusz másodszor is megszületett, anélkül, hogy giccsé válna. Mindez Ildi finom festői eszközeinek köszönhető a téma romantikájának ellentmondó száraz ecsetvonásoknak, a visszafogott finoman monokolor színhasználatnak, és a grafikailag naívan leegyszerűsített arcvonásoknak. Az ecsetvonások mozgalmassága feszültséget ad az arcnak, amitől az elevenné válik."}}

untitled.jpgSzeretnéd, ha Ildi tervezné át a lakásodat? Ha te is átverések nélkül, megbízható, tehetséges stábbal végzett munkára vágysz, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Menő budapesti lakások: panoráma, szauna a belvárosban!

Magyarósi Csaba 2018 szeptember 25.

Robiék úgy profik, hogy az egész sztori egyáltalán nem úgy indult: a feleségével kitalálták, hogy átalakítanak, majd értékesítenek egy lakást, aztán ebbe úgy belejöttek, hogy azóta sem bírják abbahagyni. Csak most már sokkal gördülékenyebben megy a munka, sokkal gyorsabban találják meg a jó megoldást és a lakáshoz passzoló stílust: így születnek a profik.

dsc07283.jpg

A Bajcsyn található lakás a sokadig a sorban, színeiben, anyaghasználatában emlékeztet is a korábbiakra, de mégis tök más mindegyik kégli, hiszen az arányok, meg a szobák száma, meg a nehézségek, amikből egy régebbi bérházban mindig akad.

Mondjuk itt inkább az előnyöket látod rögtön: kiszállsz a liftből és rögtön ott van előtted a Parlament és a Bazilika teteje.

dsc07300.jpg

Itt már gyanút fogsz, hogy nem egy sötét lukba lépsz be, de a várakozásokat alaposan felülmúlja ez a látvány:

dsc07256.jpg

dsc07257.jpg

A kettő közt meg ott van az ötödik emeleti, 66 négyzetméteres, két hálószobás, két fürdőszobás, külön vécés lakás.

Röviden: minden szoba klímázott, a fürdőkben padlófűtés van, a redőny elektromos, van biokandalló, bármit is jelentsen ez, van cirkó, gépesített konyha és van szauna.

Az. Szauna.

dsc07245.jpg

A lakás meleg-bézs színei tök jól esnek ebbe a hirtelen őszbe, a terek kellően tágasak, egy csomóan beférnek ide.

dsc07260.jpg

dsc07262.jpg

dsc07266.jpg

Hogy kik, azt pontosan nem tudom, igyekeztem Robiból kiszedni, hogy pontosan milyen embereket képzelnek el vásárlónak, luxuskörülmények közé vágyó családokat vagy szvingerezésre nyitott, kommunában élő párokat, mert a két hálószoba két fürdővel legalábbis igényel négy embert, persze beköltözhet egy pár is, aminek a tagjai nincsenek jóban egymással.

Robi szerint egyébként mindegyik vevő más, képtelenség előre kitalálni, hogy pontosan ki veszi majd meg ezt a lakást.

Az ár egyébként 79 millió forint, akinek megtetszett, ide kattintva tud érdeklődni.

Menő Budapesti Lakások: A tökéletes lakás diákoknak

szucsadam 2018 szeptember 20.

Eszter nemrég kapott egy megbízást egy 60 négyzetméteres lakás megtervezésére. A cél az volt, hogy alakítson ki három különálló szobát, és egy közös helyiséget, amit így három külön diáknak ki lehet adni. Eszter közel érezte magához a feladatot, nem is annyira azért, mert ő maga is huszonéves - bár nagyon fiatalos !!! -, hanem mert ilyen korú gyerekei vannak, akiknek ismeri az igényeit.

A büdzsé nem volt alacsony, sem magas. Az volt az alapvetés, hogy minden legyen meg, ami egy jó lakáshoz kell, de a burkolat és az enteriőr tekintetében maradjanak egy alacsonyabb árkategóriában, amellett, hogy egy menő lakás lesz a végeredmény.

A fenti kérés első felének következtében - ahogy Eszter lakásainál általában - egy komplett falkiveréssel, padlófelszedéssel, lakásborotválással kezdődött a sztori, a bontócsapat már azelőtt kirámolt ott mindent, hogy teljesen kész lett volna a terv. Hiszen évek tapasztalata alapján tudták: úgyis ez lesz a kérés. Új nyílászárók, új fűtés, a földszinti esetleges vizesedésveszély miatt a padlót is újraöntötték, szigetelték.

felujitas_1.jpg

A kérés második része már bonyolultabb, de meglett az árcsökkenés és a dizájn közös metszete.

A festék.

A festék a legolcsóbb dizájnelem, és egy lakásban változatos módon használható.

Lehet az ajtókat élénk színekre festeni. Erre a tulajdonosok szerencsére azonnal rámondták az áment, pedig jelentős drágító tényező tud lenni.

Ééééés a lakás dísze, egy valódi festmény, amit egy művész készített (Fehérvári Tekla, ő már amúgy több lakásunkba is festett képeket). Egy amolyan “Pollock graffitizni indult” hangulatú kép, ami nagyon feldobja a lakást.

A készítés pillanatát is elkaptuk:

tekla_img_20180725_191030.jpg

Végül összejött a terv: azonnal kivette három átmenetileg Budapesten tanuló Erasmus-diák a lakást - egy marokkói, egy portugál és egy észt -, és a jelentkezéskor kitöltött kérdőív alapján

mindegyikük azt állította, hogy a döntésükben a legfontosabb érv a dizájn volt.

Nem mondjuk a lokáció, az Oktogontól egy köpésre. Így tudja eladni a lakást a dizájn.

untitled.jpgSzeretnéd, ha Eszter tervezné a lakásodat? Ha te is átverések nélkül, megbízható, tehetséges stábbal végzett munkára vágysz, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Hangfalak, amik egy gyönyörű otthon díszeivé válnak

szucsadam 2018 szeptember 05.

Vannak olyan használati tárgyak, amik kinézete nagyjából adott egy lakás tervezésekor. Ilyen mondjuk egy hosszabbító, amiből, ha idővel mégis szükségessé válik, alig találunk elfogadható kinézetű darabot. Ilyen a hangfal is, a felújító tulajdonos saját lieblingje, ami sok esetben inkább adottság, mint változtatható, a lakás képébe biztosan illeszthető darab.

Mi van azonban akkor, ha a tulajdonos úgy dönt, a lakással együtt a hangforrást is update-eli?

Mi csak örülünk neki. Ilyenkor fontos egy olyan darabot találni, ami illik az új lakásba, és hát a gyártók anyagválasztása nem minden esetben üti meg azt a szintet, amit a lakás megérdemelne. De azért már sokkal jobb a helyzet, mint akár egy évtizeddel ezelőtt, sőt a lakberendezőket akár különféle stílusokban is támogató megoldásokkal egyaránt találkozhatunk.

A legnagyobb gyártók közül - és itt nyilván a hangminőség, a népszerűség és a vállalat történelme alapján rendezik sorba a résztvevőket - sokan odafigyelnek, hogy a hangfalaik, hangszóróik között legalább mutatóba legyenek olyanok, amiket a dizájnerek is elkezdenek simogatni.

A Harman Kardon asztali BT hangfala például rögtön zavarba ejt, magára vonzza a tekintetet. TUDOD, hogy ez nem egy centrifuga, és nem is egy csillagkapu, de érzed, hogy valahol a kettő között van. Nem nagyon lehet elképzelni olyan modern lakásbelsőt, amihez ne passzolna.

hk_aura_studio2_hero-1605x1605px.png

A Bowers & Wilkins hasonlóan meghökkentő hangfalánál azt kezded lesni, mikor kezd el mozogni:

gall-full-img_04.jpg

Szintén tőlük egy fehér falak és látszóbeton előtt környezetébe olvadó darab, ami mégis csodaszép:

Hogyan gyűjthetünk inspirációt a lakásunk berendezéséhez? - Kipofozzuk 4

Andris és Ildi 2018 augusztus 30.

Ebben az új sorozatban Ildi és Andris elmeséli, hogyan működik egy lakásfelújítás, ha a tervező saját magának dolgozik. Ez azért hasznos olvasmány, mert láthatjuk a kivitelezési dilemmákat: azt hihetnénk, hogy a gyakorlott lakásátalakítók elé sosem gördül akadály és mindig minden flottul, terv szerint készül el elsőre. Lássuk, hogyan újítanak lakást a tervezők!

Az előző részben megmutattuk, milyen alaprajzot találtunk ki a 28 négyzetméteres lakásunknak, most pedig a stílus kérdését járjuk körbe. Már az elejétől volt a fejünkben egy bizonyos kép vagy inkább hangulat, hogy milyen érzés lesz körültekinteni a lakásban, de hogy ezt pontosabban meg tudjuk fogalmazni, elkezdtünk inspirációs képeket gyűjtögetni. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hiszen ezzel nagyban tudjuk bővíteni a látókörünket. Ha már van egy jó ötletünk, akkor keressünk már elkészült példákat a neten, ezzel képet kapva a különböző kivitelezési lehetőségekről, ha pedig még nincs ötletünk, akkor azért nézelődjünk, hogy legyen. Ebben a cikkben tehát a minket inspiráló képeken vezetünk titeket végig, elemezve az abból átemelt ötleteket, hogy végül összeálljon a lakás összképe, hangulata.

A mi vágyunk az volt, hogy a kis alapterület és a közepes mennyiségű természetes fény mellett is levegős, elegáns, kifinomult legyen az enteriőr, az ott lakók hangulatát napról napra pozitívan határozza meg ez a környezet. Minél több klasszikus stíluselemet szerettünk volna megtartani és bevinni a lakásba, ami egy pesti bérházban sosem idegen. Ugyanakkor a letisztultságot elősegítendő, sarkos, minimalista stílusjegyekkel kombináltuk azokat. Az alapelvünk az, hogy viszonylag egyszerű alapokból indulunk ki, és rétegről rétegre - falak, burkolatok, beépített bútorok, mobil bútorok, textilek, növények, dekorelemek sorrendjében - tesszük egyre összetettebbé, cizelláltabbá az összképet, ügyelve az egyensúlyra. A régi spalettás ablakok és a falak fehérek lesznek. Ezeket a burkolatokkal és a beépített bútorokkal kellett első körben úgy feldobni, hogy szolidan kontrasztos legyen a kép, a különböző funkciójú terek optikailag finoman elhatárolódjanak egymástól.

insp_1.jpg

1

A lakásba lépve az első meghatározó látvány a konyhaszekrény, amely nálunk pici és funkcionális lesz. Éppen ezért csetreszmentes, átlátható, de megkapó kell hogy legyen. A képen látható konyhabútorban a színkombináció, az egyszerűség, a felhasznált anyagok minősége az, ami megfogott bennünket: a vékony fehér kvarckompozit pult és a fekete frontok együtt éppen azt a minimalista eleganciát nyújtják, amit a mi konyhánkba is elképzeltünk.

2

A különböző képek között kalandozva ötlött fel bennünk, hogy egy nagy tükrös felületet is létrehozzunk, hogy a fehér falakon túl tovább tágítsuk és világosítsuk a teret. A tükrös felületek elhelyezésekor ügyelni kell arra, hogy a lakó ne érezze magát kényelmetlenül amiatt, hogy egész nap saját magát kell néznie, mert nem tud elbújni saját tükörképe elől. Úgy döntöttünk, hogy az előtérben elhelyezett konyhapult melletti egész falas szekrény (konyhai és előszobai tárolást is ellát) frontjai tükrösek lesznek, így az a bejárati ajtón keresztül bejutó fényt szórja majd a konyhapultra valamint a lakás belseje felé, az apró előteret pedig jótékonyan megnyújtja optikailag. Ugyanakkor a nappali és hálófülke intimitását háborítatlanul hagyja. A következő inspirációs képen egy gyönyörű aszimmetriával kialakított példát találtunk, ami nagyban hatott a mi bútortervünkre, bár az valamivel kevésbé lesz mozaikos:

3

Mivel a hálófülke a nappalival van egybenyitva és a konyhától is egy osztott üveggel van leválasztva, tehát egy elég jól látható része a lakásnak, szempont volt, hogy sajátos atmoszférát teremtsünk számára, az elvonulás érzésével. A megoldást egy tapétában találtuk meg. A visszafogott színek tökéletes és izgalmas kavalkádja jelenik meg az Ellie Cashman tapétákban, amelyek közül a Dark Floralt választottuk ki. Masszív virágkompozíció, de a pasztell színek és a finom árnyalás révén elkerüli a túl harsány összhatást, sőt kifejezetten nyugalmat áraszt. Az előtér-konyha  modern, maszkulin kockasága mellé a nőies puhaságot hozza be.

4

A fürdőszobában is vegyülni fog a letisztult funkcionalitás és a klasszikus báj. Az inspirációs képeken újra és újra ugyanazon akadt meg a szemünk, a jól bevált téglalapcsempén, de a megszokott metrócsempéhez képest különlegesebb, elegánsabb kivitelben. A képen látható szürke mázas csempéhez hasonlót találtunk, amely mellett a kontrasztot egy egyszínű, fekete padlócsempe fogja adni, valamint modern vágású szaniterek. 

5

A nappali fehér falait és világos svédpadlóját klasszikus mintájú falipanelekkel, és egy ehhez passzoló beépített szekrénnyel igyekszünk strukturáltabbá és elegánssá tenni. Íme egy példa, hogyan lehet egy óriási szekrényt kvázi falszerűen kialakítani. A lényeg ilyenkor, hogy teljesen a plafonig és a határoló falakig érjen mindkét oldalon. Ha nem szeretnénk ezt a klasszikus hatást, teljesen sima frontokkal modern szekrényfalat kapunk. Bármilyen színben, fényesben és mattban is jól működik.

insp2.jpg

6

Ezek voltak tehát a beépített elemekre talált inspirációink, ezek után jönnek a mobil bútorok, kiegészítők, ahol már jobban el szeretünk rugaszkodni a visszafogottságtól. Az étkező hangulatára már megvolt az elképzelés. Nagyon szeretjük a körasztalos étkezőmegoldásokat, egy hangsúlyos függesztékkel kiegészülve. Sok helyen jön velünk szembe a  klasszikusan pikáns Tom Dixon-típusú gömblámpa, ami egy szappanbuborék játékosságát viszi elegáns módon az enteriőrbe. Az eredeti Tom Dixon mérete nem passzolt volna a már megvásárolt kis asztalunkhoz, ezért valami hasonló után kellett néznünk más méretben, és hogy szerencsével jártunk-e, a következő, "beszerzős" posztunkból kiderül. Íme egy jól komponált körétkező a fent említett lámpával.

7

A kanapé, mint nagyobb mobilbútor  kérdése is érdekes. Szempont volt, hogy legyen benne valami extra, mégse legyen tolakodó, illeszkedjen jól a pasztelles, klasszikus elemekkel tűzdelt stílusirányba. Ne legyen se túl nagy, se túl sötét, mert a lakás közepesen benapozott. Valami hasonlóan kecses darabra vágytunk mint ez:

8

A szőnyeg kapcsán nagyon sok variáns szóba került a vibráló színűtől a legegyszerűbbig, végül a kanapé kiválasztása után a marhabőr mellett döntöttünk, hogy ne vigyük túlzásba a nappali színezését, és hogy a karbantartása se okozzon túl sok macerát a leendő lakónak.  

A fenti képek tehát segítettek minket abban, hogy jobban körvonalazzuk a kívánt alapberendezést. Mindezek alapján összeállítottunk néhány hangulati táblát, ahol egymás mellett látjuk a kiválasztott elemeket. 

p1.jpg

p2.jpg

p3.jpg

p_teljes.jpgEz alapján már csak a korábban már megálmodott alaprajon kellett elhelyezni a bútorokat, ami alapján egy 3D-s tervet is készítettünk. Az alábbi videóban pedig körül tudtok nézni a lakásban virtuálisan.

 

 Arról, hogy konkrétan mit és honnan szereztünk be, a következő posztunkban olvashattok. 

 

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb -  akár Andris és Ildi - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

 

Fotók: Fabrika, Remodel, Pinterest

Vissza az iskolába: Hatékony pihenés tanulás közben

szucsadam 2018 augusztus 28.

Akkor hatékony a tanulás, ha van ideje beépülni a tanultaknak, főleg, ha a tévé helyett aktív játékkal vagy pihenéssel tölti az időt a gyermek. Olyan tevékenység kell, ami közben van ideje az agyunknak feldolgozni az információt, ezért legalább olyan fontos, hogy ne csak megfelelő tanuló- és ahhoz kapcsolódó tárolóhelyet biztosítsunk a gyermekenknek (lásd előző poszt), hanem legalább ugyanekkora figyelmet szenteljünk arra is, hogy legyen lehetősége pihenni.

Lássuk, hogy ha nincs lehetősége a gyereknek ilyenkor a szabadban tölteni ezt az időt, hogyan tudjuk a szobáját berendezni ennek megfelelően.

calisma1.jpg

A pihenés elsősorban az ágyban történik, legyen egy habos, hívogató fekhely, puha paplanokkal, mellette képekkel, vagy egy klassz tapétával a falon, amit nézegetve álmodozhat, főleg a kamasz, és ha egy mód van rá, ne zavarjuk ebben. Fetrengeni egy vastag szőnyegen legalább olyan jó, és ha átjönnek a barátok, egy puffon üldögélni sokkal menőbb mint egy sima széken.

u_lo_zsa_kok.jpg

Persze van lehetőség aktívabb, ugrálós-pörgős játékra is, érdemes a szobában, ha van erre lehetőség, teret engedni.

calisma2.jpg

Mi kapcsol még ki? A lányokat a piperékkel való foglalatoskodás biztosan. Ha tudunk egy külön kis tükrös részt erre a célra elkeríteni, az azért jó, mert akkor nem kell feleslegesen időrabló pakolással tölteni az időt, tanulás közben bármikor fel lehet állni, hogy két lépéssel arrébb egy másik világba csöppenjünk. És hogy nincs szék a tükör előtt? Sebaj: érdemes a tanulás során felvett ülő pózt ilyenkor a gerincünk védelmében lecserélni álló vagy fekvő állapotra.

fabric_1.jpg

A gyerekkor bunkerezését és a kamaszkor igényét a magányra mindig támogatja egy jó kis eldugott hely, ahová vissza lehet húzódni, egy jót lehet kuckózni. A kisiskolások egészen biztosan örömmel fognak bunkert építeni két sor szépen lekerekített 'b' betű megírása után, és részemről biztos vagyok benne, hogy sokkal inkább a javukra van egy nagy betűs Bunkerezés, mint a kötelező írásgyakorlás.

frank_opium_enterio_r.jpg

Kedvencem. Bár a kép hangulata erősen fiús hangulatot áraszt, ez ne tévesszen meg senkit, a zene mindenkié! Ha egy mód van rá, minél kisebb kortól ismerkedjen a  gyermekünk valamilyen hangszerrel, és ezt az élményt tartsuk is becsben, ha van hangszere, kapjon előkelő helyet a szobájában, semmiképp se “süllyesszük el” egy távoli sarokban.

Ezt egy saját lakásunkban így oldottuk meg, egy fuvolázó lány szobájában.

yoop.jpg

Végül, de nem utolsó sorban a kreatívkodás is egy tökéletes kikapcsolódás, engedjük és bátorítsuk, hogy a gyerekünk otthon vágjon, hajtogasson, ragasszon, rajzoljon, fessen, ha kell akár a falra is. Egy jó helyen elhelyezett krétafal (nem egészen úgy, mint a képen, valami jobban elérhető helyre) szuper lehetőséget teremthet erre.

te_rdeplo.jpg

És végül ha muszáj befejezni a pihenést és vissza kell ülni tanulni, az ergonomikus székek mellett jó alternatíva lehet még egy kényelmes térdeplőszék.

A felhasznált képeken a KIKA bútorait láthatjuk, a „Vissza a suliba” ötletbörzés posztokat ők támogatták.

Vissza az iskolába: Hogyan oldjuk meg a tanulósarok tárolóhelyeit?

Andris és Ildi 2018 augusztus 23.

Közeledik a szeptember, sokaknak a füzetek, könyvek, táskák és tolltartók vásárlásának ideje. Az első osztályosoknak ekkor alakítjuk ki az első dolgozósarkot, a nagyobbaknak pedig ekkor alakítjuk át: vajon mi az ideális elrendezés, hogyan találjuk ki a tanulószobát ahhoz, hogy tökéletesek legyenek a körülmények? Kétrészes posztsorozatunkban erre keressük a választ, a sorozat támogatója a KIKA.

A tanulás útjába számtalan akadály gördülhet. Az egyik legnagyobb ilyen akadály a figyelem elterelése, a kizökkenés, amiért sokszor a nem jól elrendezett szoba, vagy nem kellő gonddal fenntartott rend a felelős. Ha a könyvek alatt rálép a gyerek egy félig rothadt banánra, vagy keresni kell a tantárgyhoz tartozó könyveket, füzeteket, az sok energiát von el a lényegtől. Nagyon fontos, hogy elérhető közelségben legyenek a tanuláshoz szükséges eszközök, és azok rendezett formában jelenjenek meg.

Lássuk az első osztályos hercegnők egy lehetséges otthonát:

alice1.jpg

Itt két fontos elrendezést láthatunk. Az egyik az írószerek tárolása, a kellően méretes hely minden toll, ceruza elpakolására. A hatékony tanuláshoz ugyanis mindig rendezett környezetben érdemes nekiállni, így minden tanulás, sőt, minden tantárgy előtt az el- és előpakolás egy fontos mozzanat. Egy szép és kényelmes írószertárolóval megkönnyítjük a rend fennmaradását.

A másik fontos tényező a szemetes. Ha lehet, kerüljön az asztal alá, esetleg mellé, de ami lakberendezői szempontból is lényeges: illeszkedjen a szoba stílusához. A szemetes nem takargatni való, fontos része a rendnek.

Majdnem felsős bohémek otthona:

calisma4.jpg

Egy íróasztalt általában – a fény miatt – az ablak elé helyezünk, így ráadásul a szoba túlnyomó része, és a figyelmet elvonó tényezők a tanuló háta mögött maradnak. Ha azonban a gyerek már akkora, hogy képes koncentrálni a körülményektől függetlenül, akkor az asztal más pozícióba is kerülhet. Ahogy a felnőttek, akik az iroda bejárata felé fordítják a széküket, hogy a belépőket lássák és fogadják, úgy a gyerekeknek is meg lehet engedni ilyen apró „kilengéseket”. A tanuláshoz legfontosabb eszközök az asztal tárolóiban foglalnak helyet, míg néhány lépés távolságra egy nagyobb szekrénybe kerülhet a többi cucc.

Ez az összeállítás különösen okos megoldás olyan szobákba, ahol nincs elég hely egy külön íróasztalnak. Sokan idegenkednek ettől, hiszen a tanulás elején előkerülő, majd a végén eltűnő asztal olyan, mintha ez nem lennee lég fontos, holott nagyban elősegíti a mindennapos elpakolást, a rend fenntartását. Az ágy ezen kívül tartalmaz még tároló részeket is, egy kiegészítő komóddal azért persze rásegíthetünk erre.

fabric.jpg

Tároló szempontból ez az összeállítás a legkövetkezetesebb. Az asztal mellett, tantárgyak szerint rendezve láthatóak a mappák, amiket gyorsan kiemelhetünk, és vissza is tehetünk a helyére. Az ágy mögötti álfal pedig elrejti az esetleges rendetlenség nyomait, ezért igazán hálás tud lenni egy diák. A szoba mondanivalója is nagyon tetszik: mindenki az ágyat veszi észre először, és aki betéved ide, oda is veti magát valószínűleg. Könyvet be a párna alá!

mipiace.jpg

Ez az összeállítás már-már egy felnőtt iroda. Itt már komoly tanulás folyik, a tárolás az asztalnál és a vele szemben elhelyezett szekrényben is nagyon hatékonyan megvalósulhat. Széknek azért mi mást javasolnánk.

space_enterio_r.jpg

Felsős, de lélekben még pink-rajongó hölgyek számára:

flash_pink_enterio_r.jpg

Itt a parapetten kívül nem sok tárolási lehetőséget látunk, de egy ilyen rajzasztal inkább második „otthon”. Csak a rajzolásra koncentrálunk itt, nem vonja el semmilyen környezetbe helyezett szekrénnyel a figyelmet, ilyenkor érdemes egy második, „normál” íróasztalt is betervezni, a hagyományos módon. 

kisd_4.jpg

Persze az ilyen asztalnak is megvannak a minimál tárolóhelyei, ahol megfér az emlékkönyv, amit tavaly körbeadtunk a barátnőinknek – bár már kimegy a divatból ez a hagyomány -, a tollakat szórjuk csak szét az asztal tetején lévő tárolóban, a szülő majd lesikálja a pacákat a felületről.

És végül minden szabály felrúgása:

yuna_arany_enterio_r.jpg

A lényeg, hogy ismerjük meg a gyerekünk igényét. Ha jobban teljesít egy letisztult, könnyed, légies környezetben, teremtsük meg ezt neki. Ilyenkor jó ötlet lehet a tárolók gyanánt egy kiegészítő ötletcsomag, például egy rakás kosár vagy egyéb rendező:

kosarak.jpg

A felhasznált képeken a KIKA bútorait láthatjuk, a „Vissza a suliba” ötletbörzés posztokat ők támogatták.

Így küzd egymással a galéria és a lakás az alapterületért #atervezőfejében

szucsadam 2018 augusztus 16.

Mindig csodáltam tervezőnk, Eszter tehetségét, ahogy képes nagy és művészi igényű figyelmet fordítani a munkáira. Az a munkájában a csodálatos, hogy teljesen mindegy, hogy egy méregdrága antik kiegészítővel dolgozik épp, vagy egy apróhirdetések átbogarászásával olcsón megszerzett semmiségen, a részletek, az összhang mindig ugyanolyan fontos. És nem csak a lakberendezésről van itt szó: a térkezelés, a tér átlátása is különleges módon valósul meg Eszterben.

Eszter az Andrássy úton tervezett meg egy viszonylag kicsi lakást, ahol a nagy belmagasság miatt akkora galéia kialakítására volt lehetőség, hogy egyszerre két hálószoba is felfért. A lakásról egyszer már írt Csaba, de azóta új képek is készültek, és úgy esett, hogy én is jártam a lakásban. És megerősítem, amit Misi már vagy háromszor elmondott nekem a kivitelezés során:

ez egy baromi különleges lakás lett.

Egyrészt csodálatos térkezelést valósított meg Eszter, a nappali fölötti galéria balkonja annyira hangulatos, hogy emiatt inkább érezzük magunkat egy olasz faluban, mint egy Andrássy úti lakásban. Eszter ennek kapcsán mondta el, hogy a galériák méretét egy hosszas belső vita előzi meg, amit magával folytat. Először a nappali érdekében mond védőbeszédet magában, mire van szükség odalent, mi az egyik tér kívánsága a saját méreteire vonatkozóan. Miket követel, miket kér udvariasan, és mikre vágyik, remény nélkül. A tervező megérti, igazat ad neki, támogatja az érdekeit. Aztán fent a galéria érdekeit kezdi sorolni: az ágy mérete, két éjjeliszekrény, és még ez, még az… Eszter őt is megvédi, támogatja. Utána kezdődik a vita elölről, végül tíz kör után kialakulnak a végleges méretek, kompromisszumok.

A nagy belmagasságot egy markáns csillárral törték meg, a falra pedig egy villanásszerű arany is került. Aranyfüstlemezre készített egyedi festményt egy a feladatra nagyon jól ráérző festő.

Az étkező felett lógó antik vasdísz az Andrássy útról van, külön kérés volt, hogy a lakás belseje utaljon a környezete történelmére. Néhány régiség így még került ide-oda, de a személyes kedvencem - és Eszter egyik specialitása - a Lichthof, amit szintén a lakás részévé tettek, egy hangulatos lámpa-művirág kettőssel, régies burkolatokkal és egy “lehajtható” olvasósarokkal.

a.png

Eszter perfekcionizmusáról még egy történet: a padlóra beszerzett domború díszburkolat mintája annyira megtetszett a tulajdonosnak, hogy Eszter úgy döntött, a falakon is megjeleníti. Ezért fogott egy papírt és egy ceruzát, átsatírozta rá a formákat, majd otthon beszkennelte, vektoros grafikát alakított belőle, majd stencilezéses technikával felvitte a falra.

Eszter kevés ügyfelet vállal már el, megtanulta saját magán, hogy ő már csak ilyen. Ha eszébe jut egy ötlet, akkor nekiáll, és végignyomja, akkor is, ha az eredeti vállalásban erre egyáltalán nem is gondolt. Hogy a végén csak a galéria és a lakás küzdjön egymással az alapterületért, és ne az ügyfelek Eszter idejéért.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha lakást vennél, itt találod a garantáltan menő lakásokat. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

Csodálatos vegyes falazat bukkant elő egy kávézóban az Arany János utcánál

szucsadam 2018 augusztus 09.

A Vöröskereszt nemrég a székházában nyitott egy saját üzemeltetésű kávézót. Az egész koncepció nagyon izgalmas, itt írtam róla bővebben, azonban az Én Menő Lakásomon inkább egy építészeti jelenségre hívnám fel a figyelmet. Mégpedig a hátsó teremre.

dsc01481.JPG

Az egész helyiség egyetlen nagy tér, amit sikerült nagyon jól berendezni. Erről egyrészt a Hello Wood csapatának karakteres, de egyszerű bútorai, a középen összetolt asztalok térhatása gondoskodik. Ha leülünk, nagyon távol van a szemben ülő tőlünk, ezáltal különös térérzet jön létre, hiszen legtöbbször az asztal csak a számára feltétlenül szükséges helyet foglalja el.

süti beállítások módosítása